Új Magyarország, 1996. december (6. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-27 / 301. szám
19%. DECEMBER 27., PÉNTEK ÁLLÁSPONT mmm . ].De akkor leggalább jól éltünk!" - A mamuthitelek egy részét az valóban elfogyasztotta A nosztalgikus Kádár-rendszer és a valóság Magyarország legújabb kori történetének mintegy negyvenhárom esztendőt megélt korszaka, amely szocializmus néven írta be magát a történelemkönynyek oldalaira, magában foglalt egy harminchárom évet felölelő szakaszt, mely időszakot első számú állami vezetőjéről Kádár-rendszernek neveztek el. Miután e politikai és gazdasági berendezkedés megítéléséről mind a mai napig ellentmondásos, sőt olykor még mindig nosztalgikus kép él a közvélemény nem kis hányadában, idézzük fel fontosabb vonásait a ma tükrében. tönyi A Kádár-kor fázisai. A politológia tudománya a magyarországi államszocializmus korát alapvetően két részre osztja. Eszerint Magyarországon az 1947-től az 1956-ig terjedt időszakot a szocialista diktatúra totalitárius szakaszaként, míg az ezután, az 1956-tól az 1990-ig kiterjedt idősávot a rendszer autoritárius szakaszaként jellemezhetjük. A közkeletű és helyes felfogás az előbbit sztálinista diktatúraként, utóbbit „puha" diktatúraként szokta emlegetni. De miért is volt Kádár rendszere puha diktatúra? - hiszen diktatúra, mint azt elnevezése mutatja, általában csak egyfajta létezik, ez pedig könyörtelen és véres. A választ a kádárizmus behatóbb vizsgálata adja meg. Ez azt mondja, hogy ezt a korszakot is tovább kel osztani, hiszen Kádár rendszere 1956-tól 1963-ig lényegét tekintve ugyanazt cselekedte, melyet Rákosi totális diktatúrája alatt a magyar nép egyszer már keservesen megtapasztalt. Az ötvenhatos véres megtorlások és kivégzések időszaka volt ugyanis ez a négy év, a Kádár-éra rövid, de totalitárius szakasza. Kádár ekkor százakat juttatott akasztófára, és még többeket nyomorított meg lélektani értelemben. Az ezt követő közel harmincévnyi kádárista uralom, miután előzőleg ország-világ előtt érzékletesen bizonyította a szocialista világrendszer véres és terrorisztikus hatalomfelfogásának megnyilvánulási formáit, autoritárius jelleggel rendezkedett be. Ez azt jelentette, hogy szemben a Rákosi-féle totális, tehát totalitáriánus rendszerrel. Kádár megelégedett a politikai szféra leigázásával, s már nem kívánta maga alá gyűrni a társadalom volamennyű létszféráját is. Ennek döntő lélektani motívuma vitathatatlanul 1956 volt. Kádár rezsime ötvenhat után megtanult félni a néptől. Kommunista politikai vezetése megtanulta, megismerte a magyar realitásokat, s innentől kezdve erőteljes formában lappangott benne az, amely általában a diktatúrákra oly jellemző: a néptől való settenkedő rettegés. Az úgynevezett konszolidációt segítette a kommunista rendszer nagymedvéjének megváltoztatott stratégiája, mely fordulatot az atombomba feltalálása indokolta. Ennek értelmében a szovjet gyarmattartó feladta korábban érvényes Preobrazsenszkijdoktrínáját, amely a harmadik világháború kitörését szorgalmazta, „az imperialista világtámadás megelőzése érdekében". Ehhez járult pozitív tényezőként, hogy a magyar néphadsereget ötvenhat példáján okulva már nem fejlesztették a korábbi mértékben tovább. ^1^Legvidámabb barakk A társadalmat tekintve a magánélet teljes ellenőrzése tehát lekerült az országvezetés napirendjéről. A rezsim megelégedett a politikai elközömbösítés kiterjesztésével, és elég lett, hogyha a lakosság csendben és depolitizáltan, magába fordulva élt. Ezzel Kádár rendszere kialakította és sikerre vitte a társadalom nyájszellemét. Az individualista törekvéseket értelemszerűen nem tűrte. Rendszere alapvető jellemzője azonban a kezdettől való folyamatos meghátrálás tudattalan stratégiája volt. A hallgatólagos és kényszerű kiegyezés a különböző társadalmi csoportokkal ezt a fokozatos és állandósult meghátrálást fejezte ki. A társadalmi konfliktusoktól való páni félelem a hiánygazdaság eredményezte lappangó lakossági elégedetlenkedéseket a fogyasztás növelésével próbálta meg megelőzni. De mivel a gazdasági szférábón az állami tulajdon szentségén alapuló tervgazdasági modell működésképtelettnek bizonyult és csődöt mondott, Kádár kormánya az országot máig fojtogató, felelőtlen lépésre szánta el magát: külföldről felvett hitelek tömegével a 70-es évektől kezdve szisztematikusan eladósította az országot, amely így a rendszerváltás küszöbére 21 miliárd dolláros külső hitelálománáyal érkezett el. E mamuthitelek egy részét az ország valóban elfogyasztotta, de óriási összegek folytak el a szociadista presztízsberuházásokra is. A nehézipari válságágazatok mesterséges életben tartására, Bős-Nagymarosra, a gyárkapukon belül tartott munkanélküliség finanszírozására, fegyvertartásra, „testvérországaink" hitelezéseire stb. A hitelek döntő részét tehát az állam elpazarolta. Az államosított gazdaság mellett a központosított rendszer sem működött, pazarlás, hiánygazdálkodás, ésszerűtlenség, a teljes irradontilitás jellemezte az autoritárius államszocializmus első gazdaságát. Csak azt tudnám, hogy mitől megy a valamos! - hangzott a kor szállóigévé vált, költői kérdése. Viszont a Kádárrendszer első gazdasága drága áron, de valahogyan mégis elvegetált, éppen hogy, de működőképes maradt. A többi szocialista országhoz viszonyítva nálunk a lakossági fogyasztás állami felpörgetése, a relatív jobban élés tudata a közgondolkodásban máig ható károkat okozott. A társadalom döntő része ugyanis elhitte, hogy Magyarország valóben a legvidámabb barakk. Azt látta, hogy itt lehet pazarolni úgy, hogy még marad is. Hogy ez az arany középút Kelet és Nyugat között, és hogy ez egy kvázi kapitecizmus. Ma már látni, hogy ez a rögzült társadalomtudat mennyire káros hatást gyakorolt az átmenet éveire, vlamint a valódi piaci viszonyok fogadtatása szempontjából egyaránt. A 80-as évekbe lépve aztán ennek a fajta kiegyező szocializmusnak már nem volt hova hátrálnia. Megkezdődött Kádár rendszerének végérvényes hanyatlása, s ennek jegyében a rezsim további kényszerű engedményeket tett: megengedte a második gazdaságot. Az említett ötvenhatos sokk mellett az állam által immáron kezelhetetlenné vált hiány, az értelmiségtől való félelem vezető szerepet vitt a második társadalomgazdaság kikényszerítésében. Az egyéni kapcsolatrendszerekre helyeződött a hangsúly, amivel tovább erősödtek az urambátyámféle érintkezési technikák. A jogszabályi kiskapuk kijátszása nemzeti sporttá fajult. Az elemi normák be nem tartása, a lopás és csalás intézményesült formát öltött. Mindenki becsapott mindenkit. Nem létezett sem egyéni, sem pedig kollektív felelősség. Volt viszont helyette széles körű korrupció és kliensrendszer. (Csupa ma visszaköszönő, szép, baloldali haladó hagyomány.) Mindazonáltal a második gazdaság nem volt nevezhető piaci gazdaságnak, hiszen továbbra sem volt verseny és nem voltak valódi tőkés tulajdonformák sem. Nem voltak bankhitelek, sem korszerű jogszabályi környezet. Nem volt kockázati tényező, a vállalatvezetők nem saját vagyonukat, hanem vállalatukét kockáztatták. De mégis sokan érezhették úgy, hogy szocialista homlokzat mögött egyfajta mirokapitalizmust valósítanak meg. Ennek az érzésnek, a napi tizenhat-húsz órás munkavégzésnek az ára a negyvenesötvenes férfikorosztály magasfokú halandóságában összegződött. Lényegét tekintve tehát a nosztalgikus Kádár-rendszer totális diktatúra volt, majd a későbbiek folyamán második gazdasága miatt egy önkizsákmányoló, rendszeridegen szférává lett egy diktatórikus államrend autoriter keretein belül. Ez hát a visszasírt Kádárrendszer valósága. Foxi Maxi-elmélet Végül 1990 fordulójához elérkezve a magyarországi totalitárius rákosista, majd autoritárius kádárista kommunista diktatúra befejezte földi pályafutását. A rendszer gőzölgő romhalmazt hagyott maga után, szerte a kelet-közép-európai térségben. A sors fintora azonban nem hagyta ezmyiben a dolgot: a kádári politikai elitek átmeneti elbizonytalanodása után 1994-re immáron legitim és törvényes úton visszatértek az államügyek intézésébe. Ugyamolyon elitek, melyek az általuk korábban megalkotott és szentírásként definiált hatalomideológia jegyében Foxi Maxiegyetemeiken lázasan magyarázták a magántulajdon burzsoá kizsákmányolását, a küldetéses proletárinternacionedizmus dogmáit pedig kizárólagos baloldeli haladó erőként mutatták be. Ez a garnitúra mára pótolhatatlan piaci szakértővé avanzsált, és az is kiderült, hogy ők, és csakis ők lehetnek a modern nagytulajdonosi tőkés és újkapitalista áramelit. Ehhez a politikasi csoportosuláshoz csatlakozott, majd idomult gyorsan hozzá egy szemléletvilágában, értékvilágában mindaddig homlokegyenest ellentétes világnézetű párt. A két elit keresztezésének eredménye az ország mi állapotán mérhető le. __________^ Berszán Györ^ Amikor még a tribünön álltak A gazdaság valahogy mégis elvegetált FOTÓ: ARCHÍV FOTÓ: ARCHÍV Szentmihályi Szabó Péter politikai ábécéje Nemzetstratégia Nem igazán kedvelem e szót, s hosszan tűnődtem, mivel lehetne igazán kiváltani, de mivel jobb nem jutott eszembe, kénytelen vagyok ezt a fogalmat körüljárni. Talán a „stratégia" mint katonai műszó zavar, pedig bármilyen művelet jól megtervezett és megszervezett irányításának tudományáról van itt szó. Lehet-e egyáltalán egy nemzetnek hosszú távú, megtervezhető és végrehajtható stratégiája, s vajon mit szolgál, mit szolgáljon ez a stratégia? A nemzet fogalma • A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a nemzet „történelmileg kialakult tartós emberi közösség, amelyet közös nyelv, közös terület és gazdasági élet s a kultúrában megnyilvánuló közös lelki sajátosságok tartanak össze". A magyar nemzet Trianon óta sérült kollektív tudattal rendelkezik, s miként Csoóri Sándor mondja, csak úgy értelmezhető, mint olyen moziokkép, mely egyetlen darabja nélkül sem teljes, de csak virtuálisan létezik. A nemzet mindenképpen az a tizenötmillióra becsülhető magyarság, mely magát annak vallja és sorsának alakulása valamiképp összefügg az összmagyarság sorsával történelmi, politikai, gazdasági, kulturális, vallási vagy egyéb okból. A magyérr nemzet legfőbb összetartó erejévé a nyelv, a kultúra és a keresztény vallás vált, szemben az egységes nemzetállamokkal, melyekben a területi, politikai és gazdasági kohézió válhatott meghatározóvá. Lehet-e stratégiánk? Egy olyan kis közösség tekintetében, mint amiyen a magyar, sokan eleve kétségüket fejezik ki, lehet-e a magyar nemzetnek stratégiája, s tervezhető jövője. Tény, hogy még jelenlegi függetlenségünk is viszonylagos, még az anyaország sem képes önállóan meghatározni közeli jövőjét, akár az Európai Unió, akár a NATO viszonylatában, akár a nemzetközi bankrendszer és a nagy nemzetközi vállalatok játékterében. Mégis, a térségünkben kialakult (átmeneti) nagyhatelmi vákuumban hosszú idő óta először van reális esélye legalább a közös, optimális célok meghatározásának, hiszen jelenleg a magyar nemzet további sorsát három, egyelőre egymást óvatosan kiegyensúlyozó erő befolyásolja: az Európai Unió (és benne főként Németország), az Amerikai Egyesült Államok, illetve Oroszország érdekeinek metszéspontjában. A magyar nemzetnek voltuik nagy stratégiai álamadapító Szent István királyunk óta, igaz, sokszor nem hallgattunk rájuk. Elég itt Széchenyi Istvánra utalnunk, aki szinte mindent zseniálisan előre látott és idegtervezett. Politika és taktika . A XX. század két leghosszabb korszakában, a Horthy- és a Kádár-korszakban - részben a nagyhatalmi függés következtében - valódi nemzetstratégia nem alakulhatott ki, sőt maguknak a stratégiai céloknak a tisztázása is nehézségekbe ütközött. Az egykori Nagy-Magyarország területi egységének helyreállítása éppúgy illúziónak bizonyult, mint a melékélés Trianon szellemével és az elcsatolt nemzetrészek új birtokosaival az internacionalizmus jegében. A politika taktikai elemei erősödtek ezáltal, s ez a taktika elsősorban a fennálló hatalmi helyzetet tükrözte és szolgálta, a túlélés reményét. S bár kétségkívül maga az életben maradás is lehet minimális program egy nemzetstratégiában, csaknem egy évszázadon át aligha tarthat össze egy nyelvi-szellemi közösséget. Antall József, fél évszázad után az első szabadon választott magyar kormány miniszterelnöke megérezte ezt a kihívást, amikor lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnökének vallotta magát. Az Antall-Boros-kormány idején merülhetett fel először aztán az új nemzetstratégia megfogalmazásának szükségessége, ám a szociállberális koalíció győzelme 1994-ben visszatérítette a nemzetet a korábbi, Kádár-kori pangás állapotába, amikor az életben maradás vált legfőbb céllá, és a belső hatallmi harc, a politikai taktikázás csüggedtségbe taszította a nemzetet. Horn Gyula megszerezte a hatalmat, de nem tudja használni a nemzet javára - igaz, ő eleve csupán a fogyatkozó tízmillió magyar miniszterelnökének vallotta magát. A harmadik út A magyarság huszadik századi sorsának esélyeit nem egy politikus, hanem egy nagy író, Németh László fogalmazta meg több nagy tanulmányában. A magyar nép 1956-ban véres tanúságot tett arról, mi a kívánatos és lehetséges út: nem választotta sem a létező szocializmust, sem pedig a létező kapitalizmust, hanem harmadik utat, magyar utat keresett, a magyar önérdek és önigazgatás útját. Ezt fejezték ki a megalakuló munkástanácsok, s az 1989-es rendszervátozás legfájóbb tévedése az volt, hogy a megnulladt állami tulajdont és termelőegységeit nem azok birtokba juttatta, akik addig is működtették. Németh László A minőség forradalma cmű nagy tanulmánykötetében, Püski Sándor kiadásában máig érvényes világmadarázatot és receptet kínált a magyarság számára. Debreceni forréját akár ma is írhatta volna. Németh László nem optimista: „az észérvek aránya a magyarság ellen szól. Vezértelen, fertőzött, kifárasztott nép, mégis beg kell állnunk, mert a történelem népekben él és népekben gondolkodik, népével az egyén halsataténságának is vége; semmiféle nemzetközi megvált sem mentheti meg a rajtunk átszálló életet a jövőnek, ha a népnek, melyben atomok voltunk, magvaszakadt." Az ellenzék felelőssége Ma csak az ellenzéknek nem felelőssége a nemzettel szemben, hiszen a Horn-kormány világossá tette, ilyen felelősséget nem vallal, s még szóhasználatban sem említi a nemzetet, a népet, csupán lakosokról és adófizetőkről beszél, mint a török hódoltság korában volt szokás. Az ellenzék együttes felelőssége, hogy a Horn-kormány bukásáig kialakítsa nemzetstratégiáját. Nem a nemzeti megbékélés jegyében, mert az 1990-ben felkínált lehetőséget a mai kormánykoalíció és klientúrája 1994-ben és azóta durván elutasította. Emberhez méltó megélhetést és lakást, oktatást és egészségügyi ellátást kell biztosítanunk minden magyar embernek, ez nemzetstratégiánk alapja. Nem tízmillió reményesen, ácsingózó koldusként, hanem együtt: tizenötmilliónyian. Szerkesztőség:1085 Budapest VIII., Üllői út 32. • Levélem: 1410 Budapest, Pf. 199. • Telefonszámaink: Központ 266-1672, 266-1674 • Fax: 266-1615,210-3047 • Titkárság: 266-1756,266-1694 • Napos szerkesztő: 266-1675 • Belpoltika: 266-1759,266-1760 • Kultúra: 210-2988 • Külpoltika: 266-0825 • Gazdaság: 266-0823 • Sport: 266-1610 • Hirdetésfelvétel: 1085 Budapest Vm. ker., Üllői út 37 Telefon: 266-1758 • Tenesztési 266-1762 • Kiadja a Nemzeti Média Kft • Ügyvezető igazgató: Sárossy László • Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt, árusításban megvásárolható az alábbi tenesztők hírlapárusainál: a HÍRKER Rt., az NH részvénytársaságok. • Kiadói Laptenesztő Kft • Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest XI., Lehel út 10/A, levélcím: ITCSIK Rt., a regionális ,IR, Budapest 1900) ezenkívül Budapesten a Magyar Posta _____ _____cipkézbesítőknél és a Rt. Hírlapüzletág Igazgatósága fderületi ügyfélszolgálati irodáin, vidéón a postahivatalokban közvetlenül vagy postautalványon, illetve átutalással a Postabank Rt 219-9163M 21-02809 pénzforgalom jelzőszámra. • Előfizetési díj egy hónapra 650 Ft, negyedévre 1950 Ft, fél évre 3900 Ft, egy évre 7800 Ft. Külföldön terjeszti a Kultúra Kreskedelmi Vállalat, H-1339 Budapest, Postafiók 149. • Nyomtatás: Vörösmarty Nyomda Rt. Székesfehérvár, Irányi Dániel u. 6. Telefon: (22)-312-550. Felelős vezető: Papp Károly vezérigazgató • ISSN 1215-0185 Bp. - ISSN 1215-1386 vidék