Új Magyarország, 1996. december (6. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-21 / 298. szám

6 iiiiitoiimii ii / ^3,2­3. GAZDASÁG 19%. DECEMBER 21., SZOMBAT kkx A Co-Nexus-botrány meglazította a bizalmi kötést Megkezdődött a kiszámolás December 31-én lejár az a vagyonkezelési szerződés, amelynk értelmében a Co-Nexus Rt-nek négymilliárd fo­­rintot kellene visszafizetnie az AFV Rt kasszájába. A tranz­­akció vívásságairól az utóbbi időben­ napvilágra kerülő té­nyek azonban kérdésessé teszik a visszafizetési kötelezettség teljesíthetőségét sőt felmerül a gyanú, hogy a cég törvénysér­tést követett el a vagyon feszivattyúzására. Minderről Varga István MDF-es képviselőt kérdeztük, aki az ügyben több íz­ben napirend előtt szólalt fel a parlamentben. -Napok választanak el az eszten- ' 1­7 hő végétől, amikor is a Co-Nexus Rt.-nek - a korábbi vagyonkezelési­­szerződés alapján-4 milliárd forin­­l­­­tot kellene visszafizetnie az ÁPV Rt-nek. Lát esélyt arra, hogy a va­gyonkezelő megkapja a pénzt? L­­ - Feltétele­sem szerint nem­^­­ ho­l a 4 milliárd, de még ennek­­ a fele sem folyik be a kaszába,­­ ' ' miközben a vagyonvesztés miatt számításaim szerint legalább 7,5 milliárd forintról van szó - mondta elöljáróban Varga István. - Noha a parlamenti felszólalá­somat követően az ÁPV Rt.-nél elkészült egy szigorúan titkos - ennek ellenére nyilvánosságra kerülő - anyag, a­mely megálla­pítja, hogy a vagyonkezelés so­rán szabálytalanságok történ­nek, a dokumentum véresen­domásu veszi, miszerint a szerző­dő fél nem tud fizetni. - A következményeket illetően milyen megállapításra jut a va­gyonkezelő? - Erről nem szól a történet. Amit - mint ügyvéd - azért talá­lok furcsának, mert még az 1994-es ÁSZ-vizsgálat alapján is felme­rül annak gyrmája, hogy bűn­­cselekmény történt. Feltétlenül vizsgálatot kellene kezdemé­nyezni, hiszen oly mértékű volt a vagyon kiszivattyrúzása, illetve a vagyonvesztés, amely alapján feltételezhető a törvénysértés. A tények ma már nyilvánosak, s nem csupán az ellenzéki fecse­gésnek mondott felszólalások napján, hanem olyan dokumen­tumok tükrében, mint amilyene­ket például a Drétker igazítója másfél évvel ezelőtt a házelnök­­nek, illetve a belügyminiszter­nek küldött levelében a visszás­ságokról feltárt. Összefonódott érdekek - Az ön feltételezése szerint miért nem történik meg az ügy felgöngyölítése? - Arra Csiha Judit miniszter asszony sem tudott válanszolni, hogy a­z 1994-es ÁSZ-jelentés alapján miért nem tettek lépése­ket a vagyonvesztés megalkadá­­lyozására. S az is nehezen érthe­tő, miként fordulhatott elő, hogy bizonyos bankok teljesen ellehe­tetlenítették a vagyonkezelési portfólió egyik cégét, a Royal Rt.-t, amikor polgári pert indított a Co-Nexus ellen. Ugyancsak nehéz helyre ternni, hogy László András, a társaság feje, a sajtóban megjelent tényeket hazugság­­uink minősíti. - Elképzelhető, hogy ebben az ügyben is tetten érhető a politika és a gazdaság összekapcsolódása ? - Úgy vélem, ez az ügy gyöngyszeme a különböző érde­kek összefonódásána­k. Gondo­lok péládul Soós Károly Attila ko­rábbi államtitkár azon nyilatko­­zataira, miszerint semmit sem tud a Co-Nexus 1992 és 1994 kö­zötti ügyeiről. Ez azért furcsa, mert tisztséget töltött be a társa­ságnál, így neki is - hasonlóan más, pozícióban lévő személyek­hez - rálátássa­l kellett rendel­keznie a cég dolgaira. A vagyon­vesztés megakadályozása azon­ban elmaradt, s még a napirend előtti felszólalásaimat követően is olyan válaszokat adott Csiha Judit, hogy majd egy spanyol befektető fogja megmenteni a Co-Nexust. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy ehhez milyen érdeke fűződik a spanyol befektetőnek, akiről egyébként kiderült: talán nem is spanyol, hanem ukrán. Ezek a jelek egy­felől azt mutatják, hogy még most, december 31. előtt sem óhajtják megállítani a vagyon­vesztést, másfelől, hogy bizo­nyos személyek - nint az olaj­­gate-ükben - a Co-Nexus-bot­rány laposításában, elfekteté­­sében érdekeltek. Az ígéret szép szó... - Ezzel szemben a kormányfő nap mint nap megígéri, hogy tisz­tázzák a botrányok­at, s ha kell, a nagy halakat is leleplezik. Lát er­re tényleges szándákot? - Az ígéret szép dolog, ám most már a tetteknek kellene kö­­vetkezni. A Tocsik-ügyben arról kellene beszélni, kik állnak a hát­térben, s a Co-Nexus vagyonke­zelése kapcsán is azt kellene fel­tárni, milyen gazdasági érdek­­csoportok fonódtak össze. Is­merve azonban az eddig reakció­kat - nint az olajgate-dokumen­­tumok titkosítását - nem feltéte­lezhető az őszinte szándék. Egy bizonyos: egyebek közt az ellen­zéki számonkérésnek is köszön­hető, hogy a Co-Nexus-ügyet már nem lehet jegelni. Hatalmi szempontok - Ez a konkrét eset mennyire világít rá általában a vagyonke­zelés gyengéire? - Az ellenzéki képviselőknek az az álláspontja, hogy egyfelől a jelenlegi privatizációs törvény rossz, másfelől az ÁPV Rt. sem a jó gazda módjára bánik a va­g­yonnal. Igen nagy probléma, úgy a szakmai szempontok he­lyett politikai megfontolások ér­vényesülnek, s minden pozíció­ba a saját embereit igyekszik elő­retolni a hatalom, még akkor is, ha az ilető alkalmatlan a feladat­ra. A Suchman Tamás nevével fémjelzett privatizációról egyér­telműen kiderült, hogy a minisz­ter, illetve a csapata hibázott, hi­szen iyen mérvű botrányok nem voltak korábban. - A Co-Nexus-ügy kitálalása kapcsán ön milyen támogatottsá­got érzett a parlamentben? - Az össztámogatottságot ille­tően ezek a felszólalások általá­ban hálátlan feladatok. Minden­esetre a kormány sikerpropa­gandáját megtörik, hiszen épp az utóbbi botrányok lazította meg a társadalom és a koalíció közötti bizalmi kötést. Az ellen­zék éppen a Tocsik-botrány, az olajgate és a Co-Nexus vagyon­kezelési visszásságainak feltárá­sa kapcsán találta meg - sport­nyelven szólva - azt a fogást, amellyel a bizalmi kötést felfut­hatja. Ez volt az első ütés, amely igazán hatott, amely megrendítő erejű volt. A kiszámolás megkez­dődött, most már csak az a kér­dés, meddig fog tartani. Vasvári Éva Elfogadhatatlan az okmánycsere Szigorúbb ellenőrzést várnak a kisgazdák A Független Kisgazdapárt első- hiárd forintos kiadással járó iga- úgy vélik, hogy a pazarló gaz­gadhatatlannnak tartja, hogy a kabinet 2000-ig végre kívánja hajtatni a latkossági okmánycse­réket. Szabadi Béla, a párt gazda­sági kabinetfőnöke lapunknak kifejtette, hogy a legutóbbi kor­mánydöntés értelmében az ez­redfordulóig új útlevelet, szemé­lyi igazolványt, forgalmi enge­zdlványcseréket nem a központi költségvetésből finanszírozzák, a párt felesleges pénzkidobás­nak tartja a tran­zakciót. Abban az esetben ugyanis, ha ezt az összeget a jelenleg rosszul mű­ködő ellenőrzési és nyilvántartá­si rendszer felújítására fordíta­nák, a régi okmányok továbbra helyt, adó- és társadalombiztost­ is használhatók lehetnének,­tási igazolványt kaphatnak két- A párt állást foglalt a társada­­hoz az állampolgárok. Armak el­­lenibiztosítás gazdálkodásával lenére, hogy a mintegy 6,5 mű­­ kapcsolatban is. A kisgazdáz­dálkodás és a törvényi szabályo­zatlanság miatt legalább 100 mil­liárdos nagyságrendű kára szár­mazott a tb-nek. A Független Kisgazdapárt szerint a társada­lombiztosítás reformja csak az intézmény teljes átvilágítása után lehetséges, ami feltehetőleg megköveteli a teljes rendszer át­szervezését. Ezt alátámasztja az is, hogy a tb kiadásai jövőre 1145 milliárd forintnyi összeget tesz­nek ki. (gottlob) Jó évet zár a Magyar Suzuki Rt A Magyar Suzuki Rt. csütörtö­kön az Áttrium Hyatt Szállóban megtartott ü­nnepségen, a­me­­lyen dr.Fazakas Szabolcs ipari mi­niszter is részt vett, átvehette az ISO 9002 minőségi tanúsítványt. Az ebből az alkalomból megtar­tott sajtótájékoztatón elhang­zott: a cég teljesítette az idei üz­leti tervében meghatározott fel­adatokat. Több mint 51 ezer au­tót gyártott, várható éves árbevé­tele 54 milliárd forint lesz. Belföl­dön 13 ezer 500 kocsit adtak el, ez tíz százalékkal több, mint az előző évben. Az esztergomi gyár termékeit már he­rminc országba exportálják, javarészt az Európai Unió államaiba. Az idén eddig 37 ezer 500 kocsit szállítottak a világ legkülönbözőbb térségeibe. A Magyar Suzuki Rt. adózás előtti nyeresége 800 millió forint. Idén az rt. sok új magyar és európai alkatrész-beszállítóval is szerződést kötött. A beszállítók bekapcsolódtak az újítási prog­ramokba, amelyek jelentősen hozzájárulta­k a minőség javítá­­sához és a költségek csökkenté­séhez, erősítették a vállalat ver­senyképességét, és kiszélesítet­ték az értékesítési lehetőségeket is. Ebben az évben több, limitált darabszámú modellt a piacra dobtak, a vállalat a fejlesztésekre közel 4 milliárd forintot fordí­tott. A termelés 1996-ban érte el a bűvös 100 ezres darabszámot, a kocsiknak több mint a fele a hazai utakon fut. Jövőre 53 ezer gépkocsi gyár­tását tervezik, ebből 40 ezret ex­portra szánnak. A cég októberben mutatta be egyik legújabb termékét, a Suzuki Swiftet FOTÓ: TALUM ATTILA A Magyar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolyamai Pénznem Vételi Közép Eladási árfolyam­ 1 egységre, forintban Angol font 271,75 274,43 277,11 Ausztrál dollár 130,00 131,28 132,56 Dán korona 27,45 27,73 28,01 Han márka 35,18 35,53 35,88 Görög drachma (100) 66,24 66,91 67,58 Japán jen (100) 142,97 144,39 145,61 Kanadai dollár 119,42 120,61 121,80 Német márka 105,00 106,06 107,12 Norvég korona 25,26 25,51 25,76 Olasz Ura (1000) 106,76 107,82 108,88 Osztrák schlling 14,92 15,07 15,22 Portugál escudo (100)104,04 105,09 106,14 Spanyol peseta (100) 124,64 125,90 127,16 Svájci frank 122,30 123,55 124,80 Svéd korona 23,63 24,07 24,31 USA,dollár 163,38 164,97 166,56 ECU (Közös Piac) 201,99 204,03 206,07 A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai Devizanem Árfolyam 1 egységre, forintban Angol font 274,39 Ausz­l dollár 131,16 Dán korona 27,70 pin márka 35,55 Front 272,70 Japán jen (100) 144,25 Kanadai dollár 120,56 Német márka 105,96 Norvég korona 25,47 Olasz Ura (1000) 107,75 Osztrák schilling 15,06 Portugál escudo (100) 104,99 Spanyol peseta (100) 125,72 Svájci frank 123,43 Svéd korona 24,10 USA-dolár 164,92 ECU (Közös Piac) 204,06 hírvilág A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. közgyűlése A Kereskedelmi és Hitelbank Rt. tegnapi közgyűlése jóváhagyta a bank 100 százalékos tulajdonában lévő Székház Rt. és az Öt Csillag Kft. beolvasztását a társaságba. A beolvadást követően a pénzintézet jegyzett tőkéje változatlanul 10 milliárd 381 millió forint, saját va­gyona 15,277 milliárd forint, mérlegfőösszege pedig 358 millió fo­rint. A bank a beolvasztott társaságok jogutódja lesz. A Székház Rt. a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Vigadó téri székházának tulajdo­nosa, és megbízás alapján kezelője a bank tulajdonában lévő bank­üzemi ingatlanoknak. A bank jelentős bérleti díjjal tartozik a Szék­ház Rt.-nek, s jelentős céltartalékképzési kötelezettsége ván a hitel miatt, amelyet a székház építésével kapcsolatban vettek fel. Mindez jelentősen mérséklődik a beolvadást követően. Az Öt Csillag Kft. a Kereskedelmi és Hitelbank által felvásárolt IBUSZ Bank Rt. hálóza­tát üzemelteti. A kft. tulajdonában lévő ingatlanok együttes értéke 137 milliárd forint. Az APEH a társasági adó változásáról Az egyéni vállalkozók 1997. január 1-jétől nem adózhatnak a társasági adó­ról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény szerint - hívja fel a figyelmet az MTI-hez tegnap eljuttatott közleményében az Adó- és Pénz­ügyi Ellenőrzési Hivatal. Azoknk az egyéni vállalkozóknak, akik 1996-ban társaságiadó-alanyok voltak, január 1 -jétől az előző évben kiadott és jogerőre emelkedett fizetési meghagyás alapján már nem kell társaságiadó-előleget fizetni. Amennyiben adófolyószámlájukon 1997-re vonatkozó társasági adóelőleg-előírás szerepel, azt a törvényi változás miatt az illetékes elsőforkú állami adóhatóság hivatalból törli. Falusi turizmus: kormányprogram Lehet, hogy a jövő év a falusi turizmus esztendeje lesz? Minden­esetre az Országos Idegenforgalmi Bizottság (OIB) legutóbbi, szer­dai ülésén úgy ítélték meg, hogy ez a Magya­rországon mélányta­­lanul háttérbe szorított idegenforgalmi ágazat kormány­programot igényel. Ehhez természetesen több minisztérium hatékony együtt­működésére lesz szükség, mert jelenleg a feltételek még korántsem adottak. Nem alakult ki például arról sem megbízható kép, hogy az ország bizonyos területein hol lehet, hol érdemes a falusi huizmust fejleszteni. Szóba kerülhet a készülő programban az úgynevezett borutak kijelölése, annál is inkább, mert külföldön is elismertek a ma­­gyari borrendek, és örvendetesen szaporodnak a minőségi it­ilokat elő­állító és palackozó gazdák. Az OIB - hasonlóan a Tourinform-hálózat­­hoz - támogatja a központi falusi Tourinform-iroda létesítését. Csökken a lakossági devizamegkarítás Folyamatosan csökken a devizamegtakarítások aránya a lakossági megtaka­rításokon belül. A Magyar Nemzeti Bank legújabb adataiból kiderül, hogy november végén alig töb mint 20 százalék volt ez az arány, míg egy évvel ezelőtt még csaknem 25 százalék. Ez év november 30-án 477,3 milliárd forint, mintegy 2,9 milliárd dollár volt a lakossági devizamegtakarítások összege. Új átjátszó adók Tizenkét új kis átjátszó adót telepített idén az Antenna Hungária Magyar Műsors­fóró és Rádióhírközlési Rt. a Hírközlési Alap támo­gatásával, elsősorban a vételi zavorokkal küzdő Hernád-völgye tér­ségében. Az ünnnepélyes átadásra december 23-án kerül sor az emő­­di üzemigazgatóságon. A A Versenyben m ÁFÉSZ A Komárom és Vidéke ÁFÉSZ működési területén is megjelentek a nemzet­közi kereskedőcégek, amelyek gyors terjeszkedése azonnal válaszlépést igé­nyelt, így a szombathelyi Hétforrás Füszérttel közösen diszkont áruházat nyitottak Komáromban, egy korábbi ÁFÉSZ-ABC-t átalakítva. Az elhatá­rozástól a nyitásig mindössze három hét telt el. Az üzletet korszerűsítették, s számításaik szerint az eddig évi százmillió forint összegű bolti bevétel jövőre legalább ötven százalékkal növekszik. Újra hasznosított hulladék A papír- és üveghulladékok újrahasznosításában az élen járó orszá­gok között van Ausztria, a használt papírnak 78, az üvegnek 68 szá­zalékát dolgozzák fel. E tekintetben az elsők között van Hollandia és Svédország is, Németországban az üvegnek 70, a papírnak azon­ban csak a 45 százalékát hasznosítják újra. Nyilvántartott növényi tápanyagok Németországban az idén életbe lépett a trágyarendelet, amelyet a házikertek és a haszonkertek tulajdonosainak kivételével minden felhasználónak be kell tartania. Nyilvántartást kell vezetniük a földre kiszórt mennyiségről, a tíz hektárnál nagyobb vetésterületű gazdaságok pedig tápanyagmérleget köte­lesek vezetni. A rendelkezés szerint a trágyafelhasználásnak pontosan iga­zodnia kell a növények szükségleteihez, s a szükséges mennnyiség megha­tározásához figyelembe kell venni a másodlagos trágyaanyagok­at, a szenny­víziszapot, a komposztot stb. A helyben rendelkezésre álló trágyák nitrogén-, foszfát- és kálitartalmát vizsgálatok alapján vagy az illetékes hatóságok által javasolt számítási módok szerint kell meghatározni. Vitatott koncessziós szerződés Nem indokolt a magas autópálya-díj Az aránytalanul magas díj miatt az autópálya nem tölti be azt a szerepét, amiért építették - szö­gezi le a Bács-Kiskun Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara elnök­ségének állásfoglalása, amelyet pénteken az MTI-nek is eljuttat­tak. Az M5-ös autópálya átadása előtt kialakult közhangulat és a kame­rai tagok általános vélemé­nye alapján a köztestület elnök­sége javasolja a kormánynak az autópályák koncesszióban törté­nő továbbépítésének újragondo­lását. Megítélésük szerint az au­tópályák építésével kapcsolat­ban nagyobb szerepet kel vállal­nia az ál­lamnak. Mégpedig úgy, hogy a jelenlegi tíz százalék he­lyett, Európa más országaihoz hasonlóan, 30­ százalék legyen az üzemanyagárba beépített út­alapra jutó arány. A kamara egyetért a­zzal, hogy folytatódjék az autópályák épí­tése, hiszen a közlekedési inff­­rastruktúra fejlesztése, a gyor­sabb, biztonságosabb áru- és sze­mélyszállítás az ország érdeke. Ugyanakkor a kamara fontos­nak tartja, hogy az autópálya­építés a lehető legköltségkímé­lőbb módon, közmegegyezés alapján valósuljon meg, s ne je­lentsen használóinak olyen elvi­selhetetlen pluszterhet, ami már lehetetlenné teszi a gyorsforgal­mú út igénybevételét. A megyei köztestület éppen ezért a Ma­gyar Kereskedelmi és Spakrkama­­rához fordul, kérve annak meg­állapítását, hogy az Alföldi Kon­cessziós Autópálya Részvénytár­saság (AKA Rt.) szerződéses cso­magja mind belső tartalmát, mind a jelenlegi díjaikat tekintve megfelel-e az egyébként szoká­sos normáknak. (MTI)

Next