Új Magyarország, 1997. március (7. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-01 / 51. szám

VII. ÉVF., 51. SZ. • 1997. MÁRCIUS 1., SZOMBAT • POLGÁRI NAPILAP • ÁRA: 39 FORINT Roham a pénzért - A bankelnök szerint minden rendben van • • Összeomolhat a kártyavár Új Magya­rszág-összeállítás Napok óta terjedt a hír az ország­ban arról, hogy a Postabank nagy bajban van, esetleg hamarosan csődöt is jelent. A pánik tegnapra tört ki, a pénzüket féltő emberek ezrei már kora reggeltől beálltak a sorba a Postabank-fiókok, illet­ve a postahivatalok előtt. A páni­kot növelte, hogy a hírt bemond­ta a rádió és a televízió is. Volt, aki egyenesen Ausztriából érte­sült az eseményről. Közben a bank elnök-vezér­igazgatója, Princz Gábor többször is nyilatkozott arról, hogy szó sincs a bank tönkremeneteléről, az egész csak rémhír. Délután sajtótájékoztatón cáfolta a bank­kal kapcsolatos híreket. Az ügy horderejére való tekintettel a tá­jékoztatón részt vett Akar László, a Pénzügyminisztérium politi­kai államtitkára is, s kifejtette, hogy a rémhírek fölröppentése mögött politikai szándék gyanít-A hétvégén is nyitva tartanak ható. Arra azonban nem tért ki az államtitkár, hogy mely politi­kai erőkre céloz. Akár rémhírről van azonban szó, akár nagyon is valósról, az bi­zonyos, hogy a betétesek bizal­matlanok. Ezt támasztja alá, hogy csütörtökön 800 millió forintot vet­tek ki, tegnap pedig több miliár­­dot. Nem haszna vissza őket a sor­ban állással járó fáradság, s az a tény sem, hogy a lekötött összegek kivételével elesnek a kamattól. A bank - bizonyítandó likvidi­tását - tegnap meghosszabbítot­ta félfogadási idejét, s Princz Gá­bor ígérete szerint ma is nyitva tartanak. Az igényeket korlátla­nul ki tudják elégíteni, állítja, ugyanis a Postabank 70 milliárd forint gyorsan készpénzzé tehe­tő vagyonnal rendelkeznek. Re­méli azonban, hogy a bank körül keletkezett hisztéria néhány na­pon belül lecsillapul, s egy-két héten múlva minden visszaáll a régi kerékvágásba. Cikkeink a 3. és a 4. oldalon FOTÓ: TALUM ATTILA Megvan a drága papír Titkosszolgálati eszközöket használt a rendőrség A Bács-Kiskun Megyei Rendőr­főkapitányság gazdaságvédelmi nyomozói csütörtökön délután Soltvadkerten, egy csokoládé­üzem raktárában megtalálták annak a biztonsági papírszállít­mánynak egy részét, amely még 1995. december 21-én Németor­szágból úti célja felé tartva, Buda­pesten tűnt el. A papír más áruk kö­­zött, raklapokra pakolva és azokkal letakarva hevert a raktárban. Fe­­renczi László alezredes, a Bács-Kis­­kun Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője lapunknak elmond­ta: hasonló papírt találtak - igaz, a soltvadkerti kb. 13 tonnához ké­pest elenyésző mennyiségben - Szegeden és Kiskunmajsán is. Egyébként, a közhiedelemmel ellentétben, nem bankjegy-, ha­nem fémszállal ellátott, ún. biz­tonsági papírról van szó, amely­re értékpapírt, zárjegyet stb. nyomtatnak. Mivel azonban UV-megvilágításban a fémszál miatt a bankjegypapírral össze­téveszthető (csak szakértő tudja megkülönböztetni, megfelelő technikai segítséggel), alkalmas le­het bankjegyhamisításra is. A most előkerült szállítmányból kb. 10 milliárd értékű hamis ötezerfo­rintost lehetett volna nyomtatni, amit a kereskedelmi forgalomba kerülve, egyes szakértők becslé­se szerint legalább 1 százalékos inflációt okozhatott volna. Lapzártánk előtt érkezett a hír, hogy a megtalált papír mi­nőségét illetően téves informá­ció látott napvilágot, ugyanis ab­ból csak mintegy 150 ívnyi, kö­rülbelül másfél kilogramm súlyú a fémszálas, amely ötezerforintos bankjegy hamisítására alkalmas. A többi mintegy 10 tonna fémszál nélküli biztonsági papír, amely pénzhamisításra csak többé-ke­­vésbé használható. Fuér Angéla, a Pest Megyei Rendőr-főkapitány­ság szóvivője közölte: előzetes le­tartóztatásba helyezték K. Andrást, akit a papír ellopásával, valamint pénzhamisításban való bűnsegéd­ bűnrészességgel gyanúsítanak. Folytatása a 4. oldalon NATO-ra készen A magyar külügyminiszter ma hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba utazik. Kovács László március 6-ig tartózkodik a tenge­rentúlon. A magyar diplomácia irányítója találkozik Madeleine Albright külügyminiszterrel, a Clímton-adminisztráció nemzet­­biztonsági csoportjának vezetői­vel, a képviselőház és a szenátus több tagjával, valamint az ameri­kai média és szakértői körök szá­mos kéviselőjével. Szentiványi Gábor külügyi szóvivő az Mti­nek elmondta: a látogatás lehető­séget nyújt hazánk euroatlanti integrációs elképzeléseinek, va­lamint a magyar felkészülés helyzetének ismertetésére. A külügyi szóvivő tájékoztatása szerint Kovács László jelezni fog­ja tárgyalópartnereinek, hogy Magyarország nemcsak fogyasz­tója kíván lenni a NATO-csatla­­kozásnak, hanem - ahogy a dél­szláv békefenntartás során az IFOR, majd az SFOR keretében már bizonyította - részt kíván venni a közös feladatokban. A NATO-bővítéssel kapcsolatban az elmúlt hetekben napvilágot látott, egymásnak ellentmondó hírekkel kpcsolatban Szentiványi Gábor hangsúlyozta: Magyaror­szág a NATO madridi csúcsérte­kezletétől várja, hogy megnevezze azokat az országokat, amelyekkel tárgyalásokat kezd a tagfelvételről. Kétfrontos vizsgálat Az FBI vizsgálatot folytat annak feltárására, vajon a kínai kor­mány megbízottai megpróbál­­tak-e törvénysértő módon befo­lyást gyakorolni kongresszusi körökre a jelölteknek nyújtott il­legális kampányhozzájárulások és állami vállalatok juttatásai ré­vén. A The Washington Post teg­napi száma szerint a nyomozás mindkét párt tagjaira kiterjed, bár neveket egyelőre nem tettek közzé. A lap úgy tudja, hogy a vizsgálat már tavaly nyáron meg­indult, jóval azelőtt, hogy az igaz­ságügyi minisztérium td­en nyo­­mozócsopo­rtot álltott volna fel a Demokrata Párt (DNC) kétes for­rásokból származó kampánypén­zei kivizsgálása ügyében. Szekeres Aszódiról Elfordultak az MSZP-től Az elmúlt két év minden gazda­sági feszültségét a társadalom vi­selte el, de Magyarország már túljutott egy rendkívül nehéz és gyötrelmes időszakon. A követ­kező években tehát - bár nem gyors léptékű, de kiszámítható, mérhető gazdasági fejlődés kö­vetkezik be, lényegesen csökken az infláció, ami az emberek kom­fortérzetén is megmutatkozik majd. A gond viszont az, hogy mindeközben a lakosság elfá­radt, s nehezen bízik a jövőben. Mindezt Szekeres Imre mondta tegnap délben Miskolcon meg­tartott sajtótájékoztatóján, írásunk a 4. oldalon Széles a Fidesznél Széles Gábor, a Gyáriparosok Or­szágos Szövetségének elnöke a Fidesz által rendezett konferen­cián elmondta, hogy a multinaci­onális cégek magyarországi megjelenése azzal a kockázattal jár, hogy a hasznot kiviszik az or­szágból. Cáfolta, hogy az ország földrajzi kettéosztottsága átok­ként nehezedik az országra. Van megoldás. Erről lapunk hétfői számában olvashatnak. Az első dátum: 1963. április (BŐS-NAGYMAROS...) 14. oldal Most ilyen világ van Magyarországon (EMBERSÉG) 10. oldal Nem válaszoltak a pénzügyminiszternek Kiskőrösön érdekvédelmi szövetség alakult Miközben tegnap az ország né­hány megyéjében még tartott a mezőgazdasági kistermelők de­monstrációja, háromszázhet­venkét településről érkeztek képviselőik Kiskőrösre, hogy meg­vitassák a rájuk vonatkozó csütörtö­ki kormánydöntést. A távolabbi helységekből ide sereglett gazdák arca elégedetlenségről árulkodott, amikor a művelődési házba vonul­tak a zártkörű megbeszélésre. Kettős célja volt ennek az összejövetelnek: megvitatni azo­kat a kérdéseket, amelyek to­vábbra is aggasztják a termelőket, ugyanakkor egy újabb érdekvé­delmi szervezetet alakítani, ami a kiskőrösiek szerint létfontosságú­nak bizonyulhat számukra. Jócskán elhúzódott a nyilvá­nosság kizárásával lefolytatott vita, amelynek során kiderült: sokkal összetettebb a gond, ami az ágazatot gyötri, miként azt a kiskőrösi gazdák és a kormány delegációjának tagjai vélték ked­di tárgyalásukon. Erről a sport­csarnok előtt várakozó emberek szavaiból győződhettünk meg igazán, amikor sajátos gondjaikra panaszkodtak. Közülük többen úgy fogalmaztak, hogy csak akkor érhetik el céljukat, ha munkagé­peikkel nem vesztegelnek az ud­varukban, a fészerben, hanem mi­hamarabb újra elindulnak a köz­utakra és ott torlaszokat állítanak. Írásunk az 5. oldalon Szerződést akarunk Tíz évvel ezelőtt, 1987- ben alakult meg a Ma­gyar Demokrata Fórum, amely elsőként vállalta, hogy - szembefordulva a pártállammal - széles nemzeti mozgalmat in­dít az új, független, de­­mokr­atikus és polgári Magyaror­szágért. A jubileumát ünneplő MDF országos gyűlése ma kez­dődik Gödöllőn. Ebből az alka­lomból kerestük meg Lezsák Sándort, a párt elnökét. - A kilencvenes nagy választá­si siker után négy esztendővel, 1994-ben jóval gyengébben szere­pelt a párt, a hatalomból is kibu­kott. Hol tart ma az MDF, sike­rült-e valamelyest javíta­ni a pozícióján, visszasze­rezni az elveszített bizal­mat? - Az MDF újra meg­bízható, nyugodt politi­kai erő. Olyan nemzeti középpárt vagyunk, amely képes hatékony gazdasá­gi és politikai programmal meg­állítani az elszegényedést. Növe­kedőben van személyi környe­zetünk is, egyre több erkölcsileg és szakmailag alkalmas ember segíti munkánkat. A közvéle­mény-kutatási adatok is jelzik: ta­vasszal jelentősen gyarapodhat az MDF-et támogatók tábora. Folytatása az 5. oldalon ■#­ MDF Lesz-e újabb Bokros-csomag? Kísértés osztogatásra A Bokros Lajos nevével fémjelzett intézkedési csomag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ám több jel arra mutat, hogy a kormányzat a választási ciklus végén nem tud ellenállni az ilyenkor szinte törvényszerű pénzosztogatás kísértésének - állítja lapunknak írott cikkében Árva László, a Privatizációs Kuta­tóintézet tanácsadója, aki szerint ez már aligha lódíthatja meg a választásokig a gazdaság kere­két, de arra elég lehet, hogy a fo­gyasztást megnövelje, így a kül­kereskedelmi hiány megközelít­heti a hosszú távú stabilitást ve­szélyeztető 3,5-3,8 milliárd dol­lárt is. Árva László felteszi a kérdést: vajon az 1994. évi stabilizációs csomag kidolgozói ebben az esetben életre hívnak-e egy má­sodik Bokros-csomagot, megint megtörve a gazdasági növeke­dést? Bővebben a 6. oldalon FOTÓ: MTVAP Egy palesztin asszony szidalmakkal „fűszerezi" a tüntetést. Izrael kelet-jeruzsálemi házépítési tervei hátráltathatják a közel-keleti békefolyamatot .További közel-keleti hírek a 2. oldalon Szívós elégedett A Ferencváros eredményes, anyagi helyzete stabil - mondta dr. Szívós István, akit január vé­gén újabb négy évre megválasz­tottak a legnépszerűbb hazai sportegyesület ügyvezető elnö­kének. A labdarúgó-bajnokság nyitónapján az olimpiai bajnok vízilabdázót természetesen a fut­ballszakosztályról is kérdeztük, amelyben az elmúlt időszakban több személyi ellentét alakult ki. Az elnök úr szerint ugyan akad­tak gondok, de legtöbbször az új­ságírók kreáltak a bolhából elefán­tot. Szívós tiszteletben tartja Varga Zoltán vezetőedző döntéseit, aki­nek munkáját majd a csapat ered­ményei fogják minősíteni. Interjúnk a 15. oldalon

Next