Új Magyarország, 1997. április (7. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-01 / 75. szám

1997. ÁPRILIS 1., KEDD Az ír és a skót zene hazai úttörői: a Méz koncerten, kocsmában, táncházban és nyelvórákon is népszerű Az egyre népszerűbbé váló ír-skót népzenét a Méz együttes játszotta elsőként hazánkban. A jövőre 10 esz­tendős zenekar tagjai azóta is töretlen kedvvel járják az országot (évente 150-200 koncertet adnak), s a minap látott napvilágot második, Soyez Mysterieuses (Maradj titokzatos!) című albumuk. Ez alkalomból Pálvölgyi Ádámmal, az együttes man­­dolinos, basszusgitárosával beszélgettünk.­ ­ Amikor a Méz elkezdte, az ír ze­ne Magyarországon csaknem tel­jesen ismeretlen volt. Hogyan esett rá a választásuk? - A countryzene gyökereinek kutatása közben, 1982-ben buk­kantunk rá az ír és a skót népze­nére. Kizárólag erre specializáló­dott zenekar 1988-ban lettünk, ekkor vettük fel a Méz nevet is. Egyébként pusztán kiinduló­pontnak tekintjük az ír muzsi­kát. Az első két évben még kot­tából, saját hangszereléssel, sok magyaros motívummal játszot­tuk el a dalokat. Mivel szeret­tünk volna megélni a zenélésből, szorgalmasan jártuk az országot, koncerteztünk, népszerűsítettük a műfajt. Később - 1991 táján - ír zenét játszó más bandák is föl­bukkantak, melyek közül a Bran és az Irish Rovers a legismerteb­bek. Minket az állandó újító­kedv vezérel, ők ragaszkodnak a­­ Amikor 1983-ban és 94-ben tradíciókhoz, olyanok szeretnék hazánkban játszott a Jethro Tull,­nek lenni, mint egy írországi a Méz volt az előzenekara. Idén együttes, nyáron is folytatódik ez a hagyó­két albumuk jelent - Eddig meg mindkettő magánkiadás­ban. - A kiadók nem láttak üzletet bennünk. Most már - mikor jól fogynak a lemezeink - mi mon­dunk nemet. A magánkiadásnak megvan az az előnye, hogy nem kell osztozni a bevételen, de szá­molni kell azzal is, hogy így nem kerülünk be a médiába. - A Méz sokszínű repertoárjá­ból ítélve a műfaj adta kereteken belül minden igényt megpróbál­nak kielégíteni. - Igen, vendéglátóhelyeken, a Balaton partján, majálison klasz­­szikus ír és skót kocsmazenét ját­szunk. Nagyszínpadon prog­­resszívebb, komolyabb dalokat. Van külön táncházi összeállítá­sunk, új albumunk egy része pe­dig egy angol nyelvkönyv mel­­lékdejeként is forgalomba került. De mindenekelőtt koncertzene­kar vagyunk. Eleinte javarészt progresszív darabokat játszot­tunk, mostanában már a punkos zenei világ felé is kacsingatunk, ugyanis a nihilista, szkeptikus fiatalok láttán úgy érzem, olyas­féle hangulat alakult ki nálunk, mint Angliában a 70-es években. Szívesen koncertezünk vidéken, mert ott sokkal hálásabb a kö­zönség. Jártunk már Szlovákiá­ban, és szeretnénk eljutni Er­délybe is. Lányi - Igen. Ha­lan Anderson tavaly nem szenved lábtörést, és eljön­nek, mi lettünk volna a vendé­geik. Remélem, erre az évre is ér­vényes ez az ajánlatuk. -Mit gondol, minek köszönhe­tő, hogy az ír zene sokkal na­gyobb népszerűséget vívott ki magának hazánkban a többi, sok­kal közelebb élő nép zenéjénél? - Ezen még nem gondolkod­tam. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a countryn kívül az Angliából eredő beat- és rockze­nének is az ír, illetve a skót nép­zene az alapja. Mivel a mai fia­talok javarészt rockzenén nőttek fel, ezeket a népzenéket sokkal könnyebben be tudják fogadni, mint a többit. - Jövőre tízéves a zenekar. Mi­vel ünnepük meg a jeles dátu­mot? - Szeretnénk születésnapi koncertet rendezni a Petőfi Csarnokban. Másik tervünk, hogy egy ismert művész segítsé­gével - a nevét egyelőre nem árulom el - feldolgozzunk né­hány skót és ír balladát Csavar­gótörténetek Írországból cím­mel. Persze továbbra is fellé­pünk minden második pénte­ken törzshelyünkön, a Benczúr Klubban. (csikor) Lukács Ágnes grafikái A napokban nyílt, és április 22-ig látogatható az a kiállítás, amelyet Lukács Ágnes grafikusművész alkotásaiból a József Attila Művészeti Centrum Alapítvány rendezett a Szegfű Klubban (VIII. ker., Köz­társaság tér 26.). Labirintusban Az Alterra svájci-magyar könyvkiadó író-olvasó találkozóján mu­­tatják be Merényi Krisztián Labirintusban című verseskötetét április 9-én 18 órakor a Józsefvárosi Művelődési Ház klubjában (VIII. ker., József krt. 70.). Jön a Mannowar A kemény metálzene kedvelőinek nagy örömére ismét hazánkba látogat a Mannowar zenekar, amely eddig tíz nagylemezen és szám­talan koncerten csillogtatta tudását, s egyszer még a Guinness Re­kordok Könyvébe is bekerült mint a világ leghangosabb rockzene­kara. A zenészek elsősorban tavaly napvilágot látott Louder Than Hell című albumuk anyagával teszik próbára a magyar közönség dobhártyáját április 3-án este 8 órától a Petőfi Csarnokban. Fodor András székfoglalója Meditáció Kodály Zoltán Berzsenyi: A közelítő tél című versének zenévé váltásáról címmel tart székfoglaló előadást Fodor András költő április 2-án 16 órától a Magyar Tudományos Akadémia nagy­termében (V. ker., Roosevelt tér 9.). eMeRTon-gála Az 1996-os év eMeRTon-díjazottjai: Demjén Ferenc, Cserháti Zsu­zsa, Földes Tamás, Janza Kata, Csepregi Gyula és Szekeres Adrien­ne, valamint egykori eMeRTon-díjasok: Szulák Andrea, Sasvári Sán­dor, Varga Miklós, Papadimitriu Athina, Makrai Pál és Gerdesits Ferenc lesznek láthatók és hallhatók az eMeRTon-gála című ren­dezvényen, április 5-én 19 órakor a Budafok-Tétény Művelődési Ház (XXII. ker., Nagytétényi u. 35.) színpadán. A program szerkesz­tője Lukácsházi Győző, a műsort Borbás Mária vezeti. Nemzettudat és művészetterápia Hász Erzsébet, a Magyar Országos Művészetterápiás Intézet elnöke tart előadást Nemzettudat és terápia a művészet közegében címmel április 16-án délután 6 órától a Szent László Akadémián (Magyarok Háza, V. ker., Semmelweis u. 1-3.). Bak-képek a Fészekben Bak Imre festőművész képeiből rendeznek kiállítást a Fészek Mű­vészklubban (VII. ker., Kertész u. 36.). Az április 25-ig megtekinthető tárlatot Kozák Csaba nyitja meg április 8-án 18 órakor. Új vezetők a Mahasz élén Pásztor Lászlót, a Warner-Magneoton ügyyvezető igazgatóját válasz­totta elnökül a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz), s beválasztották őt a szervezet héttagú elnökségébe is. A szövetség eddigi elnöke, Bors Jenő (EMI-Quint), aki e tisztet 1989-től, azaz a Mahasz megalakulása óta látta el, május végén nyugdíjba vonul, s emiatt úgy döntött, hogy az elnöki feladatok ellátását a jövőben nem vállalja. Az új elnökség tagjai: Geszti Margit (BMG), Hegedűs László (Polygram), Kanizsai Zsuzsa (Magyar Zeneklub), Laczkó Bá­lint (Hungaroton Gong), Márkus Róbert (EMI-Quint) és Szűts Lász­ló (Sony Music). KULTÚRA 1997-ben 878 millió Felosztották a filmpénzeket A Magyar Mozgókép Alapítvány Nemzeti Kuratóriuma­­ elnöke: Bihari Mihály, tagjai: Csoóri Sán­dor, Kodolányi Gyula, Pohárnok Mi­hály, Vince Mátyás, Vásárhelyi Miklós, Vizi E. Szilveszter - ülést tartott, és a hét szakkuratóriumi elnök tájékoztatóját meghallgat­va felosztotta a filmszakma ré­szére 1997-ben biztosított állami költségvetési támogatást. Eszerint a rendelkezésre álló 878 millió forintból az animá­­ciósfilm-gyártás 40, az Art mozi, a Filmklub és üzemeltetői 42, a dokumentumfilm-gyártás 60, a hazai filmszemlék 26, a külföldi fesztiválszereplés 40, a filmfor­galmazói és videokiadói tevé­kenység 42, a játékfilmgyártás 385 (ebben elkülönítve egy 25 milliós úgynevezett befejezési garanciaalap), a kutatás, képzés, kísérleti film, könyv- és folyó­irat-kiadás 42, a nemzetközi szervezetek tagdíjbefizetése 35, a népszerű-tudományos film gyártása 40 milliót kap, tartalé­koltak továbbá 38 milliót. Ezenkívül a filmgyártás területén az idén is számolni lehet a Magyar Televízió és a Magyar Mozgókép Alapítvány közötti, Telefilm elneve­zésű megflafxxiással, mely mini­málisan újabb 350 milliós támoga­tást jelent a filmszakma számára. A szakma egészét érintő inf­rastrukturális kiadások (kurató­riumok, ügyvitel stb.) finanszíro­zására 40 milliót különítettek el. A kuratóriumhoz külön pályá­zatokat is lehetett beküldeni. Ezekről a támogatásból fennma­radt összegkeret erejéig a kura­tórium legközelebbi ülése dönt. Ez mintegy 48 milliót jelent. (t­i.) R­I­Ü LOSSONCZY TAMÁS GRAHKRJA A Bajkál-tó arcai kevesen tudják, hogy a hajdan az Orosz Kulturális Központnak otthont adó Andrássy úti palota évek óta figyelemre méltó bemu­tatók helyszíne. Ez az intézmény igényesen szolgálja népe kultúr­­képviseletét. Henri Matisse, a kiváló francia festő írja: „Ha jó ízlésű ember űzi, a fénykép művészetként hat." Szabó Zoltán turistaroman­tikát elhagyó fotóira érvényes az idézet. Honfitársunk a hegyko­szorúkba zárt édesvízi tengerről, a Bajkál-tóról, környezetéről, la­kóinak hitvilágáról készít lenyo­matot. Vele együtt fedezzük föl e végenincs tájat, a tiszta forrást, ahol a sámánizmus a zord min­dennapok része, ahol - Bargu­­zinban - Petőfi Sándor emlékét kegyelettel őrzi a múzeum, az emberek kollektív emlékezete verbálisan idézi verseit. Ezt a romlatlan, legendákkal, hiedel­mekkel átszőtt északi vidéket kristálycsillogásúnak érzékeljük. A hó, a jég, a félelmetes víz, a szélviharok látványát kísérő li­­dérchangok ébren tartják a sá­mánizmus gyakorlatát. A fotó­művész megértően érez rá a bur­játok életét befolyásoló kultikus szokásokra. Szinte felvételen­ként jelenít meg egy-egy gondo­latkört, hírmondóit a babonák­kal gazdag birodalomnak. Sok esetben a természeti látvány ön­magában is e nép szellemiségét sugallja számára (Sámántánc, Sámánfok). A kiállító megfigye­lései nem párosulnak a kimódolt megkomponáltság, beállítottság megszokott ismérveivel. Ő úgy professzionista, hogy az egysze­ri pillanat frissessége dominál e színes felvételeken. Itt minden kocka megéli. Sok, nagyon sok munka van egy látszólag könnyedén elkattintott pillanat­ban. A víz különféle halmazálla­potában és színekben, a hófe­hértől az ezüstösen csillogón át, a mélyzöldek és­­kékek sokféle árnyalatáig tűnik elénk. A Raga­dozó és a (Mo)hó nyelvek kettős értelmű képszerűségükkel be­pillantást engednek a hideg im­périumába. Ezernyi témát kínál a lenyűgöző természet, lélegzet­elállító táj, a víztükör, az óceáno­kat meghazudtoló viharok. Ne­ve nem véletlenül jelent jakutul gazdag tavat. A partján élők szentnek tartják. Idilli hangula­tot áraszt a nemesen egyszerű népi fa oromdíszű ablakban vi­rágzó piros muskátli vagy a saj­tófotó-pályázat egyik díjnyerte­se, a Tenger az ablak alatt. A szo­­ciofotó felé közelít a transzszibé­riai vasút időbarázdálta arcú pá­lyaőréről készített portréfotó. Barázdáiból kiolvasható az orosz nép minden nyomorúsága és fennköltsége. Mint akit ittfelej­tett a 19. század... A komoly gondolkodású és élesszemű fiatal „vándor és fo­tográfus" barangolásai nyomán kerek történet születik. Megszó­lal a Bajkál, és beszél. Csodás re­géket mesél és dalol földjeivel együtt. Testvérré vált a kép és a szó. Benedek Katalin DIARIUM Királyi szesztestvérek Hatszázötven esztendős - 1347-ben kelt - feljegyzés tudósít ar­ról, hogy Rákospalota határában, valahol a Szilas-patak partján található Regtelek település, melyet a király „combibatorai" lak­nak. A falu mára elenyészett, csak a helytörténészek ismerik a valószínű helyét. Aligha lehet kétséges, hogy ezek a derék com­­bibatorok - a latin szó pontos fordítása: együtt írók (a kitűnő történész, régész és középkorkutató Zolnay László ügyes nyelvi leleménnyel „királyi szesztestvéreknek" fordítja) - fontos sze­mélyek lehettek az uralkodók udvarában. Mulattatok, színészek és énekmondók - a Regtelek szó sejteni engedi, hogy a regölés is feladataik közé tartozott -, és kétség nem férhet hozzá, hogy mes­terségük értő gyakorlásáért nemesi címet is kaptak királyi gazdá­iktól. Tudni kell ugyanis, hogy a foglalkozásneveket rejtő valahai falvak - Solymár, Kovácsi, Sasad, Ebes - mind régi és nemesi cím­mel megbecsült mesterek lakóhelyei voltak. Bár sok feljegyzés, saj­nos, nem maradt fenn a nagy tekintélyű regös-komédiás tmmpánia tevékenységéről, sejthető, hogy a mulatságra rá­ rákapó magyar uralkodók - a jelzett időpontban épp Nagy Lajos királyunk - szívesen vették szolgálataikat. Vág­ás Arany Jánossal szólva - aki épp eme kort zengi meg a Toldiban - „örömest tanyáztak a víg cimborákkal", a regteleki szesztestvérekkel. Szepesi Attila Hullámhossz Nagyszombat csendjében „A hit a mi oldalunkról nem olyan aktus, amelyet egyszer s mindenkorra megtettünk, és amelyben berendezkedhetünk, hanem élő kapcsolat­gisz­­tussal, amelyet szüntelenül megtör a bűn, tehát ál­landóan szükség van a kommunió helyreállításá­ra" - írja Szabó Ferenc egyik tanulmányában, s mintha erre a mondatra (bár utalást nem tett rá) fűzte volna fel Kulcsár Katalin azt a beszélgetést, amelyben (szombat délelőtt, a Bartók rádió hul­lámhosszán) közelebb próbálta vinni hallgatóihoz a kortárs keresztény kultúra meghatározó szemé­lyiségét, a tudós teológust, érzékeny költőt, figyel­mes szerkesztőt, egyszóval Szabó Ferenc jezsuita pátert. Persze, mi fér bele egy gazdag életből egyetlenegy szűk órácskába? A kérdést, kicsit té­tován, maga a szerkesztő-riporter teszi fel, műsora bevezetőjében, s valóban támadhat csipetnyi hiányérzete - a dialógust hallgatva - annak, aki mélyebben kívánt volna bepillantani a Vatikáni Rádió magyar adásszerkesztőségének életébe, a lí­rikus életmű alkotói megítélésébe, netán arra ke­resett (volna) választ, hogy mi indítja a tudóst újabb s újabb kutatásokra, Pázmány, Claudel, Charden, vagy épp Foucault életművének folyto­nos faggatására. Minderről azonban csak annyi szó esik, amennyi szükségszerű egy életút jelentősebb ál­lomásainak megismeréséhez. Miközben valami jóval fontosabb rakódik le bennünk, szinte észre­vétlenül, s nem is a mondatokból, hanem abból a mérhetetlenül mély hitből, amely táplálja őket! Jó érzékű szerkesztői elvről tett tanúbizonyságot az, aki ezt a műsort Nagyhét szombatjára helyezte. Mert ez az a nap, amely a legcsendesebb, a leg­­meghittebb; ugyanakkor a legelgondolkodtatóbb. Tudjuk: a Fiú sírban való nyugovásának napja ez; túl vagyunk a tegnap(ok) szomorúságán, s még előttünk a holnap(ok) öröme, a feltámadás bizo­nyossága, az Alleluja ünnepe. Ez a nap a tűnődés ideje, egy kicsit a választásé is, immáron kétezer éve, hogy elfogadja-e ki-ki, a feltámadás hírét és csodáját? Ezen a napon a hullámhosszon érkező híradás kiteljesítette egy szolgáló ember szolgála­tát, hiszen erőt és példát sugárzott, szublimálhat­ta esetleges kételyeinket. Kulcsár Katalin szépen emelte ki a dialógus hangsúlyosabb pillanatait, Papp János - Szabó Ferenc verseinek tolmácsolója - azonban ezúttal adós maradt néhány lírai hang­súly maradéktalan kiteljesítésével. De nagyszombat mint a feltámadás misztériu­mának vigíliája, kiemelte a legfontosabbat­­ egy jezsuita páter szavai által. Mert van, hogy kivet minket az ország, a nyelv, a kultúra; kivet, benső száműzetésbe vagy idegen tájakra, idegen közös­ségekbe. S van, hogy épp ez az idegenség hatol körénk, szorítja markába szívünk. Erkölcsi meg­újulás nélkül azonban nincs jövő, nincs felemel­kedés. A Szabó Ferenc-i summázat: „Minél na­gyobb egységben van az ember az Istennel, annál nagyobb egységben van az ember az Istennel, an­nál nagyobb önállósága és szabadsága." Még­­ nagyszombat van. Krisztus - a mi bé­kénk - a békét még nem hirdette ki... Tamási Orosz János mmm n Tavaszi koncertek Április 3-án, csütörtökön délután hat órakor a muzsika mellett a piktúra is otthonra talál az And­rássy út 120. alatti kulturális köz­pontban. Az ivanovói Sereme­­tyev-centr alkotói egyesület ad ízelítőt az ivanovóiak művésze­téből. Ugyanez alkalommal lép föl David Gurasvili (hegedű), Jurij Fjodorov (zongora) és Tatyjana Ko­­picseva szopránénekesnő. Műso­rukon Csajkovszkij, Glinka, Rah­­manyinov, Szkrjabin, Prokofjev, Sosztakovics dalai, operaáriái, szonátái hangzanak el. Nyugat-európai zeneszerzők hárfára és énekhangra írt mű­veit adja elő Natalja Gorbunova és a columbiai Edvin Munoz április 18-án fél hétkor. Egy hétre rá, 25-én hat órakor, az örményországi Gajane Dzsagacpanjan estjén Mu­szorgszkij, Chopin, Hacsaturján és Babadzsanján zongoradarabjai szólalnak meg. Előzőleg 17-én, csütörtökön hat órakor a pozso­nyi operaház magánénekese, az oroszországi Gurgen Ovszepjan énekel orosz románcokat, nápo­lyi dalokat, Rahmanyinov- és Csajkovszkij-dallamokat. (­tz)

Next