Új Magyarország, 1997. április (7. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-03 / 77. szám
1997. ÁPRILIS 3., CSÜTÖRTÖK Pozsony, Vác, Güssing, Morris, Budapest... Péterfi Vilmos templomépítései Hányszor élünk? A kérdést roppant különös módon válaszolja meg Péterfi Vilmos életútja, szintúgy hetedik könyve, A templomépítő, amely az író hetvenkettedik születésnapjára készült el - ám azt, hogy valójában hányadikra is, tessék „kiszámolni" itt következő „sorsbeszámolójából"... Kezdve azon: hogyan is lesz egy írói elhivatottságú emberből a nemzetközi jog Professor Emeritusa...? - Apám kívánsága volt az, hogy jogot tanuljak. Minden tanárom az irodalom, sőt egyenesen az írás művelésére ösztönzött, de apám ragaszkodott a jogi pályához. Márcsak azért is, mert volt egy vissza-visszatérő idealista elképzelése, hogy majd a fia mint diplomata munkálkodik a trianoni területek visszaszerzésén... Felvidéki magyar kisebbségiként születtem, így nőttem fel. 1943- ban érettségiztem a pozsonyi gimnáziumban. Két évig tanultam jogot a pozsonyi egyetemen, majd 195-ben - magyar származásom miatt - kizártak Hát ennyit az elcsatolt területek visszaszerzéséről... -Jött egy új város, bár ekkor még a régi mederben folyt az élete. - Budapest. A Pázmány Péter Egyetem. 1948-ban jogszigorlóként azonnnal beiratkoztam a bölcsészkarra, magyar-angol szakra. Milyen jól jött ez később... bár ekkor még csak az vezérelt, hogy: írni, írni, írni. - Amely elhivatottságot ekkor már megjelent publikációk is alátámasztották... - Az első publikációmon ekkor már valóban túl voltam: 1943-ban gimnazistaként „debütáltam" a pozsonyi Új Szó című katolikus hetilapban. A budapesti folytatást a Szalatnai Rezső által szerkesztett Új Otthon hasábjai jelentették; ezt a lapot akkor indították a felvidéki menekültek számára. Mindszenty letartóztatása után az egyetemi könyvtár aulájában szerveztünk egy kis illegális kört... Tiltakozó röpiratokat fabrikáltunk, de néhány darab után már az ÁVH „lektorai" bírálták felül írói munkásságomat. Letartóztatás, börtön, ítélet, életfogytiglan. így kerültem egy még jobb iskolába: a váci fegyház írói fakultására. Tollas Tibor, Kárpáti Kamill, Gérecz Attila, Tóth Bálint és mások társaságába... -... a majdnem holt költők társaságába... - ... azért sikerült élve maradnunk. Bár nem mindenkinek, és nem mindegyikünk művei úszták meg. Az én ott írt verseim talán még ma is lapulnak egy-egy szellőzőnyílás mélyén...... és jöttek 1956 szellőzőnyílásai.. mármint az országhatároz. November ötödikén indultam neki. Négyszer nem sikerült, ötödszörre átjutottam. „Gyalog mentem, mert siettem" - karácsony napja volt. A güssingi várban létesített menekülttáborba kerültem... Güssingből Bécsbe kerültem, onnan pedig január 12-én már meg is érkeztem az Egyesült Államokban. Nagybátyám Pennsylvaniában volt lelkipásztor, magához vett, februártól pedig már angolt tanítottam. A magyar menekülteknek. És írtam, újra. Különös, hogy megintcsak egy katolikus fórum: a Katolikus Magyarok Vasárnapja című hetilap karolta fel először írásaimat. - 1993-ban újra hazatelepült, ha nem is Pozsonyba, hanem Budapestre. - Azért kint sem fenékig tejfel, hogy profán legyek. Huszonhat évig tanítottam nemzetközi jogot Morrisban (Mirnesota állam), de mindvégig kísért a kissé hátrányos anyagi megkülönböztetés. A szakmai ranglétrán haladtam ugyan, de a fizetésem ezt nem nagyon követte. És jöttek a fotatikai változások hírei hazulról is, úgyhogy döntöttem. Haza kel jönnöm, ha be akarom fejezni a jegyzetek formájában már elkezdett regényeimet. Még kint voltam, arrakor újra könyvem jelent meg itthon: A Zsírosbödön című dráma. Ugyanakkor gondolok apám igazságára is, hiszen, ha én a magyar irodalom diplomájával a kezemben érkeztem volna Amerikába - ugyan hol találtam volna állást? A joggal visszaélve fosztottak meg az ötvenes években a szabadságomtól. Jogi tudásom segített a szabadság elnyerése után egzisztenciához. A jog alakította ki életem kereteit - de az irodalom teljesíti annak benső értelmét. - S az irodalom hazai közege befogadta-e már hazatért fiát? - Öröm és csalódás egyaránt részeltetett, de hisz így volt ez egész életemben. Lassan esztendeje várom már az írószövetség és a PEN Klub válaszát felvételi kérelmemre, mind ez ideig hiába - no persze, megszoktam már azt, hogy ahol az adminisztráció az úr, ott a lélek parkolópályárakényszerül. Én türelmes vagyok. Ami ennél jóval fontosabb, azt már átélhettem: regényeimre biztató olvasói visszajelzések érkeztek, és találkozhattam néhányukkal személyesen dz üinnepi könyvhéten is, Püski Sándor sátránál dedikálva munkáimat. Idén talán Pozsonyban is megtehetem ugyanezt, addigra esetleg már bírva a hazai íróközösségek vezetőinek pozitív válaszait.... Tamási Orosz János Baradla-tábor Barlang-galéria Másodízben szervezte meg a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat - a Nemzeti Kulturális Alap, a Tóth és Társa Kft. és az Aggteleki Nemzeti Park támogatásával - a Baradla Képzőművészeti Alkotótábort. Céljuk a Baradla-barlang és felszíni környezetének művészi ábrázolása volt. A részt vevő tizenöt képzőművész több mint száz alkotásából huszonöt került a rendezők birtokába, melyeket az április 8-án (délután öt órakor) nyíló kiállításon mutatnak be a pestszentlőrinci Kondor Béla Művelődési Házban (Budapest XVIII., Kondor Béla sétány 8., megközelíthető a 3. metró kőbányai végállomásától a 136-os piros busszal). Megnyitóbeszédet Bráda Tibor festőművész mond. Az április 29-ig megtekinthető anyag ezek után végleges állomáshelyére, a Jósvafőn tavaly nyílt Baradla Galériába kerül - az előző alkotótábor termésének társaságában. olvasótábla Embersorsok kohói A História ez évi 2. számának Figyelő rovata révén József Károly Lajos főherceg száz év előtti, meghiúsult cigány telepítési kísérleteinél időzhet az olvasó Soós István jóvoltából, a 16-17. századi előkelő körök házassági szokásainál pedig Péter Katalin kalauzolásában. Nemcsak ez nem üres pepecselés a múlttal, hanem Sarkady Jánosnak az ókori Athén szociálpolitikáját ismertető írása sem, amely feleleveníti, hogyan szűkítették az egyiptomi gabonaszállítmányok miatt a polgárjog körét. Ennek tanulságát színezi Romány Pál beszámolója Hruscsov Magyarországgal lebonyolított gabonaügyleteiről, egész valójában azonban Vadkerti Katalin Magyar sors Csehszlovákiában (1945-47) című írásában bontakozik ki a kíméletlen és szűk látókörű önzésnek az az örök életűnek látszó mechanizmusa, amelyet könnyű szívvel léptetett életbe a kassai programot meghirdető csehszlovák demokrácia, kényszerközmunkára, majd deportálásra kárhoztatva a kollektív felelősségre vont szlovákiai magyarok ezreit a szó szoros értelmében rabszolgasorsot szánt nekik. A Kelet-Közép-Európában szorgalmazott efféle kollektív öngyilkosságokat fűzi fel a német kitelepítésekről tavaly tartott tudományos tanácskozás megnyitásakor a németség történelmi szerepéről 87-ben tartott konferenciát felidéző Glatz Ferenc, akinek e számban új, a lekezelést kerülő tudósi magatartást hirdető eszmefuttatása is olvasható Gömöri Jánosnak a somogyfajszi őskohók szabadtéri múzeumát ismertető írása mellett. Nagy Domokos Imre ellenben a tudósságnak szinte tegnapig tartó „rabszolgaságát" idézi az elvtársi vadászatok idejéből, amikor szakértelem nem dukált a dirigáláshoz... Tizenkét magyar Nobel-díjas rövid életráza, N. László Endre tollából leírás a dunai aranymosásról, Izsák Éva vázlata Nagy-Budapest fejlődéséről, Gecsényi Lajos és Vida István Anglia és Ausztria 56-szemléletéről szóló írása, valamint az ugorok után a rokonnépeket bemutató sorozatban a film népek hazáját megvillantó írás - ez a folyóirat új számának témaválasztéka. (ton) KULTÚRA A művészet, amely nemessé tesz A címerfestő Surján Kornélia hitvallása Noblesse oblige - tartja a középkori bölcsesség: a cím, a rang, a nemesség kötelez. Surján Kornélia szerint nemcsak a nemesség kötelez, hanem a tradíció, az esztétika, a művészi kifejezésmód is. Nagyjából ezek ösztönözték arra, hogy otthont keressen és találjon a címerek világában, és cimerfestésre adja a fejét. Méghozzá olyan szakértelemmel, melyet a középkori kollégák is méltán megirigyelnének, egyikük-másikuk akár tanulhatna is tőle - merthogy a címeres időkben is akadtak kontárok, akik nem sokat hederítettek a műfaj nagyon is precízen írott szabályaira, mint például, hogy kéket csak arannyal, vöröset csak ezüsttel szabad párosítani. No de kit érdekel mindez ma? Meglepően sokakat! Ennek tulajdonítható, hogy a heraldikával foglalkozó kiadványok pillanatok alatt eltűnnek a könyvesboltokból, és egyre többen festetnek maguknak címert nemesek és „póriak" egyaránt. Surján Kornélia az utóbbi kategóriába tartozók elképzeléseit is szívesen megvalósítja, hiszen ez nem hamisítás: manapság mifelénk „hivatalosan" nem lehet nemességre szert tenni. Művészi kivitelezésű, dísznek, hitvallásnak egyaránt tekinthető címerre viszont - a művésznő jóvoltából - igen. Hiszen a címer valójában sosem ment ki a divatból, csak egy cseppet átalakult, a cégek, vállalatok lógónak nevezik. Surján Kornélia azt vallja, egy igazi címer esztétikailag és tartalmilag is több az emblémánál. Ráadásul - legalábbis az ebben járatosak számára - közérthetőbb is, mivel a heraldikának szerte a világon egységes, jól körülhatárolható jelrendszere van. Valóságos tudomány ez: a művésznő egy-egy levéltári töredék, megfakult képrészlet alapján hosszas kutatómunka után készíti el a megrendelő címerét, pontosan olyanra, ahogy azt egykoron valamely hőstettért, nemes cselekedetért az uralkodótól kiváltságképpen megkapták. Tradíció, tudomány és művészet. Mindezek egysége vonzotta Surján Kornéliát ehhez a ma még kuriózumnak számító műfajhoz. Meg aztán a művészi hitvallás, amely akár mindannyiunk egyszerű, hétköznapi ars poeticája is lehetne, hiszen a mában élve is fontos pontosan tudnunk, valójában honnan is indultunk. Nagy Imre Tel-aviviak vendégjátéka A Katona József Színház meghívására - melynek direktora, Zsámbéki Gábor régebbi kapcsolatokat ápol az izraeli színházzal - Budapestre érkezik a tel-avivi Cameri Színház. Április 12-én és 13-án Shakespeare Tévedések vígjátékát játsszák a Vígszínházban. Omri Nitzan, az izraeli színház művészeti vezetője közös sajtótájékoztatójukon elmondta, hogy a tavaly bemutatott darab cselekményét egy háború sújtotta városba helyezték. Az előadást eleddig több mint kétszázszor játszották. limMin Elhunyt Durkó Zsolt Tegnap délelőtt csengett a telefon, és megdöbbenéssel hallottam a hírt, hogy meghalt Durkó Zsolt, Kossuth-díjas zeneszerző, kiváló művész, a magyar zenei élet kimagasló egyénisége. A halálhír önmagában is lesújtó, de engem még közelebbről érint. Elment a legközelebbi zenész barátom, akinek pályakezdésünk óta harcostársa lehettem. Még nem volt 63 éves. Tudtuk, hogy komoly beteg, de állapota változó volt, egy évvel ezelőtt kicsattanó erőben láttam a Zeneakadémián egy hangversenyen. Egy évre rá, idén márciusban, már ágyában fekve fogadhatta csak látogatásomat. Mégis bíztam benne, hogy a folyamat visszafordítható, hogy sorsa legalábbis kétesélyes. Félrevezetett a viselkedése, mert ebből az ötven kilóra fogyott testből áradt a zavartalan szellem, lélek, a különleges bölcsesség és melegség, melyet mások is, magam is annyiszor tapasztalhattunk, ám most egész lényét kitöltötte. Kottákat nézegettünk, én erző János jelenései margójára című oratóriumát, ő a nemrég befejezett III. vonósnégyesemet. Gyönyörű az oratórium, szépséges a szöveg (saját összeállítása), mielőbbi kórus- és zenekari megszólaltatásra vár. Valóságos összegzés a zenemű, csodálatosan letisztult szellemi alkotás. De hogy az utolsó lenne, arra nem gondoltam, gondolni sem mertem. Mint ahogy arra sem, e gyászos pillanatban, mit jelentett számunkra, számomra Durkó Zsolt. Hisz zenéje itt cseng a fülünkben, fülemben, itt , és zeng tovább mindaddig, amíg halljuk és képiesek vagyunk tovább adni újabb és újabb nemzedékeknek. Drága Berátom! Nem búcsúzunk. Szívünkben, fejünkben, fülünkben őrizünk. Bozay Attila TF-esti Könyörgés Maczkó Mária népdalénekes és Szabó András előadóművész Könyörgés cmen tart előadást a TF soron következő estjén április 4-én 18.30 órakor (Bp. XII., Alkotás u. 44.). Kiss Etelka kiállítása Ecsery Elemér művészettörténész nyitja meg Kiss Etelka művésztanár tárlatát a Nemzeti Tankönyvkiadó Galériájában április 4-én, pénteken délután 3 órakor a Nemzeti Tankönyvvkiadó aulájában (Szobránc u. 6-8.). Németországi őstörténeti kutató Marton Veronika, Németországban élő őstörténet-kutató tart előadást pénteken délután fél ötkor Győrött az Árpád út 2. sz. alatt. Az értekezés a Független Magyar Ifjúság Győri Szervezetének előadássorozatának keretében hangzik el. Amit a lakáj látott Orton-bemutatót tart vasárnap este fél nyolckor a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiója. Az Anyit a lakáj látott című komédiát Szegvári Menyhért rendezte, Forgách András fordította, a díszleteket Menczel Róbert, a jelmezeket Ruttka Andrea tervezte. A főbb szereplőkben Újvári Zoltán, Vári Éva, Nagy Enikő, Dózsa Zoltán lép föl. Petrován Mária Brahms-orgonakoncertje A nagy német zeneszerző halálának századik évfordulója alkalmából Petrován Mária orgonaművész hangversenyezik ma este fél nyolckor a Batthyány téri Szent Anna-templomban. Műsorán Brahms ritkán hallható orgonaművei, dalai és átiratai szereptelnek. Közreműködik Sólyom-Nagy Sáizlor operaénekes és a Magyar Kürtkvartett. A szerelemhez nem elég a kedv Ladányi Mihályra emlékezik a Nagy László-kör ma délután 2 órakor Miskolcon a Kisfaludy Károly u. 12. alatt „A szerelemhez nem elég a kedv"dmen. MIT IR: BENKŐ ATTILA A vers ma úri passzió Költő, novellista, a Tankönyvkiadó szerkesztője Ritkán szólal meg, de költészetére annak idején nem kisebb mester, mint maga Weöres Sándor hívta fel a figyelmet Eredeti, olykor groteszkbe hajló, franciásan spirituális han egyedüláló helyet biztosít neki napjaink lírájában Publikációival viszonylag gyakran, könyveive azonban régen találkozhattunk. - A Küszöbök és vendégek, továbbá a képverseidet tartalmazó gyűjteményed, a Nézegető óta - mindkettő 1991-ben jelent megnem tudok újabb kötetedről. - Kétlaki életre kényszerülök. Óbudán lakom, de időm nagyobbik hányadát Gödön töltöm. Beteg édesanyámat kell ápolnom, segítenem, így az életem egyetlen rohanás a magam családja, édesanyám és a - jelenleg szüneteltetett - munkahelyem, a Tankönyvkiadó között. Azt már csak a tréfa kedvéért fűzöm hozzá, hogy bizonyos kárpótlási jegyek következtében „földesúrrá" is avanzsáltam Gödön. írni persze írtam az utóbbi időben, de verset kevesebbet. Készen áll egy prózakötetem legtöbb darabja lapokban, folyóiratokban olvasható volt Hajdárda címen. Ez a különös ország, melyben a mininovellák, élet- és hangulatképek játszódnak, a bennünk tovább élő múlt. Ha csak a magam fél évszázada telt gyerekkorára gondolok vissza, hatalmas változások történtek a világban. Régen évszázadok alatt nem esett ennyi változás. Elég, ha Gödöt mondom, ahol gyerekéveim java telt: ma másutt kanyarognak az eltérített patakok, másutt állnak a Dunában a részben elkotort szigetek, mint valaha. E gyorsuló léptékű változás hatására az ember - túl az ötvenen - sokszor szinte a masztodonok idejéből visszamaradt túlélőnek érezheti magát... Ha még azt is elárulom, hogy kirándultam a képzőművészet területére is, talán te is, de magam mindenképpen sokallani fogom a múzsa körüli mulasztásaimat. - Képeid, melyeket volt szerencsém látni gödi tárlatodon, egy sosemvolt műfajjal kacérkodttak. Hogyan neveznéd őket? - Kitaláltam egy fantázianevet rájuk: ars archeologika,XXXX a régészet művészete. Antik cseréptörmelékekből raktam össze a táblaképeket. Gondolatokat, sugalmazásokat kívántam elindítani velük a szemlélőben, egyiknek-másiknak még címet is kitaláltam, ilyeneket: Oszlopiok, Elmentek. Szabados Árpád barátom, aki a tárlatot látta, meg is rótt ezért: ne akarjam a magam utcájába beterelgetni a képzeletét. Igaza lehet. - És, Berzsenyivel szólva: A szent poézis néma hattyú? - Nem egészen. Az elmúlt hetek hoztak egy kis verstermő nyurgalmat. Ideje volt már. Mindig periódusokban dolgozom, attakszerűen, aztán a néma tátogás időszaka jön rendre, ám ezt az utóbbit már kissé magam is sokallottam. Istenem, kinek kell ma vers, ilyesmikkel hessegettem el magamtól a - nem éppen tolakodó, de néha rám rám kacsintó múzsát. Aztán rájöttem, hogy boldognak kell éreznem magam, hisz ma verset írni a szó legszorosabb értelmében úri passzió. Rendgen látok teljesen érvényes fórumot, nem tudok teljesen hiteles szavú kritikát és kritikust, így aztán semmi okom arra, hogy ez korábban sem volt rám jellemző ugyan, de bárkire sandítva, bárki szája ízét keresve kanyarítsam a verseimet. Játszom az idővel, miközben az idő is játszik velem - és mindannyiunkkal -, olykor bizony elég gorombán. Néha eszembe jut, mi marad tengernyi kínunkból-bajunkból, mit látnak majd évszázadunkból, esetleg évezredünkből - ha egyáltalán lesz, aki lásson - mondjuk két-három ezer év távolából. Nem tehetek mást, azt viszont örömmel teszem, amit Weöres Sándor így jegyzett egy kisebb darabjában: Verseimet ajánlom a falaknak, / Úgy írtam őket, ahogy jólesett. Szepesi Attila