Új Magyarország, 1997. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-15 / 112. szám

1997. MÁJUS 15., CSÜTÖRTÖK Döncit adoptálták Egymillió forint átutalása ellené­ben a Magyar Posta „örökbe fo­gadta" az állatkertben élő, Dönci névre hallgató zebrát. A csekket ünnepélyes keretek között teg­nap adta át Voós Béla vezérigaz­gató dr. Persányi Miklósnak, a Fő­városi Állat- és Növénykert fő­igazgatójának. Az eseményre a Magyar Posta most véget ért bélyeggyűjtési akciója adott lehetőséget, ame­lyet a zebrák megser­ítésére indítot­tak, azzal fokozva az érdeklő­dést, hogy a bélyegvásárlók ré­szesei lehettek egy Guiness-re­­kord felállítását célzó, sikeresnek bizonyuló kísérletnek, vagyis a világ legtöbb postabélyeggel bérmentesített levelezőlap elké­szítésének. A rendhagyó akció során 69 ezer 216 eladott bélyeget ragasz­tottak fel egy óriás levelezőlapra, s 1 millió 168 ezer 033 forint gyűlt össze, amelyből a költsé­gek levonása után 1 millió forint maradt arra, hogy Dönci és állat­kerti rokonai sorsuk jobbra for­dulását remélhessék. Tárcák és milliárdok Hazánkban százmilliárd forintra lenne szükség a környezetbarát közlekedési infrastruktúra kiépí­téséhez. Az 1998-ban a legszük­­ségesebb alapfejlesztésekre a ter­vek szerint 90 milliárd forint kö­rüli összeget költhet majd a köz­lekedési tárca, s ezek, törekvése­ik szerint környezetbarát fejlesz­tések lesznek. Ezt Lotz Károly mi­niszter mondta a Termék és Lo­gisztikai Vezetői Klub közgyűlé­sét követő sajtóbeszélgetésen. A környezetbarát közlekedés ki­alakításában fontos szerep jut majd a dunai hajózásnak. Felül­vizsgálat alatt áll a magyarorszá­gi logisztikai központok kialakí­tásának terve is. Lotz Károly mi­niszter szerint Magyarországon tíznél több logisztikai központra nincs szükség. A környezetbarát infrastruk­túra kiépítésének költségeit számszerűsíteni nem könnyű. Baja Ferenc környezetvédelmi miniszter szerint sok tényezőt kell figyelembe venni akkor, amikor a beruházások költségeit mérlegelik. Egy környezetbarát infrastruktúra létrehozása rövid távon drágább lehet, de hosszú távon mindenképpen keveseb­be kerül. Ez a gondolkodásmód a közfelfogásban még mindig nem nyert teret. A pisztolyos rabló elmenekült A pénz a postán maradt Május 13. hőse is lehetne a kisasi posta vezetője, a 47 éves B. Gyu­­láné, aki nem engedelmeskedett a hivatalba belépő fekete álarcos, pisztolyos, pénzt követelő táma­dónak. A postán az említett na­pon déltájban mintegy egymillió forint volt. Az asszony a rabló fel­­szólítá­sának nem tett eleget, az ügyfélszolgálati helyiségből a kézbesítői szobába hátrált, az aj­tót magára zárta, majd az ablakot kinyitván „Segítség, postarabló!" kiáltással adta tudtul szoronga­tott helyzetét az úton gyalogló általános iskolásoknak. Erre a tá­madó elmenekült. Az eddigi adatok szerint a kisari Tisza-híd­­főnél parkoló homokszínű - is­meretlen, de feltehetően ukrán rendszámú - Mercedes 2000 tí­pusú személygépkocsiba ült, amellyel Tivadar felé elhajtott. Átvillant az agyamon, ha a páncélszekrény felé megyek, ak­kor is belém ereszthet egy golyót - nyilatkozta lapunknak a bátor postavezető. A rablás megkísér­lőjének személyleírása: körülbe­lül 180 cm magas, átlagos testal­katú, sötét, borostás arcú, sötét, rövidre nyírt hajú. A beszéde lassú. A fején fekete, minta nél­küli - a szájánál kivágott - haris­nyaálarcot viselt. Szürkés színű, világos, kopottas dzseki, indigó­kék, gyűrött anyagú, bokánál gumírozott szabadidőalsó volt rajta. (cselényi) • A főváros XIV. kerületében ismeretlen tettesek falbontással be­hatoltak a kínai Aryca Kft. Nagy Lajos király úti raktárába, ahonnan fényképezőgépeket és fotóalbumokat raboltak el összesen 8 millió 200 ezer forint értékben. • A Dunakeszi Rendőrkapitányság keresi azokat az ismeretlen tet­teseket, akik április 11-én Gödön a Mikszáth utca egyik családi há­zából az ajtót befeszítve mintegy négymillió forint értékben vittek el külföldi és magyar CD-t, lemez- és videolejátszót, televíziót, Pa­nasonic kamerát, nercbundát, arany karkötőket, villanyborotvákat, parfümöt és még sok más értékes holmit. A rendőrkapitányság 30 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az informátorok a 06- 27-341-442 telefonszámon hívhatják fel a kapitányságot. Recsk­­ új szerepkörben követ inkább vasúton A közlekedési tárca, a MÁV Rt., a recski ércbányát üzemeltető Co­las Északkő Kft., valamint több önkormányzat összefogásának jóvoltából félmilliárd forintos be­ruházással valósul meg az a vas­úti pályafelújítás és útépítés, amely nyolc Heves megyei telepü­lést szabadít meg az M3-as autópá­lya építéséhez szükséges 600 ezer tonna kő közúti szállításának kör­nyezetromboló hatásától. A prog­ram keretében, 194 millió forint ráfordításával, három hónapon belül megújul a MÁV Kál és Kiste­­renye közötti, 84 kilométer hosszú szárnyvonala, miáltal lehetővé vá­lik, hogy a recski kőbányából Kál községig vasúton szállítsák a kö­vet. Az év végéig 250-300 millió forintos költséggel elkészül a kő­bánya és a recski kőrakodó kö­zötti, 2,3 kilométer hosszú útsza­kasz is, amely elkerüli Recsk la­kott területeit. Mindez a minisztérium és a MÁV vezetőinek a vasúti kőszál­lítás megindulása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján hang­zott el tegnap Recsken. Kovács Kálmán, a tárca államtitkára el­mondta, számításaik szerint a kő vasúti szállítása ugyan tonnán­ként 100 forinttal drágább, mint a közúti fuvarozás, mégis jobban megéri, hiszen így elkerülhető a környezet károsodása. • Akihito japán császár szerdai gardenpartiján számos közéleti méltóság jelent meg, és meleg szavakkal üdvözölte a magyar Or­szággyűlés elnökét, Gál Zoltánt. Hasimoto Rjutaro kormányfő és Kaifu Tosiki volt miniszterelnök méltatta Magyarországnak a ke­let-európai változásokban betöltött szerepét. • Merre tovább?­­ címmel Szőke László fővárosi MDF-képviselő beszélget Für Lajossal ma délután 18 órakor, az MDF XI. kerületi székházában (Bartók Béla út 61.) • Egységes szervezeti keretet hozott létre a mestervizsgáztatás le­bonyolítására a fővárosi agrár-, kézműves- és kereskedelmi és ipar­kamara Budapesten. A mestervizsga titkárság működtetéséhez a há­rom gazdasági kamara több mint 6,5 millió forintot ad össze. kki STÚDIÓ METEOROLÓGIA Tovább tart a nyárias idő a Kárpát-medence felett. Sok lesz a napsütés, de délutánra gomolyfelhők alakulnak ki, amiből­­ leginkább a Tiszán túli területeken lehet egy-egy zápor. A légszennyezettség azonban kedvezőtlenül alakul, a gyenge szélben gyorsan emelkedik. Az időjárási frontok elkerülik a medence területét, így front okozta élettani változásokra nem kell számítani, de a hirtelen jött erős meleg igénybe veszi szervezetünket. A következő napokban sem várható lényeges időjárás változás, meleg, nyárias marad az idő. SZÉK AKCIÓ! Vezetői bőrszék 22.900,- 1. . .rr. r,.... Gyermek forgószék 4.500,- , 9.400,­STÚDIÓ­­ ® Áraink ÁFA nélkül értendő­k! Budapest, Hungária krt. 102.Telefon: 251-8653,251-2887 •­ hírek Az együttérzés menetrendje A A MAV a mozgáskorlátozottakért A MÁV Rt. forgalomba állította meg-Savaria InterCity Budapest IC Budapest azokat a speciális személykocsi­kat, amelyek alkalmasak a mozgás­­korlátozottak utazásaira. A be- és ki­szállást speciális mobil emelő be­rendezés segítségével vasúti alkal­­mazott segíti. A belső térben kényel­mesen helyezkedhetnek el az uta­sok kerekes székeikkel is, a mosdó ugyancsak speciális kiképzésű. Az InterCity és gyorsvonatokon futó különleges kocsikban 58 kerékpár szállítására kijelölt hely is van. A mozgáskorlátozottak előze­tes helyfoglalással utazhatnak a következő vonatokkal: A Ciklá-Keleti pu. (7.25)-Győr-Sopron, a Lővér-Isis InterCity Budapest Keleti pu. (15.25), a Savaria-Cik­­lámen IC Sopron (6.20)-Buda­­pest Keleti pu. és a Lővér-Clau­­dius IC Sopron (18.20)-Budapest Keleti pályaudvar között. A Ba­ranya IC Budapest Déli pu. (7.35)-Pécs, a Mecsek IC Buda­pest Déli pu. (16.35)-Pécs között, illetve a Baranya IC Pécs (6.30)­­Budapest Déli pu., a Zengő IC Pécs (18.30)-Budapest Déli pu. között. A Hajdú IC Budapest Nyugati pu. (7.05) és a Nyírség Nyugati pu. (19.05) -Szolnok-Hajdúszo­­boszló-Nyíregyháza-Debrecen között, valamint a Hajdú IC Nyír­egyháza (6.25) és a Nyírség IC Nyíregyháza 18.25)-Debrecen- Hajdúszoboszló-Szolnok-Buda­­pest Nyugati pályaudvar között. A Kőrös expressz Budapest Keleti pu. (6.30)-Szolnok-Békéscsaba- Gyula, illetve a Kőrös expressz Gyula (18.15)-Békéscsaba-Szol­­nok-Budapest Keleti pu. között. Az utazási igényt legkorábban hét nappal az utazás előtt kell beje­lenteni a kiindulási állomáson. FOTÓ: NAGY BÉLA A kormány várhatóan tárgyalja a sorkatonai szolgálati idő 9 hónapra való csökkentését. A tegnapi bevonulók - képünkön a budapesti Petőfi laktanyában - már reménykedhetnek az esetleges rövi­dített szolgálatban. Egyelőre azonban csak az „öltönypróba" biztos... • A Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság elkészítette a pünkösdi ünnepek alatti szemétszállítás menetrendjét. Eszerint május 17-én, szombaton és május 19-én, hétfőn az egyébként is az­napra esedékes területekről viszik el a háztartási hulladékot, május 18-án, vasárnap pedig csak a kórházakból és a szállodákból szállít­ják el a szemetet. Szökésben két őrizetes Megszökött két előzetes őrizet­ben lévő gyanúsított a szigetvári rendőrkapitányság fogdájából. Tormási Gábor és Balogh Roland lo­pás gyanúja miatt került a Bara­nya megyei város rendőrségé­nek fogdájába, ahonnan szerdán hajnalban, feltehetőleg három és négy óra között szöktek meg. Le­feszítették az első emeleti zárka ablakának rácsát, majd összekö­tözött lepedőkön ereszkedtek le a földszintre. Tormási Gábor 155-160 centi­­méteres, alacsony férfi, bal kar­ján bohócfigurás, a hátán egyéb tetoválásokkal. Szökésekor fe­hér pólóinget és szürke melegí­tőnadrágot viselt. Balogh Roland 155 centiméte­res, vékony testalkatú, barna ha­jú, ruházata fekete farmernad­rág és sötét színű pulóver volt. A hatóság kéri, hogy aki tud a szö­kevények hollétéről, értesítse a rendőrséget. FOTÓ: MTI/CZIMBAL GYULA Elgondolni is nehéz, hányszor köszöntek a budapesti Marácz György portékáját magasba lendítve az alatt a hatvan év alatt, amennyi idő óta a 85. életévébe lépett kalaposmester önállóan készít fejfe­dőket. Félezer forma közül válogathat, hogy az ugyancsak hatvanéves gépeken kellő alakúra és nagyságúra préselje, formázza, gőzölje, szárítsa és alakítsa a sapkákat, kalapokat, melyek mai leszár­mazottai, a baseballsapkák már foghegyről odavetett köszönésre sem használatosak 13 HÍRKER Rt. HÍRLAPÁRUS MUNKAKÖRRE a nyári szünidőben 18. életévüket betöltött DIÁKOK jelentkezését várjuk! HIRKER Rt. Budapest IX. ken, Dandár u. 9-13. (Vörösné) A Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium folyamatos bővülése alatt felvételt hirdetünk ez­el rendelkező­­ középiskolai tanárok részére magyar, történelem, angol, német, matematika, fizka, ének és testnevelés szakra. Munkába állás kezdete: 1997. augusztus 15. Jelentkezés: írásban a amnázium igazgatójánál (2092 Budakeszi, Szréchenyi u. 141. Tel: (06-23)-451-946, (06-23)-451-982.

Next