Új Magyarország, 1997. május (7. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

1997. MÁJUS 6., KEDD Arad­ marad? Apám templomában 191 őszén Aradon járva a Mo­­sóczi-telepre visz el a jószeren­csém: véletlen lehet?, hogy Tő­kés László vasárnapi igehirdeté­sén lehetek ott. Mosóczi... szinte beleremegek, hisz ez édesapám Aradra! Ma­gyar-Arad e negyedében bor­bélysegédkezett, lakott, élt, igye­kezett..., hogy néha (ha futja a borravalóból) benézzen a Belvá­rosba is. Itt szedett össze, innen hozott annyi mindent az aradi múltról s az akkori, harmincas évekbeli jelenről, hogy tellett ne­ki a fél (Kisiratos) falut, majd a negyed (Konstanca és Békéscsa­ba) várost történetekkel kábíta­ni, engem egy életre ellátni (akár tetszik, akár nem, le kell szögez­nem: aradi s magyar) mesével. Én, Mosóczin... Megfordultam már itt, hogy egy csodálatos ara­di ember, Kovács Ferenc magyar népköltészete után járjak. Eyű­j­­tőtársa, Juhász Zoltán eme Arad- Mosóczi-telepi istenháza Mosóczin 1937-ben már ima­ház van e helyt; jó Józsa Péter nagytiszteletű urunk, ki 1991-től áll e gyülekezet élén, 1995-re építtette meg néj­ével az igen erős istenházát. Vadonatúj templom - a 90-es években - a magyar vallást gya­korló arad-mosócziaknak?!... Mégis lehet? Csak meg lehet kapaszkodni? Ha nagyon akarjuk, ha hi­szünk.­­ 1955-ben 579 családban 1371 református, 40 esztendő múltán 600 lélek 275 család. Feleannyian, kisebbségire törve. De ez a templom! E csak-azért-is-istenháza. ...Hogy: élünk. Még mozgunk. Lélegzetet veszünk. A tetőn (ahogy a jó iratosiak­­nak az első háb­orú elődről való öregházamn) jaminai cserép. ...Csupa fa a szentegyház bel­sejében minden - akárha a Szé­kelyföldön lennél... Ti rringatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá (I. Péter 2,5). A fakarzat alad: „...és te jól tet­ted, hogy eljöttél." (Ap. Csel. 10.33.) A mosóczi hímzésen meg: „...mindenkor az Úrral leszünk." ...Mily igész, mennyire nem ér­tik néha egyháziak sem: jól te­szed, ha beteszed ide a lábad! Ha még tétovázol is, de már idebá­­torkodol... Ha még nem hiszem el, ám a mindent tagadóktól, mindent tagadástól már viszo­­lyogsz, irtózol... S keresel valami emberhez méltóbbat. Ha eddig el is maradtál, jó he­lyen vagy. „Áldott a sok kéz" - mosóczi templomemelő akarat s áldozat. Újra tanoda Az 50-es években párhuzamos osztályok voltak a mosóczi ma­gyar iskolában (apám munkahe­lyétől s otthonától nem messze), s hogy 1995-ben újraindították a jó magyarok, az első öt osztályba 13 gyermeket sikerült toborozni, mára 11-en maradtak.­­ 25-26 gyermek volt egy-egy osztályban, mindig 50 fölött. Ha hétosztályos, akkor össze­sen 350.­­ Egy darabig bírta, aztán összevonták a román iskolával, a végén megszűnt. Míg neki nem állt a helyi ér­telmiség magyar lelket halászni. Keresni, kinek utal magyarsá­gára a becses neve. Tőkés Aradvégen A hatszáz mosóczi kálvinistá­ból a félezer ülőhelyes templom­ba alig ötszázan jöhetnek el Tő­kés püsp­ököt hallgatni (a karza­ton a diákok melled kerül csak néhány üres pad). Tömve az istenháza! ...Igehirdetés közben is szivá­rognak. A gondnok - istentisztelet közben is - mindenkit leültet. - Szolgálat és alázat. Tőkés püspök arról értekezik, mit kell tennünk, s hogy milyen­nek szükséges lennünk. Szolgál­nunk, s alázatosnak m­ll­ad­­nunk. ..Az egyik első sorban od fi­gyel Tokaji György, Arad ma­gyarságának bukaresti nagy­­nemzetgyűlési képviselője, kivel amúgy­­a Romániai Magyar De­mokrata Szövetség háta meged szervezed neptuni társalko­­dás mind) püsp­ökünk össze­akaszkodód, de akivel - látni va­ló - csak együd akar tartani. Ez menti meg az RMDSZ-t? Hogy (ha) tudja, különböző­ségünk ellenére is meg kell őriz­nünk az egységet. ...Mert hogy (végül is) nem isz számít. Hanem hogy... Ember s magyar, magyar em­ber lennél! ...Háromtól hat hónapig terje­dő börtönbüntetés jár az idegen himnusz elénekléséért? Az is­tentisztelet után (azért is) rá­gyújtunk. - Nincs a Kárpát-medencében egy párt sem, amely ne szakadt volna. Ezt már az istentisztelet utáni magyar gyűlésen mondja püs­pökünk az egyben maradt népi­nek. - Az RMDSZ egységes. Van, akinek nem tetszik, hogy az egyház befogadja az RMDSZ- t, helyet ad a helybéli magyarság közéletének. Hová mehetne máshová? Honnan nem nézik ki? Palotáinkat elrabolták, s máig nem adták vissza. Maradt az imaterem. ...Míg onnan is ki nem ko­punk. Ki nem fogyunk.­­ Ha vitázunk is! Mert nem vitás, osztoznak egymással az erdélyi s partiumi (s óldrálysági) magyar közembe­rek, ám adós még. No, ez nem tetszik (s nem a kápolnabéli röpgyűlés!) ellene­inknek! Dyen meg olyan (s amolyan) - fajta­­ szalámizóinkneik. Tőkés! Nagyon ellenünkre szolgál. Eléggé a begyükben van. Igen bosszantó a viselkedése. ...Most épp­en megalázkodik... És­ szolgál! Nohát, ez már (való!) több a soknál.­­ Legyetek egységesek. S akkor. ...Legalábbis nehezebb legyűr­ni bennünket. (Reményünk, hogy sosem fognak.) (Legvégül.) Menjünk, maradjunk? Menjünk vagy maradjunk? - szögezi Tőkés mellének egy ara­di magyar férfi, kinek (bizonyá­ra) nem csak magára van gond­ja. - Mit jelent nekünk a magyar­román alapszerződés? Mindössze ennyire foglalkoz­tatja s erdélyhoni népünket a te­mesvári aláírás. Megmaradhatunk-e még (le­galább egy darabig) a szülőho­nunkban? Mi, kik a végzet jóvoltából (szülőházastul, szőlőskertestül, pereputtyostul) - a nagyhatal­mak játszadozásából - idegen ál­lam alá rendeltettünk? Aradon, körbe a Kárpátok alad! Már-már... a Kárpátoktól az Adriáig. (Egy üvöltés?) vajkiáltás!) Magam korabeli (középkorú) férfiú kíváncsiskodik. Aggódik!­­ Főleg a fiatalok mind. Mert hogy mi, már állva (s ál­matlan) kibírjuk, de lányaink s fiaink?! Meg a (mégiscsak) meg­születni akaró unokák... Mosóczi férfi, kinek (látszik!) mindene a családja. Háza. (Honnan még nem túr­ták ki.) Hazája. (Hol, igaz, hazátlan­nak tekintik.) Hona. (Ha még van.) Népe. (Ez a drága.) író-olvasó találka A templomkertben kis könyv­vásár a mosóczi kálvinista ma­gyaroknak a vasárnapi napsü­tésben, a vendégeknek egy kis sütemény, s itóka a papházban. Tőkést simogató szemek s ke­zek. - Maga írta azt a regényt a fa­lumról, Kisiratosról, örülök, hogy láthatom! Iratosi katolikus asszony re­formátus mosóczi urával tért be eme szépséges istenházába, s ott reám akadt. - Lehet még venni belőle? Csabán a legújabb könyvem­ből - ha jól láttam - két hét alat egy (!) példány fogyott el. Itt az is elkelne, ha nem magyarorszá­gi, hanem romániai áron kínál­nák a kereskedők. Am így... Se odahaz­a, se idehaza. Mosóczi-álom Odahaza tán az első álmom: a Mosóczi-telepen járva - nyilván vasárnap, mert épp mise van - benézek abba a templomba (a római katolikusba), hová apám, hatvan esztendeje, csak be-be­­térhetett. (Nagy templomjáró sosem volt, de a közzel tartott, ragaszkodott népe szelleméhez, nyelvéhez, szokásaihoz; sosem akart a nyájtól különösebben el­­kóricálni - annyira semmiképp, mint a fia.) (Hogy először elvite családját Aradra, a minoritákat sem hagy­ta ki.) ...S a mosóczi katolikus isten­házába belépve (álmomban) rám jött a sírás és a földre borul­va megcsókoltam... apám lába nyomát. Azét az apáét, aki (éppenség­gel) - gyakran­­, hogy is mond­jam, időnként nem a legszebben bánt gyermekeivel. De akitől - eszerint - mégiscsak épp eleget kaptak..., kaptunk. (Hogy­ne is folytassam.) Ha ilyen eszébe juthat az em­bernek... (Igaz, álmában.) (Hogyne, ötvenen túl.) Sarusi Mihály Kivégzések Aradon 1849. október 6-án A város palánkája Szulejmán khán idején a 958. évben (1551-ben - A szerk.) Ah­med pasa másodvezír foglalta el. Azután mivel az ellenség visszavette, Szokoli Mohammed pasa újra elfoglalta. Időjártá­val elpusztult, s utóbb Köprili Mohammá pasa, mikor Jenő vá­rát elfoglalta, ezt a várat újból felépíttette, s egy parancsnokot és ötven katonát és hadiszertárt helyezett el benne, továbbá egy dsámit, egy nagy fogadót, kormányzói épületet, iskolát, kolos­tort, egy imáretot és népkonyhát építtetett be inne, a­hol az összes vándorok, szegények és ga­zdagok ingyen jótéteményben ré­szesülnek. Van egy kis fürdője, s elég nagy, de keskeny piaca. Vára a Maros folyónak Tó­vára környékén van, s négyszáz lépés kerületű tömésfal épület. Két erős keresztény ház van, a Temes­vári-kapu mellett, egy négyszögű kis palánka belső erődítményül szolgál. Ennek csak egy lapuja van, de az erős. E belső vár be­járatánál vámot szednek. Van egy kis londja köskje. A Temesvár felőli részen kétszáz náb- és deszkatetejű keresztény ház van; a Maros folyó partján nád- és deszkatetejű nyomorult kulibák­­ból álló vásári boltok vannak. Évenként egyszer ezeknél a bol­toknál hetven-nyolcvanezer hitetlen rája összegyülekezik, s olyan vásárt ütnek, hogy azt leírni nem lehet. Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai végén őrizte meg - majd fél év­századon át rejtegetve - a kéz­iratot, de most... miért más? Tán mert Apám is járhatott ez istenházában? Katolikus létére is. Benézhetett volna, ha épp állt már, akkor még csak imaház le­hetett itt. Ezt a c tompás kálomis­ta templomot nemrég építette a megfogyott, ám - a fel­dpászto­­rától megerősített - kitartó kicsi aradi magyar nemzet. Édes Istenem... RIPORT Hazatelepülés az utcára 1956. november 20-án menekültem el az országból - kezdi mesélni történetét a vi­harvert főszereplő, Pöhle Ferenc. - Először Ausztriában próbáltam szerencsét, de olyan sok volt a menekült, hogy nem fo­gadtak be, tovább kelled mennem. Német­országban sem jártam több sikerrel. A kényszerű vándorlás 1959-ben Franciaor­szágban ért véget. A párizsi Renault gyár­ban kaptam munkát, oo dolgoztam 18 éven át, majd Németországban a Siemens gyárban húztam le 8 évet. Megbeteged­tem, visszatértem Párizsba, ahol leszázalé­koltak. Nyugdíjat azonban nem kapod, valahol Franciaország és Németország közöd a hi­vatalok útvesztőiben eltűntek azok az ira­tok, melyek tanúsíthatók volna, hol és mit dolgozod. Egy ideig a lánya gondos­kodod róla, de mikor a férje megbetege­det, nem tudtak tovább segíteni. Kapóra jött a kunbajai unokaöccs levele, aki haza­csábította. 1991, ho­zajön. Amikor az uno­kaöccs megtudta, hogy a párizsi rokon nincstelen, napi 150 forintért dolgoztatni akarta. - Beteg öregember vagyok, a paraszti munkát már nem bírtam. Így hát kiebru­­dalt a házából. Utcára kerültem, egyre romlik az állapotom, már nem nagyon bí­rom. Semmi jövedelmem nincs. Ha jobban vagyok, trógerolok, ha rosszabbul, koldu­lok. Többször megvertek, megrugdostak a rendőrök. Volt, hogy elszunyókáltam az aluljáróban, és arra ébredtem, hogy gumi­bottal ütik a talpamat. Az is előfordult, hogy lecsuktak, mert ugyan a törvény tilt­ja a koldulást, de az éhenhalást egyelőre nem... Nagy keservesen sikerült a VI. kerület­ben, a Thököly utca 28-ban egy albérletet találnia, ahova be is jelenkezheted. Rend­szeres szociális segélyért az önkormány­zathoz fordult, de elutasították, mondván: nem tartózkodik életvitelszerűen a kerü­letben. -Az igaz, hogy mivel nem tudtam rend­szeresen fizetni, a főbérlő nem engeded be, de tessék elképzelni, hogy kéthavonta kétezer-ötszáz forint segélyt kaptam, negyvenegy forint és hatvan fillér jutott egy napra, tessék nekem megmondani, hogyan tudtam volna fizetni az albérletet? A mesének is vége lehetne, a kígyó a sa­ját farkába harajtott. Hősünk ettől kezdve körbe-körbe járt, hivatalból hivatalba. A francia követség közreműködése ellenére is kudarcba fulladt a külföldön szerződ nyugdíjjogosultság megállapítása. Urba­­nekné László Judit, a szociális munkás­ mégsem adta fel, bár munkájából adódó­an igen jól ismeri a döntési hatáskörrel fel­ruházott hivatalnokok szociális érzéket­lenségét. Nehéz elmagyarázni azoknak, akik életükben nem fáztak, nem éheztek, mit is jelent egy nap, meg még egy, és még ki tudja, hány az utcán. Judit asszony elmondása szerint az ügy­intézés során gyakran meghatározó a ké­relmező külleme. A sors kivetedjei sze­­ded-veded, kukákból szerzett rongyaik­ban eleve esélytelenek. Urbanekné László Judit a VII. kerületi Szociális és Gyermek­­védelmi Központ elutasító határozatát nemcsak antihumánusnak, de jogellenes­nek is tartota, ezért Gönczöl Katalin or­szággyűlési biztoshoz fordult. Az om­budsman­­hivatalban megtudtuk: az ön­­kormányzat valóban eljárási hibákat köve­tett el, határozatában hatályon kívül he­lyezet rendeletekre hivatkozott. Az országgyűlési biztos azt tanácsolja, részletes indoklással együtt újra nyújtsa­nak be segélykérelmet az elutasító önkor­mányzathoz. Hogy ezután mi fog történ­ni, azt csak a jó Isten lehet a tudója. De időközben valami kevéske jó mégiscsak történt: vége lett a hosszú, hideg télnek, és kitavaszodott. Dobi Ágnes is .

Next