Új Magyarország, 1997. június (7. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-02 / 126. szám

VII. ÉVF., 126. SZ. • 1997. JÚNIUS 2., HÉTFŐ ÓRA: 39 FORINT • POLGÁRI NAPILAP • Újabb templomgyalázás Etyeken nem tudtak körmenetet tartani Megdöbbentő kép fogadta teg­nap hajnalban azokat az etyekii hívőket, akik jóval a mise előtt, a szokásos úrnapi körmenetet elő­készíteni mentek a római katoli­kus templomhoz. A templom f­­­­járata, a sekrestyeajtó és a rak­­k­ ajtaja előtt nagy halom ember­i ürüléket talált, s ugyanezzel volt bekenve mindhárom ajtó, a kilincsek, a küszöbök. Ezért az Oltáriszentség ünnnepén hagyo­mányos szertartást nem is tudtak megtartani, csak a templom bel­sejében hordozták körül Krisztus testét. Varga Imre plébános tudósí­tónknak telefonon elmondta: az utóbbi években többször fordult elő a templom környékén van­dalizmus - ilyen undorító tettre azonban eddig senki nem vete­medett. Az atya szerint egyálta­lán nem véletlen, hogy Úrnapjá­ra virradó éjjel történt a dolog: a tettesek valószínűleg tisztában voltak azzal, hogy ilyenkor nem­csak a templomban, hanem azon kívül is zajlik a szertartás; több száz ember kíséri az Oltári­­szentséget, mely elé virágszir­mokat öntenek. Varga Imre úgy érzi: ez a fajta magatartás már nem is a szocializmus bűne, ha­nem az utolsó tíz éve, amelyben minden szenny egyszerre zú­dult a nyakunkba. Az elkövetők a templom bemocskolásával a keresztény emberek hitét és méltóságát gyalázták meg; ide vezet az a liberális szólam, hogy „Tiszteljük a másságot" - fogal­mazott. A bicskei rendőrkapitányság nyomozói próbálják meg kiderí­teni, kik követték el a mostani templomgyalázást, amely sajnos már a második ezen a tavaszon. Emlékezetes: alig három hete, pünkösdhétfőn a máriaremetei bazilika körmeneti stációit rom­bolták le az úgymond születés­napot ünneplő fiata­lok. Megkezdte újabb lengyelországi látogatását 1I. János Pál pápa Morális rend nélkül meghal a szabadság új Magyarország-tudósítás: 1­ emberek közötti szolidaritásra, a javak igazsá­­gs elosztására, az éhezés és nyomor megszünte­­­sére szólított fel tegnapi szentbeszédében II. Já­­nos Pál pápa, aki szombaton érkezett 11 napos len­gyelországi látogatásra. A 46. Nemzetközi Eud­a­­rsitikus Kongresszus zárómiséjén, Wroclawban a morális rend megóvására intett a katolikus egyház vezetője s egyebek között kijelentette: „Olyan helyzetben, amikor a morális szférában káosz és zűrzavar uralkodik, a szabadság meghal, a szabad emberből rabszolga lesz. Rabszolgája lesz az intéz­ményeknek, a szenvedélyeknek és az álértékek­nek" - mondotta a Szentatya. Kwasniewski államfő Varsóban az egész lengyel nemzet nevében köszöntötte a pápát, idézve sza­vait, melyet 1979-ben első útja során mondott Vorsóban: „Jöjj, Szentlélek, és újítsd meg a föld színét... ennek a földnek a színét." Az azóta eltelt tizennyolc év során - fűzte hozzá a lengyel állam­fő - ez a változás bekövetkezett, és megköszönte a pápának mindazt, amivel ő ezt a változást elő­­■­ozdította: „Ezek a változások Lengyelországban az Ön, az egykori ellenzék, a katolikus egyház és a Szolidaritás szakszervezet segítsége nélkül el­képzelhetetlen lett volna", majd utalt a pápa missziós szolgálatára, mellyel a kiengesztelődést és a megbékélést szolgálja szerte a világon. Meg­lepő volt a lengyelek többsége számára államfő­jük ilyen „katolikus hangvétele". Folytatása a 3. oldalon Az emberből rabszolga lesz FOTÓ: MTI A híveken keresztül kell politizálni Interjú Mayer Mihály pécsi megyés püspökkel A Kereszténydemokrata Nép­párt szabad fórumán Mayer Mi­hály pécsi megyés püspök, a Jus­titia et Pax bizottság elnöke is­mertette a Magyar Katolikus Püspöki Kar által kibocsátott „Igazságosabb és Testvériesebb V­ágért'' cmű körlevelet. Kifejtette, hogy ez a doku­mentum úgy építk­ezik a szemé­lyiség, a szolidaritás, a segítés és a közjó elvére, hogy közben mindig szem előtt tartja az Isten által teremtett embert.­­ Hiába mondja Horn Gyula, hogy ezt a körlevelet akár ők is megírhatták volna, a kormány­zat eddigi tettei nem erről árul­­kodtunk. A keresztény társada­­mi tanítások szerint a világot nem lehet elzárni az isteni rend­től Ha pedig ez mégiscsak bekö­vetkezik, ak­ol eltávolodik egy­mástól az erkölcs, a politika és a gazdaság. Most sajnos ezt tapasztalom. A kormány - de főleg az SZDSZ - ugyanis nem azonos mércével mérlegel. A kisebbség jogait akár még a többségi vélemény háttér­be szorítása árán is biztosítani igyekszik Ez engem zavar, mert így nem tud az igazság érvénye­sülni. Ide jutunk akkor, ha az embert nem az Istentől eredez­tetjük és lezárjuk az eget. Jellem­ző példa erre Fodor Gábornak a kö­zelmúltban tett televíziós nyilat­kozata. Ő akkor kifejtette, hogy a körlevél „legnagyobb hiányossá­ga, hogy nem a valásosságról ha­nem az egyházról beszél", amely mögött Jézus áll, ne beszéljen sen­ki, mert aki ezt teszi az szembe­kerül a mai szekuláris körökkel Folytatása az 5. oldalon Akkor mégis mitől e siker? (VASÁRNAPI ÚJSÁG) 3. oldal Visszaidézi a pártállami időket és módszereket (MŰVIHAR...) 5. oldal Az olcsón eladott Mol-részvények haszonélvezői Zavar az ellátórendszerben ? Új Magyarország-interjú: A nemzet vagyonának széles körű kiárusítása, a privatizáció igen gyors ütemben, s nagyon ol­csó áron folytatódik. A részvé­nyek piacra dobásával jelentősen csökken az állami tulajdonhrá­­nyad olyan stratégiai fontosságú vállalatnál, mint a Mal Rt.-nél. A valamosenergia-ipar elkótyave­tyélésével, a külföldi tulajdono­soknak beígért 8 százalékos pro­fit az idén januártól árfelhajtó elemként érvényesül. Az eladási listán szerepel Magyarország egyetlen atomerőműve, a paksi, valamint az önkormányzati táv­­hővagyon. Szakértői vélemé­nyek szerint átgondolatlan a mostani kormány döntése, hogy a Molt kisebbségi részvénycso­maggal kívánja ellenőrizni. Rossz lépésnek tartják azt is, hogy az első szakaszban a rész­vények 42 százalékát áron alul adták el, 1100 forint körül. Pilla­natnyilag valamivel jobb a helyzet, megháromszorozódott a részvények ára 3­400 forint kö­rüliár. Ez azonban nem változtat azon a lényegbe vágó kérdésen: vajon az olcsón értékesített 42 százalék kinek hoz hasznot? Szakértők gyanítják, hogy fő­ként nem a kisbefektetőknek, nem az intézményeknek, az ön­­kom­ányzatoknak vagy az egész­ségügynek származik belőle hasz­na. A tények szerint a piacra vitt részvények további 12,­13 száza­léka külföldi tulajdonba került. Fol­ztatása a 6. oldalon , a S B 03 . Köszönjük, *^99y m­inket választott! A részvények egy része külföldi tulajdonba kerül FOTÓ: TALUM ATTI­LA Nyelvünk népszerűsítése A magyar nyelv külföldi népsze­rűsítését, közvetítését és a külföl­diek színvonalas nyelvtanulásá­nak segítését tűzte ki céljául a nemrégiben - Bródy János kezde­­ményezésére - megalakult Ma­gyar Nyelv Akadémia Alapít­vány. Az alapítvány elsősorban a nyelvünk iránt érdeklődő diá­kok, pedagógusok szakmai, ese­tenkénti anyagi támogatását te­kinti feladatának, de fontosnak tekinti, hogy elismerje és jutal­mazza azoknak a hazai szakem­bereknek a munkáját, akik ma­gas színvonalú, hatékony nyelvi programokat, tankön­vveket, kurzusokat hoztak létre a nyelv­vel ismerkedők számára. A távla­ti cél, természetesen, az, hogy azok, akik a magya­r kultúra érté­keit eddig csak közvetetten - for­dításokból, tanulmányokból - is­merhették, ezután közvetlenül, az eredeti nyelven találkozhassa­nak a magyar irodalom és a nép­­költészet alkotásaival, írásunk a 8. oldalon Közös jelölteket állít Somogyban a jobbközép? Hajlandóság az összefogásra Hárompárti megyei együttműködés körvona­lazódott a napokban Kaposváron az MDF, a Fi­desz és a KDNP helyi vezetőinek tanácskozá­sán, amelynek vendége volt Boross Péter, a Ma­gyar Demokrata Fórum alelnöke. Boross Péter tudósítónk kérdésre válaszolva elmondta: az elvi egyetértés még nem tekint­hető hivatalos megállapodásnak, de komoly esély van rá, hogy néhány hónap múlva meg­szülessen egy ilyen dokumentum is. Mátrai Márta, a Fidesz kaposvári elnöke és Rumszauer János, a KDNP megyei elnöke osz­totta a budapesti vendég, Boross Péter vélemé­nyét, de hozzá haso­­lóan óvatosan nyilatko­zott mindkettő. Ebből arra lehetett következ­­tetni: az összefogási szándék ugyan egyre erő­sebb, de még törékeny. Abban természetesen mi­ndegyik fél megegyezett, hogy a mostani baloldali kormánypártokat ki kell szorítani a hatalomból Talpon marad a pozsonyi Új Szó A főszerkesztő a hatalom támadásairól A szlovák belügymimisztériu­m szóvivője a múlt hé­ten komoly megfélemlítésnek is felfogható üzenet­ben bírálta a pozsonyi Új Szót, személyesen a főszer­kesztőt, a népszavazás kapcsán megjelent cikkek miatt. Azzal vádolta a lapot, hogy a kormányt, illetve a belügy­minisztert bíráló írások megalapozatlanok voltak, s ez­zel a lap durván megsértette az újságírói etika alapelveit Erről kérdeztük Szivássy Józse­f csirkesztőt -Más ellenzéki lapok is hasonló hangnemben írtak a referendumról. A belügy miért csak az Új Szót pé­­cézte ki? - Először azért, mert az Új Szó az egyetlen magyar napilap Szlovákiában. Másodszor azért, mert a kor­mány nemzetiségpolitikáját bíráló írásaink miatt már amúgy is a hatalom rossz szemmel néz ránk. Harmadszor: ez egy kísérleti léggömb is volt Ugyanis a hatalom a nálunk nagyobb, külföldön is jól ismert Sme című lapnak nem mert nekimenni, rajtunk tesztelte le, hogyan reagál a demokratikus közvélemény és a sajtó a dologra. Persze a miénkhez hasonló értékrendet valló szlovák lapokne­k is szóló figyelmeztetés volt ez. Folytatása a 3. oldalon A KDNP az egyesülésről Szükséges a két párt közeledése A Képviselői Irodaházban teg­nap megtartott frakcióülésen a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői a frakció pénzügyi be­számolóját követően állást fog­laltak a Lezsák-levél ügyében is. Az előzményekhez tartozik, hogy néhány hete a Magyar De­mokrata Fórum elnöke azzal az ajánlattal fordult a KDNP képvi­selőihez, hogy a Keresztényde­mokrata Unió néven olvasszák össze a két párt képviselőcso­portját. Lezsák Sándor szerint erre azért lenne szükség, hogy megakadályozható legyen a ke­reszténydemokraták szakadása. Állásfoglalásukban rögzítik: mindenképpen szükségesnek tartják, hogy az elkövetkezendő egy év alatt a Magyar Demokra­ta Fórum és a Keresztényde­mokrata Néppárt közeledjék egymáshoz. Azonban ami az MDF elnökének levelét illeti, és a két frakció egyesülését ajánlja, az az álláspontjuk, hogy külön­böző jogi akadályok miatt az egyesülés egyelőre nem aktuá­lis. A tárgyban a végső döntést a hamarosan összehívásra kerülő országos választmány mondja ki A tárgyaló képviselők elhatá­rozták, közösen folytatják a frak­ciómunkát, ami a­zt jelenti, hogy a KDNP-n belül megfigyelhető két markáns irányzatnak­ sike­rült megegyeznie egymással. Lapzártánkkor a fracióülés még tartott.

Next