Új Magyarország, 1997. június (7. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-03 / 127. szám

1997. JÚNIUS 3., KEDD Cigiblokád lesz Magyarországon is Még e héten a parleiment elé ke­rül megvitatásra a nemdohány­zók védelméről szóló törvényja­vaslat- tájékoztatta lapunkat Kö­kény Mihály népjóléti miniszter. A tárca vezetője ezzel kapcsolat­ban elmondta: a tervezetnek nem ál szándékában büntetni a dohányosokat, csupán védeni szeretné a dohányfüst káros hatá­sától minde­zokat, akik nem hó­dolnak e szenvedélynek. (Nem­zetközi körképünket lásd a 12. oldalon.) Ennek érdekében - mondotta a miniszter - a tervezet megtiltaná a dohányzást a közintézményekben, illetve csak a szellőztethető és er­re kijelölt helyeken engedélyez­né a „füstölést". Továbbra sem lenne tiltva a dohányzás a vendéglátó-ipari egységekben, illetve más szóra­kozóhelyeken. Szigorú dohány­zási tilalmat ír elő viszont a tör­vényjavaslat az egészségügyi in­tézmények és az iskolák azon fielső­­ségeiben, ahol a tanulók, illetve a betegek megfordulnak. Ezen intézményeknek még a környé­kén is tilos le­nne a dohányter­mékek árusítása. A tervezet megtiltja továbbá, hogy kiskorúa­kat dohánytermékekkel szolgáljanak ki az elárusító helyeken. A törvénytervezet szankció­kat is előír, a törvénysértőkre 30 ezertől 500 ezer forintig terjedő bírság szabható ki. P.T. Szombathely városa perli az adóhatóságokat? Szombathely Önkormányzata 540 millió forintot kapott az ÁPV Rt.­­től belterületi földjei után. A köz­vetítés fejében, szakértői díjként, 53 millió forintot fizetett ki a Vek­tor Rt.-nek. Az önkormányzat képviselő-testülete most azt fon­tolgatja: eredményes lehet-e egy per az ÁPV Rt. ellen?Álláspont­­juk szerint ugyanis a privatizációs cég magatartás miatt kellett köz­vetítőként alkalmazni a Vektort. Az ÁPV Rt.-nek 42 millió forint értékű részvényt, iletve üzlet­részt is át kellett volna már adnia az önkormányzatnak. Ennek a kötelezettségének a privatizációs cég csak részben tett eleget, ed­dig 30 milió forint értéldi részt adott át. A késedelem miatt az önkormányzat a felmerült kama­tokat is követelheti. • A Szent Gellért Kiadó és Nyomda sátránál könyvheti dedikálá­sok a Vörösm­nty téren: Csütörtök, 15-16 óra: Macskássy Izolda grafikusművész; péntek, 14-16 óra: Regőczi István; szombat, 11-13 óra: dr. Gyökössy Endre, lelkész-pszichológus; vasárnap, 14-15 óra: Bogláryné Mailáth Edina fordító; hétfő, 13-14 óra: Macskássy Izolda. • Szociális vásárt rendez a Magyar Vöröskereszt mától három napon át a szervezet székházában (Bp. V., Arany János u. 31.). Egyebek közt ház­tartási cikkeket, élelmiszereket, új és használt ruhaféléket, valamint köny­veket és hanglemezeket kínálnak eladásra. Nyitva tartás: kedden és szerdán 8-tól 17 óráig, csütörtökön 8-tól 12-ig. A műszerek üzemzavart jeleztek Vasutas lopta Hatvanban a vasúti kábelt A Hatvani Rendőrkapitányság a közlekedés veszélyeztetésének bűntette miatt eljárást indított egy vasutas ellen, akit vasárnap kábellopás közben értek tetten a város MÁV-pályaudvarán - tájé­koztatta hétfőn az MTI tudósító­ját Tóth Pál Ágnes, a kapitányság sajtószóvivője. Mint elmondta: az állomás dolgozói arra lettek figyelmesek, hogy a központi irányítóterem műszerei üzemzavart jeleznek a pálya egyik pontján. A szolgálat­ban lévő vasutasok a helyszínre siettek, ahol legnagyobb megse­­jtetésükre egyik szabadnapos kol­légájukkal találkoztak Sz. K. ép­pen e­zzal a nagy köteg rézkábellel indult volna haza, amelytől elő­zőleg megszabadította a pálya műszaki berendezéseit. Gelka Kft. METEOROLOGIA Az erősen felhős éjszaka után délelőtt még elszórtan kisebb eső előfordulhat. Kora délutántól délnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet. Felhős és napos időszakok váltakoznak. A gyenge szélben kissé emelkedik a légszennyezettség. Gyenge melegfronti hatásra elsősorban a délnyugati térségben kell számítani. A nappali felmelegedés kissé erősödik. A következő napokban több lesz a napsütés, lassan melegszik az idő. Péntekre a legmagasabb hőmérséklet várhatóan eléri az évszakos átlagnak megfelelő értékeket. » BLA­UPUNKTCvSMSB SZIMD 8? ^­áraiL Autórádió beszerelés, juttatás, eladás: 141 Bpv Fogorosi út 193. Tdj 252-2365,383-5924 Nyitva: 9-16-ig, c­ütártók.: 16-17-ig. hírek FOTÓ: MTI Telkibányán a földmunkák során rábukkantak a korabeli dokumentumokban többször emlegetett templom és ispotály alapjaira. A Herman Ottó Múzeum régészeinek vezetésével megkezdődött a rendkívül becses középkori lelet feltárása Solymári füstölgések A környezetvédelmi és az egész­ségügyi tárca vezetőihez fordul levéllel a Solymári Egyesület Tiszta Levegő Csoportja annak érdeké­ben, hogy összehangolt vizsgála­tokkal tegyék egyértelművé: a Solymári Téglagyár valóban a megengedett mértéken felül szennyezi-e a környék levegőjét - jelentették be az egyesület ve­zetői tegnap Solymáron a témá­ról tartott sajtótájékoztatón. Radó Dezső, az egyesület szak­értője elmondta: a vita idestova négy éve tart a lakosság és a tég­lagyár között, mert időről időre kellemetlen szagokat hoz a szél a gyár felől. Ám mindmáig nem si­került tisztázni, hogy a bűzt a gyár bocsátja-e ki. Az üzem ve­zetői szerint a termelés során nem keletkeznek a megengedett határértéket meghaladóan lég­­szennyező anyagok. Az ügy tisz­tázását nehezíti, hogy két­l­ön­­böző szervezet feladata mérni a levegő szennyeződését, és az adatokat más-más szempontok alapján elemzik A környezetvé­delmi minisztérium szak­hatósá­­ga a 21 méter maga­s gyárké­ményből kibocsátott füstöt 9 komponens alapján vizsgálja, míg az egészségügyi tárcához tautozó Pest Megyei ÁNTSZ hat másik összetevő atlapján elemez. A helyi környezetvédő aktivis­ták ezért kérik a két minisztert, tegyék lehetővé a közös, össze­hangolt vizsgálatokat. A lottóláz emelkedik Se ötös,­­ se hatos A 22. játékhétnek nyereményei a következők 5/90-es lottó: 5 találatos szel­vény nincs. Négy találata 50 já­tékosnak volt, nyereményük 796 844 forint A 3 találatos szel­vényekre 10 036 forintot, a 2 ta­lálatos szelvényekre 472 forintot fizetnek A következő hétre át­vitt 5 találatos nettó nyeremé­nyösszege 727 106 226 forint 6/45-ös lottó. Hattalálatos és 5+1 találatos szelvény nem volt. Az 5 találatos szelvényekre egyenként 105143 forintot, a né­gyesekre 1893 forintot, a hárma­sokra 385 forintot fizetnek. A kö­vetkező hétre átvitt 6 találatos nettó nyereményösszege 31 510 549 forint, az 5+1 talála­­tosoké nettó 9 003 014 forint. A jokeren sem volt telitalálat. A szolnoki légitámadás halottainak emlékére Kopjafát állítottak hétfőn a szol­­nok MÁV pályaudvaron az 1944. június 2-i légitámadáskor életü­ket vesztett vasutasok emlékére. A MÁV Rt. Szolnoki Vontatási Fő­nöksége dolgozói által készített emlád­a és a hozzáf­ő park annak a hajdani bunkernek a közelében kapott helyet, ahol egyszerre 13 vasutas esett áldozatul. A meg­emlékezés része volt a pest-szol­noki vasútvonal építésének 150. évfordulója alkalmából rende­zendő ünnepségsorozatnak. Szobiolc történetének egyik leggyászosabb napjaként tartják számon 1944 június másodikán Az angolszász rep­ülők ezen a napon gyakorlatilag a földdel egyenlővé tették a szolneáci vasútállonást és környékét A területre 870 nagymé­retű romboló bomba csapódott be, s a támadás következtében 1272 ember, köztük 42 vasutas halt meg. • Húsz természettudományi, történeti, régészeti, néprajzi és nyelvészeti tanulmányt tartalm­az a Békés Megyei Múzeumok közleményeindí­tja H) kötete. A Békéscsabán közreadott múzeumi évkönyv a Viharsok múzeumi hálózatában dolgozó kutak­c munkáiból tesz közzé összeállítást. Az érdeklődők egyebek között az egyik legvesztyeztetetebb madarunk, a reznek hazai elő­fordulásairól, az avarkori és a honfoglaláskori ásatások eredményeiről, Fü­zesgyarmat népi étkezési szokásairól, a hajdani körösközi sárhalácról, a haj­dúvárosok törökkori mondáiról, a Körösvidék középkori vízrajzáról. Lépjünk a lábunkért Hazánkban ma indul az Achilla program, amelyyek célja, hogy felhívja a figyelmet a lábbal és a lábujjkörömmel kap­csolatos or­vosi problémákra. A program jú­nius 2-8. között a lábszámvizsgá­­lati héttel kezdődik. Az Achilles-program egész Eu­rópát felölelő kezdeményezés. Hazánkban a tervek szerint 5480 klinikai vizsgálatra, valamint 750 bőrgyógyászati laboratóriumi vizslat elvégzésére kerül sor.­­ A láb bizonyos betegségeit nagyon sokan nem tekintik igé­zi orvosi problémáinak. Az is elő­fordul, hogy a beteg szégyenérze­te miatt meg sem említi a lábbe­tegségével kapcsolatos gondját. Többnyire nem is kezelik addig, míg tényleges gondot nem je­lent - mondotta dr. Horváth Atti­la egyetemi tanár, a magyaror­szági szakmai tanácsadó testület vezetője. Az Achilles-p­rogram lábszűrő hete lehetőséget talál a betegek­nek, hogy szégyenérzetüket le­­küzdhess­ék A gátlások legyőzé­se azért is fontos, mert a korai fá­zisban kezelt gombás megbete­gedés gyorsabban gyógyítható - hívta fel a figyelmet az akció cél­jaira dr. Kovács Katalin, az prog­ram szakmai képviselője. (pajzs) límgtó 13 Trianon végjáték Nemrég ért véget a Trianon Társaság és ész Új Magyaror­szág közös történelmi vetél­kedője, am­ellyel tizenmét héten át találkozhattak az ol­vasók A társaság által rende­zett Római-pesti ünnnepi meg­emlékezésen mintegy három­száz résztvevő előtt kisorsol­ták a jutalmakat A sorsoláson azok vehettek részt, akik leg­alább tizenhárom héten át jó meg­fejtéseket küldtek be, valamint azok, akik mind a tizennégy kérdésre is válaszoltak A több mint ötezer levél és le­velezőlap átválogatása után öt­venkilencen feleltek meg en­nek a követelménynek Há­rom plusz egy könyvcsoma­got sorsoltak ki, amelyek együttes értéke huszonnyolc­ezer forint. A sorsolás a kö­vetkező olvasóknak kedve­zett: Albrecht Ervin, Keszt­hely; Kozma Károly, Budapest; dr. Varga László, Tapolca; va-­lem­int különjutalmat kapott a megfejtésekhez mellékelt tartalmas lapokért és gondo­latokért Kiss István és felesége, Budakeszi. Kérjük, a változatlan pxis­­tadtive - K­D. 1399 Buda­pest, Pf.: 701/705 -, jelezzék, hogy személyesen veszik-e át a jutalomcsomagokat vagy azokat pxistán kérik A Trianon Társaság várpalo­tai szervezete pénteken 18 órakor a várpalotai Jó Szerencsét Műve­lődési Központban nagygyűléssel egybekötött megemlékezést tart. Megóvott előadók: Kiss Dénes költő, a társaság elnöke, Döbrentei Roma költő, Kocsis István író, történész elnökségi tagok. Trianonra es­lékeznek kopjafa állításával a Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetsége, a­z FKGP, az MDF, és a KDNP szervezésé­ben július 4-én 18 órakor Bu­­dap­esten, a XIV. kerületi, Szi­takötő téri emlékparkban. Berlin-hét Amióta a fal leomlott Berlini, úgynevezett információs hét kezdődött tegnap Budap­es­­ten a Tourinform V. k­erületi, Sü­tő utcai irodájában. Az esemény megnyitóján elhangzott, hogy a két testvérváros turisztikai hiva­tala szeretné kiteljesítent kapcso­­latait, bővebb információkat nyújtva a lakosságnak egymás lehetőségeiről. Ennek jegyében került sor néhány hete Berlin közpointjában Budap­est bemu­tatkozása. Ifjú György, a Buda­­p­esti Turisztikai Hivatal igazga­tója úgy vélte, hogy a magyarok a berlini fal leomlása óta még nem ismerik az új Berlint. FOTÓ: MTV SZOMBATHY DÁNIEL Hanga István közismert kecskeméti órásmester gyűjteményét tekinthetik meg augusztus 10-ig az érdeklődők az Órásmesterség történetéből cím­mel rendezett tárlat keretében, a kecskeméti Bozsó­­gyűjtemény épületében. Ő készítette a kecskeméti „Világórát" is.

Next