Új Magyarország, 1997. június (7. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-05 / 129. szám

VII. ÉVE, 129. SZ. • 1997. JÚNIUS 5., CSÜTÖRTÖK ÓRA: 39 FORINT • POLGÁRI NAPILAP Kommandósok közpénzen A Magyar Nemzeti Bank fizeti a számlát? új­­ Uigi­arország-infom­áció: A főváros közel Ócsán második hete hadiálapot van a FÉG-Konvektor Rt. egyik kft.-jében, amely a környező településekről is bejáró dolgozókkal együtt hatszáz alkalmazottnak adott megélhetést. Az elmúlt hét közepjén kommandósok szállták meg a gyárat, elfoglalták a telefon- és számítógép­­közpo­ntot, valamint a vezetői irodát. A helyszínre érkező Vér Iván vezérigazgatót, s az rt. egyik tulaj­donosának képviselőjét nem engedték be a gyár­kapun. Bár a dolgozók ma még nem sokat érzékelnek a hatalomátvételből, azt már ők is tudják, hogy nem egyszerű vezetőváltás van a láthatáron - a háttérben másféle érdekek is működnek. Sokan attól tar­tanak, hogy a kétes hírű új tulajdonosok­nak nem a gyár fellendítése, sokkal inkább a va­gyon kimenekítése a célja, így a hatszáz munka­­vállaló sorsát is veszélyeztetheti e tranzakció. Kérdéses: a Holland-Antilákon bejegyzett, s a mai napig tisztázatlan vezetői körrel és anyagi háttérrel létrejött külföldi érdekeltségű kft. mi­lyen referenciák alapján kaphatott a Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókcégétől több millió dollá­ros hitelt? Kinek az érdekét szolgálja, hogy ma­­gyar közpénzzel finanszírozzoanak egy olyan cé­get, amelyről már most beigazolódott: törvényte­len eszközökkel jutott helyzeti előnyhöz. Folytatása az 5. oldalon FOTÓ: NAGY BÉLA Kijátszott alkotóművészek A kormány fel akarja robbantani a Magyar Alkotóművészeti Közalapítványt Előzetes információink szerint a mai kormányülésen szó eshet a Magyar Alkotóművészeti Köz­­alapítvány (MAOE) átalakításá­ról. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének az ügy­ben érintett, mintegy hatezres tagsága a tegnapi lapszámunk­ban tiltakozását fejezte ki a terve­zet miatt, mert jogszerűtlennek tartják a benne fogalt elképzelé­seket. A Művészeti Alap 1992-es megszüntetése után ennnak ko­rábbi kedvezményezetti köre egy egyesületbe, a MAOE-ba tö­mörült, amelynek a létrehozásá­ról kormányrendeletben döntöt­tek. A dokumentum szerint az egyesület célja egyebek között, hogy mindek­kori tagjai részére biztosítsa alkotó munkájuk és szociális biztonságuk anyagi fel­tételeit. Ugyanez a jogszabály írta elő a Magyar Alkotóművészeti Ala­pítvány bejegyzését, amelynek a vagyona „a művészeti ágakat élethivatásszerűen művelő mű­vészek négy évtizedes munkája révén gyarapodott". Az alapítvány időközben köz­­­­lapítván­­yá alakult, és most ál­lami részről tervbe vettek egy újabb „reformot". Az illetékesek a korábbi kedvezményezetti kör minden feltételtől mentes, kor­látlan kiterjesztését kívánják el­érni egy újabb kormányrende­letben. Folydatása a 4. oldalon A cseh korona mélyrepülése A cseh és a magyar gazdasági kapcsolatok sajnálatosan ala­csony színvonala miatt a korona mélyrepülésének nem lesz érez­hető hatása a heizai kereskedelmi forgalomban, a következménye­ket legfeljebb egy-egy vállalat ér­zékelheti - nyilatkozta lapunk­nak Lóránt Károly közgazdász. A szakértő feltételezése szerint a csehországi eseményeknek - mint Mexikó esetében - legfel­jebb közvetett hatása lehet: egy ilyen „földindulás" kapcsán ugyanis a pénzügyi befektetők az illető régió hasonló helyzet­ben lévő országaira is gyanak­vással tekinthetnek. A cseh vál­ság minda­zonáltal komoly üze­net a monetilista ga­zdaságpoli­­tikát folytató országoknak: arra figyelmeztet, hogy ez az irányzat veszélyekkel terhes, mert a gaz­­da­ságok megingásához vezet. Lóránt Károly úgy véli, hogy ez a válság jól bizonyítja, hogy még egy olyan gazdaság is, mint a csehországi, ahol liberális érv­rendszerrel, de nemzeti gazdasá­got védelmező politikát valósí­tottak meg, csaik rövid ideig tud ellenállni a külső nyomással szembe. Bővebben a 6. oldalon Verseskötettel jelentkezik az idei könyvhéten Gyurkovics Tibor költő, prózaíró, drámaszerző és publicista. Az Apa csak­­ van című gyűjtemény sikerre számíthat, hiszen a Gyurkovicstól megszokott játékosság ezúttal eszköz annk, hogy megérteni, megérezni segítsen egy komoly és súlyos problémát: az apa csa­ládon belüli háttérbe szorulását. A szerző szerint a századvég legégetőbb gondja a vallás és a család felbontása, a család szer­kezetének átalakulása pedig, mondta el az Új Magyarországnak adott interjújában a költő, egyfajta feminizálódáshoz is vezetett a társadalmon belül. G­ob­kovics úgy véli, az elnőiesedés kárté­konyan hat a gyermekek fejlődésére. A költő annyit tehet, hogy verseiben érzékeltetni próbálja azt a hangulatot, amelyet a csa­ládi együttlét jelent, s - ha csak néhány pillanatra is - előtérbe helyezi az apai gondolatokat, érzéseket. Interjúnk a 11. oldalon Legalább annyit kapjanak vissza, mint az ateisták (TÖRTÉNELEMBŐL... 3. oldal Baross kemény bronztekintete (A VASMINISZTER) 9. oldal Magyar Bálint tájékoztatója a vatikáni-magyar megállapodásról Kézivezérelt iskolaigazgatók Új Magy­arország-in­fom­áció: Önkormányzati iskolák igazga­tói tiltakoznak az ellen, hogy a kormány egyenlő mértékben kí­vánja támogatni az önkormány­zati iskolákat a felekezetiekkel - olvashattuk egyik laptársuunk­­ben tegnap, sajátos módon mint­­egy egybetördelve a konkordá­tum ellen tiltakozó plakátokról szóló cikket A tiltakozó nyilatko­zatot kibocsátó, a múlt hét végén alakult, iskolaigazgatók a de­mokráciáért" nevű szervezet szó­vivőjét kérdeztük a részletekről Tóth Géza szóvivő, a Ceglédi Közgazdasági Szakközépiskola igazgatója az előzményekről el­mondta: szervezetük az iskola­­igazgatók n. országos találkozó­ján alakult meg, miután Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter részletesen tájékoztat­ta a fórumot a megállapodásnak az oktatáspolitikát érintő részé­ről Úgy ítélték meg, hogy az sér­ti az állam és egyház szétválasz­tásának alkotmányos követel­ményét, valamint olyan kiadások­kal terheli meg a társadalmat, amelyekből világnézetileg elköte­lezett oktatást támogatni Az igazgató úr és a nyilatkozat többi alábói ezt úgy tekintik, mint indokolatlan előnyt az ön­­kormányzati iskolák rovására, mivel a katolikus intézmények­nek így két fenntartójuk lesz. Kér­déseinkre - vajon az elvégzett szolgáltatás nem ugyanolyan-e, mint másutt, illetőleg hogy az ön­­kormányzati iskolájának e logika szerint nem ugyanúgy két fennn­­tartójuk van-e, mint az egyházi­aknak - az igazgató nem vála­szolt érdemben. Ehelyett kifej­tette, hogy az önkormányzati is­kolák helyzete egyre súlyosabb, míg például Gebéden először egy katolikus iskolában volt 486- os számítógép és Internet... Tóth Géza szerint a többi egy­házra ez a megállapodás nem vonatkozik, mivel azokkal még nem tárgyalt a kormány, az ala­pítványi iskolák helyzetére pe­dig az igazgató nem kívánt kitér­ni. A nyilatkozat egyébként kö­veteli, hogy a szerződés szöve­gét hozzák nyilvánosságra, s a pedagógusok kritikáját figye­lembe véve tárgyalják újra a Szentszékkel. Tóth Géza kifejezte reményét, hogy ha Horn Gyula mégis aláírja a dokumentumot, azt a Parla­ment nem fogja ratifikálni. A csatlakozás nemzeti ügy Az Európai Unióhoz nemzeti alapon lehet csatlakozni, képvi­selve a magyar érdekeket-jelen­tette ki Orbán Viktor, az Or­­Szggyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottságának elnöke teg­nap Budapesten, a Magyar Ke­­reskedelmmi és Sportkamara kibő­vített elnökségi ülésén. A csatla­kozással kapcsolatos felkészülés aktuális feladatait áttekintő ta­nácskozáson Orbán aláhúzta: az uniós tagság elnyerése nem cél, hanem eszköz, amely révén Ma­­gya­rországon jólét teremtődhet, s a gazdaság versenyképessé vál­hat. A társulási szerződés óta el­telt időszakot értékelve Orbán Viktor rámutatott, hogy a köze­ledésből mind ez idáig keveset profitált Magyarország. A hazai gazdaság kapunyitása nyomán keletkezett veszteségek kom­penzálására rendkívül szűk pénzügyi forrást bocsátott ren­delkezésre az EU, jellemző mó­don az egy főre jutó támogatás 16 márka, míg Írországbón ez az ösz­­szeg 1300 márkát jelent. Sajnála­­tos módon Magyarország nem tudta kihasználni a társulási szer­ződés számunkra előnyös aszim­metriáját sem. Orbán Viktor arra is figyel­meztetett, hogy a társadaom különböző rétegeiben meglehe­tősen nagy a bizonytalansg az EU-csatl­ozással kapcsolatban. Véleménye szerint erre van gyógyszer az őszinte, nyitt pár­beszéd. Moldova igényt tart tapasztalatainkra Göncz Árpád köztársasági elnök tegnap találkozott a kedden két­­napo­s hivatalos magyarországi látogatásra Budapestre érkezett Ion Ciubuckal, a Moldoveii Köztár­saság miniszterelnökével. (A moldovai politikus kedden vidé­ki programon vett részt.) A találkozót követően Horn Gyula kormányfő, a moldovai miniszterelnök vendéglátója ün­nepélyes keretek között, katonai tiszteletadással fogadta Ion Ciu­­bucot a Kossuth Lajos téren. Ez­után a két kormányfő plenáris tárgyalást folytatott. Horn Gyula és Ion Cubuc jelenlétében teg­nap két kétoldalú egyezmén­rt írtak alá. Részletek a 3. oldalon Göncz Árpád is fogadta a moldovai kormányfőt FOTÓrVm A pápa életpárti új Ma­gyarország-hidósítá­s. A legősibb lengyel városban, az ország közepén fekvő Kaliszban folytatódott tegnap II. János Pál pápa látogatása. Ez a város or­szágszerte híres Szent Józsefnek a XIV. században épült kegyhelyé­ről, ahol háromszáz éve tisztel­nek egy, a maga nemében párat­lan csodatevő kép­et. A város főterén emelt oltár fölé helyezték a kegykép nagyí­tott mását, és a Szentatya egész beszédét az élet védelmének szentelte­­ Szent József szerepé­re utalva, ahogy ő Mária jegye­seként és Jézus nevelőatyjaként oltalmazta őket. A Jézust mag­zatként és kisdedként védő Szent József ikonját szemlélve a pápa leszögezte: „Az egyház - miközben védelmezi az élethez való jogot - a legmagasabb, egyetemes fórumhoz folyamo­dik, mely minden embert köte­lez. Az élethez való jog nem ideológiai kérdés, és nemcsak vallásos jog - az ember joga. Az ember legalapvetőbb joga." • Folytatása a 3. oldalon Szocialisták lakbér nélkül Mielőtt a parlamentben folytató­dott volna tegnap a nyugdíjre­form vitája, szokás szerint a napi­rend előtti felszólalások követ­keztek. Varga Mihály (Fidesz) az Aj­kid Alumínium Kft. éppen most zajló magánosítása kap­csán arra hívta fel a figyelmet, hogy veszélybe került a haz£ti alumíniumgyártás. A magyar ce­mentgyártást kormányzati se­gédlettel már átjátszották külföl­di kezekbe - mutatott rá Gyi­­móthy Géza (FKGP) ugyanettől féltve az alumíniumipart is. Az elvtársak utódai ma a pri­vatizáció leple alatt fosztogatják a félrevezetett országot - ez a kisgazda Homoki János megfogal­mazása. Idézte Horn Gyulát, aki az MSZMP utolsó kongresszu­sán a pártvagyon elrejtésére szó­lította fel a résztvevőket, felidézte továbbá az Állami Számvevőszék tavalyi vizsgálatának azon részét, amely szerint az MSZP több mint háromszáz ingatlant használ ma is ingyen. Szabó Zoltán művelődési államtitkár kifejtette: az egész fel­szólalás célja csak Horn Gyuula be­­feketítése volt. Folytatása a 4. oldalon Lőnek a Bakonyban A Varsói Szerződés megszűnése óta nem volt olyan nagyszabású hadgy­ikorlat Magyarországon, mint amilyen most kezdődik­ a Bakonyban és annak térségében immár a NATO-csatlakozás je­gyében. Erről Végh Ferenc altábor­nagy, vezérkari főnök beszélt szer­dán a Honvédelmi Minisztérium­ban tartott sajtótájékoztatón. Végh Ferenc elmondta, hogy a Delta '97, éleslövészettel egy­bekötött hadgyakorlaton három­ezer katona vesz részt, több mint nyolcszáz haditechnikai eszköz­zel. A zászlóaljharccsop­ort-ma­­nőver célja bizonyítani a Magyar Honvédség NATO-érettségét. A gyakorlaton a NATO-együttmű­­ködésre kijelölt egységek vesz­nek részt. A manőverek az alegységek kiképzésének össze­kovácsolását is lehetővé teszik, továbbá a parancsnokok és a tör­zsek felkészítését a különböző feladatokra. A gyakorlat meg­rendezése 334 millió forintba ke­rül. Ez az összeg szerepel a hon­védség idei költségvetésében. Azt is elmondták, hogy a Delta '97-gyakorlat hivatalos megnyi­­tója június 10-én lesz. Egy héttel később Göncz Árpád köztársasági elnök is meglátogatja a manőve­rező katonákat. A június 26-i be­­mutatónap­on pedig ott lesznek a környező országok hadserege­inek vezetői is. A honvédségnél felhívták a fi­gyelmet arra, hogy Várpalota és Veszprém térségében már most nagyobb csapatmozgások ta­pasztalhatók, továbbá repülőgé­pek, helikopterek, harcjárművek és lőfegyverek zajától hangos időn­ként a terület. A gyakorlat szervezői ugyanakkor azon lesz­nek, hogy a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzanak a lakosságnak.

Next