Új Magyarország, 1997. július (7. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-21 / 168. szám
1997. JÚLIUS 21., HÉTFŐ Elfeledett Rossini-opera felújítása A németországi Bad Wildbachban (Fekete-erdő) megnyílt 9. Rossini Ünnepi Játékok ritka csemegével örvendeztette meg az olasz zeneszerző rajongóit; ebben az évszázadban először adták elő a héten a fürdőhely koncerttermében Gioacchino Rossini (1792-1868) kétfelvonásos operáját, az Eduardo e Cristinát. A most a szó szoros értelemben újra felfedezett opera a múlt században nagy népszerűségnek örvendett. A művet Rossini jórészt korábbi kompozícióiból álította öszsze, és még a nagy sikert aratott 1819-es ősbemutató után is komponált hozzá újabb áriákat. Ellentétben azonban másik 39 operájának nagy többségével, nem maradt fenn az Eduardo e Cristina partitúrája a zeneszerző kézírásában. A német Rossini Társaság, amely az ünnepi játékokat rendezi, felkérte ezért az ismert Rossini-kutatót, a svéd Anders Wilundot, hogy a rendelkezésre áló forrásokból állítsa össze a partitúrát és az előadáshoz szükséges egyéb anyagot. A nem mindennapi megbízás kifizetődött: a happy enddel végződő tragikus dalmű, amely egy, a király akarata ellenére egybekelt pár életéről szól, megérdemli, hogy az operaházak felvegyék repertoárjukba. Az Eduardo e Cristinában Rossini melodikus leleményessége elérte tetőpontját, és ma már aligha tűnik fel, hogy az egyes számok közt sok a „régi ismerős". Újból és újból meglepik a közönséget a hangszerelés zseniális ötletei, miközben a szólisták is csillogtathatják tudásukat hálás szerepeikben. A fiatal énekesek ragyogóan oldották meg feladatukat, csakúgy, mint a zenekar, a Virtuosi di Praga, Francesco Corti vezényletével. Különösen a fafúvósok szólószámai arattak nagy közönségsikert, de nem maradt el mögöttük a Pavel Baxa által vezényelt Cseh Kamarakórus sem. Jochen Schönleber rendező színpadképe jól élt a kisméretű koncertterem nyújtotta lehetőségekkel is. _Az újra felfedezett Rossinioperát július 19-e után, 24-én és 26-án is újra láthatja a fürdőhely közönsége. Santana bűvös félszáz éve A hatvanas évek zenerajongó nemzedékének emlékezetében minden akkori kedvenc fiatal marad. Újabb és újabb megrázkódtatásként érik a híreket a kerek születésnapokkal kapcsolatos hírek. Eric Clapton, Peter Green, Ron Wood és mások után tegnap a mexikói születésű Carlos Santana is átlépte a bűvös ötvenet. Ez a „meglett" kor azonban meg sem kottyan neki, a kilencvenes években is azt teszi, amit három évtizeddel korábban. A mexikói gitárművész 1968- ban települt át San Franciscóba, ahol akkorra virágba borult a hippikultúra, a blues és a rock ötvözetéből bámulatos zene született. Woodstock 1969-ben lekörözte Monterey-t, és sok más muzsikus mellett ekkor ismerte meg a világ Carlos Santanát. Az „ellenkultúra" nagy ünnepén Soul Sacrifice című számával lopta be magát az akkori fiatalok szívébe. Ugyanebben az évben jelent meg a nevét viselő első album, amelyből két platinalemezre érdemes mennyiség fogyott. Ez volt a kezdet, s az Abraxason, a Santana 3, a Zebop vagy az Amigos című albumokon is megtalálhatta mindenki azt, amiért érdemes szeretni ezt a hallatlanul tehetséges és máig is ezzel arányosan szerény muzsikust. Nem minden lemeze került be a rock történetének aranykönyvébe, de bukást sem kellett elkönyvelnie, mert a közönség szeretete átsegítette őt a holtpontokon. Bátran nyúlt más előadók nótáihoz. A remek feldolgozások között az élre kívánkozik a Fleetwood Mac Black Magic Womanje vagy Buddy Holly Well Alright című száma. A saját nóták között a Soul Sacrifice mellett az Europa, a Jingo, a Samba Pa Ti, az Oye Como Va volt a legkedveltebb. A latin ritmusok közé a hetvenes években egy kis dzsesszrockot csempészett. Akkoriban kötött barátságot John McLaughlin-nal, Stanley Clarke-kal, valamint a dzsessz óriásával, Miles Davisszel. Az új hangzással nem volt sikere, így visszatért a gyökerekhez. A nyolcvanas évek lemezeit ismét a latinos sound jellemezte. Méltán aratott nagy sikert 1987- ben a Blues for Salvador című korongja Grammy-díjat kapott érte. Az együttműködési készség továbbra sem hagyta el, többször játszott együtt John Lee Hookerrel, közreműködött az öreg bluesman The Healer című lemezén is. Nálunk is többször fellépett, legutóbb tavaly. Az első pesti bulija volt a legemlékezetesebb, 1983-ban, amikor megtudta, hogy fia született, valósággal „elszállt" a gitárja. Santanának van más magyar kapcsolata is: jó barátja volt Szabó Gábornak, a nemzetközileg elismert dzsesszgitárosnak, akinek Gypsy Queen című számát is kölcsönvette. A Grammy-díj mellett Carlos elnyerte az MTV Europe 1996-os Century Awardját (életműdíját) is. Homálytalan életút Katonaember volt, ludavikás tiszt. „Természetesen" 1947-ben börtönbe zárják, ablakait bebádogozzák. Senki sem csodálkozhat, hogy szabadulása után szinte azonnal Bécsbe, majd Münchenbe menekül abból a hazából, melyért katonaként akár az életét is odaadta volna. Német nyelvterületen magyarul szerkeszt, angolul kiad. (A Nemzetőr című lapról van szó.) Költővé, irodalmárrá lesz, az emigrációban nemcsak magának keres helyet, de szerzőtársainak, barátainak is. Nyugaton ugyanis egy pszichológus érzékenységével lehet csak szerkeszteni, a véleményháborúban nem elég a katonás viselkedés, a viseltes rendfokozat: a rangot nem mindig a végzett teljesítmény adja, néha egy-egy asztalnyi ember esti beszélgetésén több fordul meg, mint amennyi elismerés egy-egy könyv értéke szerint az alkotónak járna. Tollas Tibor érzelmes, tiszta indulatokból előbuborékoló költészete a magánút, a magánélet homálytalan tükre, írásain nincs mit agyonesztétizálni, élményeit írja, amelyeket élmény olvasni. Gyakori gesztusa az ajánlás, hiszen nem magának ír, hanem barátainak, pártfogóinak, eltéveszthetetlen, pontosan leírható ekképp kapcsolatrendszere. Vigyázó szemeit nem Párizsra, de szülőföldjére vetette. Egyik emlékezetes versében egy fiatal, alföldi néptanító-költő alakját idézi föl, amint a kerékpárját tolja a visszahúzó, csontfájdítóan, izomrepesztően hosszú úton. Erőt, családot, hitet és kitartást kíván számára. Ma már azonban nem csak Lezsák Sándor tudja. Tollas Tibor halálával kit veszítettünk el mindannyian. 76 éves volt. Apáti Miklós Egy dokumentarista halálára Nem szerette, ha írónak nevezték; pontosabban ő nem tekintette saját magát írónak, s igazából az író fogalmával is hadilábon állt. Ő az irodalmat - itt nincs helye egyszerű frázisnak - szolgálatnak tekintette, afféle hasznos tevékenységnek, melynek gyümölcse éppúgy volt az íróé, mint az olvasóé, vagy azoké, akiknek személyes történeteiből, életéből maga az alkotás megszületett. Csalog Zsolt szociográfus volt, és mégsem, a több ezer kilométernyi magnószalagon rögzített beszélgetések, interjúk, riportok, monológok nem tudományos szakmunkák formájában, nem elemző módon kerültek az olvasóközönség elé: a gyűjtő által fellelt és kikutatott sorsok könyvön belül is azzá álltak össze, amik eredetileg is váltak történetekké. Csalog nem közölni igyekezett jellemeket, eseményeket, hanem megismerni, megismertetni, megérteni és megértetni azokat. Az irodalom az ő számára szolgálat volt, mint említettük, s ennek a szolgálatnak a része volt mindn önként vállat társadalmi szerep is: a Roma Sajtóközpont elnöksége, a Roma Polgári Jogi Alapítványbeli kurátorság, a Raul Wallenberg Egyesület alapító tagsága. Csalog Zsolt életének hatvankettedik évében hunyt el, hosszan tartó betegség után. Az életmű - itt nincs helye frázisnak - befejezetlen maradt. K.Gy. KULTÚRA Szoboravatás Szegeden Reeizner Jánosnak, Szeged történetírójának szobrát avatták fel szombaton a Tisza-parti városban, a Móra Ferenc Múzeumban. Reeizner János 1847-ben Szegeden született. Iskoláit szülővárosa piarista gimnáziumában, majd a pesti tudományegyetem jogi karán végezte. Pozsonyban tett bírói államvizsgát. Pesten ügyvédi oklevelet szerzett, s viszszatért Szegedre. Előbb jegyző, majd főjegyző lett, s hivatali munkája mellett levéltári kutatásokat is végzett. Hozzáfogott Szeged történetének kutatásához is: nemcsak a levéltári források, hanem a tárgyi emlékek is érdekelték. Az 1879-es szegedi nagy árvíz idején megvált főjegyzői állásától, és a Somogyi-könyvtár vezetője lett. Minden idejét a könyvtár rendezésének, később a múzeum szervezésének, valamint a helytörténetírásnak szentelte. Éremgyűjteményét már 1883- ban úgynevezett régiségtári naplóban leltározta. A különféle gyűjtemények folyamatosan növekedtek, így 1896-ban a könyyvtárral együtt tekintélyes épületet kaptak. Reetzner János munkásságának köszönhetően az első reprezentatív kiállítások 1889-ben nyíltak meg. A múzeumalapítóként is számon tartott helytörténész 21 évet töltött a könyvtár élén, nevéhez fűződnek a Szeged környéki első tudományos régészeti feltárások is. Legjelentősebb művét, a négykötetes Szeged történetét ma is alapműnek tekintik. 11 NATO- és euro-kompatibilis sportlétesítmények Ücsörgőpad, díszkút, szélfogó Parttalan az öröm a NATO-csatlakozás ügyében hozott madridi döntés nyomán. Aki csak szóhoz jut, a csatlakozás „megfizethető" költségeit hangsúlyozza az önálló honvédelem fejlesztéssel szemben. A csatlakozás feltétele a NATO-kompatibiltás. A hangadók ezen a nuigati haditechnikával felszerelt és kinti játékszabályok szerint hadrendbe állított, integrált légierőt, légvédelmi, légtér-felügyeleti és kommunikációs rendszereket és azok költségeit értik. Csak éppen a haditechnikát kezelő személyi állomány NATO-kompatibitásáról nem esik szó. Pedig történelmi tapasztalatok szerint a hadi sikerek legfontosabb tényezője mindig maga az ember. Ezért kell, hogy a honvédség tagsága NATO- kompatíbilis legyen. Az Új Honvédségi Szemle 1996. évi jeligés pályázatán nagy meglepetésre az amerikai hadsereg egy magyar származású tiszthelyettese, akinek mellesleg két egyetemi diplomája van, díjat nyert a honvédség átszervezéséről írt pályaművel, amiben nagy szerepet szánt a személyi állomány NATO-kompatibilis képzésének. Megemlíti, hogy az amerikai hadseregben félévenként rendszeresen ellenőrzik a katonák erőnléti állapotát a vezérkari főnöktől a kiskatonáig - a „testsúlyellenőrzés a seregben" program (The Army Weight Control Program) alapján. Az erőnlétnek három mércéje van: 2 perc alatt 82 fekvőtámasz, 2 perc alatt 92 felülés, 12 perc alatt 2 mérföld (3616 m) lefutása. Ez a 18-21 év közötti katonák 100 pontot érő szintteljesítménye. A 42-46 évesek kötelező teljesítménye 25 százalékkal kevesebb. Azt, aki bármely számban csak 60 pontot ér el, reszuperálják. Ha követelmény van, akkor meg kell teremteni a teljesíthetőség tárgyi feltételeit. Remélhetőleg a sereg még megmaradt laktanyáiban van elegendő szabadtéri pálya, sportcsarnok és erőfejlesztő terem, ahol a személyi állomány NATO-kompatiblis erőnlétszintre hozható. Ha viszont nincsenek, építeni kel ilyeneket. Az európai uniós kompatibilitás megteremtése a sport terén ugyancsak alapos felkészülést igényel. Legelőször a sporttal kapcsolatos közgondolkodásnak kel gyökeresen megváltoznia. Addig, amíg nálunk az államformaváltás előtti évtizedekben a sport egy szűk réteg államlag támogatott és irigyelt, egzisztenciát is jelentő életformájává vált, tőlünk nyugatra a sport új értelmezést kapott, és a sportolás új formái alakultak ki. Ezek sokszor távol estek a hagyományos, megszokott versenysportágaktól, de hatásukra az egészségesebbé váló népesség részvételi aránya a sportban 50-60 százalék lett, szemben a mi 15 százalékunkkal. Az általánossá vált szabadidősport és tömegsport fejlődésének új szakaszában ott sokan már nem is az egészségük érdekében és életük meghoszszabbításáért futnak, hanem a mozgás öröméért, szépségéért, a baráti együttlét, a társaság kedvéért. A hatvanas években indult a „Sport for AU" (A sport mindenkié) euro-mozgalom. Ez időközben a Tizenkettek Európája hivatalos programjává vált, és 1992. május havában a tagállamok sportminiszterei rodoszi ülésükön elfogadták az Európai sportchartát, amihez hazánk is csatlakozott. A charta az emberi jogok szerves részének tekinti a sportban való részvétel jogát, és a kormányok kötelességévé teszi, hogy a részvétel lehetőségét megteremtsék. Ez azt jelenti, hogy a fiatalkorúakat testnevelésben kel részesíteni, hogy elsajátítsák az alapvető sportbel jártasságot. Minden állampolgár számára megfelelő lehetőséget kell teremteni, hogy részt vehessen az egészségmegőrző és rekreációs mozgásban. Azok számára pedig, akik jó képességűek és megvan a becsvágyuk, lehetővé kel terni, hogy versenysportolóként a legmagasabb nemzetközi színvonlát is elérhessék. A charta kiegyensúlyozott, az ember egész életét végigkísérő feltételek megteremtésének igényével felépő szemlélete fontos lehet a magyar közgondolkodás átalakításában. Nem lehet ellaggatni azonban azt a tényt, hogy „a sport mindenkié" elv értelmezése nem egyértelmű az Európai Unió országaiban sem. Mindenesetre sokkal tágabban értelmezett sportbeli részvételt jelent, mint a hagyományos, „szabványosított" játékszabályokkal szigorúan körülhatárolható sporttevékenységek. Ennek megfelelően létesítményigényei könnyebben és olcsóbban kielégíthetők, mint a hagyományos, versenyre alapozott sportoké. A kocogópálya, a kerékpárút, a füves játéktér, a gördeszkapálya sokkal olcsóbb, mint a versenysportok létesítményei, de a mi időjárási viszonyaink között szükség van fedett létesítményekre is. Ezek eddig más célra használt színek, pajták, gyári csarnokok is lehetnek, átalatva a mindenki sportja céljaira, esetleg bővítés révén. A modern építészet egyik legnagyobb vívmánya a húszas éveken a funkcionalizmus volt, az adott igények követése a használatból adódó méretű és jellegű terekkel. Hamar kiderült azonban, hogy egy épület használata élettartama során alapvetően megváltozhat, és ilyenkor az eredeti funkciók térkerete kényszerzubbonnyá válik. Mies van der Bohe az antifunkcionalizmust 30 évvel a modern mozgalom megszületése után fogalmazta meg, és azzal együtt a többcélú használat elvét is rögzítette: „A cél, amit az épület szolgál, folyton változik, de nem engedhetjük meg, hogy az épületeket lebontsuk. Ezért feje tetejére állítjuk Sullivan mondását, hogy ,a forma követi a funkciót, gyakorlatias és gazdaságos tereket tervezünk és abba ilesztjük bele a funkciókat." A fent vázolt elvek szerint tervezett és épített „Polgárok Háza" a németországi Lampertheimban jó példa egy kis épület sokoldalú használhatóságára. Az épület előtt kertépítészetileg kialakított előudvar (1) van ücsörgőpaddal, díszkúttal és medencével. A főbejárat (2) utáni szélfogón (3) át lehet bejutni az előcsarnokba (4), majd abba a több csoport számára mobil válaszfalakkal felosztható térbe (5), amely összenyitható az épület nagytermével, egy 15x27 m méretű játékteremmel (12). Itt a kosárlabdapálya kifutók nélkül - szabályellenesen - az oldalfalakig ér. Nem hitelesíthető méretű, bajnoki és nemzetközi mérkőzésre nem alkalmas, de jó a játék alapjainak elsajátítására, iskolai házi bajnokságra és felnőtt „sörmeccsre", meg főleg iskolai testnevelésre. E célra elegendő két öltöző (15) zuhanyozóval, közöttük testnevelő tanári szobával (16). A szertár (13) egyúttal széktároló is (14). Ez mutatja, hogy a teremben iskolai ünnnepélyeket, gyűléseket, színházi és zenei előadásokat is lehet tartani, és olyankor a közönség a játéktéren elhelyezett széksorokban ül. Ha pedig a nagytermet összenyitják az előcsarnokkal és a csoportfoglalkoztató helyiségek terével, bankett és bál rendezésére is alkalmas tágas tér alakul ki. Az előcsarnokhoz csatlakozik a közönséget kiszolgáló ruhatár (6), a kétnemű elemhelycsoport (7), valamint egy kis teakonyha (21) büfépulttal, raktárral (18). Az épület sokcélú használatát mutatja az is, hogy könyvtár (19) és kismamagondozó rendelő, illetve iskolaorvosi vizsgáló (20) is van benne az iroda mellett. A kistelepülés élő gondjainak megoldását mutatja, hogy itt építették meg a kisváros két tűzoltókocsija tárolására szolgáló fedett, zárt garázst (11), a kazánház (9) és a személyzeti öltöző (10) mellett. Sok ilyenfajta sportlétesítményre lenne szükség szerte az országban, hogy a riasztó halálozási statisztikák helyett a népesség egészségi állapotának biztató mutatói jelezzék: az ország katonasága és a népesség erőnlét és várható élettartam szempontjából NATO- és euro-kompatibis. Kiss István y| ! i 1 i 1.- 1__r;1, r \ r W h jo T ^ t/f 'Cgr aO Polgárok Háza a németországi Lampertheimben