Új Magyarország, 1997. július (7. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-25 / 172. szám

1997. JÚLIUS 25., FENTEK K­onferencia a felsőoktatásról A tanulás egy életen át tartó folyamat Tanuló felnőttek: kulcs a XX. szá­zadhoz - így hangzik a Ham­burgban nemrégiben véget ért V. UNESCO Felnőttoktatási Világ­konferencia jelmondata, s ez volt a lényege annak a sajtótájékozta­tónak is, melyet a Közművelődés Nemzetközi Tanácsának (Inter­national Council of Adult Educa­tion, röviden: ICAE) a konferen­ciát követő budapesti elnökségi ülése után hívott össze a Magyar Népfőiskolai Társaság. A konfe­rencián - amelyen több konti­nensről mintegy 2 ezer, oktatás­sal foglalkozó sza­kembere vett részt - ismét számos jelentős tár­sadalmi és kulturális probléma került napirendre - tudtuk meg Sz. Tóth Jánostól, az MNT ügyve­zető elnökétől. Az egybegyű­ltek értékelték a a megelőző, 1985-ös párizsi konferencia után történ­teket, valamint számos igen fon­tos határozatot hoztak. A konfe­rencia végén kiadott Hamburgi Nyilatkozat - többek között - a mindenkinek kijáró napi egy óra művelődés, valam­int a felnőttek részére az évente egy hét tanulás lehetőségének alapvető emberi jogként való elfogadását is elő­terjeszti. Az ICAE indiai elnök asszo­nya, Lalita Ramdas az eszmecsere témái közül a nemek közötti egyenlőséget, iletve a tanulás feltételeinek bővítését emelte ki; beszélt egy, a felnőttoktatás he­lyi, megvalósult körülményeit ellenőrző Tanulás Felügyeleti Intézet felúlításának tervéről, s említést tett a média felnőttokta­tásba való bevonásának lehető­ségeiről is. Az ausztrál Alastair Crombie és az Egyesült Államok­ból érkezett Michael James pedig egy másik fontos problémának, az emberek demokráciára taní­tásának lehetőségeit ecsetelte. Zahár László, a Munkaügyi Mi­nisztérium osztályvezetője a hazai helyzetet elemezve elmondta, hogy hazánk az utóbbi két évti­zedben számos eredményt­ mutat­hat fel a felnőttoktatás terén. Bár a rendszerváltozással és a piacgaz­dasággal járó munkanélküliség, il­letve az állástalanok átképzése nagy feladat elé állította a minisz­tériumot, azóta már ezen a prob­lémán is sikerült úrrá lenni. Zahár László hangsúlyozta, hogy a köz­ponti erőfeszítések önmagukban nem elégségesek, a civil szerveze­teknek is be kell kapcsolódniuk a munkába, s rá kell ébreszteni az embereket, ho­ ma már nem ele­gendő egyszer képesítést szerezni, a tanulást egy egész életen át tartó folyamatnak kell tekinteni. Cs. O. • A míves bibliofil kiadványok nemzetközi hírű alkotójának, a magya­r kön­rvművészet doyen­jének, valamint a szakma egyik huszonéves képviselőjének munkáit vonultatja fel az Ipar­­művészeti Múzeum péntektől látható legújabb bemutatója. Szántó Tibor és Asszonyi Zsófia kö­zös kiállítását Dávid Katalin mű­vészettörténész nyuitja meg. A nyolcvanöt éves mester ezen az életmű-kiállításon a fiatal kolléga tervezte kiadványok társaságá­ban vallja meg ismételten hitval­lását a könyvről mint önálló mű­alkotásról. A kiállítás áttekintést ad a sajátos tervezőmunka hazai előzményeiről, valamint ízelítőt nyújt a korábbi könyvművészeti törekvésekről. Szántó Tibor és Asszonyi Zsófia kiállítása szep­tember végéig tekinthető meg az Üllői úti gyűjteményben. Emlékképek a Balatonról Vasárnap délután 17 órakor ismét jelentkezik a Duna Televízió régi hír­­adókból összeállított Emlékkép­ek cínű műsora. A Bokor Péter szerkesz­tette válogatás két fő témája az aratás és a Balaton. Ez utóbbiról egy - még a némafilmek idején forgatott - filmcsemegét is láthatnak a tévénézők. Mozgásműhely a Szkénében Tizenkettedik alkalommal rendez Nemzetközi Tánc- és Mozgás­­workshopot augusztus 1-jétől 14-ig a Budapesti Műszaki Egyetem a Szkéné Színházban. A modern táncművészet népszerűsítésére összehívott műhelyben neves tanárok - Szegő Andrea, Horváth György­, Philip B. Zardit (USA), Hernán Toledo (Peru), Gilbert Passe Coutrin (USA), Chandiru Maya-Straub (Uganda), Gerda Weiss (Ausztria) - vezetésével euritmiát, mozgásszínészetet, argentin tan­gót, dzsessz-, afro- és hip-hop táncot tanulhatnak a résztvevők. Je­lentkezés és beiratkozás július 30-án és 31-én a Szkéné Színházban (XI. ker., Műegyetem rakpart 3. II. em. 80. Tel: 463-2451.) Müller Péter különdíja A Nemzetközi Drámaíró Pályázat zsűrije különdíjjal s 25 ezer dollárral jutalmazta Müller Péter A vámpír árnyéka drm darabját A 76 országból érkezett 1460 pályamű szerzői közül Manjula Padmanabhan indiai írónő nyerte el az első díjat (250 ezer dollár), Anton Juan Fülöp-szigeteki író a másodikat (200 ezer dollár) és Nagle Jackson amerikai drámaíró a har­madikat (150 ezer dollár). A négy különdíj egyike Müller Péteré. KULTÚRA 11 A holt tengeri tekercsek 50 éve ötven évvel ezelőtt a hittudóso­kat s a régészeket egyaránt felvil­lanyozta a hír: a keresztény kor első éveiből származó kézirato­kat talált egy elbitangolt kecské­jét kereső pásztorfiú a Holt-ten­ger kopár partjain, egy barlang­ban. Az esemény ötvenedik év­fordulóján Jerzsálemben a v­ág minden tájáról érkezett 300 szak­értő vitatta meg a páratlan lelet feldolgozásának mai állását egy szerdán véget ért háromnapos konferencia keretében. A Kumrán körüli 11 barlang­ból s a júdeai sivatag más részei­ből összesen több tízezer töre­dék került elő, amelyekből 800 - héber, arámi és ógörög nyelven írt - kéziratot rekonstráltak a régészek a mai napig: ótesta­­mentumi szövegeket és ezek kommentárjait, zsoltárokat és profán műveket. Egyes kutatók szerint a rómaiak, mások szerint a többi júdeai csoport elől rejtették el írásaikat a zsidóság többi részé­től elkülönülve élő, sőt vele szem­ben álló esszénus szekta tagjai. A legtöbb tudós egyetért abban, hogy a kumrániak szigorú vallási előírásokat követő, mintegy száz­fős csoportja időszámításunk előtt 152-től . sz. 68-ig élt a júdeai siva­tagban, „hogy megtapasztalja, ho­gyan élt Isten választott népe a Sínai-hegyen, amikor Mózes a törvény kőtábláit kapta". Norman Golb, a chicagói egye­tem történészprofesszora szerint azonban egy Idi esszénus szekta birtokában nem lehetett igen te­kintélyes könyvtár. Golb azt ál­lítja, hogy a holt-tengeri lelet az i. sz. 70-ben lerombolt jeruzsále­­mi Nagytemplomból a római ostrom idején - vagy előtt - ki­menekített szellemi kincseket tartalmazza. Véleményét osztja Jizhar Hirschfeld is, a jeruzsálemi Héber Egyetem történésze, aki az építészeti maradványokból arra a következtetésre jutott, hogy Kumrán egy korabeli elő­kelő család birtoka volt. A vallási szakértők vitáihoz politikai felhangok is járultak. A tekercsek tulajdonjoga körül éles ellentétek feszülnek. Az iz­raeli műemlékfelügyelet vezető­je szerint a tekercsek jogilag örö­kös nélkülinek tekinthetők, vi­szont tartalmilag a zsidó kultú­rához kapcsolódnak, ezért Izrael jogosan őrizte meg őket, s nem is hajlandó lemondani róluk. A palesztinok szerint azonban az 1948-tól 9 éven át folyt ásatások eredményének eltulajdonítása az 1967-es háború idején egysze­rűen rablás volt. A kéziratok többségét a kelet-jeruzsálemi pa­lesztin történeti múzeumból vit­ték el 1967-ben - emlékeztetett Hamdan Taha pelesztin régész. A kéziratok felfedezője, az egykori pásztorfiú, Mohammed Adib Issza 1993-ban halt meg egy palesztin menekülttáborban, s nem volt pénze, hogy kórház­ban kezeltesse rákbetegségét. „Felfedezése sok millió dollárt ért, de beduin büszkesége - így a családja - nem engedte, hogy va­laha is pénzt követeljen a betlehe­mi árustól, akinek átadta az első tekercseket" Élete alkonyán be­tegségét annak a rossz szellemnek tulajdonította, amelyet kiszabadí­tott a kéziratokat tartalmazó cse­répedény széttörésekor. A töredékek összerakásának és megfejtésének tudományos munkája közel negyven évet vett igénybe, s ez idő alatt legen­dák és rágalmak vették körül a kéziratokat - mondta Émile Puech abbé, a kéziratok egyik kiadója.­­ Az egyik közkeletű pletyka szerint a tekercsek a kumráni szektát olyan kereszténység el­őtti csoportnak festik le, amely egy Jézusnál sokkal erőteljesebb személyiségű, karizmatikus veze­tőt követett - s a Vatikán ezért ha­logatja a kéziratok kiadását. - mondta Puech atya. Emmanuel Tov, a Héber Egye­tem professzora, a kéziratok összeállításán dolgozó 60 tagú munkacsoport vezetője elmond­ta, hogy többévi egy helyben to­­pogás után újra megindul a szö­vegek kiadása, s 2001-re vagy 2002-re teljes lesz a 38 kötetes kritikai kiadás. • Hann Ferenc művészettörténész, a Művészeti A­cadémia tagja nyitja meg ma este 19 órakor a 1. Nemzet­közi Post-Mail-Art Biennálét Haj­dúszoboszlón, a Szoboszló Galériá­ban. Az alföldi fürdővárosban a hazai művészek alkotásai mellett portugál, argentin, olasz, spanyol, kanadai, angol, német, holland, orosz, francia, belga, svájci, mexikói, valamint egyesült államokbeli alkotók munká­it is megtekinthetik az érdeklődők. „Bebádogoztak minden ablakot" BÚCSÚ Tollas Tibortól Eltemették szülőföldjén, szűk családi körben a július 19-én, Münchenben elhunyt Kecskész Tollas Tibort. A költő szép halálért imádkozott, és az Úr meghallgat­ta kérését. A búcsú óráiban felol­dódott benne minden félelem, arcát nem szántotta kín, és a sze­mében felvillanó reménysugár azt jelezte, hogy végső palantá­­sával nem egy ismeretlen éjbe, hanem biztató fényekbe nézett. A búcsúja szótlanul is biztató volt. Fejét az ágya mellett álló fe­lesége felé fordította, elmosolyo­dott, majd lassan, békésen el­aludt, úgy, ahogy a Könyörgés szép halálért című versében kér­te: „Uram, ki annyi kínt megélt, / Könyörgök, nem az életért, / a szép halált add meg nekem, / váratlan jöj­jön, hirtelen." A vers második részében meg­fogalmazott kérése sajnos nem teljesült. Nem adatott meg neki, hogy élete utolsó éve ugyan­olyan szép legyen, mint ifjúsága és a börtön korszak utáni négy évtizede volt. A költő megérezve a vég árnyait, így könyörgött: „...ne legyek senkinek teher, / min­den szánalom földre ver... A sors másképp akarta. A szel­lem gyengülésével egyidejűleg beomlott az a lelki gát, amely hosszú időre a tudatalattiba zár­ta az ÁVH-pincék kínzó emlé­két, a halállal fenyegető népü­gyész vádbeszédét, a börtönben eltöltött gyötrő éveket, és fel­színre törtek a múlt rémei. Velük küzdött az elmúlt hónapokban. Utolsó mosolya arról árulkodott, hol ezt a csatát ő nyerte meg. Tollas Tibor lelke mélyéig köl­tő volt, nem katona. A mundért a sors kényszerítette rá. Anyai őse, Geleji Katum István reformá­tus prédikátor, bibliával a kezé­ben harcolt hite igazáért, míg ka­tona családból származó éde­sapja azt a Kohlmann József ezre­dest tarthatta számon ősei kö­zött, aki 1849-ben Kossuth me­nekülését biztosította ezredével az Al-Dunánál. Kecskési Tibor azért került hadapródiskolába, mert édesapja katonatiszti nyugdíjából élő családja csak a katonaiskola kedvezményes ok­tatási költségeit tudta a számára biztosítani. 1944-ben hadnaggyá avatták, 1945 tavaszán, Veszp­rém mellett mindkét keze súlyo­san megsebesült. Csak az or­szághatárig harcolt századával, onnan visszafordult alakulatá­val, és hazavezette katonáit. A háború után még két évig szol­gált a honvédségben. 1947-ben hamis vádakkal letartóztatták, és tízévi börtönre ítélték. Tollas Tibor a rabságban érett költővé, a magyar irodalom leg­szebb börtönverseit írta a Gyűj­tőfogházban és a váci börtönben (A törpe hegedűs, Pók a cellá­ban, Egy csajka bab, Hársfa a börtönudvaron, Húsz szem cse­resznye, Bebádogoztak minden ablakot"). A váci börtönbe zárt írótársaival közösen szerkesztet­te a Füveskert című versantoló­giát, amelynek első kiadása Bécsben jelent meg, 1957-ben. A forradalom bukása után Ausztriába menekült, ahol kiad­ta a szabadságharcos írók lapját, a Nemzetőrt, amelynek főszer­kesztője volt. Élete legfontosabb feladatának tartotta, hogy a le­­igázott magyar nép érdekeiért harcolva, a nemzetközi sajtóban és politikai fórumokon képvisel­je a szabadság ügyét. Ő szervez­te a forradalom eltiprásának ötö­dik évfordulóján a tízmillió alá­írásgyűjtő akciót a magyar ügy napirendben tartásáért az ENSZ-ben és a fiatal­korú sza­badságharcosok kivégzése elleni nemzetközi tiltakozást. Versei­vel, írásaival, irodalmi estjeivel évtizedeken át lelkesítette a csüggedőket, tartotta a hitet az emigrációban és a rádió hullá­main hazaküldött üzeneteivel az otthoni milliókban. Szerkeszté­sében jelent meg a két magyar szabadságharc költői visszhang­ját feldolgozó antológia, a Gloria Victis 1956 és a Gloria Victis 1848. Az emigrációban hét ver­seskötete látott napvilágot. Az elvesztett szabadság miatti bá­nat, a honvágy és a leldismeret­­furdalás szelleme árad a Csak enny­i fény maradt és a Járdaszi­geten című kötet verseiből. A család, a gyermekáldás örömét fejezi ki az Eszterlánc számos költeménye. Több verset írt gyermekeiről: Tamásról, Csillá­ról és Krisztináról. Az Irgalmas fák és az Évgyűrűk kötetben visszahívja a hűség, a helytállás szimbólumait, a civilizáció által elűzött fákat, míg a Forgószél­ben és a Varázskör verseiből kozmikus életérzés, a transzcen­dens világgal való találkozás öröme árad. 1990-ben idehaza, az Antológia Kiadó gondozásá­ban jelent meg a Hazafelé cimű kötet, negyven év válogatott verseinek gyűjteménye. Tollas Tibor a száműzetés évei­ben is szoros kapcsolatban állt az otthonnal. Baráti szálak fűzték a hetvenes évek„búvópatak-nem­­zedéké"-hez, a forradalom után felnőtt fiatal írókhoz, elsősorban Lezsák Sándorhoz, akihez atyai barátként, sőt testvéri ragaszko­dással kötődött (Ember a kerék­párral, Tavaszi üzenet). A Laki­telek Alapítványnak megalaku­lása óta kurátora volt. A rend­szerváltás után rehabilitálták, és a Magyar Köztársaság érdem­rendjével tüntették ki. Tollas Tibor akkor írta a Tes­tamentum cimű versét, amikor még nem bízhatott abban, hogy édesanyja mellett alussza majd örök álmát, a nagybarcai temető­ben. Tekintsük ezt a verset a köl­tő beteljesülő végakaratának: „Kérlek Uram, mert van hozzá ha­talmad, / ne adj lelkemnek örök nyu­godalmat. / Halálon túl is égjen nyughatatlan / lobogjon tovább új és új tavaszban." Juhász László Tollas Tibor Lezsák Sándor és e cikk szerzője között Cserkó . Apart (= paradicsom), a mrr (= na­rancs), a grepi (= grapefruit) (is­mertebb nevén: citrancs), az ubi (= uborka) meg a sáli (=fejes salá­ta) után megjelent a piacon a cser­kó is, ami eddig inkább cseri névre hallgatott, mígnem jött egy víg kedvű vállalkozó, s a hajnali szál­lítmánnyal érkezett „vörös áru" fölé fehér krétával oda nem vés­te: cserkó. A pari-t, az ubi-t, a mri-t már többen szóvá tették, de akadtak védőügyvédjeik is: kicsi a tábla, takarékoskodni kell a krétával, meg aztán beileszkedik nyel­vünk kicsinyítő, becéző rendsze­rébe, ahogy a csoki, a cuki, a husi (ámbár ez meg is toldja egy be­tűvel az alapszót, k­inthogy az árát is megtoldották, nem is egy, de több számjeggyel), az isi (is­kola), az aksi (akkumulátor) és társaik S valóban lehet valami logika és valóságérzék ebben a kicsinyítésben: az árak egyre nő­nek, hát legalább valami csök­kenjen, járjunk valamivel ked­vébe annak a szegény vevőnek, ne kelljen neki végigmondania azt, hogy „negyed kiló paradi­­csom­ot kérek szépen", hanem mondhassa egyszerűbben: „ne­ed part. Meg ne kelljen végig­­talódnia azt a tengeri kígyó hosszúságú tölteni való papriká­t (mert amíg kimondja vaaki, há­rom vevő odébbáll), hanem csak mondjon ennyit „Öt tv-paprika" (esetleg: papíi). Azt úgyis min­den iríandó tudja, hogy nem a tv-nézés közben rágcsálandó csemegepaprikáról van szó - mint például a tv-keksz esetében -, s még finom helyesírási jelzés is utal erre a krétával írt táblács­kán: pont van a T és a V után: T.V,papi. S ahogy nőnek az árak, úgy lehet kicsinyíteni az áruk nevét: a karalábé úri, a karfiol kar­­fi, a barack bari, a petrezselyem petri (vagy péti), a retek réti, a pöszméte pöszi, a köszméte koszi lesz. S meg­jelent egyik étterem űrlapján igaz, nem nyomtatott, csak krétával kiírt becsalogatóján a Gundel-pali (mint a piacon a pari - s ez nem a jeles cukrász téves helyesírású keresztneve, aki tudvalevőleg Károly volt, tehát Gundel Kari vol­na a helyesírás - de hát a kari le van már foglalva a karalábé rövi­­dítéseére, nem más ez, mint a hí­res Gundel-palacsinta új divatú becéző neve. Ennyit a piaci kicsinytésről. S most itt van a cseri helyett a tré­fás cserkó. Persze ez sem hibáz­tatható egészen, hiszen van szá­mos hasonló példa a nyelvben: a Ferenc­ből így lett a Ferkó, a Jani­ból a Jankó, a Macából a mackó stb. No, ki is próbáltam, mert már megfizethető ár volt a táblára krétázva: kértem egy fél cserkót. - Min­it? - mordult rám mérge­sen az eladó. - Hát, mondom, cserkót, vagyis cseresznyét. - Hát úgy mondja akkor, magyarul i­­ s gyorsan a mérlegre dobta a fél ropogóst. Fizettem, aztán kezdtem el­gondolkozni a dolgon, mivel a szomszéd árusnál is ugyanolyan betűkkel cserkó meg pari díszel­gett a kis táblákon. És hát a lé­lektani hatás sem közömbös: a jókedvű vevő szívesebben költi a pénzét. - Nézd már, ubi, cserkó - nevetett föl az öreg nyugdíjas papa (mert itt őt is becézik: - Mit akar, papa? Örüljön, hogy él!), s mindjárt kért is egy fél cserkót. Előkotorta a ropogós cseresz­nyéért a ropogós százasát, s köz­ben hazafelé vígan ropogtatta (mert különben magyar-orosz szakos tanár volt) az új szót, el­elmosolyodva: cserkó, cserkó... Legközelebb a ribiszke ribi lesz, a málna meg mali. Malinki robi. Az oroszok kecsinyítenek mindent. Hogy gazdagodik a nyelv! Leg­alább az hadd gazdagodjék! - s kivett a zacskóból egy szem fe­kete cserkót, de mindjárt vissza is tette, mert egy szép kövér, jól táplált fehér kukac bújt ki belőle, így aztán a cserkónak­ se tudott igazán örülni. Majd holnap ve­szek három szép epit, abban nincs féreg, csak menne le már 485-ről az ára! Aztán vett még egy negyed kiló egrest s leszur­kolta az érte járó pénzt. Az eladó csak rábökött a kis táblára, amin ott díszelgett a köszméte új divatú neve: köszi! Szilágyi Ferenc * A cikk kitűnő szerzője nemcsak nyel­vészeti ismereteiről és politikai hova­tartozásáról állít ki bizonyítványt, hanem szolid életviteléről is tanúsá­got tesz. Ha kocsmajáró ember volt, tudná: eme helyeken időtlen idők óta a cserkó névre hallgat a cseresz­nyepálinka. Fél cserkó tehát nem föltétlenül fél kvó „ropogós", ha­nem a jóféle krumpliszeszből gyártott, aromával megbolondí­­tott italnemű azon mennyiségét is jelenti (mint a „vágy" nem „ti­tokzatos tárgyát"), amelyet a cikk orosz szálának tovább gombolyí­­tásával fél szto grammovnak" ne­vezhetnénk. (A szerk.)

Next