Új Magyarország, 1997. október (7. évfolyam, 229-253. szám)

1997-10-01 / 229. szám

Támadás a demokrácia ellen A parlamentarizmus mélypontja Tegnap a parlamentben több mint egy hét után a szocialisták­nak végre sikerült válaszolniuk Boross Péternek, az MDF alelnöké­­nek szeptember 22-én, a T. Ház előtt elm­ondott észrevételeire. A volt miniszterelnök akkor elsősor­ban arra hívta fel a jobb érzésű kor­­mánytezeliek figyelmét nyolc hó­nappal a választások előtt tegyék lehetővé, hogy bízzunk a kampány és a választások tisztaságában. Nos, a szocialisták a válasz­adással Toller László képviselőt bízták meg, aki az érdemi kérdé­sek megkerülésével elsősorban személyeskedő hangnemben tol­mácsolta a kormánypárt „üzene­tét". Miután a volt miniszterelnö­köt gúnyosan „lekoros urazta", nyomatéko­san kijelentette: a mai MSZP-s képviselők az állampárti szocializmus idején mind refor­merek és demokraták voltak, a belső ellenzéket képviselték, vi­szont Boross Péter csak 1990-ben vette észre magán az ellenzékiség csíráit. Toller értetlenségét fejezte ki az irányban is: hogyan szólhat így az alelnök egy olyan párt ne­vében, amely valószínűleg a par­lamenti küszöböt sem fogja elér­ni a következő választásokon. Visszautasította továbbá azokat a ki­­jdentéseket, amelyek a Magyar De­­mokrata Fórum tízéves jubileumi ünnepségén hangzottak el, s ame­­lyeket Toller úgy értékelt, hogy azok az anarchia felé kívánják taszítani az országot. Igennek bélyegezte töb­bek között Gémes Györgynek, az MDF ügyvezető alelnökének a rendfenntartó szervek szétverését taglaló mondandóját, valamint Je­­zsuk Sándor elnöke beszédét, melyben mozgósításra szólított fel a vesze­delmes kormányzati erő ellen. Folytatása a 4. oldalon Alkotmányos népszavazást földügyben! Újabb ötvenezer aláírás Új Magyarország-n mérleg: „A siker az állampolgároké, mi csak a kezdeményezők voltunk" - állapította meg Medgyasszay László (MDF) azon a tegnapi megbeszélésen, amelyen öt párt (Fidesz, MDF, FKGP, KDNP, Vállalkozók Pártja), három gaz­daszervezet (Metész, gazdakö­rök, parasztszövetség), valamint két szakszervezet (a keresztény­­szociálisok és a munkástaná­csok) képviseltette magát. E tíz szervezet eredményesnek ne­vezte és lezártnak nylvánította a külföldi földtulajdonlás megaka­dályozásáért indított, ügydöntő népszavazást sürgető akciót. Ismeretes, hogy a Központi Nyilvántartó és Választási Hiva­tal 220 ezer aláírást máris hiteles­nek ismert el a 280 ezerből. Teg­nap a gyűjtés kezdeményezői további közel 50 ezer polgár aka­ratának tanújelét juttatták el Gál Zoltán házelnöknek. Med­gyasszay László lapunknak el­mondta, azért gyűjtötték az újabb félzázezer aláírást, mert észlelték az állampolgárok to­vábbi elementáris igényét a véle­ménynyilvánításra. Az MDF or­szággyűlési képviselője erősen rosszalta, hogy bár a hétfői al­kotmányügyi bizottsági ülésen - kormányoldalról - a szabadde­mokrata Eörsi Mátyás is elismerte a népszavazás-kezdeményezés célba érését, mégis a kormány, amely az alkotmány védelmére esküdött föl, láthatóan tovább­erőltetné saját alkotmánysértő akcióját. A népszavazás eredeti értelmének leszerelésére átfo­galmazott népszavazási kérdé­sekről, az azokhoz benyújtott - kétségbeesett - ellenzéki módo­sítási javaslatokról tegnap késő este szavazott a parlament. Folytatása az 5. oldalon FOTÓ: NAGY BÉLA A piac élénkülését, az újdonságok bemutatását és általában az el­adó-vevő bizalmi viszony erősödését várják a kiállítók a ma kez­dődő Automobil 97 seregszemlétől. A látogatók pedig, akik termé­szetesen potenciális vásárlók is, nem csak ámuldozni szeretné­nek... Cikkünk a 6. oldalon Kiszolgáltatott munkavállalók A kormány - a külföldi tőkével összekacsintva - nyíltan vallja, hogy nálunk nemcsak a gyárak­hoz, a piacokhoz, de az emberek­hez is olcsón lehet hozzájutni, és ezen erőforrásokkal bármit meg lehet tenni. Sőt, a kormány még ideológiát is gyárt a helyzet ma­gyarázatára: ezt nevezi az olcsó munkaerővel mint „komparatív előnnyel" való versenyzés gaz­daságpolitikájának - állítja la­punkban írt elemzésében Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár. A szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy e politika követ­kezményeiről nem esik szó. Ar­ról nem beszélnek, hogy a kiszol­gáltatott munkakörülmények között dolgozó emberek fizikai­lag, egészségileg és szellemileg kikopnak, s amikor a tőke - a jobb megtérülés reményében - máshová helyezi át bázisát, e dol­gozókra a munkanélküliség vár. Noha az Európai Unió a hazánk­ról készített - ám a lakossággal meg nem ismertetett - tanulmá­nya foglalkozik a munkahelyi vi­szonyokkal, érdemi változtatási szándék nincs. Ehhez ugyanis olyan kormány kellene, amely nemcsak a külföldi tőke és a pénzvilág elismerésével, hanem a lakosság életnívója javításával méri kormányzati tevékenysége eredményességét. Cikkünk a 7. oldalon Ostoba, feledékeny szavazógépnek tekintik őket (EMESZENNYPÉ) 3. oldal A legviharosabb tanácskozás lesz (TAMÁSI SZELLEMÉBEN) 8. oldal Méltó tiszteletet az időseknek Nyugdíjas, felejts! Ma van az idősek világnapja. Eb­ből az alkalomból dr. Seps Ta­más országgyűlési képviselő (MDF) napirend előtti felszóla­lásban elmondta, pártja nemcsak ígér, mint a jelenlegi kormány, hanem választási szövetségesei­vel majd olyan gazdaságpolitikát valósít meg, mely igazságos köz­teherviselést biztosít. Egyszeri nyugdíjrendezést fognak végrehajtani, ami első­sorban a legrosszabb helyzetben lévő, 65 éven felüliek nyugdíját érinti. Lapunknak is arról szólt: riasztó, ahogy ém most a szociáli­san érzéketlen kormánynak a választások közeledtével hirte­len eszébe jut, hogy hárommillió idős állampo­lgár él Magyaror­szágon. Ez a kormány el akarja feledtetni a tavaly nyári félszá­zalékos nyugdíjemelést, a ki nem osztott 5 milliárd forintos megta­karítást. A képviselő emlé­keztetett rá: idén 36%-kal emel­kedtek az energiaárak, ismét emelkedik a budap­esti tömeg­­közlekedés díja, a távfűtés... Hárn Gyula természetesen tudja, a nyug­­díasokat csapta be a legobban a M­agyar Szocialista Munkásp­árt, hi­szen a szocializmus évtizedei alatt a munkavállalóktó elvont nyugdíat a szocialista állam elköltötte. 1990- ben a „szakértelem" csak ennyit tu­dott mondani: Elvtársak, a köz kasszája üres! De csak a köz kasz­­száján éktelenkedtek lyukak? Folytatása az 5. oldalon Szociálisan érzéketlen kormány Forró: TALUM ATTILA Felelős NATO-jövő Kovács László Washingtonban Az amerikai elnök nemzetbizton­sági főtanácsadója nem lát leküzd­hetetlen akadályt Csehország, Lengyelország és Magyarország előtt a N­ATO-hoz való csatlakozás folyamatában, ellenkezőleg, úgy vél, a három ország felelősen ter­vezi jövőjét és a kollektív bizton­sághoz való hozzájárulását. Samu­­d Berger közölte, hogy az előkészü­leti tárgyalásokat várhatóam no­vemberre befej­ezik. A politikus azután nyilatko­zott újságíróknak, hogy a Fehér Házban hétfő délután megbe­szélést folytatott a három meg­hívott ország diplomáciai veze­tőivel, köztük Kovács László kül­­ügym­iniszterrel. Kiemelte, hogy a tagjelöltek főleg a regionális stabilitás növelésével segíthetik elő az euroatlanti biztonságot. Fol­ztatása a 3. oldalon Menesztették a polgármestert Politikai vihar Belgrádban - Tüntetésre készülnek Koszovóban új Magyarország-tudósítás. Vasárnap tartják Szerbiában az elnökválasztás második forduló­­ját. Szlobodan Milosevics megüre­sedett posztjára a baloldali Zoran Lilics és a szélsőségesen jobbol­dali Vojiszlav Seselj pályázik. Pártjaik óriási propagandát fej­te­­nek ki annak érdekében, hogy a szavazóhelyeken megjelenjen a választópolgárok többsége, mert ez a feltétele, hogy a választás törvényes legyen. Ugyanakkor az ellenzéki pártok - még azok is, amelyek a parlamenti választáso­kon és az elnökválasztás első for­dulójában részt vettek - egysége­sen bojkottra szólítanak fel, abba a reményben, hogy decemberre is­mét kiírják az elnökválasztást Nem lehet tudni, mire alapoz­­zák az ellenzéki pártok derűlátá­sukat, hogy e­z év végére közös jelöltet tudnak állítani, hiszen tegnap megkezdődött a végle­ges leszámolás az egykori Együtt koalíció pártjai között. Ennek el­ső áldozata Zoran Djaldjics, a De­mokrata Párt cnöke, az eddigi belgrádi főpolgármester, akit a Vuk Draskovoics vezette Szerb Meg­újhodási Mozgalom a szocia­listák és a radikálisok támogatásával váltott le tisztségéről Djindjics fél­­reállítása láncreakciót válthat ki abban a húsz szerbiai nagyváros­ban, ahol a tavaly novemberi helyhatósági választások után az Együtt koalíció került hatalomra. Folytatása a 3. oldalon Kétnyelvű bizonyítványok Leváltották az igazgatót Leváltották Popély Gyulát, a po­zsonyi magyar gimnázium törté­nész igazgatóját, aki az MTI po­zsonyi tudósítójának elmondta: kedden délután a gimnázium­ban megjelent a Pozsonyi Kerü­leti Hivatal remügyi osztályának négytagú küldöttsége. Hivatalos levelet adtak át, melyből kide­rült: azonnnali hatállyal, indoklás nélkül visszahívják igazgatói tisztségéből. A küldöttség tagjai szóban megindokolták a dön­tést: a kétnyelvű bizon­­ítványok bevonására és az egynyelvűek kiadására felszólító két szeptem­beri levélben közölt utasítások megtagadása miatt kell távoznia az igazatói székből, bár tanár­ként az iskolában maradhat. „A küldöttség tagjai nem tudtak válaszolni arra a kérdésemre, hogy vajon hol és miben szegtem meg Szlovákia hatályos jogrendjét vagy az alkotmányát"-mondta a levál­tott igazgató. TELE­TAXI 1 TAXI 1 EZE 5TAXI

Next