Új Magyarország, 1997. október (7. évfolyam, 229-253. szám)
1997-10-24 / 247. szám
1997. OKTÓBER 24., PÉNTEK Pályázati felhívás A Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatot hirdet felsőoktatási intézmények könyvtárainak támogatására a hallgatók és oktatók szakirodalommal (hagyományos formában vagy elektronikus hordozón megjelenő szakkönyvekkel, folyóiratokkal) történő jobb ellátása érdekében. A pályázat céljára 1998-ban előreláthatólag 150 millió forint áll rendelkezésre. A támogatásra a felsőoktatási törvény 1. sz. mellékletében felsorolt, állami és államilag elismert felsőoktatási intézmények, ill. központi és kari könyyvtáraik, a külföldi magyar intézetek és Collegium Hungaricumol, a Nemzetközi Hungarológiai Központ; a magyar anyanyelvű pedagógus képzést folydató külföldi felsőoktatási intézmények, ifj. könyvtáraik pályázhatnak. A pályázatok elfogadásáról a Kuratórium 198. február 28-ig dönt. A pályázati anyag beszerezhető: az egyetemek és főiskolák tudományos ügyekért felelős szervezeti egységénél, az MKM Ügyfélszolgálati Irodán - 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. a Felsőoktatási Pályázatok Irodájában - 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21. V. em. 505., illetve letölthető: http://www.prof.iif.hu/fpi/kon Tv/ftk.htm A formailag nem megelelő, illetve a késve érkezett pályázatokat nem tudjuk elbírálni. Nem kaphat támogatást az a pályázó, aki nem tett eleget az előző pályázati kiírás alapján elnyert támogatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek. További információ: Felsőoktatási Pályázatok Irodája / KP Professzorok Háza, 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21. Tel.: 343-0163, 343-0586, 343-0588. Fax: 343-0587. Beküldési határidő: 1998. január 2. Folyóiratszemle MAGYAAr NAPLÓ Kortárs portugál irodalmi összeállítást közöl Európai figyelő című rovatában a folyóirat októberi száma. A válogatás elsősorban a középnemzedék munkáit teszi közzé, de helyet kapnak itt a század esső felében indult művészek is. A versekhez, elbeszélésekhez kapcsolódóan jelenik meg Kása László Vígan dudál a portugál című esszéje, valamint Pál Ferenc Rokonszenv és fennkölt ízlés című bevezető tanulmánya is. Gereben Ferenc Kultúra és lelkiállapot című írásával folytatódik az augusztusban útjára bocsátott Miért beteg a magyar társadalom című vitasorozat, a Visszapillantóban pedig Sneé Péter elemzi a közelmúltban elhunyt Fodor András naplóit. A határainkon túl kisebbségben élő magyar lakosság politikai, gazdasági és kulturális helyzetét elemzi Nyolc ország magyarsága című tanulmányában Szabó A. Ferenc. A házi irodalmi összeállításban többek között Faludy György szonettjei, Orbán Ottó, Buda Ferenc, Gergely Ágnes versei, valamint Kovács István, Tóth Bálint prózája olvasható. Az októberi számot Takáts Márton rézkarcai illusztrálják, amelyeket október 14-én 18 órakor, a Műcsarnok Törley-termében, a soron következő Magyar Napló Esten mutatnak be élőben is a közönségnek. ÚJ PEDAGÓGIAI SZEMLE , lehetőségei, jövője áll a főközéppontjában. Ladányi Andor arra keresi írásában a választ, hogy milyen gyakorlati feladatokat jelent a pedagógusképzés minőségi fejlesztése, Kovácsné Duró Andrea pedig azoka a kompromisszumokra irányítja a figyelmet, amelyekben a pedagógusképzés fejlesztési koncepcióján dolgozó szakembereknek kell megállapodniuk. Az Új Pedagógiai szemle kerekasztal-beszélgetés kivonatát közti a magyar közoktatásban terjedő teljesítményközpontúságról, ennek tanulókra és tanítási-tanulási folyamatokra gyakorolt hatásáról. Ugyancsak egy szakmai beszélgetést összegez a NAT-műhely anyaga, amely a mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium kezdeményezésére létrejött térségi mintaterv tapasztalatait, valamint az elúlt években végbement iskolaszerkezetváltás következményeit elemzi. A Látókör rovatban Szabó István a városi informatikai hálózat kialakításáról és oktatásbeli felhasználási lehetőségeiről ad közre tanulmányt. (hegy) KULTÚRA A hét filmje Mindenki valaki foglya Egyszerű lenne erre a filmre, a „Valaki" - mert Oroszországban és külföldön (Franciaországban, Amerikában) is élő és dolgozó - Szergej Bodrov Kaukázusi fogoly című művére azt mondani: nem más, mint egy aktuális orosz, pontosabban: kaukázusi belpolitikai konfliktust taglaló, jól megírt publicisztika mozgóképre vitele. A csecsen-orosz belháborúról van szó, s ennek értelmetlensége, kölcsönös gyűlöletek mozgatta véres akciói, a végeérhetetlennek látszó bosszúk és megtorlások láncolatai központi helyet kapnak Bodrov filmjében. Néha valóban publicisztkába ilően, s olykor kissé a sémákhoz igazodva. Az oroszok fölényesek, hetykék, nemritkán pimaszok, aztán amikor bajba kerülnek, nagyon csöndben tudnak lenni. A csecsenek ravaszok, kemények, kíméletlenek, engesztelhetetlenek, kezelhetetlenek és vérszomjasak. De a harcok szünetében tudnak örülni, játszani, szórakozni. Az oroszok hívatlan-kéretlen, a tényleges helyzetet egyáltalán nem értő idegen rendcsinálók, a csecsenek, indulataik, düheik és bosszúszomjuk mögött, de tán inkább előtt, elsősorban a szülőföldjükért, függetlenségükért küzdő hazafiak. Ez azonban csak az egyik, s a felszínibb rétege a filmnek. Tulajdonképpen ez és ennyi sem volna kevés, hiszen arrról az éveken át reménytelenül feloldhatatlannak mutatkozó belharcról, melyet tömören csak a csecsen konfliktusnak szoktunk nevezni, sem film, sem más művészeti alkotás nemigen beszélt eddig. Hogy valaki egyáltalán szóba hozta, s megpróbálja a világ elé tárni, mi is történt és történik, az már önmagában is tett. Bodrov azonban ennél sokkal mélyebbre ás a filmben. De ha némiképp is tényszerű kíván lenni, elkerülhetetlenek a vezércikkvagy külpolitikai elemzőcikk-elemek. Vécére is, elsősorban a nem orosz nézőknek, el kell magyaráznia ezt a tragikus, valamiképp mindenki valaki foglya csapdahelyzetet. A kérdés az, hogyan teszi ezt. Bodrov úgy vezeti a film sztoriját, hogy nagyon keveset magyaráz direkt módon. Megmutat és bemutat. A kiindulási pont egy alapvetően jellemző akció: az idős csecsen férfi, Abdul-Murat, megszervez a hegyekben egy akciót, amelyben elfognak két orosz katonát. Velük akarja kicserélni az oroszok fogságába esett fiát. A két katona - a dörzsölt, vagány őrmester (Oleg Mensikov) és a riadt kis újonc (ifjabb Szergej Bodrov, a rendező fia) - szökni próbál. Elfogják őket. Az őrmestert kivégzik. Ha Abdul-Murat fiát nem sikerül kiszabadítani, halál vár az újoncra is. Az öreg csecsen tizenéves kislánya és az orosz fiú azonban megkedveli egymást. A leányka (Djemal Shikaluridze meglepően érett alakítása) szökni segítené a fiút. Sikertelenül. Közben a szintén menekülni próbáló bátyját az oroszok lelövik. A vér vért kíván, Abdul-Murat felviszi a hegyek közé a kis oroszt, hogy végezzen vele. Rálő, de meg sem sebesíti. Elengedi, mert azt reméli, így talán megszakad a vérbosszú láncolata. S miközben ez a feszült, drámai, olykor véres, kegyetlen, máskor derűs, a humort, a jókedvű folklórt sem nélkülöző történet zajlik, Bodrov pusztán azzal, hogy eléjve tárja az isten háta mögötti hegyi falucska évszázados elmaradottságot mutató képét, a házak, az otthonok, az emberek, a zordon szépségű hegyek és az ősi törvények zárt egységű, különleges világát, s a másik oldalon a primitív fokon talán civilizáltabb, de reménytelenül idegen szentéletű, kultúrájú, neveltetésű oroszokat, rávilágít, miért is kibékíthetetlenek az ellentétek, melyeket nem old, nem oldhat fel Abdul-Murat gesztusa. Takács István: Az orosz foglyok: ifj. Szergej Bodrov és Oleg Mensikov FOTÓ: ARCHÍV • A Belvárosi Széchenyi Napok rendezvénysorozatához kapcsolódóan nyílik kiállítás a Nyugodt Jövőért Klub, a Magyarországi Kárpát Egyesület, a Magyar Polgári Együttműködő és a Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat rendezésében október 31-én 14 órakor az Erzsébet téri Polgármesteri Hivatalban. A kiállításon Kallós Péter, Parrag Péter, Sasvári Tiborné, Szabó Attila, Gergői Képes Endre alkotásai tekinthetők meg. • A Lénárd Sándor regénye alapján készült, Völgy a világ végén című előadással kezdődik a Korona Pódium újabb havi programja november 2-án a Gelért Hotel Gobelin termében. Az előadás szereplője Gálffy László és Mikes Lila. Gérecz Attila: 1956 költő mártírja A Klauzál tér 9. számú ház kapujánál 1991. november 7- e óta egy szerény emléktábla és Rácz Edit domborműve emlékezteti az utókort arra, hogy volt egy fiú költő, aki életét áldozta Magyarországért Gérecz Attilát az 1956-os forradalom szabadította ki a fegyházból. 1949-ben tartóztatták le összeesküvés vádjával az 1947-ben érettségizett ifjút, az öttusázó válogatott keret tagját. Összeesküvést szerveztek a szovjet elnyomás ellen, magyarul: már 1949-ben ki akarták robbantani a nemzet szabadságharcát. A fiatalember megjárta Vác, Márianosztra börtöneit, s összebarátkozott azokkal a költőkkel, akik az úgynevezett Füveskert- antológiákat összeállították. S elkezdett maga is verseket írni. A váci fegyház udvarán volt egy kis füves terület. Az 1953-as rövid Nagy Imre országlás később is megmaradt engedményeként ezen a gyepszőnyegen gyűlt össze Béri Géza, Gérecz Attila, Kárpáti Kamil, Szathmáry György, Tollas Tibor, Tóth Bálint. Az esti, idillibb órákon elkezdtek irodalmárkodni, verseket szavalni, először fejben, utána, ha került, papírra is verseket írni, műfordításokat készítent fejből. A leleményességnek ragyogó szikrái és ötletei tették lehetővé, hogy fönnmaradjanak a börtönköltészet eme remeklései, a Füveskert-antológiák. Kárpáti Kamilnak adatott meg az áldás, hogy a külföldön megjelent, szamizdatban terjedt Füveskert-antológiák nyomán a maga teremtette Stádium Kiadóban kinyomtathatta 1995-ben a Füveskert 1954-1995 cmű emlékkönyvet. Kárpáti 1991-ben Gérecz Attila, 1992 ben Béri Géza verseit is kiadta. Ő harcolta ki azt is, hogy 1991. november 7-én fölavathattuk a Klauzál tér 9. szám alatt Gérecz Attila emléktábláját. Miért éppen ott? Gérecz Attila 1956. október 31-én szabadult ki hétéves börtönéből, hogy élhessen még hét dicsőséges napig. Fegyverrel harcolt kiszabadulásának pillanatától kezdve az oroszok és az ávós pufajkások, muszkavezetők ellen. November 7-én a Dohány utcában oltotta ki életét fegyvernyugváskor egy orosz tankból a golyószóró sorozata. Attila első szerelme, hagyatékának őrzője, Dreschsel Mária bajtársa, Zsótér András (tőle tudjuk Gérecz Attila halálának hiteles történetét) és egy Dohány utcában lakó házaspár temette el a Klauzál téren, kitéve magukat az oroszok és bérenceik lövöldözésének, bizony, többször is azon a határon voltak, hogy maguk is Gérecz Attila sorsára jutnak. 1957 koratavaszán másodszor helyezték nyugalomra a költőt a Kerepesi úti temető 21-es parcellájában. 1977- ben harmadszorra került, immár végső nyughelyére, édesanyja, Gérecz Ödönné halála után a családi sírba, amely a Megyeri úti temetőben van. Ám az emléktáblának ott a helye, a Klauzál tér 9. szám alatt, ahol társai - életüket kockáztatva - először temették el. Fésa Zoltán Egy régi hangszer reneszánsza Farkas Gyöngyi cimbalomművész, koncertjeivel a hangszert és a hangszerhez kötődő zeneirodalmat népszerűsítő, nemzetközileg elismert hazai előadó. Számos - Magyarországon és külföldön kiadott - lemez, CD és kazetta után a közelmúltban könyvet publikált A cimbalom története címmel, aminek célja az volt, hogy a nagyközönség is megismerje a hangszer műzenében betöltött szerepét. - Miért tartja fontosnak lerombolni a közönség cimbalomról alkotott képét? - Nem rombolás ez, inkább ennek a képnek a színesítése. A cimbalom Magyarországon elsősorban magyar népi hangszerként ismert, pedig fontos szerepet töltött be már az ókori keleten is, a középkortól pedig évszázadokon át jelen volt az európai műzenében. A kortárs zenében, amelyre az új hangzás kutatása, a zenekar hangszerkészletének megváltoztatása is jellemző, ismét szerepet kapott a cimbalom. A szélesebb közönség legfeljebb Rácz Aladár munkásságáról tud valamit, a kétszáz évvel ezelőtti virtuózokról szinte semmit. Ezért tartottam fontosnak egy cimbalomtörténet publikálását, és azért is, mert az utolsó hasonló jellegű munka Schunda József rövid tanulmánya volt a XIX. században. - Előadóművészként miért döntött a cimbalom mellett? - Zenészcsaládból származom, evidens volt számomra, hogy nekem is zenével kell foglalkoznom. Zongoraszakra felvételiztem, egy tanárom javasolta, hogy válasszak valami különleges, extrém hangszert, ami inkább illik az egyéniségemhez. A cimbalmot mint instumentumot Bach-átiratok segítségével ismertem meg igazán, s hamarosan - mivel zeneszerzést is tanultam - magam is elkészítettem több klasszikus zenemű cimbalomátiratát. A repertoárom ma már mintegy tizennégy órányi zenei anyag. - Saját műveket is komponált? - Ez idáig nem. Fontosabbnak tartottam a cimbalomra írt klasszikus művek felkutatását és interpretálását. - Könnyű volt hozzájutni a művekhez? - Nem, ezek kutatását gyakorlatilag én kezdtem el. Az első római utamon, 1983-ban, egy koncert alkalmával hívta föl a figyelmemet az EMI egyik producere arra, hogy érdemes volna ezekkel a művekkel foglalkoznom. Szerencsém is volt, hiszen ott, ahol koncerteztem, a római magyar akadémián számos kéziratot őriznek. Sikerült ezekhez hozzájutnom. Később egy nyolc hónapos ösztöndíjat nyertem el, ami segített abban, hogy folytassam az olaszországi kutatásokat. Legújabban a hangszer keleti zenében betöltött szerepét vizsgálom: perzsa, arab és távol-keleti művekkel ismerkedem. - Olaszországban őrzik a hangszer tradícióját? - Ott sem őrzik, annak ellenére, hogy a hangszerre írt művek jelentős része ott született. A koncertjeimet ugyanolyan különlegességként fogadták az olaszok is, mint bármely más ország zenekedvelői. Németországban foglalkoznak néhányan a cimbalomirodalommal; ez annak köszönhető, hogy a műzenére ott is hatással volt a hangszer, olyannyira, hogy a divatja átterjedt Franciaországra, Ausztriára, és Európa egyéb területeire is. - Az ön repertoárján szerepelnek népzenei darabok? - Főképp népdalátiratok, amelyek nagyobb részét magam komponáltam. Azt a zenét, amely a cimbalmot Magyarországon ismertté és népszerűvé tette, magam nem játszom. Én hangsúlyozottan fontosnak ítélem az átiratok készítését és előadását, legalább annyira, mint a kortárs művek komponálását, bemutatását. Az átiratok nemcsak a klaszikus művek sajátos bemutatását szolgálják, de reprezentálják a hangszer sokoldalúságát is. K.Gy. Vincefi-vándorkiállítás A Moldpres hírügynökség bő terjedelemben számolt be Vincefi Sándor szobrász- és festőművész egyéni kiállításának megnyitásáról Chisinauban. A megnyitón Alexei Cilibneac kulturális miniszterhelyettes köszönetet mondott a magyar nagykövetségnek, miután nem ez az első kiállítás, amelyet lehetővé tett a moldovai fővárosban. Vincefi Sándor Erdélyben, Csíkszeredán született és alkotott, művészeti főiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte, 1986-ban Svédországba nem távozott, s ott telepedett le. Művészetét Constantin Ciobanu, az Akadémia Művészettörténeti Intézetének igazgatója méltatta, aki kiemelte, hogy a posztmodern munkákat szuggesztív megjelenítés jellemzi, s mint ilyen, a meglepetés erejével hatnak Chisinauban. A kiállítás anyaga bemutatásra kerül a bukaresti magyar kulturális intézetben. 11 ■k-