Uj Magyarság, 1938. február (5. évfolyam, 25-47. szám)

1938-02-01 / 25. szám

A kék horogkereszt Romániában Oláh György m­a Bukarestből. Aki a bukaresti katonai kaszinó Szín­háznak is beillő hatalmas, lépcsőzetes sárga palotája mellett betorkoló kis si­kátort, a Mille Constantin-utcát ma meglátogatja, furcsa dolgokat tapasz­tal. A háború után a bukaresti sajtó egy része is követte a nagy nyugati vi­lágvárosok újságvállalatainak példáját és ide költözött össze ebbe az utcába. A baloldalon lévő első két kis bérházba például a romániai zsidó demokrata ra­dikalizmus legnagyobb sajtókonszernje települt be nyomdájával együtt, az a vállalat, amely a két legvakmerőbb de­mokrata lapot, a reggel megjelenő Di­­mineata-t és a délutáni Adeverul-t adta a bukaresti aszfaltnak. Szemben velük a kis sarokerkélyen még ma is ott ékes­kedik a másik zsidó demokrata lap­vállalkozás, a Lupta címtáblája. Lej­jebb nyomtatják a Curentult, míg a tisztaságtól nem éppen ragyogó siká­tort bezáró hatalmas sötétszürke épü­letben szerkesztik a román kispolgári nacionalizmus magyarellenes kirohaná­sairól hírhedt újságját, az Universult. Az öt épület közül három előtt most ha­talmas juhbőrbundás, báránybőrku­cs­­más katonai őrségek állnak, éjjel-nappal feltűzött szuronnyal. Az új kormány hivatalbalépése napján betiltotta a há­rom liberális vezérorgánumot, a Dimi­­neatát, Adeverult és Luptát, katona­ság szállta meg szerkesztőségeiket, a nyomdagépek is állnak azóta. Az egy­kor zsiváfos épületekre este most tel­jes sötétség borul, csak a kapualjban állomásozó őrség lámpái pislákolnak. Megváltozott nevekkel elutaztak a zsidó újságírók Nagy harcok befejezését jelenti ez a katonai megszállás. Tavaly egy-egy na­pon néha háromszor is eljöttek ide a tüntető diákok. Volt idő, mikor a két szomszédvár, Univer­salék és Diminea­­taék valóságos magánhadseregekkel küzdöttek egymás ellen. A zsidó de­mokraták a szociáldemokrata szakszer­vezetet bérelték fel, míg az Universalt különböző diákőrségek védték. A két fél lapjai naponta leleplezték egymást, naponta elkeresztelték egymást csaló­nak, bitangnak, hazaárulónak. A jobb­oldali sajtó évek óta követelte, hogy a zsidó írók ne vegyenek fel szép hang­zatos román neveket. Erre demokrata részről mindig egy-egy jobboldali vezér visszaéléseinek leleplezése volt a válasz. Legutóbb, amikor már demokrata olda­lon elfogyott a lélekzet és a vasgárdát nem merték többet támadni, Maniuék és Tatarescuék alkotmányvédő frontját pedig egyenest szövetségesként magasz­talták. Goga és Guza horogkeresztes antiszemita pártja maradt az egyetlen célpont. Nem is emlegették másképpen Goga Octaviant, csak: hazaáruló, dezer­­tőr, kókler, importőr, aki azelőtt elfo­gadta a francia pénzt, most Hitlerhez jár ki guruló márkákért. A nyolcvan­esztendős Cuzát, akit a román anti­szemitizmus pátriárkájának tekinte­nek, a diákság miatt nem illették talán olyan szidalmakkal, mint a sokkal ki­tettebb Goga Octaviánt. Természetes tehát, hogy mikor az új kormány meg­alakult és kijelentette, hogy zsidó nem írhat többé a románság nevében, első­sorban ezt a három lapot szüntették be. Miután pedig az új rezsim megtiltotta, hogy zsidó újságíró román nevet hasz­náljon, a három szerkesztőség tagjai egyszerre megváltozott neveken széled­­tek széjjel. Cretenau- ból egyszerre Critzmann lett, Grindeau-ból Grünberg, Aderca-ból Adelstein, Ralea-ból Rosen­thal, Sateanu Schönfeld, Fiorina Blu­men­feld, Negreanu Schwartz, Falce­anu Falkenberg, Munte Bergmann, Eco­­nomu Finkelstein, Ionescu Lilienthal, Ross Rosenfeld, Avarescu Goldner, Ru­­peanu Rosenberg, Sandu Schuldmann, Lazareanu Lázarovics, Branisteanu Braunstein néven váltotta ki útlevelét, a legutóbbit a külföldi képeslapok már le is fényképezték Titulescuval együtt St.­Moritzban. Ugyanakkor Jassyban négy román nyelvű, Czernovitzban pedig tizenkét német és jiddisnyelvű újságot, a legkülönbözőbb Tageblatt-okat és zsurnálokat tiltották be. A regátban egyetlen lap maradt zsidó szerkesztés­ben, a francianyelvű Le Moment, ame­lyet egy Hefter nevű demokrata ad ki a bukaresti diplomácia számára és amely azonnal jelentkezett, hogy az új kormány intézkedéseit a külföld felé feldicsőítse. Két mohó világ harca Ezzel aztán teljesen meg is változott a román sajtó és a bukaresti bulvár­közvélemény hangja. Az ijesztgetés és rémhírterjesztés legfőbb eszközét kivet­ték a zsidók kezéből, de azért a román élet, mely oly keleti módon kedveli a kávéházi sokadalmat és a pecsenye­illatú bodegákban falatozva, a hangos vitatkozást, még mindig elég alkalmat ad arra, hogy a gazdasági pánikról, pénzügyi összeomlásról, külföldi demar­­sokról szóló hírek és rémhírek elter­jedjenek. A regáti román elég élénk, hiszékeny, naiv és szenvedélyes ahhoz, hogy képzeletében még felnagyítva ta­láljanak visszhangot az ilyen suttogá­sok: Ma a franciák a királyhoz fordul­tak! Tegnap itt járt egy amerikai bi­zottság, hogy az olajkutakat elzárja! A lej külföldön esik! Párisban nem jegyzik többé a román papírokat! Stb. stb. A kávéházi sugdosáson túl van egy másik, hathatósabb eszköz is a riada­lomkeltésre: kétségtelen, hogy a zsidó­ság a Goga-kormány első napjain enyhe bojkottot próbált meg: lehetőleg nem ült villamosra, autóbuszra, bérautót is kevesebbet vett igénybe, vendéglőben sem mutatkozott, sőt a bankokban is jelentkezett betéteiért (melyeket a kor­mány utasítására maradéktalanul ki­ 4m kepesmelkkldttelvOfiJfér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FfrTFTZIS­S/FRKFSZT­. /A-N SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIV­ATAL* 8 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL­ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VHI, JÓZSEF­ KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA MI­­HTAV ICTUÁKI (V­­NTIZU .) TELEFON: 1-464-30, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR WULU IMI ISI Vk81­­%W^7 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1938 február | KEDD V. évfolyam 25. szám Albánia örömünnepet ült Zogu király és Apponyi Geraldine grófnő eljegyzése alkalmából (Tudósítás a 7-ik oldalon­ fizettek). Azt is elhatározták, hogy a kávéházakat kerülik, ez azonban csak elhatározás maradt. Sőt a Calei Victoriei bulvárkávéházaiban talán még sűrűbb tömegekben tanácskozik a bukaresti zsidóság azóta, hiszen a gyü­­lésezést és nyitt demonstrációkat ilyen­kor jobb kerülni, viszont valahol mégis találkozni kell. A jelszó most az: Ro­mánia, mint a keleteurópai államok általában, a közvetett adókból, elsősor­ban a forgalmi és fogyasztási adókból tartja fenn államháztartását. Ha tehát itt a közvetítőkereskedelem és a forga­lom megcsökken, veszélybe jut a román államháztartás egyensúlya! Igaz, hogy egyes bölcsebb zsidók négyszemközt azt is hozzáteszik: sajnos, ez nem elég ha­tékony eszköz, hiszen Románia a világ­háború óta szokásos politikai rendszer­­változások miatt nagyon megszokta az államháztartás kríziseit. Itt nem újság, ha egy polgármester eltávozása után teljesen üres marad a város kasszája, az sem okoz nagyobb megdöbbenést, ha valamelyik tartományban a tiszt­viselői fizetések egy-két hónappal kés­nek. Sőt tán az igen mesterséges vál­ság felidézése csak újabb tápot ad a szélsőséges izgatásnak! De a külföldi szemlélő tényleg nem érti, hogy meddig lehet ilyen alapon államot vezetni. Vannak, akik a liberálisok vissza­­jövetelében bizakodnak, mások Maniut istenítik, mint az alkotmányos rend, a mérséklet s a román falusi józanság hősét, „hiába hozza Goga a hitleriz­must, mondják, Romániában nem lehet megcsinálni azt, amit Hitler a néme­teknél megcsinált, itt egész más a hivatalok szelleme és más a nép is, a pénz több kibúvót talál itt”. Mindent összevéve azonban, a zsidóság ideges­sége és kétségbeesése igen nagy. Ro­mánia zsidósága nem épült be úgy a román társaséletbe, mint például a budapesti zsidóság Budapest életébe. Tehát a biztonságérzete sem olyan nagy. A só, a dohány, a petróleum állami monopólium itt, a román nép maga is tele van mohó szerzésvággyal, a meggazdagodás harcias indulataival. Az elmúlt évek román politikusai egy­általán nem szégyelték, ha a miniszter­ségtől vagy magas állami hivataltól megválva, új bérpalotát vettek, vagy fényűző villákat rendeztek be. Az a sok görög, török, örmény vér, amely a regáti vezetőcsaládokat átszövi, ren­geteg üzleti hajlamot és ragadozókész­séget hozott magával. Ha egyes zsi­­dók bizonyos üzletágakban nagyobb hatalomra tettek is szert és aránylag is jobban meggazdagodtak, a nyersanyag­ban oly gazdag országból, ha vannak a nagy északi medencéből, a zsidók örök rezervoárjából frissen érkezettek, akik akadálytalanul szedték meg magu­kat és az ingó tőkének nagyobb száza­lékát kaparintották magukhoz, mint nálunk, mind érzik, hogy itt nem babra megy már a játék, itt a küzdelem szen­­vedelmesebb, könyörtelenebb, félelmete­sebb lesz. Kékinges orvosok és ügyvédek magánakciói Nagy szerencséje a pánikcsinálóknak, hogy a román olajmezők termelése át­menetileg csakugyan megcsappant. A Pitesti alatti régi olajmezők elapadt kútjairól éppen most vonultak át egy északkeletebbre fekvő új boltozatra. Amerikai mérnökök szerint az átmeneti idő alatt csakugyan visszaesik az olaj­­termelés 7 millió tonnára, holott a finomítóüzemek felvevőkészsége 11 mil­lió tonna. Ez kétségtelenül nehezíti a Goga-kormány helyzetét, de az ilyes­minek is inkább csak a külföld felé van hatása. De a kormánypárt a válasz­tásra tekintettel ezt a hangulatot is csak a befelé való fokozott demagó­giára használja fel. Míg Goga a keresz­tény ügyvédek szövetségének ama ké­relmében, hogy zárják ki az ügyvédi kamarákból a zsidókat, a döntést el­halasztotta, a Goga—Cuza-párt kek­inges, kék-horogkeresztes ügyvédei az önhatalmú cselekvés terére léptek. Israte Micescu, az új külügyminiszter, az elnöke a bukaresti ügyvédi kamará­nak, ő folytatta a harcot eddig a zsidó ügyvédek ellen. Goga azt mondja, vár­jatok, míg ő visszatér. De a kekinges ügyvédek nem várnak, nap-nap után őrségeket állítanak a bukaresti, jassyi, turnul severini bíróságok kapujába, s mint az egyetemi diákok, egyszerűen igazoltatják az érkező ügyvédet. Sőt egyes kamarákban megkezdték már az ügyvédek törlését is. A dévai ügyvédi kamara ülésén a vasgárdisták nagyhir­­telen felállottak és nyílt ülésen kerget­ték ki a zsidókat. Hasonló vészjeleket adnak már a keresztény orvosszövetsé­gek is, a Goga—Cuza-párt pedig első­sorban ezekből a lateiner-elemekből ke­rült ki Aki Bukarest városképét közelebbről tanulmányozza, annak sokszor eszébe jut Goga Octavian hasonlata az új Kaliforniáról. Egyenes sugárút, rende­zett városkép alig akad itt, a leg­fényűzőbb, legnyugateurópaibb utca a Calea Victoriei is úgy tekereg, mint a konstantinápolyi sikátorok. Viszont ezeken a belső részeken a sok zeg-zug ellenére sem ritkák a legmodernebb felhőkarcolók, óriás amerikaias beton­­építmények, sima üzletházak. Pár lé­péssel mögöttük­ pedig a régi háború­előtti Bukarest apró franciás ízlésű, dé­­lies bojárpalotái, egészen kisvárosi han­gulatok, sőt balkáni faluképek követ­keznek. A Csikágóba illő üzletház köz­vetlen szomszédságában énekhangon kiabálva házalnak rúdra függesztett ko­saraikkal a kormos faszén-árusok, ko­saras zöldségesek, kőport kiabáló cigá­nyok. Három-négyszáz méterre a leg­szebb sugárúttól lacikonyhák sistereg­nek a járdaszélen s az utcára rakja ki

Next