Uj Magyarság, 1938. február (5. évfolyam, 25-47. szám)
1938-02-01 / 25. szám
A kék horogkereszt Romániában Oláh György ma Bukarestből. Aki a bukaresti katonai kaszinó Színháznak is beillő hatalmas, lépcsőzetes sárga palotája mellett betorkoló kis sikátort, a Mille Constantin-utcát ma meglátogatja, furcsa dolgokat tapasztal. A háború után a bukaresti sajtó egy része is követte a nagy nyugati világvárosok újságvállalatainak példáját és ide költözött össze ebbe az utcába. A baloldalon lévő első két kis bérházba például a romániai zsidó demokrata radikalizmus legnagyobb sajtókonszernje települt be nyomdájával együtt, az a vállalat, amely a két legvakmerőbb demokrata lapot, a reggel megjelenő Dimineata-t és a délutáni Adeverul-t adta a bukaresti aszfaltnak. Szemben velük a kis sarokerkélyen még ma is ott ékeskedik a másik zsidó demokrata lapvállalkozás, a Lupta címtáblája. Lejjebb nyomtatják a Curentult, míg a tisztaságtól nem éppen ragyogó sikátort bezáró hatalmas sötétszürke épületben szerkesztik a román kispolgári nacionalizmus magyarellenes kirohanásairól hírhedt újságját, az Universult. Az öt épület közül három előtt most hatalmas juhbőrbundás, báránybőrkucsmás katonai őrségek állnak, éjjel-nappal feltűzött szuronnyal. Az új kormány hivatalbalépése napján betiltotta a három liberális vezérorgánumot, a Dimineatát, Adeverult és Luptát, katonaság szállta meg szerkesztőségeiket, a nyomdagépek is állnak azóta. Az egykor zsiváfos épületekre este most teljes sötétség borul, csak a kapualjban állomásozó őrség lámpái pislákolnak. Megváltozott nevekkel elutaztak a zsidó újságírók Nagy harcok befejezését jelenti ez a katonai megszállás. Tavaly egy-egy napon néha háromszor is eljöttek ide a tüntető diákok. Volt idő, mikor a két szomszédvár, Universalék és Dimineataék valóságos magánhadseregekkel küzdöttek egymás ellen. A zsidó demokraták a szociáldemokrata szakszervezetet bérelték fel, míg az Universalt különböző diákőrségek védték. A két fél lapjai naponta leleplezték egymást, naponta elkeresztelték egymást csalónak, bitangnak, hazaárulónak. A jobboldali sajtó évek óta követelte, hogy a zsidó írók ne vegyenek fel szép hangzatos román neveket. Erre demokrata részről mindig egy-egy jobboldali vezér visszaéléseinek leleplezése volt a válasz. Legutóbb, amikor már demokrata oldalon elfogyott a lélekzet és a vasgárdát nem merték többet támadni, Maniuék és Tatarescuék alkotmányvédő frontját pedig egyenest szövetségesként magasztalták. Goga és Guza horogkeresztes antiszemita pártja maradt az egyetlen célpont. Nem is emlegették másképpen Goga Octaviant, csak: hazaáruló, dezertőr, kókler, importőr, aki azelőtt elfogadta a francia pénzt, most Hitlerhez jár ki guruló márkákért. A nyolcvanesztendős Cuzát, akit a román antiszemitizmus pátriárkájának tekintenek, a diákság miatt nem illették talán olyan szidalmakkal, mint a sokkal kitettebb Goga Octaviánt. Természetes tehát, hogy mikor az új kormány megalakult és kijelentette, hogy zsidó nem írhat többé a románság nevében, elsősorban ezt a három lapot szüntették be. Miután pedig az új rezsim megtiltotta, hogy zsidó újságíró román nevet használjon, a három szerkesztőség tagjai egyszerre megváltozott neveken széledtek széjjel. Cretenau- ból egyszerre Critzmann lett, Grindeau-ból Grünberg, Aderca-ból Adelstein, Ralea-ból Rosenthal, Sateanu Schönfeld, Fiorina Blumenfeld, Negreanu Schwartz, Falceanu Falkenberg, Munte Bergmann, Economu Finkelstein, Ionescu Lilienthal, Ross Rosenfeld, Avarescu Goldner, Rupeanu Rosenberg, Sandu Schuldmann, Lazareanu Lázarovics, Branisteanu Braunstein néven váltotta ki útlevelét, a legutóbbit a külföldi képeslapok már le is fényképezték Titulescuval együtt St.Moritzban. Ugyanakkor Jassyban négy román nyelvű, Czernovitzban pedig tizenkét német és jiddisnyelvű újságot, a legkülönbözőbb Tageblatt-okat és zsurnálokat tiltották be. A regátban egyetlen lap maradt zsidó szerkesztésben, a francianyelvű Le Moment, amelyet egy Hefter nevű demokrata ad ki a bukaresti diplomácia számára és amely azonnal jelentkezett, hogy az új kormány intézkedéseit a külföld felé feldicsőítse. Két mohó világ harca Ezzel aztán teljesen meg is változott a román sajtó és a bukaresti bulvárközvélemény hangja. Az ijesztgetés és rémhírterjesztés legfőbb eszközét kivették a zsidók kezéből, de azért a román élet, mely oly keleti módon kedveli a kávéházi sokadalmat és a pecsenyeillatú bodegákban falatozva, a hangos vitatkozást, még mindig elég alkalmat ad arra, hogy a gazdasági pánikról, pénzügyi összeomlásról, külföldi demarsokról szóló hírek és rémhírek elterjedjenek. A regáti román elég élénk, hiszékeny, naiv és szenvedélyes ahhoz, hogy képzeletében még felnagyítva találjanak visszhangot az ilyen suttogások: Ma a franciák a királyhoz fordultak! Tegnap itt járt egy amerikai bizottság, hogy az olajkutakat elzárja! A lej külföldön esik! Párisban nem jegyzik többé a román papírokat! Stb. stb. A kávéházi sugdosáson túl van egy másik, hathatósabb eszköz is a riadalomkeltésre: kétségtelen, hogy a zsidóság a Goga-kormány első napjain enyhe bojkottot próbált meg: lehetőleg nem ült villamosra, autóbuszra, bérautót is kevesebbet vett igénybe, vendéglőben sem mutatkozott, sőt a bankokban is jelentkezett betéteiért (melyeket a kormány utasítására maradéktalanul ki 4m kepesmelkkldttelvOfiJfér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FfrTFTZISS/FRKFSZT. /A-N SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL* 8 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VHI, JÓZSEF KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA MIHTAV ICTUÁKI (VNTIZU .) TELEFON: 1-464-30, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR WULU IMI ISI Vk81%W^7 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1938 február | KEDD V. évfolyam 25. szám Albánia örömünnepet ült Zogu király és Apponyi Geraldine grófnő eljegyzése alkalmából (Tudósítás a 7-ik oldalon fizettek). Azt is elhatározták, hogy a kávéházakat kerülik, ez azonban csak elhatározás maradt. Sőt a Calei Victoriei bulvárkávéházaiban talán még sűrűbb tömegekben tanácskozik a bukaresti zsidóság azóta, hiszen a gyülésezést és nyitt demonstrációkat ilyenkor jobb kerülni, viszont valahol mégis találkozni kell. A jelszó most az: Románia, mint a keleteurópai államok általában, a közvetett adókból, elsősorban a forgalmi és fogyasztási adókból tartja fenn államháztartását. Ha tehát itt a közvetítőkereskedelem és a forgalom megcsökken, veszélybe jut a román államháztartás egyensúlya! Igaz, hogy egyes bölcsebb zsidók négyszemközt azt is hozzáteszik: sajnos, ez nem elég hatékony eszköz, hiszen Románia a világháború óta szokásos politikai rendszerváltozások miatt nagyon megszokta az államháztartás kríziseit. Itt nem újság, ha egy polgármester eltávozása után teljesen üres marad a város kasszája, az sem okoz nagyobb megdöbbenést, ha valamelyik tartományban a tisztviselői fizetések egy-két hónappal késnek. Sőt tán az igen mesterséges válság felidézése csak újabb tápot ad a szélsőséges izgatásnak! De a külföldi szemlélő tényleg nem érti, hogy meddig lehet ilyen alapon államot vezetni. Vannak, akik a liberálisok visszajövetelében bizakodnak, mások Maniut istenítik, mint az alkotmányos rend, a mérséklet s a román falusi józanság hősét, „hiába hozza Goga a hitlerizmust, mondják, Romániában nem lehet megcsinálni azt, amit Hitler a németeknél megcsinált, itt egész más a hivatalok szelleme és más a nép is, a pénz több kibúvót talál itt”. Mindent összevéve azonban, a zsidóság idegessége és kétségbeesése igen nagy. Románia zsidósága nem épült be úgy a román társaséletbe, mint például a budapesti zsidóság Budapest életébe. Tehát a biztonságérzete sem olyan nagy. A só, a dohány, a petróleum állami monopólium itt, a román nép maga is tele van mohó szerzésvággyal, a meggazdagodás harcias indulataival. Az elmúlt évek román politikusai egyáltalán nem szégyelték, ha a miniszterségtől vagy magas állami hivataltól megválva, új bérpalotát vettek, vagy fényűző villákat rendeztek be. Az a sok görög, török, örmény vér, amely a regáti vezetőcsaládokat átszövi, rengeteg üzleti hajlamot és ragadozókészséget hozott magával. Ha egyes zsidók bizonyos üzletágakban nagyobb hatalomra tettek is szert és aránylag is jobban meggazdagodtak, a nyersanyagban oly gazdag országból, ha vannak a nagy északi medencéből, a zsidók örök rezervoárjából frissen érkezettek, akik akadálytalanul szedték meg magukat és az ingó tőkének nagyobb százalékát kaparintották magukhoz, mint nálunk, mind érzik, hogy itt nem babra megy már a játék, itt a küzdelem szenvedelmesebb, könyörtelenebb, félelmetesebb lesz. Kékinges orvosok és ügyvédek magánakciói Nagy szerencséje a pánikcsinálóknak, hogy a román olajmezők termelése átmenetileg csakugyan megcsappant. A Pitesti alatti régi olajmezők elapadt kútjairól éppen most vonultak át egy északkeletebbre fekvő új boltozatra. Amerikai mérnökök szerint az átmeneti idő alatt csakugyan visszaesik az olajtermelés 7 millió tonnára, holott a finomítóüzemek felvevőkészsége 11 millió tonna. Ez kétségtelenül nehezíti a Goga-kormány helyzetét, de az ilyesminek is inkább csak a külföld felé van hatása. De a kormánypárt a választásra tekintettel ezt a hangulatot is csak a befelé való fokozott demagógiára használja fel. Míg Goga a keresztény ügyvédek szövetségének ama kérelmében, hogy zárják ki az ügyvédi kamarákból a zsidókat, a döntést elhalasztotta, a Goga—Cuza-párt kekinges, kék-horogkeresztes ügyvédei az önhatalmú cselekvés terére léptek. Israte Micescu, az új külügyminiszter, az elnöke a bukaresti ügyvédi kamarának, ő folytatta a harcot eddig a zsidó ügyvédek ellen. Goga azt mondja, várjatok, míg ő visszatér. De a kekinges ügyvédek nem várnak, nap-nap után őrségeket állítanak a bukaresti, jassyi, turnul severini bíróságok kapujába, s mint az egyetemi diákok, egyszerűen igazoltatják az érkező ügyvédet. Sőt egyes kamarákban megkezdték már az ügyvédek törlését is. A dévai ügyvédi kamara ülésén a vasgárdisták nagyhirtelen felállottak és nyílt ülésen kergették ki a zsidókat. Hasonló vészjeleket adnak már a keresztény orvosszövetségek is, a Goga—Cuza-párt pedig elsősorban ezekből a lateiner-elemekből került ki Aki Bukarest városképét közelebbről tanulmányozza, annak sokszor eszébe jut Goga Octavian hasonlata az új Kaliforniáról. Egyenes sugárút, rendezett városkép alig akad itt, a legfényűzőbb, legnyugateurópaibb utca a Calea Victoriei is úgy tekereg, mint a konstantinápolyi sikátorok. Viszont ezeken a belső részeken a sok zeg-zug ellenére sem ritkák a legmodernebb felhőkarcolók, óriás amerikaias betonépítmények, sima üzletházak. Pár lépéssel mögöttük pedig a régi háborúelőtti Bukarest apró franciás ízlésű, délies bojárpalotái, egészen kisvárosi hangulatok, sőt balkáni faluképek következnek. A Csikágóba illő üzletház közvetlen szomszédságában énekhangon kiabálva házalnak rúdra függesztett kosaraikkal a kormos faszén-árusok, kosaras zöldségesek, kőport kiabáló cigányok. Három-négyszáz méterre a legszebb sugárúttól lacikonyhák sisteregnek a járdaszélen s az utcára rakja ki