Uj Magyarság, 1938. április (5. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-01 / 73. szám

2 nyavszky Sándor, a képviselőház elnöke, Karaf­iáth Jenő főpolgármester, Szinyei- Merse Jenő, a párt ügyvezető elnöke és Rákóczy Imre miniszteri tanácsos, a sajtóosztály vezetője. Tasnádi-Nagy András elnöki előter­jesztései során többek között bejelen­tette, hogy a párt szervező bizottsága legutóbb tartott ülésén megbeszélte a szervezés kérdéseit, s elhatározta, hogy a párt minden vármegyében megyei nagyválasztmányi gyűlést tart. Csirálfyi Kálmán mondja: A budapesti hisztéria izgat Darányi Kálmán miniszterelnök tett ezután rövid bejelentést, amelynek so­rán ezeket mondotta: — Bár engem a budapesti hisztéria nem nagyon izgat (viharos taps és he­lyeslés), mégis szükségét látom annak, hogy a képviselőházban pénteken fel­szólaltak, amikor kevésbé a választó­­jogi törvényjavaslattal kívánok foglal­kozni, mint inkább az utóbbi időben el­terjedt különféle hírekkel. Csupán ezt akartam bejelenteni. A miniszterelnök feszült érdeklődés­sel várt bejelentését a párt nagy taps­sal és éljenzéssel fogadta. Tasnádi-Nagy András országos elnök ezután a legutóbbi pártértekezlet hatá­rozatának megfelelően, javasolta, hogy a párt a zsidók­érdés tanulmányozására a párt országos elnökének elnöklésével tizennégy tagú bizottságot küldjön ki, s annak tagjaiul a következőket vá­lassza meg: vitéz Balogh Gábor, vitéz Biró György, Huszovszky Lajos, Köl­csey István, Kühne Lóránt, vitéz Losonczy István, Mekkai János, vitéz Mecsér Endre, Pesthy Pál, Petainek József, Plósz István, vitéz Ujfalussy Gábor és Végváry József. A pártértekezlet az elnök javaslatát egyhangú helyesléssel elfogadta, s ezzel az értekezlet véget ért. Általános gyűlostilalmat rendelt el a cseh kormány Lesigyol demars Prágában a csehországi kommunisták iiselm© t­ramit— Moszkva nem sdís fel kedvenc térvét, hogy Románián áfcémulva siessen a csehek segítségére­ ­ , Prága, március 31. A belügyminisztérium hivatalos köz­lése szerint április elsejével kezdődőieg általános politikai gyűlés tilalmat rendeltek el Csehország területére. A cseh képviselőház csütörtöki ülésén Vrsini képviselő a koalíciós pártok tót képviselői nevében azt a nyilatkozatot tette, hogy a tót nép szabad és boldog jö­vő­fi csakis, mint alap'Hofíce''cr követ csütörtökön megjelent a cseh kül­ügyminisztériumban és kormánya nevében erélyesen tiltak­ozott az ellen, hogy a cseh köztársaság területén működő kommunista párt le­ngy­­eljen és tevékenységet fejtsen ki. A lengyel követ felhívta a cseh kor­mány figyelmét arra, hogy a Lengyelor­szágból elmenekült kommunista vezérek igen élénk tevékenységet folytatnak a cseh krtíit.fl.l'Síl ftá + ivriílo+Ar» miácr r­ov­i cr /"»nicon o­cmun­'n­ci. nevésen kijelentette, hogy a cseh koalíciós pártok eddigi nyilatkoza­taiban sem szövegüket, sem szellemüket tekintve, nem lát jószándékot arra, hogy­­az állam léte tekintetében döntő nemzeti­ségi kérdést elvi megoldásra vigyék. A lengyel kormány erélyes lépésre szánta el magát a csehországi kommunis­ták túlkapásai miatt. A szudétanémet la­pok jelentése szerint Papce prágai lengyel nők, amely szerint moszkvai sajtókörök­­ben tartja magát a hír, hogy a szovjet­kormány tárgyalásokat kezdett a román kormánnyal annak biztosítására, hogy Csehország megtámadása esetén az orosz csapatok Prága megsegítésére átvonulhas­sanak Románia területén. Moszkvában úgy tudják, hogy a bukaresti kormány határo­zottan elutasította a szovjet kormány ja­vaslatát. Marschall Ferenc vádmivelésü­glyi miniszter előadásával véget ért a K­özigazgatási tanfolyam A harmadik továbbképző közigazgatási tan­folyam csütörtökön délelőtt a belügyminisz­térium dísztermében tartotta ünnepélyes záró­­ülését, amelyen megjelentek Tahy László, Zohán Béla, Tomcsányi Kálmán, Csatáry Béla és Vay László báró államtitkárok, Puky Endre, a közigazgatási bíróság elnöke, Vargha Imre, a legfőbb állami számvevőszék elnöke, Karafiáth Jenő főpolgármester, Blaha Sándor ny. államtitkár, Barsi Aladár miniszteri osz­tályfőnök, Éliássy Sándor rendőrfőkapitány,­­Weis István, az Oti nyug. vezérigazgatója, Valkay Bertalan miniszteri osztályfőnök, Os­­váth László miniszteri tanácsos és a minisz­tériumok több más vezető tisztviselője, vala­mint a felsőház, a képviselőház és a főispán u­tcai tagjai közöl többen. Tahy László államtitkár megnyitója után Marschall Ferenc földművelésügyi miniszter tartott előadást, A gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosítása és a közigazga­tás címmel. Bevezetőül ismertette mezőgazda­sági szociálisztikai törvényalkotásaink fejlő­dését, hangsúlyozva, hogy Magyarország a mezőgazdasági munkavállalók öregség, rok­kantság és halál esetére szóló biztosítása terén a kezdeményezést már közel negyven éve megtette s ezzel Németország után az első volt. Darányi Ignácunk egyik, az akkori viszonyok közepette kimagasló alkotása a gazdasági cselédek és egyes gazdasági gép­­m­unkások kötelező baleseti biztosítása mel­lett megteremtette a mezőgazdasági önkéntes öregség, rokkantság és haláleseti biztosítást is. A törvényhozás 1912-ben az általa lera­kott alapokat továbbépítette, de a nagy világ­égés majdnem megsemmisítette az eddig elért eredményeket. A termelés rendjének helyre­­állítása és az értékesítés problémáinak meg­oldása után Darányi Kálmán miniszterelnök, mint földmivelésügyi miniszter azonnal meg­ragadta az alkalmat és először a gazdatisztek öregség, rokkantság és haláleseti kötelező biztosításáról szóló javaslatot, majd pedig a gazdasági munkavállalók kötelező öregségi biztosításáról szóló javaslatot nyújtotta be. — Az utóbbi javaslattal — folytatta a mi­niszter — a kormány tanú­jelét adta annak, hogy teljes mértékben átérzi és magáévá teszi a mának azt a parancsoló követelmé­nyét, hogy szociális berendezk­edéseinket fej­leszteni kell és különösen a magyar mező­gazdasági munkásság hatalmas és értékes rétegeit kell fokozottabb szociális gondozás­ban részesíteni. A feladatokat azonban nem lehet egyszerre megoldani, mert a szociál­politika is csak reálpolitika lehet. Az adott gazdasági viszonyok és az államháztartás pénzügyi helyzete nem teszik lehetővé, hogy a mezőgazdasági társadalombiztosítás még meg nem valósított ágait egyszerre vezessék be. Amikor az öregségi biztosítás megvalósí­tása mellett döntöttünk, az az etikai meg­fontolás is vezetett, hogy a munkában el­aggott mezőgazdasági munkás a nemzeti ter­melőtevékenységgel eltöltött élete jogán munkaképtelen öreg korában ne kegyelem­­kenyéren, hanem munkával és befizetett járulékaival megalapozott biztosítási szolgál­tatásokból éljen meg.­­ Főként, etikai megfontolások döntötték el azt a kérdést is, hogy kötelező legyen az öregségi biztosítás. Nem fogadható el az az érv, hogy a kényszer megbélyegzi az egyént. Habár a kötelező szociális biztosítás eszméjét a sorsközösségben élő szolidarizmusában talál­juk is meg, nem szabad felednünk, hogy a társadalombiztosítás a szolgáltatás és ellen­szolgáltatás egyensúlyának elvén nyugszik. Az öregségi biztosítás azért előzi meg a be­tegségi biztosítást, mert az utóbbi a legtöbb költséget igénylő biztosítás. Már­pedig a szociális terhek kihatását az agrártermelés­nél különösen behatóan kell mérlegelni. A miniszter ezután részletesen ismertette­­ az öregségi biztosítás feltételeit, a szolgálta-­­­tások és a járulékok nagyságát s hangsú­lyozta, hogy a biztosítás bevezetése 75.000 falusi kisembernek nyújt támogatást. Gondos­kodás történt arról is, hogy az új biztosítási ág központi ügyvitele a lehető legegyszerűbb és minden bürokratizmustól mentes legyen. Épp ezért a helyi igazgatási tennivalókat a helyi közigazgatásra bízták, s ezt a célt szol­gálja a járulék egységes megállapítása is. A helyi tennivalókat azért is a községekre kell hárítani, mert a járadékosok szétszórt tele­pülése­k iden kerületi pénztárak felállítását nem tenné lehetővé s az igényjogosultság megállapítása a helyi viszonyok alapos isme­retét kívánja. A törvény értéke elsősorban annak helyes végrehajtásától függ. Kétszere­sen áll ez a megállapítás, ha szociálpolitikai jogalkotásról van szó. Ez a törvény is olyan mértékben lesz áldásos, amilyen mértékben a közigazgatási szervezet a végrehajtásból színes-lélekkel, szociális érzülettől áthatva veszi ki részét. — Ehhez — fejezte be előadását a minisz­ter — munkatársnak kérem fel az egész vi­déki közigazgatást. Vigyék el magukkal an­nak meleg átlátását, hogy az a közigazgatási tisztviselő, akit mezőgazdasági munkás- és földműves-népünkhöz nem a hatalom, hanem a szeretet és szociális érzülete fűz, a­ gondo­zására bízott népi tömegeknek jótevőjévé vál­ván, hazájának és nemzetének ügyét is szol­gálja. Nagy nemzeti céljainkat eredményesen csak úgy tudjuk szolgálni, ha nem várjuk be, míg a szenvedélyek jegyében ránk erősza­kolt po­ltika útjára kényszerülnénk, hanem a hivatott vezetők és a magyar társadalom felelősségéből fakadó keresztény nemzeti és szociális politikával mi magunk építjük meg népünk javára a megértés és szolidarizmus aranyhídját. Marschall Ferenc földmivelésügyi miniszter előadását a hallgatóság hosszantartó helyes­léssel és tapssal fogadta, majd Tahy László elnök köszönetet mondott az előadásért, s egyúttal megköszönte mindazok munkásságát, akik a tanfolyam sikeréhez hozzájárultak. Felszólította a tanfolyam hallgatóit, hogy a kapott tanítások alapján közigazgatási pályá­jukon a magyar alkotmányos nemzeti hagyo­mányok tiszteletét tartsák szem előtt. (»IIUCIUSAC PÉNTEK, i­SS APRTLTS 1 Hanyagul odavetve, éppen csakhogy: no, ne mondhassanak rosszat ró­lunk, megállapítja a magyarországi­­ marxisták öreg közlönye a cseh demokrácia kebelén melengetett kisebbségekről, hogy nem alusznak rózsaágyon. Abból az alkalomból teszi ezt, hogy szemlét tart egy­­ vékony hasábon az utódállamok kisebbségi politikája fölött, de lát­hatóan fanyalogva írja le a cseh-­­­országi állapotokról, hogy „nem rózsásak” s hogy pár kérdés bizony még „rendezetlen”... El tudjuk képzelni, mlyen nagy erőszakot követett el jobb meggyőződésén a Népszava külpolitikusa, amikor a hazai izgága, sovén elemek ked­véért így meg kellett rónia a kitűnő Hodzsát, meg Dérer elvtár­sat, akiknél szakállasabb prófétái az igazi szabadságnak és demokrá­ciának legfeljebb csak Barcelona körül élhetnek őszerintük ... Mi­lyen finomak tudnak lenni néha, mlyen disztingváltak és válogató­sak a kifejezésekben! Müyen sze­mérmesen nevezik nem éppen rózsásnak a Prága vas­messze­je alatt húsz év óta iszonyú szenve­dések között vergődő magyarok, németek, tótok és rutének sorsát! Igaz, ha következetesek akarnak lenni önmagukhoz, mi egyebet is tehetnének? Hiszen mostanáig egy szavuk, egy árva betűjük nem volt az égbekiáltó igazságtalanságok el­ítélésére, s a mai napig nem győz­ték szóban és írásban az egész or­szág elé majdnem példaképp állí­tani a csehországi klasszikus de­mokráciát. Lehet, nekik volt iga­zuk, hiszen a csehországi zsidó nacionalista párt szoros fegyver-1___fj--' _1—__Jin £-----£j-~ tn ' taval tovább is foglalkozni, amikor Anglia húzódozik kötelezettségeid­­ől s Franciaország csak akkor védheti meg Csehországot, ha előbb elfoglalja az egész német birodal­mat s diadalmasan bevonul Prágá­ba. De mi lesz addig a csehekkel ?... Az indokolt morfondírozás után a béketanács határozata kimondja, hogy az iyen háború nem ajánlat­­os és sokkal okosabb dolog vissza­térni a népszövetségi alapokmány rendelkezéséhez, amely lehetővé teszi a békeszerződések újabb meg­vizsgálását és esetleges módosítá­sát ... Mlyen mély bölcsesség lakozik a francia béketanácsban. Először semmit sem engedtek s merev, lehetetlen politikájukkal tönkretették a népszövetség tekin­télyét s most, amikor a német erő kifejlődött s a népszövetség romok­ban hever, most akarnak vissza­térni a nemzetközi jog elhagyott és elárult paragrafusaihoz. Ak­i­kor már senki sem bízik a népszövet­ségben, akkor ajánlják az össze­­dúlt, roskadt intézményt a ki­semmizett népek figyelmébe. A vi­lágot tényleg nem sok bölcsesség­gel kormányozzák! Balsay Károly parlamenti beszédének, amint megilletődötten olvassuk, nagy visszhangja volt a liberális sajtóban. Hogy, hogy odamondott! Hogy megmondta a magáét. Mi­csoda mélységek tátongtak s mely magasságok tündököltek a beszédé­ben. S hogy szembenézett, kérem, a helyzettel! Hogy micsoda drámai feszültség lepte s hasogatta a ■f "PT q r.a t­ermirror» Popcutr­o lenek a Nagy Demokráciával? Ugyan kérem! ... Szóra sem érde­mes — vagy­ csak pár szóra ér­demes. Franciaországban a „nemzeti béke­tanács” Lucien le Foyer nagy be­széde után rendkívül érdekes ha­tározatot fogadott el a cseh kér­dés tárgyában. A határozat meg­állapítja, hogy a francia miniszter­­elnök és a külügyminiszter kötele­zettséget vállaltak Csehország megsegítésére, ami a mai zavaros helyzetben annyit jelent, hogy né­met támadás esetén Franciaország háborút indít Németország és szö­vetségesei ellen. A francia-cseh paktum azonban a locarnoi szerző­désre épült, viszont a locarnoi szerződés, vagyis a szolid alap tel­jesen hiányzik, mert Németország felmondta az egyezményt, Olasz­ország kilépett a népszövetségből, Belgium deklarálta semlegességét. A locarnoi egyezmény tehát nincs érvényben. Az a nagy kérdés, mondja a francia nemzeti béke­tanács, hogy ezek után érvényben van-e a cseh-francia egyezmény? Érdemes-e a cseh segítés gondola­hogy a beszéd után „a karzatok is felszabadultak a hetek óta tartó depresszió alól”, miután Rassay „ventillálta a hírekkel és álhírekkel teli atmoszférát”... El tudjuk képzelni, hogy a Dob­ utcában mi­lyen lelkes örömkönnyek csurog­tak a pultra ezeknek a homéroszi hőskölteményt megszégyenítő so­roknak olvasása közben. Ez a Rassay! Ez a mi emberünk! Ez a lefékezett, komor és hervadhatat­lan polgár! Ahogy ez össze-vissza­­nyűgözi az átkos jobboldalt s be­fagyasztja a torkokat! Der Rassay! Ahogy éppen ventillál s látni lehet, kérem, a karzatok felszabadulását. A korlát is megindul s kicsúszik a depresszió alól, ha ő beszél t örök kár, hogy a monda- és a mese­világ oly sokszor — és éppen eb­ben az esetben — nem mindenben egyezik a rút valósággal. Mert úgy volt az eset, hogy az átkos jobb­oldal nagyobb részben bent sem volt az ülésteremben Rassay beszé­dénél és így Rassay főképp a libe­rális baloldalt nyűgözhette le. A karzatokat pedig megvizsgáltuk. Nincs semmi baj. Egy szál deszka sem szabadult fel a nagy beszéd következtében...

Next