Uj Magyarság, 1938. június (5. évfolyam, 122-144. szám)
1938-06-01 / 122. szám
A bírák gondjai Az igazságügyi tárca költségvetési vitáját olvasva, magunk elé képzeljük a magyar bírót, amint ott ül akták halmai mögött, a kissé kopott, elhasznált, sivár tárgyalóterem emelvényén. Magunk előtt látjuk fegyelmezetten figyelő arcát, kissé mindig rezervált tekintetét, azt a sajátságos, majdnem egykedvű nyugalmat, amellyel sokszor úgy elnéz az eléjekerülő zavaros, nyugtalan, felizgatott ellentétekben vergődő dolgok felett és egyszerre megérezzük, micsoda nehéz feladata lehet a magyar bírónak, míg ennyire megőrzi nyugalmát, ez annyi belső egyensúlytalanságtól hányatott társadalom , közepén. Egyetlen európai társadalmat nem ért tál annyi válság. Nincs nemzet Európában, mely egy ilyen békeszerződés hóhérrendelkezései után ennyi megpróbáltatás elé került volna. A Károlyi forradalom, a bolsevizmus, az ellenforradalom, a zsidókérdés gyötrő feladatai, a vagyoneloszlás aránytalansága, az agrárproletariátus nehéz problémái, a keresztény középosztály leszegényedése, stb., stb., mind csak egy-egy részletoka ennek a bonyodalmas belső egyensúlytalanságnak. A történelem kényszere folytán mozdulni nem tudó roppant elmaradottság és a magyar tehetség hihetetlen mozgékony felismerő készsége, a külpolitikai befolyások és világnézeti áramlatok folytonos nyár összeütközése Európa e pontján, az állandó belső láz és erjedés, az állandó kielégítetlenség harcterévé tették ezt az országot. Hányféle gazdasági változást kellett átélni a magyar jogszolgáltatásnak, mondjuk csak a forradalmak értékrombolásai és az azt követő valorizációk óta? És milyen ellentétes közéleti áramlatok hatását kell megmérnie, mondjuk csak az Anschluss óta jó, a magyar bírónak a nyugati igazságszolgáltatáshoz képest százszor több erkölcsi helytállásra, százszor világosabb látásra és több bölcsességre van szüksége, mikor az elhasznált levegőjű tárgyalóterem kopott pulpitusára felül, mint akármelyik más kultúrállam bírájának! Ebből következik, hogy nekünk sokkal büszkébbeknek kell lennünk tóráinkra, akik ennyi nehézség, ekkora feladatok ütközői között a legtárgyilagossabb kritka szemében is úgy kiállják a versenyt bármely európai állam bírói karával. De következik az is, hogy ez a büszkeség, ez az erkölcsi megbecsülés nem elég. A társadalomnak, amely ennyi biztonságot érez igazságszolgáltatásában, anyagiakkal is segíteni kell azt az igazságszolgáltatást. Igaza van az igazságügyminiszter úrnak, lehetetlen állapot az, hogy a magyar járásbírák a tárgyalás és élethozatal nehéz és felelősségteljes munkája közben jegyzőkönyvvezetői munkát is végezzenek s maguk vegyék fel írógépbe a tanúvallomásokat. Lehetetlen helyzet az, hogy járásbíráink annyi esztendei jogi tanulmány, annyi évi gyakornoki, jegyzői, vagy titkári működés után az ítélethozatal feladatai közben ráadásul továbbra is gyakornokai, jegyzői, titkárai maradjanak önmaguknak s a hűséges jegyzőkönyvkészítés, a tanúvallomások pontos felvétele őrölje fel megfeszített figyelmük egyik részét. Hiába, a kitűnő szelekció, amelyről Mikecz keddi beszédje is beszámol, ha a bíró szellemi képességeit ez a kétirányú igénybevétel idő előtt elnyúzza. A jóidegzetű, pompás, modern igazságszolgáltatáshoz a mai izgalmas vitágban, a mai bonyolult ügyforgalom közben elsőrendű követelmény, hogy a bíró minden sallangtól, minden mechanikus munkától mentesen, kizárólag csak bírói munkát végezzen, örömmel kell tehát üdvözölni azt a ma bejelentett reformot, hogy a bíróságok irodai személyzetét ezentúl gyorsírásra is kiképzik s a kezelői személyzettől éppenúgy, mint a jegyzőkönyvvezetőktől a jövőben megkívánják, hogy gyorsírással intézzék a vallomásfelvételeket. A bírói munka jobb megbecsüléséhez tartozik az is, amire a mai igazságügyminiszteri beszéd szintén célzást tett, hogy az alsóbb bíróságokat mentesítsék az olyan ügyektől, melyekben a döntés nem jogászi és nem bírói feladat. Valóban felesleges szellemi erőpazarlás a bírói kar bármely tagját a törvény által előírt hosszú előiskola és annyi évi igazságügyi gyakorlat után arra kárhoztatni, hogy olyan tyúkpöröket tárgyaljanak, amelyekben komoly jogászi munkának nincsen helye, melyeket egy bölcs falusi bíró fél perc alatt elintéz, de a szellemi erő irracionális kihasználása az is, amikor a bírónak tisztára közigazgatási, rendőrbírói jellegű ügyeket osztanak ki. Igaz, hogy a bíró legtöbbször éppen olyan jól elvégzi az ilyen munkát, mint az a közigazgatási, vagy rendőrhatóság, de a józan gondolkodás mégsem tartja észszerűnek, ha például a szobrászt állandóan festői, vagy grafikai feladatokkal bízzák meg, ha a zenésznek állandóan szépirodalmi problémákkal, verstani feladatokkal kell bajlódnia. Nem lehet a bírói munkát tökéletesen mentesíteni a hozzá szorosan nem tartozó jogászi és közigazgatási feladatoktól, de viszont az sem válhat rendszerré, hogy a nagyobb bizalom s a peres felek megnyugtatása kedvéért agyonhalmozzák a bíróságot apró becsületsértésekkel és fülemüle-perekkel. A pervesztes fél úgysem szokott a döntésbe egészen belenyugodni, a bíróságok tekintélyét tépázza meg tehát ezeknek az ügyeknek a reá akasztása. A bírói munka jobb megbecsüléséhez tartozik a jobb hivatali épületek és szebb, tisztább, praktikusabb tárgyalótermek kérdése is. Az igazságügy miniszter beszéde erre is kitért, hiszen nem kell lélektan tanárának lenni ahhoz, hogy észrevegyük, mennyivel lehangolóbb, nyomasztóbb a komor folyosókon, sötét bírói előszobákban való várakozás és mennyire befolyással van tán magának az ítélkezésnek a méltóságára is, ha a tárgyalóterem fülledt levegőjével, sivárságával a nyolcvanas évek indóházainak harmadosztályú várótermeihez hasonlít. Igen, bár ez a nemzet sokat költött már egyes városokban szép igazságügyi paloták építésére, sok törvényszéken találunk szinte aránytalanul szép, tágas, ünnepélyes tárgyalótermeket, nem egy olyan járásbíróság akad még az országban, ahol az ügyfél úgy érzi magát a folyosókon, mintha zsibvásárra, vagy zálogházba került volna. Amilyen szépnek találjuk azt a tervet, mely a magyar bírót is talárba akarja öltöztetni, éppen olyan szép és értékes az a törekvés, amely a tárgyalótermek s a bírósági folyosók és előszobák külsejét is méltóbb köntösbe szeretné átöltöztetni. És a magyar bíró munkájának meg A rs. képesmellékfettefflOMér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: KOT HÓNAPRA ftao BTrnirirss'7'm. ^ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 0 PENGŐ, FELFELE S ® 10 * /^vgftOZi/^N BUDAPEST. VDI, JÓZSEF-KÖRÚT fi. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA MN flTAY IQTVÁM 7.1' '• ) TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR IV,,*’W ■ ■ » "l'l V 1-444-00. POSTACSEKKSZAMLA 6500 1938 június 1 SZERDA V. évfolyam 122. szám Hármas erődvonalat épített a cseh hadsereg Moszkvából ismét harminc repülőgép érkezett Prágába • A német határvidéket a csehek aláaknázták A párisi sajtó hamis híresztelésekkel próbál zavart kelteni a szudétanémetek követelései körül Varsó, május 31. A múlt péntekről szombatra forduló éjszaka a lengyel és román határ felett, mint megállapították, 30 szovjetorosz repülőgép repült át Csehország felé. A hivatalos nyomozás adatai alapján kiderült, hogy a repülőgépek cseh jelzéssel repültek cseh pilóták vezetésével. Román körökből származó hírek szerint, a repülőgépek fedélzetén nem volt semmiféle támadófegyver és a repülőgépeket Csehország Szovjetoroszországból áruként rendelte meg. Ezért a 30 repülőgép útja nem tekinthető katonai ténynek. A Kurier Poranny levelezője írja a szudítanémet területről: A határmenti vidéket a csehek aláaknázták, úgyhogy a gépkocsik ezen a területen nem haladhatnak át, nehogy a megrázkódtatás robbanást idézzen elő. A német határ mentén szovjetorosz mintára épített erődítési vonal húzódik. Ez a vonal, technikusok szerint, nem felel meg a célnak, mert az ehhez hasonló erődítmény a spanyol polgárháborúban sem vált be. Az erődítések egymástól nagy távolságra levő vasbeton-kavernákból állnak s ezeket ágyukkal, géppuskákkal és tankelhárító gyorstüzelő ágyukkal szerelték fel. A cseh erődítési vonal lényegesen különbözik a Maginot-vonaltól. Az állásokat egyenként kell meghódítania az ellenségnek. Prága felé haladva húzódik a második erődítési vonal, a harmadik pedig Prágától 22—21 kilométerre fekszik. Mint ebből látszik, a cseh kormány az erődítési vonalak építése alkalmával tekintettel volt arra, hogy a hadsereg támadás esetén kénytelen lesz visszavonulni. A tudósító ezután a cseh hadsereg erejéről és felszereléséről ír, majd felteszi a kérdést, hogy a cseh lakosságnak a hadsereg iránti lelkesedése csakugyan hazafias lelkesedés-e, vagy pedig ijedt félelem. Egy héttel ezelőtt, a mozgósítás alkalmával, senki sem jelentkezett a köztársaság védelmére és senki sem volt készen arra, hogy meghaljon a hazáért. Akkor valóságos pánikhangulat uralkodott és a csehek rémülettel terjesztették egymás között a hírt, hogy az angol követ azt a tanácsot adta polgártársainak, hogy hagyják el Csehországot. Ez a pánik azóta is tapasztalható a lakosság körében. Prágából érkező jelentés szerint David, a cseh parlament véderőbizottságának tagja, hivatalos nyilatkozatot adott ki, mely szerint szovjetoroszországi egyhónapos tartózkodása során ígéretet kapott Kalintől, hogy a szovjet a Csehország elleni támadás esetén meg fogja találni a módot és utal arra, hogy biztosítja hadseregének átkelését Csehország felé. Lengyel politikai körökben a kijelentéssel kapcsolatban megállapítják, hogy Lengyelország bármilyen keresztülvonulási vagy keresztülrepülési kísérlettel szemben a legerélyesebb ellenállást fejtené ki. Ez az álláspontja egyébként Romániának is. Hozzáértő lengyel körök szerint Kalinin, kijelentése, amennyiben megtörtént, tisztán propaganda-célokat szolgált. Henlein Konrád mondja: A részleges mozgósítás nem indokolható a rend és a nyugalom biztosításával Asch, május 31. Henlein Konrád, a szudétanémetség vezére, a Transocean hírszolgálati ügynökség tudósítójának adott nyilatkozatában kiegészítette a karlsbadi programban néhány héttel ezelőtt felállított követeléseit. Henlein mindenekelőtt megállapította, hogy a szudétanémet vidékek közigazgatásának központi önkormányzatát követelik, tehát nem lehet szó arról, hogy elfogadják kisebb helyi önkormányzatok létesítését. Az újságírónak arra a kérdésére, hogy az önkormányzati követelés kiterjed-e a haderőre is, és ha igen, úgy képzelik-e ezt, mint Belgiumban, ahol a hadseregben nyelvi és törzsi megkülönböztetés szerint létesültek az alakulatok, Henlein így felelt: — Nemzeti önkormányzatunkra irányuló követeléseink általában nem terjednek ki a haderőre, mégis szükségesnek látjuk, hogy ezt a kérdést is a lélektani célszerűségek szerint intézzék és ezeket a szempontokat a katonai követelmények minden biztosítása mellett tekintetbe vegyék. — Az államháztartás jövőbeni alakulásánál — folytatta Henlein — az egyenjogúság alapelvét nemcsak a számok mechanizmusa szerint kell alkalmazni, hanem lényegileg is, hogy a törvényileg meghatározandó igazságos kulcs alapján a népek és népcsoportok valóban arányosan részesüljenek az állami juttatásokban. A részleges mozgósítás ügyeiről Henlein ezeket mondotta: — A korosztályok behívása és a csa becsüléséhez tartozik legfőképpen, amiről Mikecz Ödön kedden szintén említést tett, a bírók és bírósági tisztviselők anyagi helyzetének további megjavítása. Azok a különböző családvédelmi jellegű anyagi segítségek, melyeket Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter bejelentett, mint az igazságügyminiszteri beszéd is bizonyítja, ki fognak terjedni a bírákra és az igazságszolgáltatás egész hivatalnoki karára. A nemzetnek éreznie kell, hogy minden pengő, mellyel a bíróság megélhetését följavítják, a nemzet belső biztonságát, lelki egyensúlyát s az államhatalomban való bizalmát erősíti a mai nagy egyensúlytalanság és bizalmatlanság idején. A magyar bíró az infláció szörnyű megpróbáltatása idején is éppen olyan erkölcsi magaslaton állt, éppen olyan érintetlen maradt, mint azután, amikor státusát úgy, ahogy, mégis csak rendezni kezdték. De éppen ez a nagy megpróbáltatások közben való helytállás teszi kötelességévé az országnak, hogy a bírói kar életszínvonalát állandóan emelje és javítsa. A nemzeti becsület kérdése ez.