Uj Magyarság, 1938. augusztus (5. évfolyam, 172-195. szám)
1938-08-02 / 172. szám
Mi történt a Balkánon ? Irta: Makkai János A világháború előtt egy évszázadon keresztül ijesztő, titokzatos s egyben varázsos hangzása volt az európai diplomáciában ennek a szónak: Balkán. Innen indult el a legtöbb háborús konfliktus és a nagyhatalmakat egymás ellen ingerlő feszültség a görög szabadságharc óta, amely az ozmánság Európából való visszaszorulását s a szláv erők feléledését indította útnak. Ez az elmúlt száz esztendő két nagy erőnek: az orosz és a török imperializmusnak a mérkőzése volt, amely körül néha vitustáncot járt egész Európa. A haldokló török uralmat egy nagy eszme, egy ébredő gondolat kezdte kiszorítani az európai kontinensről: a nemzetiségi elv, amely fölé egy nagy imperializmus vágyai és érdekei építettek emberöltőkre szóló katedrálist, a keresztény, ortodox és szláv gondolat egyesüléséből származó s a nagy orosz célokat szolgáló, sőt világhatalmi ábrándokat zengő pánszlávizmust. E két erő mérkőzése s a köréjük fonódó nemzetközi érdekek törvényszerűen nem engedték annakidején, hogy a Balkánon, ahol a nemzetiségi és egyéb kérdések amúgy is rendezetlenek voltak s ahol az újonnan keletkezett kis népek még az európai politika elemi iskoláit járták — végleges rend, béke és nyugalom teremtődjék. A pánszláv gondolat hatalmas politikusokat, diplomatákat, sőt írókat és költőket adott a világnak, s ezeknek hatása alatt a balkáni népek öntudata kifejlődött, kulturális életük kivirágzóit. Az európai közvélemény annakidején évtizedeken keresztül csodálta a matuzsálemi korú balkán-politikusok, egy-egy Basics, Venizelosz, vagy Bratianu fantasztikus ravaszságát és néha igen tiszteletreméltó képességeit. A törökség kétségbeesett erővel tartotta hatalmában a Balkán-félszigetet; az orosz milliók fanatikus hittel és rajongással törtek vágyaikban Konstantinápoly és a melegtengerek felé; a cárok csinálták az udvari politikát és neveltették a Balkán leendő urait; a Monarchia rendkívüli igyekezettel védte jogait és érdekeit egy számára kedvezőtlen fejlődési korszakban; a német fejedelmi udvarok küldték a dinasztiákat az új országok számára s a nyugati terérök, ágensek és fegyverkereskedők ellepték a Balkán városait. Lehet-e csodálni, hogy a békeidők unalmas lassúságát így a balkáni viszályok tették hosszú időn keresztül izgalmasakká és veszedelmesekké ? Mindez azonban a világháborúval jórészt elmúlt, a kalandosság valósággal semmivé lett, noha a Balkán politikai és közgazdasági jelentősége ma sem kisebb a nagyhatalmak szemében, mint annak idején. Oroszország és vele a pánszlávizmus összeomlott; a török nacionalizmus belterjessé vált, s ezzel az évszázados viszályok magja elenyészett; a balkáni államok önállóak, függetlenek és teljesjogúak lettek s közülük egyikmásik teljes nemzeti aspirációját is elérte. Kevés esetben mutatja szebben és pregnánsabban a történelem, hogy a válságok hogy elenyésznek, hogy módosulnak, s a történelmi problémák hogy megszűnnek, hogy átalakulnak . .. Ma már a Balkán nem viharzóna többé abban a tekintetben, mint annak idején volt. Az európai háború veszedelme semmi valószínűség szerint sem innen fenyeget manapság. Európának s a világot uraló népeknek ma egészen más problémáik és sokkal veszedelmesebb izgalmi gócaik vannak, mint annak idején a Balkán volt. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ha az orosz politikának van is köze a mai balkáni szövetséghez s így közvetve az egész balkáni politikához, azért az egykori vonzás megszűnt s a balkáni államok közül ma egyetlen egy sincs, amely Moszkva hatása alatt állana. A Balkánra ma csak a két nagy európai hatalmi szféra gyakorol effektív hatást: az angol-francia entente cordiale és a Berlin—Róma tengely; az első a közelkeleti kereskedelmet, valamint az orosz-török relációkat kezében tartó erejénél, a másik közelségénél és kontinentális hatalmánál fogva. Meg kell azonban állapítani — s a balkáni politika szempontjából ez a lényeg —hogy ha van angol-francia és német-olasz ellentét a világpolitikában, annak lényege nem a balkáni kérdésekre vonatkozik. A két tengelyt sokkal jobban érdekli ma a spanyol probléma, a gyarmatok kérdése, sőt Csehország sorsa, mint az, hogy mi történik a balkáni államokkal, s ezért az érdekelt Balkán-országok könnyen rájöhettek arra a hasznos igazságra, hogy a világ nagy ellentéteit nem feltétlenül szükséges mindenkinek a saját bőrén kitapasztalnia. Ebből az elgondolásból indult ki a békülés s a közeledés számos kezdeményező lépése az eddig egymással szöges ellentétben élő déli országok között s az a politika, amelyet Sztojadinovics délszláv miniszterelnök képvisel, aki a maga hivatását a két ellenerő paralizálásában látja, igen jó hatást gyakorolt a Balkánra. Délszlávia és Bulgária hónapokkal ezelőtt messzemenő barátsági megállapodást kötöttek s most Szalonikiben aláírták az egyezményt, amely megnemtámadási szerződést létesít az összes balkáni államok között s ennek fejében megszünteti a bolgárokra vonatkozó és Neuillyben kelt békeszerződés megalázó és egyenjogúságot nem engedélyező rendelkezéseit. Ez a fejlemény azt jelenti, hogy a balkáni államok között sikerült békét teremteni anélkül, hogy Bulgária belépett volna a Balkán-szövetségbe, mint azt a bolgár miniszterelnök legutóbbi beszédéből következtetni lehet, ugyanakkor pedig egy újabb páriskörnyéki békeművet tett a poros akták közé az idő. Örömmel láthatjuk, hogy világháborús fegyvertársunk, Bulgária, ezzel a lépéssel állami életének újabb fejlődési szakaszához érkezett el a teljes egyenjogúság jegyében s ezt az eredményt úgy sikerült elérnie, hogy az egykori és jelenleg barátaiban semmi ellenérzést nem keltett, ellenkezően, megelégedést okozott. Magyarország is örömmel veszi tudomásul Bulgáriának ezt a sorsfordulatát, mert nekünk nem érdekünk, hogy középeurópai problémáinkat a balkáni viszályok keresztezzék. Magyarország a középeurópai kérdéseket a Nyugatemrmából jövő igazságok s a Nyugatról ideható politika eszközeivel és ereje- Am képesme^érdette/TOffl/ért ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFT FIJI« SZFRKFSZTA. ______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: S PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- raw-MiB fWMUuawu.^ BUDAPEST, Vffl, JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMARA MILOTAY IQT1/AN &.w 0/tT^1 TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR mifcVIH! 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1938 augusztus 2 KEDD V. évfolyam 172. szám Dörögnek az ágyuk, robbannak a repülőbombák a Távolkeleten Szombat reggel óta egész ezredek és tankosztagok harcolnak a szovjetorosz-mandzsu határon A Távolkeleten hónapok hosszú sora óta ropognak már a puskák, kattognak a gépfegyverek, a szovjetorosz-mandzsu határ mentén mindkét részről hatalmas katonai erőik gyülekeznek. A „fegyveres béke” egészen különleges állapota alakult ki a Távolkeleten, állig felfegyverkezve, folytonos kirobbanásokkal fenyegető feszült hangulatban nézett egymással farkasszemet két nagyhatalom, a terjeszkedő Japán és Szovjetoroszország. Szombaton reggel azután megdördültek az ágyúk: most már harmadik napja szabályos, mind nagyobb arányokat öltő ütközet tombol Csangku-tengnél, amelyben résztvesznek már a legmodernebb, nagyhatású fegyvernemek. Ennek ellenére nincs még szó arról, hogy kitört volna az orosz-japán háború; a hivatalos jelentések mindkét oldalról „újabb határincidensről” szólnak, amelynek elintézésére lázas gyorsasággal irányítanak Csangkufeng felé újabb csapatokat, ütegeket, harcikocsi osztagokat és repülőrajokat. Annyi kétségtelen, hogy a helyzet válságos, a legközelebbi napok vagy órák fejleményei beláthatatlanok. Tokiói jelentés: harminchét orosz elesett, tizenegy harcikocsi a zsákmány A történteket egyelőre rendkívül nehéz megítélni, vagy áttekinteni. A két fél jelentései egymásnak mindenben ellentmondók, egymást sokszorosan megcáfolják, azoknak alapján a tényállást is alig lehet rekonstruálni. Mindkét fél azt állítja, hogy a másik csapatai hatoltak be az ő területére, a másik követte el a határsértést és az kezdte meg a támadást. A tokiói jelentés szerint a szovjetorosz csapatok Oangkufeng és Csaiszoufeng között mandzsu területre hatoltak be. Egyesült mandzsujapán csapatok megtámadták ezeket a szovjet osztagokat és visszaszorították őket, majd megszállták a csanghufengi dombokat és ezzel helyreállították Mandzsukuo területi épségét. A közlemény ezután a következőket mondja: — A szovjet csapatok szemmeláthatólag veszteségeket szenvedtek az ellenségeskedések során. A visszavonuló szovjetcsapatok 37 halottat hagytak hátra, azonkívül nagymennyiségű hadianyagot. A hadizsákmány tizenegy harcikocsi, két hegyiágyú, egy tankelhárító ágyú és két golyószóró. A japánok veszteségei is számottevőek. " ■ Moszkvában a Szovjet Távirati Iroda, jelentése ezzel szemben azt állítja, hogy a japánok a Khasszán-tótól nyugatra fekvő magaslatoknál átlépték a határt és meglepetésszerűleg megtámadták a szovjet határőrséget. A harc több órán át tartott. A japánok igen erős ellenállásra találtak és úgy emberben, mint hadianyagban súlyos veszteségeket szenvedtek. Moszkvában ismételten megcáfolták azokat a japán jelentéseket, hogy a japán-mandzsu csapatok Csangkufengnél harcikocsikat és ágyúkat zsákmányoltak volna. Orosz rohamok és repülőgép támadások a japán állások ellen A harc vasárnap Csangkufeng környékén elcsendesedett, csak néhány szovjetorosz repülőgép szállt föl és tett felderítő utat mandzsu terület fölött. Hétfőn reggel azután újabb nagyobb arányú összecsapások következtek. Orosz ütegek tűz alá vették a csangkufengi dombon elfoglalt japán állásokat, majd háromszáz főnyri szovjetorosz gyalogság és lovasság rohamra indult a magaslatok ellen. A táma- vel s az általános európai rendezés gondolatával igyekszik megoldások felé vinni. Magyarország sosem folytatott balkáni, hanem mindig középeurópai és nyugati politikát. Mi örülünk hát annak, ha egy egykori viharzónában közelünkben béke keletkezik, örülünk annak, ha az egyenjogúság eszméjének térhódítását látjuk s biztató jelt olvashatunk ki az idők változásából arra, hogy békés utón komoly eredményeket lehet elérni ma az események nyomása alatt. „Magyarországnak egyetlen problémája sincs, ami békés utón ne volna rendezhető” — mondotta nemrégiben Kánya Kálmán külügyminiszter s ez a mondat hosszú időre alapját kell, hogy képezze összes európai elgondolásainknak. Hogy a problémákat hogy lehet viszont békésen megoldani, arra egyre több gyakorlati példa mutatkozik. Ezekközül egy, íme, a más esetben nem utánozható alakjában Bulgária esete is, amelyet köröskörül olyan népek vesznek körül, amelyek egykor nem voltak számára se szövetségeseknek, se jóbarátoknak nevezhetők. Mindenesetre érdekes, hogy a békeszerződések egyik utolsó maradványa is semmivé lesz most ezzel a balkáni paktummal. Maguk az érdekeltek semmisítik meg a neuillyi békemű fontos rendelkezéseit ugyanakkor, amikor Bulgária ellenszolgáltatás nélkül csupán békekészségét adja egy jövendő együttműködés politikai művéhez. Nem csodáljuk, ha az angol sajtó most azt mondja: „A többi kiöregedett békeszerződést is revideálni kell.” Ez a revízió most már bizonyára és föltartóztathatatlanul be fog következni, mert nagy európai érdekek szólnak amellett, hogy a Balkán pacifikálása után Középeurópában is béke legyen. Mégpedig igazságon alapuló, valóságokon nyugvó és komolyan megszervezett béke. Ezért a békéért valószínűleg mindenkinek áldozatokat kell hoznia, de az áldozatok mértékében mégis különbségeknek kell lennie akkor, amikor majd a nemi és nemzeti igazság a maga erejét érvényesíti.