Uj Magyarság, 1939. március (6. évfolyam, 49-74. szám)

1939-03-01 / 49. szám

2 natkozásban testületileg és egyénileg is be­lépnek a magyar élet pártjába. A meg­állapodás­ végrehajtására a kerületekben legkésőbb harminc napon belül kerül sor.. A jelenlevők viharos helyeslése közben jelentette ezután, hogy a párt vejére Te­leki Pál gróf miniszterelnök lett, az elnöki tisztet pedig továbbra is Csilléry András tölti be. Az újonnan belépett tagokra való tekintettel szükségessé vált a párttisztsé­gek újbóli, betöltése. Nagy László dr. pártigazgató ismertette az elnöki tanács idevonatkozó egyhangú javaslatát a következőkben: Társelnökök Bednárz Róbert, Bényi Károly, Darányi Gyula, Homonnay Tiva­dar, Lázár Ferenc, Petrovácz Gyula, he­lyettes elnök Vállyi Lajos, ügyvezető al­elnökök Cselényi Pál dr., alelnökök Bo­­csáry Kálmán, vitéz nemes Juhász Jenő, Kertész­­ Elemér, Kövesligethy Miklós, Krizs Árpád,­­Müller Antal, Szőke Gyula, Toperczer Ákosné, Verebély­ Jenő és Vi­­czián István. Központi pártigazgató lett Nagy László dr., központi főtitkár vitéz Hajnóczy Béla, jegyző Vály Ferenc, Lotz Antal és Brezik Félix, pénztáros Bivényi Károly, ellenőr Gidró László és Szántay István, ügyész Szakál Antal. Az intéző­­bizottság tagjai lettek: Baján Ferenc, Dongó Orbán, Halter Károly, Hencz Lajos, Hüttl Károly, Ilovszky János, Kasics Margit, Katona János, Kossalka János, Kuncze Lajos, Miklós Ferenc, Mihalovits Zsigmond, Molnár László, Pakányi Ferenc, Paulheim Ferenc, Szabó Géza, Szabó Imre, Szabó József és Wenczell Árpád. , Az értekezlet az egyhangú választás után tudomásul vette azokat a módosítá­sokat, amelyek a párt ügyrendjében szük­ségessé váltak. Csilléry András ezután az értekezletet Teleki Pál gróf miniszterelnök megérkez­téig felfüggesztette. ■VMJICMUtSAC SZERDA, 1939 MÁRCIUS 1 Csilléry András: Csak 1919-ben döbbentünk rá, hogy a zsidó szellemiség könyörtelen diktatú­rája milyen rettenetesen kifosztott bennünket Teleki Pál gróf miniszterelnök vitéz Imrédy Béla volt miniszterelnök, Vá­y László báró államtitkár, Duligi Edék dr. miniszteri osztály­tanácsos, a sajtóosztály helyettes, vezetője és Incze Péter miniszteri osztálytanácsos kíséretében érkezett meg. Csilléry András újból megnyitotta az ér­tekezletet és üdvözölte a miniszterelnököt. Hangsúlyozta: az a körülmény, hogy a miniszterelnök a pártot személyesen kívánja irányítani, olyan nagyjelentőségű esemény, amelynek súlyát legjobban azok a régi harcosok tudják felmérni, akik a keresz­tény nemzeti eszme diadalra juttatása érde­kében esztendők hosszú során át­törhetet­­lenül küzdöttek. Húsz esztendő elmúlása után végre elérkeztünk a nemcsak kijelen­tésekben, hanem lényegileg is keresztény nemzeti irányú kormányzathoz. Történelmi visszapillantást vetve, rámu­tatott arra, hogy csak 1919-ben döbben­tünk rá, milyen rettenetes módon kifosz­tottak bennünket. Évszázadokon keresztül sajátos nemzeti kultúránk minden vonat­kozásban idegen befolyás alá került, egy idegen fajta saját testére szabta a ma­gyarok országát és a nemzetépítő ma­gyarság nemcsak elvesztette a vezető szen­tséget, hanem a gazdasági és szellemi rab­szolgaság olyan fokára süllyedt, amelyről arcpirulás nélkül megemlékezni sem lehet. A liberális Magyarországhoz mindenben hasonló lett a liberális Budapest. A pol­gármesteri széket ugyan keresztény ember töltötte be, de a zsidó szellemiség uralmát könyörtelen diktatúra formájában gyako­rolta Vázsonyi Vilmos. Az ellenforrada­lom akk­or jutott el a legigazabb öntudat­hoz, amikor elfoglalta Budapest város­házát. Hangsúlyozta ezután, hogy Teleki Pál gróf Wolff Károllyal egy sorban küzdött, s amikor kormányra került, voltak is olyan sikerei, amelyeket lelkesedéssel tap­solt meg az ország keresztény társadalma. Hogy a bátor kezdeményezést nem követ­ték nyomon a tartós sikerek, azért az idő­közben zárt csatarendben felsorakozott liberalizmus a felelős, amely értette­­ a módját annak, hogy maga mellé állítsa a szabadelvű gondolatokkal amúgy is telí­tett későbbi kormányt A Wolff Károly köré tömörült keresztény községi párt állta a harcot. — A hála és szeretet spontán érzéseivel gondolunk Imréd-­ Bélára ma is, — mon­dotta beszéde további során —, mert soha­sem fogjuk elfeledni, hogy felismerte a helyzetet s nemcsak segítséget nyújtott az együttműködéshez, hanem átérezve a tra­díció és kötelességteljesítés parancsát, az élre is átlőtt. Az, hogy ma ebben a pártban nagyméltóságod katonáiként mindazok szolgálattételre jelentkeznek, akik koráb­ban önálló pártkeretekben dolgoztak ugyan­azokért a célokért, Imrédy Béla érdeme. Igaz és, elhivatott embernek ismertük meg és valamennyien bízunk­ abban, hogy nem­csak nem, veszítjük el, hanem számíthatunk arra is, hogy a keresztény­ községi politika aktív harcosainak első sorában köszönthet­jük. (Élénk helyeslés.) — A mai csatlakozást nem az opportuni­­tás, nem a hatalomvágy, hanem szíveink legmélyén rejtőző hazafias lelkesedés dik­tálja, amely párosul nagyméltóságod iránti tiszteletünkkel és bizalmunkkal. Régi harcosok köszöntik nagyméltóságod­ban a régi harcost és várják nagyméltó­ságod útmutatását. Beszél Teleki Pál gróf Ezután Teleki Pál gróf miniszterelnök állott szólásra és a következőket mondotta: — Amikor bejöttem ide, annyi ismerős arcot, annyi olyan barátot láttam, akivel húsz esztendő előtt együtt dolgoztam, hogy majdnem megfiatalodtam. Majdnem az az érzés fogott el, hogy talán itt az asztalnál fogom találni Wolff Károly bará­tomat. Azt hiszem, hogy nemcsak nekem jutnak eszembe ezek a régi idők, amikor az ő vezérlete alatt megkezdtük a küzdel­met és amikor mi Gömbös Gyulával Fő­­méltóságú Urunk vezetése alatt Szegedről idejövet egyesültünk valamennyien közös munkára. Ezt a munkát folytatjuk most is. — Csilléry őexcellenciája jellemezte az azóta elmúlt időket. Megvolt az oka an­nak, hogy miért volt a dolgoknak ez az iránya, miért volt ez a hullámzása, miért alakultak az első fellobbanásunk után — amely rövid ideig tartott — a dolgok úgy, hogy majdnem az volt a helyzet, hogy védelmi pozícióba kerülünk és miért jött ez a második előrenyomulásunk most, az utóbbi időben. •­ Az első­­időkben nagyon sokan azt hitték, hogy az első fellobbanás, a hábo­rúra és a kommunizmusra következő ke­resztény visszahatás után visszatérünk a háború előtti idők folyamatába. Amikor azután jött a dekonjunktúra és világ­szerte látszott, hogy a háború által terem­tett állapotok nem egyszerűen a háború­nak a következményei, hanem sokkal na­gyobb dolgot élünk át: a lelkiség nagy válságát, amelynek a gazdasági problémák csak jelenségei voltak és következményei, a világháború pedig csak epizód, akkor kezdődött csak nagyobb fokban a lelki reakció, annak az erőnek igazi érvényesü­lése, amely nem a világháborúra volt vá­lasz, hanem amely válasz volt a materia­lizmusra a maga egészében. Ez a különb­ség jelentőségében a háború utáni első és a mostani visszahatás között, annak elle­nére, hogy a vezetők közül sokan már akkor látták ezt a helyzetet, csak a világ nem látta. Ez a különbség a két időszak között és egyben ez a jellemzése annak az új keresztény lendületnek, amelyben most vagyunk és amely nem a világháborúra, hanem a XIX. és XX- század elejei egész liberalizmusra és materializmusra való reakció. (Hosszantartó helyeslés.) Ez az utolsó küzdelmünk a zsidósággal .­ Ezzel összefügg az, amit szintén Csil­léry András barátom mondott, hogy ez ■utolsó küzdelmünk a zsidósággal. Utolsó, de­­nem könnyű, nem három hónap alatt, nem hat hónap alatt, de nem is egy, vagy két év alatt lefolyó küzdelem, hanem nagy és hosszú, méreteiben is annak megfelelő küzdelem, amire válasz. .. Már a zsidójavaslat indokolása is ki-, emeli, de azóta is mondották többen, így Imrédy Béla őexcellenciája, s magam is és ■még sokan mások, hogy itt évtizedes, vagy majdnem évszázados mulasztásokat teszünk jóvá. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy abban az időben tökéletesen fel lehe­tett ismerni a helyzetet, hiszen hetven év­vel­­ ezelőtt élt embertől nem követelhetjük azt, hogy a mai helyzetet előre lássa. De az eredmény, amely rövid évszázad alatt kialakult, nyilvánvalóan olyan állapotot teremtett meg, amelyet ma már csak na­gyon radikális rendezéssel lehet orvosolni. Mi nem tehetünk erről. Nem állítom azt sem, hogy azok tehetnek róla, akik 50 év­vel ezelőtt éltek, de a probléma itt van, ezt rendezni kell, akár tehet róla valaki, akár nem.­­ Minthogy radikálisan kell belenyúlni a dolgokba, ennek következtében világos az is, hogy az, amire vállalkoztunk, nagy dolog. Nagy dolgokra vállalkoztunk és ke­ményen állni kell ezt­­ a harcot­, Nehézsé­ gekkel fog talán járni ez a harc, ezt soha­sem titkoltuk és mindig nyíltan megmon­dottuk. Meg is kell mondani, mert ha a keresztény társadalom ezt nem érzi át, nem volna képes azt megvívni. Át kell érezni a harcnak a nehézségeit, de minden harc, minden háború nehéz, minden háború nélkülözésekkel jár. A katonákra nézve sokszor éhséggel, szomjúsággal, a felelősek részére bajokkal, másokra nézve sebesülés­sel és még másokra nézve halállal is. Mind­ezt számbavéve is, a katona megy és meg­vívja a harcát. Tehát nekünk is tisztában kell lennünk azzal, hogy ha nem is a ka­­tonáékéval azonos veszedelmekkel, de igen sok tekintetben nagy nehézségekkel és küz­delmekkel kell számolnunk, a harcot azon­ban állni kell. — S az, hogy itt olyanok találkozunk, mégpedig ma olyan, helyzetben, hogy az országnak az ügyeit elsősorban mi irá­nyítjuk — akik húsz­ évvel ezelőtt már ugyanebben a harcban állottunk, minden-m­1 esetre záloga annak, hogy ehhez a harc­hoz az erő, az elszántság megvan és meg is marad. (Lelkes taps és éljenzés.) Ha kézről-kézre adjuk is a kormánykereket, kezünkből nem adjuk ki . Az elmúlt húsz év alatt már mi is átéltünk nehezebb időket, olyanokat is, amikor eszméink diadalát már-már fosz­ladozni láttuk. De nem csüggedtünk, nem engedtünk belőle, együtt maradtunk Wolff Károly zászlaja alatt, tovább har­coltunk, a zászlót soha el nem hagytuk s most ismét itt vagyunk. Itt vagyunk ma cselekvő módon és cselekvőképesen­. (Nagy taps és éljenzés.) Ez adhat nekünk mind­nyájunknak bizalmat arra, hogy igenis, meg tudjuk majd vívni ezt a küzdelmet. Azok a reformok, amelyeket hozunk,­­ré­szei, elemei ennek az egész küzdelemnek. — Nem akarok most itt hosszú, nagy programot adni, hiszen programomat el­mondottam a Házban. Elmondotta előttem Imrédy Béla is, sőt elmondották már mind­kettőnk elődei is. Mert hiszen mindez egy­másból folyik, legfeljebb gazdagodik a pro­gram, ahogyan haladunk, s változnak a részletei, aszerint, amint az ember más és más helyzetekkel áll szemben a küzdelem­ben, de lényegileg ugyanazt a harcot vív­juk. •­ Ebben a húsz esztendeiben magában megvan a program, s amikor azt mondom, hogy mi, vagy közvetlen elődeink ezt a programot már kifejtették, visszanyúlhatok odáig, amikor Wolff Károly először lépett a mi körünkbe, akik itt vagyunk, s először mondott beszédet, s azután újra és újra szólott itt és nálunk, a keresztény nemzeti ligában, de másutt is mindenfelé. A pro­gram maga a mi állandó összetartásunk a keresztény eszme mellett, a mi állandó küzdelmünk, hogy ezt Magyarországon vég­legesen diadalra juttassák. — Természetesen ,na­gyon melléj!.a fel­adat, mert — amint a törvényjavaslat in­dokolásában magunk is kifejtettük — Európának talán nincs egyetlen országa, ahol a zsidókérdés olyan súlyos volna, olyan nagyméretű a tömegeknél és az arányszámnál fogva, is és a zsidóságnak a keresztény társadalomba való beszövődése miatt is. Sokkal könnyebb a probléma például Lengyelországban, ahol éles válasz­fal volt a keresztény társadalom és a zsidó­ság között s nincs olyan összeszövődés, mint amilyen nálunk tapasztalható. — Sokkal könnyebb a probléma olyan országban is, ahol — bár az arányszám nagyon kicsiny — ha az összeszövődés maga aránylag nagy is, de az arányszám­hoz képest, számbelileg csekély. Nálunk éppen az összeszövődés a legnehezebb pro­bléma s ez az, amit még magunk is túl­­kevéssé realizálunk, de amit a külföld például egyáltalában nem ismer. S ebben van a mi törekvéseink külföldön való meg­ismertetésének nehézsége, mert külföldön, igen kevesen vannak olyanok, akik szemé­lyes tapasztalat alapján ismernék a mi állapotainkat.­­ Ezért ez a munka nemcsak a meg­oldásra irányuló belső munka, hanem fel­világosító munka is kifelé, hogy a külföld is megismerje és megértse helyzetünket.. Erre törekedtek ekkre ha is és törekedni fogok magam is. És láttnm is, hogy ha ide­genek jönnek ide közénk, megértik ezt. Éppen ma volt nálam két fiatal angol. Munkácson jártak és onnan jöntek Buda­pestre. Azt mondották, hogy a látottak és tapasztaltak után sokkal jobban értik most a helyzetet, mint azon a napon, ami­kor határunkat átlépték.­­ Nagy erőre és nagy akaraterőre van ezért szükség, hogy átjussunk a küzdel­men. De én bízom abban, hogy a magyar nemzet ezt a küzdelmet győzelmesen fogja megvívni, éppen úgy, mint számtalan más küzdelmet megvívott és hogy éppen a székesfővárosban, ahol minden szála az országnak összefut és ahol mindnyájunk akaraterejéből, de végeredményben mégis elsősorban vezérünk, Wolff Károly gyújtó szavai és gyújtó egyénisége alapján, ez az erő összekovácsolódott, ez az erő megvan, erre az erőre bátran lehet építeni. Azt hiszem, hogy erre az erőre a keresztény politika olyan biztonsággal építhet, hogy nyugodtan mehet a maga útján és bizton­sággal remélheti a keresztény magyar po­litika célkitűzéseinek elérését. ... ám.Hosszú az, fáradságos, de nem­ hiszem, hogy ehhez kitartást, összetar­tást, bizalmat kellene kérnem, mert min­dig összetartottunk, mindig bíztunk egy­másban. Tovább fogjuk végezni munkán­kat, úgy, ahogy eddig végeztük, s ha kéz­­ről-kézre adjuk is a kormánykereket, kés­zünkből nem adjuk ki, hanem visszük a­ hajót tovább. (Hosszantartó lelkes éljen­­zés és taps.) Csilléry András elnök hálás köszönetet mondott a miniszterelnök lélekből lélekhez szóló szavaiért. Biztosította a miniszter­­elnököt arról, hogy itt kemény, elszánt kat­­onák vannak, akik húsz esztendő küzdel­meiben megedződtek és akik nem fognak sohasem visszariadni, ha nehézségek tor­nyosulnak eléjük és a városházán, ahol örökké a keresztény nemzeti politikának kell megmaradnia, minden körülmények kö­zött biztosítják helyüket. Vitéz Imrédy Béla: Kérem, hogy az irántam tanúsított ragaszkodást vigyék át a miniszter­elnök úrra Ezután az értekezlet résztvevőinek sür­gető tapsára általános éljenzés közepette vitéz Imrédy Béla szólalt fel. — Valóban nem tudom ,— mondotta —, milyen jogon szólalok itt fel, legfeljebb vendégjogon, mert hiszen nem vagyok a párt tagja. Úgy érzem azonban, ennek a mai napnál­, a két párt formális egyesülé­sének létrejöttéhez van valami közöm, amint ez kifejezésre is jutott az elnök úr megnyitó szavaiban is, amelyekért hálás köszönetet mondok, s amelyekben érde­meimet és munkásságomat mértéken felül honorálta. — Teleki Pál gróf miniszterelnök úr fel­szólalása mindnyájunk szívében igazán mély nyomokat hagyott, mer hiszen a ke­resztény gondolat egyik legrégibb harcosa ebben az országban. A tapasztalatok bir­tokában, amelyeket húsz évi küzdelem fo­lyamán szerzett, teljes tudatában a nehéz­ségeknek, amelyek előttünk állnak, vállalta a pártvezérséget nemcsak a városban, ha­nem az országban is, s ezért minden hazafi­nak hálája illeti meg. — Amikor néhány nappal ezelőtt átad­tam a vezetést, teljes megnyugvással tet­tem, mert tudtam, hogy Teleki Pál gróf személyében a magyar keresztény gondo­latnak olyan harcosa veszi át a vezéri pálcát, aki nemcsak húsz év küzdelmeiben, megedződött, tapasztalatokban, tudásban gazdag ember, hanem olyan törhetetlen akarattal is rendelkezik, amellyel egyedül­ lehet ezeket, az, eszményeket, győzelemre vinni. Teljes szívvel kívánom, hogy ez a törekvése sikerrel járjon s a magam ere­jét is e törekvés szolgálatában rendelkezé­sére bocsátom­ (Viharos taps és éljenzés.) — Arra kérem az összes jelenlévőket, hogy azt a szeretetet és ragaszkodást, ame­lyet irántam tanúsítottak e rövid időn keresztül, mely alatt együtt dolgoztunk, vigyék át rá teljes egészében s fegyelme­zett és hűséges katonái legyenek, mint amilyenek voltak húsz éven keresztül a keresztény nemzeti gondolatnak. A keresztény főváros megalapozásában a most egyesült két pártnak nagy része volt és szívből kívánom, hogy a két pártnak a mai napon létrejött egyesülése hozza meg a végső döntő lökést ahhoz, hogy a keresz­tény Budapest élő valósággá váljék. (Hosz­­szantartó lelkes taps és éljenzés.) Ezzel a szívbéli kívánsággal köszönöm meg még­­egyszer az elnök úr kedves üdvözlő szavait. Imrédy Béla beszédét a pártértekezlet résztvevői lelkes tapssal és éljenzéssel fo­gadták. Csilléry András elnök zárószavaiban hangsúlyozta, hogy a párt vitéz Imrédy Bélát is visszavárja a küzdők sorába, mert kemény, elszánt katonákra és vezetőkre van szükség ahhoz, hogy a keresztény gon­dolatot érvényesíteni tudják. A párt mun­kásságára Isten áldását kérte. Ezzel a pártértekezlet véget ért. A tagok igen nagy számban maradtak együtt vacsorán a klubhelyiség­ben.

Next