Uj Magyarság, 1939. április (6. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-01 / 75. szám
Anngol farizeizmus írta: Károlyi Imre gróf A csehországi német protektorátusból kifogólag az angol közélet minden terén, parlamenti beszédekben, újságcikkekben, társadalmi egyesületek gyűlésein a Németországgal szembeni irigységnek, gyűlöletnek és a szinte dehonesztáló félelemnek olyan kitörései észlelhetők, amelyek messze túlmennek a józan ész határain, amelyek egyrészt a világbéke szempontjából aggályosak és megdöbbentők, másrészt a történelmi igazsággal homlokegyenest ellenkező kenetteljes morális alátámasztásukban felháborítók, sőt egyenesen undorítóak. A világ legelső lapja, a Times, minden számában garmadával közöl számottevő közéleti férfiak részéről írt leveleket, amelyek hemzsegnek a Hitler kancellárral szemben használt durván becsületsértő olyan kifejezésektől, mint például „háromszoros esküszegő”. A parlamentben a marxista képviselőkről, valamint a konzervatív kormánypárt olyan dühösen németellenes szóvivőiről nem is szólva, mint Wintson Churchill és a bukott külügyminiszter Anthony Eden, az összes felszólaló képviselők az alsóházban, és kettőnek kivételével az összes felszólalók a lordok házában, a tárgyilagosság és igazságszeretet olyan teljes hiányáról tesznek tanúságot, amely Angliában szinte példátlan és közelfekvővé teszi annak a kérdésnek a feltevését, hogy tehát mindenképpen újabb világháborút kívánnak-e mindezek? Anglia prímása, az anglikán egyház feje, Lang, Canterbury érseke, a lordok házának egyik múlt heti ülésén azt a kijelentést teszi, hogy a protestáns anglikán egyház aláveti magát a pápa vezetésének, ha Őszentsége élére áll egy németellenes világfrontnak. A volt tengerészeti miniszter, Duff Cooper, egyik képviselőtársának a Timeshez intézett levelében foglalt azon véleményével szemben, hogy a csehországi események természetes folyományai a versaillesi béke igazságtalanságainak, azt válaszolja, hogy nemcsak nem voltak igazságtalanok a versaillesi békekötés feltételei és rendelkezései, hanem ellenkezőleg túlságosan enyhék voltak. Ha a félelem és a gyűlölet pszichózisának ezek a pathologikus nyilvánulásai csakis azon vezérmotívummal támasztatnának alá, amely mindig elsősorban érvényesült az angol közfelfogásban és amely magában véve igen tiszteletreméltó vezérmotívum, hogy „right or wrong, my country” („Igazság vagy nem igazság, az én hazám”), vagyis őszintén vallanák be, hogy az igazságtól eltekintve csakis az mérvadó, hogy a szóbanforgó esemény megfelel-e az angol érdeknek, vagy ellenkezik-e vele, ezt természetesnek lehetne találni. Még azt is meg lehetne érteni, ha egy másik angol szólásmódnak megfelelőleg a „Dog in the manger” álláspontra helyezkednek úgy Németországgal, mint Olaszországgal szemben (ami azt jelenti, hogy — mint a telezabált kutya a vályúnál — nem képesek ugyan már maguk a földgömb területéből még többet elfoglalni és megemészteni, lévén már a földkerekségnek közel egyharmada a birtokukban, de irigy méreggel harapnak mások felé, akik szintén szeretnének legalább egy szerény részecskét a földgömb területéből). Ami azonban undorító, az az a kenetteljes prédikáció, az a legteljesebb történelmi fallumon alapuló morális sértődöttség, az a szégyenérzés nélküli farizeizmus, ami ezeket az indulatos kitöréseket kíséri és alá kívánja támasztani és amely folyton előtérbe helyezi és hangoztatja azt az elvet, hogy erőszakkal semmiféle területi változásnak vagy éppenséggel okkupációnak nem szabad bekövetkeznie, mert ez erkölcstelenség és becstelenség. Ezzel a manapság most opportunitásból folyton hangoztatott magas morális axiómával szemben mi a történelmi valóság az angolok viághódításait, jelenlegi viágbirodalmuk eredetét ületőleg? Az, hogy a földkerekségnek majdnem egyharmadát felölelő angol világbirodalmat kizárólag csakis erőszakkal, vérrel és vassal hódították meg, hogy az angolok tehát a németek és olaszok szemeiben keresgélik a parányi kis szálkákat, nem akarván tudomást venni a saját szemükben levő hatalmas gerendákról. Az elmúlt évszázadok északamerikai térfoglalásától elkezdve, amelyből kifolyólag utóvégre is az angolszász faj úgyszólván teljesen kiirtott a föld színéről nemcsak népeket, néptörzseket, hanem egy teljes egész színt (a vörösbőrű indiánokat), a különböző afrikai néptörzsek leigázása, az indiai impérium megszerzése és megtartása, Kína területéből való rablások (Hong-Kong) stb., kivétel nélkül mind erőszakos hódítások voltak. Egyetlen esetben sem kérdezte Anglia az illető népet, hogy kívánja-e a meghódítást, az alárendelést, az angol impérium alá helyeződést. Ma sem volna esze ágában erre vonatkozólag kérdést intézni a neki alárendelt idegen népességekhez. Erre nézve egészen irreleváns dolog az, hogy az általános emberi civilizáció szempontjából előnyös vagy hátrányos volt-e az, hogy az az illető félművelt, vagy egészen műveletlen népesség angol uralom alá kerüljön. Releváns és mérvadó csak maga a puszta tény, hogy ezek a népességek ezeket az óriási nagy területeknek lakosságát akaratuk ellenére, erőszakkal igázták le, hódították meg, a most hangoztatott angol erkölcsi axiómáknak legteljesebb semmibevételével, minek folytán ezeknek az axiómáknak morális felháborodást színlelő hangoztatása nem egyéb, mint a farizeizmus maximuma. Mi több! A XVIII. század végén, az északamerikai szabadságharc alatt, az angol birodalom erőszakkal akarta Északamerikát gyarmatának megtartani és az Egyesült Államok Washington alatt csak véres szabadságharc árán vívták ki Angliával szemben való függetlenségüket. A XIX. század közepén, az indiai lázadás alatt, az angolok az elfogott lázadók vezetőit, akik szabadságukért küzdöttek, ágyúcsövek elé kötözve, ágyúgolyók által lövöldöztették szét pozdorjává. De mind mai napig is csak puszta erőszakkal tudják indiai uralmukat fenntartani és napirenden vannak a nyugtalankodó lakosság sorába való lövöldözések és az, északnyugati afgán határvidék néptörzsei ellen való úgynevezett „büntető” expedíciók, újabban repülőgépekkel bombáztatva a renitens falvakat. A Kínához tartozott Hong-Kong meghódításának alapja és előzménye pedig egy különösen csúnya és inmorális erőszakosság volt, az ú. n. „ópium háború”. Amikor ugyanis Kína kormánya jogos népegészségügyi szempontból be akarta tiltani az ópiumbevitelt, amely cikknek termelése az indiai angol alattvalóknak és bevitele Kínába az angol kereskedelemnek igen hasznothajtó dolog volt, akkor Anglia az erkölcsi szempont arculcsapásával háborúval kényszerítette Kínát az ópiumbevitel engedélyezésére és ráadásul „büntetésképpen” elfoglalta Hong-Kong szigetét, amely ma egyik kulcspontja Anglia keletázsiai birtoklásának. Egyiptomot a múlt század 80-as éveiben ugyancsak erőszakosan gázolta le Anglia és kényszerítette bele a tényleges függőségbe. Az egyiptomi Szudánban pedig a „Mahdi” utódja, Abdullah kalifa elleni 1894-iki háborúban Kitchener tábornok éppen úgy ágyúcső elé kötözve lövette szét az arab kalifát, mint tették ezt az angol parancsnokok a nagy indiai felkelők vezetőivel 1857- ben. De utóvégre talán azt lehet minderre mondani, hogy mindezek az erőszakos hódítások színes népfajokkal szemben történtek és az emberi haladás, a civilizáció céljait szolgálták, bárha az illető népességek akarata ellenére történtek is. Rá kell azonban olvasni Angliára az erőszakosságok, kegyetlenkedések és kivégzések azon sorozatát is, amelyeket művelt fehérfajú népekkel szemben követtek el, puszta hatalmi vágyból, pusztán önző érdekből. Hajmeresztő példája ennek elsősorban az ír néppel szemben századokon át követett embertelen, kegyetlen, brutális bánásmód. A Lloyd Georgekormány által végre 1925-ben nyélbeütött írországi kiegyezés időpontjáig ugyanis évszázadokon át sanyargatták és üldözték saját hazájában azt a kiválóan intelligens és rokonszenves kis kelta népet, vallási és faji differenciák alapján, folyton ismétlődő sorozatos kivégzések révén fojtván vérbe annak szűnni nem akaró szabadságvágyát. Nem szólva a Cromwell idejére visszamenő atrocitásokról és tömegmészárlásokról, még a XIX. század folyamán is úgy uralkodtak a leigázott ír nép fölött, hogy az ír sziget lakossága egy évszázad alatt a felére csökkent le. És a jelen század elejei búr szabadságharc alatt várjon mellőzték-e a most kenetteljesen kifogásolt erőszakos eljárást az angolok? Talán a búrok beleegyezésével olvasztották be az angol impériumba ezt a két szabad, derék hollandi népfajhoz tartozó kis államot, Transvaalt és Oranjet? Éppen ellenkezőleg. Amikor a Kimberley-környéki gyémántbányák és a Johannesburg-környéki aranybányák zavartalan birtoklásának szempontjából útjukban volt a szabadságszerető kis búr nép, ez a fehér fajhoz tartozó, művelt kis nép, akkor minden erkölcsi skrupulus nélkül könyörtelen leigázó háborút indítottak ellenük és két évi véres harc után megfosztották őket önállóságuktól. Ezrével kergették őket drótsövényekkel elzárt koncentrációs táborokba, nőket, gyerekeket, aggastyánokat is, ahol halomszámra pusztultak ezek el egészen az erőszakos parancsbéke időpontjáig. És hogyan jár el most Anglia Palesztinában ? Kétkulacsos módon egyszerre ígérvén be a világháború alatt minden araboktól lakott területen szabad arab államot az araboknak, hogy őket a török fennhatóság elleni harcra fellovalja, valamint egyidejűleg zsidó nemzeti államot ígérvén meg a cionista zsidóság vezetőinek, hogy a világ egész zsidóságát megnyerje, most halomra lövöldözteti és bombáztatja repülőgépekről a szabadságukra vonatkozó ígéretek beváltását követelő szerencsétlen arab lakosságot. Egy újságcikk kereteit messze túlhaladná részletesen felsorolni mindazokat az erőszakosságokat, véres háborúkat és kegyetlen retorziókat, amelyekkel Anglia világbirodalmát megszerezte, kivétel nélkül mindig és mindenütt a bennszülött őslakosság beleegyezése nélkül, sőt ennek ellenére, gyakran a lakosság jórészének kiirtásával. Legkevesebb volna tehát, ha saját maga ilyen üvegházban ,élve, nem dobálná az erkölcsi felháborodás köveit más népekre, mint az olaszokra, amikor Abesszíniát elfoglalják és a németekre, amikor ezek a versaillesi parancsbékének azt a groteszk torzszülöttjét, Csehszlovákiát minden ott élő népesség előnyére és javára likvidálják. És lehetne az angolokban annyi belátás, hogy ilyen hallatlan farizeizmusnak felülni semmi A magyar és a szlovák delegációk szakértői hétfőn vonják meg a térképen a részletes határt London és Paks támadás esetére fegyveres segítséget ígért Varsónak Teleki Pál gróf nagy beszéde után a felsőház bizottságai általánosságban megszavazták a zsidóavaslatot Am képesmellék/eftelflOfflér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFEEEDS SZERKESZTI* / •^1ÖOv'’' SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: S PENGŐ NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- _ 1 ^ BUDAPEST, VTH., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁM ARA MILOTffY ISTVÁN / TELEFON? 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS köznapon io. vasarnap 20 fillér nm,v 101 WHS1 1-444-00, postacsekkszámla 656o 1939 április 1 SZOMBAT VI. évfolyam 75. szám