Uj Magyarság, 1939. április (6. évfolyam, 75-98. szám)

1939-04-01 / 75. szám

Anngol farizeizmus írta: Károlyi Imre gróf A csehországi német protektorátusból kifo­gólag az angol közélet minden te­rén, parlamenti beszédekben, újságcik­kekben, társadalmi egyesületek gyűlé­sein a Németországgal szembeni irigy­ségnek, gyűlöletnek és a szinte deho­­nesztáló félelemnek olyan kitörései észlelhetők, amelyek messze túlmennek a józan ész határain, amelyek egyrészt a világbéke szempontjából aggályosak és megdöbbentők, másrészt a törté­nelmi igazsággal homlokegyenest ellen­kező kenetteljes morális alátámasztá­sukban felháborítók, sőt egyenesen undorítóak. A világ legelső lapja, a Times, min­den számában garmadával közöl számot­tevő közéleti férfiak részéről írt leve­leket, amelyek hemzsegnek a Hitler kancellárral szemben használt durván becsületsértő olyan kifejezésektől, mint például „háromszoros esküszegő”. A parlamentben a marxista képvise­lőkről, valamint a konzervatív kormány­párt olyan dühösen németellenes szó­vivőiről nem is szólva, mint Wintson Churchill és a bukott külügyminiszter Anthony Eden, az összes felszólaló képviselők az alsóházban, és kettőnek kivételével az összes felszólalók a lor­dok házában, a tárgyilagosság és igaz­ságszeretet olyan teljes hiányáról tesz­nek tanúságot, amely Angliában szinte példátlan és közelfekvővé teszi annak a kérdésnek a feltevését, hogy tehát mindenképpen újabb világháborút kí­­vánnak-e mindezek? Anglia prímása, az anglikán egyház feje, Lang, Canterbury érseke, a lordok házának egyik múlt heti ülésén azt a kijelentést teszi, hogy a protestáns anglikán egyház aláveti magát a pápa vezetésének, ha Őszentsége élére áll egy németellenes világfrontnak. A volt tengerészeti miniszter, Duff Cooper, egyik képviselőtársának a Timeshez intézett levelében foglalt azon vélemé­nyével szemben, hogy a csehországi események természetes folyományai a versaillesi béke igazságtalanságainak, azt válaszolja, hogy nemcsak nem vol­tak igazságtalanok a versaillesi béke­kötés feltételei és rendelkezései, hanem ellenkezőleg túlságosan enyhék voltak. Ha a félelem és a gyűlölet pszichózi­sának ezek a pathologikus nyilvánulásai csakis azon vezérmotívummal támasz­tatnának alá, amely mindig elsősorban érvényesült az angol közfelfogásban és amely magában véve igen tiszteletre­méltó vezérmotívum, hogy „right or wrong, my country” („Igazság vagy nem igazság, az én hazám”), vagyis őszintén vallanák be, hogy az igazság­tól eltekintve csakis az mérvadó, hogy a szóbanforgó esemény megfelel-e az an­gol érdeknek, vagy ellenkezik-e vele, ezt természetesnek lehetne találni. Még azt is meg lehetne érteni, ha egy másik angol szólásmódnak megfelelő­­leg a „Dog in the manger” álláspontra helyezkednek úgy Németországgal, mint Olaszországgal szemben (ami azt je­lenti, hogy — mint a telezabált kutya a vályúnál — nem képesek ugyan már maguk a földgömb területéből még többet elfoglalni és megemészteni, lévén már a földkerekségnek közel egyhar­­mada a birtokukban, de irigy méreggel harapnak mások felé, akik szintén sze­retnének legalább egy szerény részecs­két a földgömb területéből). Ami azon­ban undorító, az az a kenetteljes prédi­káció, az a legteljesebb történelmi fallumon alapuló morális sértődöttség, az a szégyenérzés nélküli farizeizmus, ami ezeket az indulatos kitöréseket kíséri és alá kívánja támasztani és amely folyton előtérbe helyezi és han­goztatja azt az elvet, hogy erőszakkal semmiféle területi változásnak vagy éppenséggel okkupációnak nem szabad bekövetkeznie, mert ez erkölcstelenség és becstelenség. Ezzel a manapság most opportunitásból folyton hangoztatott magas morális axiómával szemben mi a történelmi valóság az angolok viág­­hódításait, jelenlegi viágbirodalmuk eredetét ületőleg? Az, hogy a földkerekségnek majd­nem egyharmadát felölelő angol világ­­birodalmat kizárólag csakis erőszak­kal, vérrel és vassal hódították meg, hogy az angolok tehát a németek és olaszok szemeiben keresgélik a parányi kis szálkákat, nem akarván tudomást venni a saját szemükben levő hatalmas gerendákról. Az elmúlt évszázadok északamerikai térfoglalásától elkezdve, amelyből kifolyólag utóvégre is az angol­szász faj úgyszólván teljesen ki­irtott a föld színéről nemcsak népeket, néptörzseket, hanem egy teljes egész színt (a vörösbőrű indiánokat), a külön­böző afrikai néptörzsek leigázása, az indiai impérium megszerzése és megtar­tása, Kína területéből való rablások (Hong-Kong) stb., kivétel nélkül mind erőszakos hódítások voltak. Egyetlen esetben sem kérdezte Anglia az illető népet, hogy kívánja-e a meghódítást, az alárendelést, az angol impérium alá helyeződést. Ma sem volna esze ágában erre vonatkozólag kérdést intézni a neki alárendelt idegen népességekhez. Erre nézve egészen irreleváns dolog az, hogy az általános emberi civilizáció szempontjából előnyös vagy hátrányos volt-e az, hogy az az illető félművelt, vagy egészen műveletlen népesség angol uralom alá kerüljön. Releváns és mérv­adó csak maga a puszta tény, hogy ezek a népességek ezeket az óriási nagy területeknek lakosságát akaratuk elle­nére, erőszakkal igázták le, hódították meg, a most hangoztatott angol erkölcsi axiómáknak legteljesebb semmibevéte­lével, minek folytán ezeknek az axió­máknak morális felháborodást színlelő hangoztatása nem egyéb, mint a fari­zeizmus maximuma. Mi több! A XVIII. század végén, az északamerikai szabadságharc alatt, az angol birodalom erőszakkal akarta Északamerikát gyarmatának megtar­tani és az Egyesült Államok Washing­ton alatt csak véres szabadságharc árán vívták ki Angliával szemben való füg­getlenségüket. A XIX. század közepén, az indiai lázadás alatt, az angolok az elfogott lázadók vezetőit, akik szabad­ságukért küzdöttek, ágyúcsövek elé kö­tözve, ágyúgolyók által lövöldöztették szét pozdorjává. De mind mai napig is csak puszta erőszakkal tudják indiai uralmukat fennt­artani és napirenden vannak a nyugtalankodó lakosság so­rába való lövöldözések és az­, észak­­nyugati afgán határvidék néptörzsei ellen való úgynevezett „büntető” expe­díciók, újabban repülőgépekkel bom­­báztatva a renitens falvakat. A Kínához tartozott Hong-Kong meg­hódításának alapja és előzménye pedig egy különösen csúnya és inmorális erő­szakosság volt, az ú. n. „ópium háború”. Amikor ugyanis Kína kormánya jogos népegészségügyi szempontból be akarta tiltani az ópiumbevitelt, amely cikknek termelése az indiai angol alattvalóknak és bevitele Kínába az angol kereskede­lemnek igen hasznothajtó dolog volt, akkor Anglia az erkölcsi szempont arculcsapásával háborúval kényszerí­tette Kínát az ópiumbevitel engedélye­zésére és ráadásul „büntetésképpen” el­foglalta Hong-Kong szigetét, amely ma egyik kulcspontja Anglia keletázsiai birtoklásának. Egyiptomot a múlt század 80-as évei­ben ugyancsak erőszakosan gázolta le Anglia és kényszerítette bele a tényle­ges függőségbe. Az egyiptomi Szudán­ban pedig a „Mahdi” utódja, Abdullah kalifa elleni 1894-iki háborúban Kitche­ner tábornok éppen úgy ágyúcső elé kötözve lövette szét az­ arab kalifát, mint tették ezt az angol parancsnokok a nagy indiai felkelők vezetőivel 1857- ben. De utóvégre talán azt lehet minderre mondani, hogy mindezek az erőszakos hódítások színes népfajokkal szemben történtek és az emberi haladás, a civili­záció céljait szolgálták, bárha az illető népességek akarata ellenére történ­tek is. Rá kell azonban olvasni Angliára az erőszakosságok, kegyetlenkedések és kivégzések azon sorozatát is, amelyeket művelt fehérfajú népekkel szemben követtek el, puszta hatalmi vágyból, pusztán önző érdekből. Hajmeresztő példája ennek elsősor­ban az ír néppel szemben századokon át követett embertelen, kegyetlen, brutális bánásmód. A Lloyd George­­kormány által végre 1925-ben nyélbe­ütött írországi kiegyezés időpontjáig ugyanis évszázadokon át sanyargatták és üldözték saját hazájában azt a kiválóan intelligens és rokonszenves kis kelta népet, vallási és faji differenciák alapján, folyton ismétlődő sorozatos kivégzések révén fojtván vérbe annak szűnni nem akaró szabadságvágyát. Nem szólva a Cromwell idejére vissza­menő atrocitásokról és tömegmészárlá­sokról, még a XIX. század folyamán is úgy uralkodtak a leigázott ír nép fö­lött, hogy az ír sziget lakossága egy évszázad alatt a felére csökkent le. És a jelen század elejei búr szabad­ságharc alatt várjon mellőzték-e a most kenetteljesen kifogásolt erőszakos el­járást az angolok? Talán a búrok bele­egyezésével olvasztották be az angol impériumba ezt a két szabad, derék hol­landi népfajhoz tartozó kis államot, Transvaalt és Oranjet? Éppen ellenkezőleg. Amikor a Kim­­berley-környéki gyémántbányák és a Johannesburg-környéki aranybányák zavartalan birtoklásának szempontjá­ból útjukban volt a szabadságszerető kis búr nép, ez a fehér fajhoz tartozó, művelt kis nép, akkor minden erkölcsi skrupulus nélkül könyörtelen leigázó háborút indítottak ellenük és két évi véres harc után megfosztották őket önállóságuktól. Ezrével kergették őket drótsövényekkel elzárt koncentrációs táborokba, nőket, gyerekeket, aggastyá­nokat is, ahol halomszámra pusztultak ezek el egészen az erőszakos parancs­béke időpontjáig. És hogyan jár el most Anglia Palesz­tinában ? Kétkulacsos módon egyszerre ígérvén be a világháború alatt minden arabok­tól lakott területen szabad arab álla­mot az araboknak, hogy őket a török fennhatóság elleni harcra fellovalja, valamint egyidejűleg zsidó nemzeti álla­mot ígérvén meg a cionista zsidóság vezetőinek, hogy a világ egész zsidósá­gát megnyerje, most halomra lövöldöz­­teti és bombáztatja repülőgépekről a szabadságukra vonatkozó ígéretek be­váltását követelő szerencsétlen arab lakosságot. Egy újságcikk kereteit messze túl­haladná részletesen felsorolni mindazo­kat az erőszakosságokat, véres háború­kat és kegyetlen retorziókat, amelyek­kel Anglia világbirodalmát megszerezte, kivétel nélkül mindig és mindenütt a bennszülött őslakosság beleegyezése nélkül, sőt ennek ellenére, gyakran a lakosság jórészének kiirtásával. Legkevesebb volna tehát, ha saját maga ilyen üvegházban ,élve, nem dobálná az erkölcsi felháborodás köveit más népekre, mint az olaszokra, amikor Abesszíniát elfoglalják és a németekre, amikor ezek a versaillesi parancsbéké­nek azt a groteszk torzszülöttjét, Cseh­szlovákiát minden ott élő népesség elő­nyére és javára likvidálják. És lehetne az angolokban annyi belátás, hogy ilyen hallatlan farizeizmusnak felülni semmi A magyar és a szlovák delegációk szakértői hétfőn vonják meg a térképen a részletes határt London és Pak­s támadás esetére fegyveres segítséget ígért Varsónak Teleki Pál gróf nagy beszéde után a felsőház bizottságai általánosság­ban megszavazták a zsidóavaslatot Am képesmellék/eftelflOfflér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFEEEDS SZERKESZTI* / •^1ÖOv'’' SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: S PENGŐ NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- _ 1 ^ BUDAPEST, VTH., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁM ARA MILOTffY ISTVÁN­­ / TELEFON? 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS köznapon io. vasarnap 20 fillér nm­,v 101 WHS1 1-444-00, postacsekkszámla 656o 1939 április 1 SZOMBAT VI. évfolyam 75. szám

Next