Uj Magyarság, 1939. április (6. évfolyam, 75-98. szám)
1939-04-01 / 75. szám
2 más nép sem fog, valószínűleg még a velük szövetségben lévő franciák sem. Magyarországon Angliának igen számos barátja, őszinte jóakarója és bámulója van. Olyanok, akik huzamosabb időt töltöttek Angliában, szeretik és nagyrabecsülik a kiválóan rokonszenves angol népet, akik ott sok jóbaráttal bírnak, akik őszintén elismerő nagy tisztelettel, sőt bizonyos érthető irigységgel tekintenek számos angol közintézményre. Ezek közé tartozom magam is. Talán éppen ezek ütközhetnek meg legjobban azon az óriási farizeizmuson, amellyel ugyan bizonyos pontig mindig szerették az angolok saját nemzeti célkitűzéseiket teljesen hamis altruista morális mázzal bevonni a külvilággal szemben, sőt saját magukkal szemben is, de amely még sohasem mutatkozott a maga teljes meztelenségében olyan abszurditással, mint most, kapcsolatosan esztelen németgyűlöletükkel és Németországtól való hisztérikus félelmükkel. WMMMUJSIG SZOMBAT, 1939 ÁPRILIS 1 Teleki Pál gróf: Az Imrédy-kabinet tagjai közül én voltam a legradikálisabb a zsidókérdésben és helyenkint még erősebb intézkedéseket kívántam volna A miniszterelnök és az igazságügyminiszter erőteljes beszédei után a felsőház bizottságai általánosságban megszavazták a zsidójavaslatot, majd a kiküldött albizottság jelentéséig elnapolták a tanácskozást A felsőház egyesített bizottságai Töreky Géza elnöklésével pénteken kezdték meg a zsidótörvényjavaslat tárgyalását, amelyen a kormány részéről megjelent Teleki Pál gróf miniszterelnök, Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter és Antal István államtitkár. Vitéz Görgey László előadó részletesen rámutatott arra, hogy Európában először a tekintélyt államok vetettek véget a zsidóság aránytalan térhódításának, majd Lengyelország, Jugoszlávia és Románia emeltek védőgátakat a zsidóság ellen, de már a nyugati liberális országok is hoztak óvatos rendszabályokat. Magyarországon az európai nemzeteket megelőzve, már 1919 őszén kezdődött ilyen rendezés, megdől tehát az a vád, mintha idegen eszmeáramlatok szüleménye lenne a javaslat, amely alkotmányos úton akarja az egyenlőtlenséget megszüntetni, a magyar fajvédelem, szellemében. Serédi Jusztinián és Glattfelder Gyula a „zsidó szellem”4 destruáló tevékenységének megszüntetéséről Berédi Jusztinián bíboros-hercegprímás volt az általános vita első szónoka. Mindenekelőtt ismételte kérését, hogy amikor igen súlyos, vagy az egyházakat érintő kérdésekről kíván a kormány törvényjavaslatot készíteni, annak gondolatait, elveit idejekorán közölje az egyházak képviselőivel. Egészen általánosságban kíván csak a javaslattal foglalkozni, amelyhez, ha az a zsidóság visszaszorítását állampolgárságuk tartamának és egyéni életüknek figyelembevételével tervezte volna, csak mint joggal foglalkozó ember és felsőházi tag szólna hozzá. De mert a javaslat minden fázisába belevonja a kereszténységet is, mint egyháza képviselője is felszólal, mert nemcsak Állampolgárokról, hanem híveiről, keresztény testvéreiről is szó van. Természetes, hogy törvényhozásunkban a keresztény elveknek érvényesülniök kell, a javaslat azonban különbséget tesz keresztények között, helyesebb lett volna egészen más alapokon felépülnie. Különbséget kellene tenni azok között, akik már magyar állampolgárok, mert azokra ivadékaikkal együtt nem tartaná kiterjesztendőnek a javaslatot, ha már keresztények lettek. Nem kellene kiterjeszteni azokra az izraelitákra sem, akik büntetlenek, asszimilálódni akarnak, ezt már bebizonyították, vagy ez róluk vélelmezhető. Minthogy a javaslatot represszáltónak tartja, kiterjesztendőnek vélné a büntetett előéletű vagy aszszimilálódni nem akaró izraelitákra és az olyan megkeresztelkedettekre is, akik felekezetnélkülikké lettek, mert velük szemben az állam nem lehet olyan bizalommal, mint a vallásos állampolgárokkal. Ki kellene terjeszteni a javaslatot azokra az izraelitákra, vagy megkeresztelkedettekre, akiknek kimutathatlan részük van azokban a túlkapásokban vagy deliktumokban, amelyeket vissza kell szorítanunk. Az eddig nem magyar állampolgárokat semmiféle jogsérelem nem éri, a beszönlás ellen állandó letelepedési engedély megtagadásával kell védekeznünk. Szükséges megszüntetni azokat a jelenségeket is, amelyeket gazdasági, társadalmi és közéletünkbe éppen a zsidóság vitt be. Észrevételeit a püspöki kar képviseletében is teszi, az elvi kijelentéssel a püpöki kar nem kíván a kormánynak vagy a nemzetnek nehézségeket okozni, de a jelen és a jövő számára kötelességének tartotta az elvi álláspont leszögezését. Glattfelder Gyula szerint, ha egy pillantást vetünk közéletünkre, valóban lehetetlenség tagadásra venni, hogy van zsidókérdés s hogy ez nálunk tragikusabb formában 411 fenn, mint bárhol másutt. Zsidóságunk szerencsétlen rétegeződése még az arányszám szerint kedvezőtlenebb Lengyelországénál is súlyosabb helyzetet teremtett Magyarországon. Már régen kivívta maga ellen a nemzeti közvéleményt az úgynevezett zsidó szellem, a túlzott kritikai élen kívül az a mentalitás, amely mindent kereskedelmi cikként kezel s ezzel a lelki beállítottsággal destruál olyan dolgokat is, amelyet a hazafias vagy vallásos kegyelet a forgalomból rég kivettnek kíván tekinteni. Ezt a szellemet egy példátlan katasztrófa is tetemre szólította, mindezt a zsidóságnak régen észre kellett volna vennie. Az asszimilált zsidóság ne ütközzék meg ezen, hanem állapítsa meg felelősséggel, hogy bőrükbe nem férő fiainak szertelen radikalizmusát nem szerelte le idáig. Ebből a radikalizmusból omlottak össze a pillérek, amelyeken már nem lehetett segíteni s az elégtétel igénye viharosan jelentkezett. Amikor elismeri komoly és gyógyítást jelentő intézkedések szükségét, hangsúlyozza, vigyázni kell arra, nehogy a kivételes rendszabályokat a szenvedély, vagy az igazságtalanság kisajátítsa. ítélőfórum nélkül állásból való kitövést, a javaslatnak frontharcosokra való kiterjesztését nem tudja megérteni és nem fogadhatja el az asszimiláltak leszármazás szerint zsidóvá ming visszaminősítését, ami szakítást jelent a magyar és keresztény hagyományokkal és idegen mentalitás befészkelődése a mi jogalkotásunkba. Senki sem vonja kétségbe a vér és faj döntő szerepét egy nép életében, de a lelket elsőbbség illeti meg s a szellemi hatások inkább diszponálják és módosítják a népkaraktert. A galíciaiakat bárhol befogadok, a megkeresztelkedetteket nem fogadják be sehol, tehát azoknál súlyosabb helyzetbe kerülnek. Aggasztónak tartja a kérdés felvetése óta folyó hangos agitációt. A keresztény társadalomnak tűrhetőbb egzisztenciát biztosító javaslatot elfogadja, mert szükség törvényt bont, az első paragrafust azonban a miniszterelnök iránti bizalma ellenére sem fogadhatja el mai fogalmazásában. Ravasz László és Raffay Sándor szerint az ország rendje és nyugalma érdekében is meg kell szavazni általánosságban a javaslatot Ravasz László egyetért abban, hogy a javaslat különös politikai fontosságú, mert mérhetetlen sok érzelmi feszítőerő van felhalmozva benne. Szinte lehetetlen nyugodtan tárgyalni a kérdésről, olyan erőteljes ezen a téren a szélsőségek harca. Az ilyen kérdésekben abszolút mértékeket nem lehet felállítani, mindig csak relatív mértékekkel lehet mérni. A javaslat első szakasza látszólag a tiszta faji elméletre, a leszármazásra helyezkedik, a kivételek statuálásával azonban bizonyos pontokon áttöri és ha csak egyetlen egy ponton töri is át, akkor megdöntötte már abszolút érvényét. A javaslatot általánosságban el kell fogadnunk, mert el nem fogadásával a nemzetre, a zsidóságra, a kormányzatra, mindannyiunkra a mainál rosszabb helyzetet teremtünk. Az elv legyen, hogy küszöböljük ki a javaslatnak azt az eredendő fogyatkozását, hogy sokkal kevésbé szabadít meg a kártékony tömény zsidóságtól, mint amennyire bántja, asszimilációja után visszalöki azt a zsidóságot, amely lélekben és magyarságban már hozzánk alakult. Raffay Sándor általánosságban elfogadja a javaslatot, mert meggyőződése, hogy el Dítérie Chamberlain angol miniszterelnök háborús hírekkel beharangozott s előre rosszul sejtetett parlamenti beszéde egymással homlokegyenest ellenkező megállapításokra építette fel a közeljövő angol külügyi politikáját. Chamberlain határozott formában kijelentette, hogy a kormánynak nincs semmiféle hivatalos értesülése azokról a szállongó híresztelésekről, amelyek szerint „Lengyelország ellen támadást terveznek” s ezért nem is szabad feltételezni, hogy az angol kormány igaznak tekintené ezeket a híreszteléseket. Ezt a megnyugtató kijelentést azonban nem követte pont az angol miniszterelnök beszédében, pedig az igazi béke szempontjából ez lett volna helyes. Chamberlain tovább folytatta mondókáját s erős és meglepő töréssel jelentette be, hogy az angol kormány a tagadott veszély ellenére mégiscsak teljes hadi támogatást ígérne Lengyelországnak egy esetleges támadás esetére, a francia kormánnyal együtt! Az angol miniszterelnök nem csodálkozhatik azon, hogy beszédének kettőssége a háborús pszichózist növeli Európában, mert ha nincs támadási veszély, akkor a kéretlen támogatás ünnepélyes deklarálása könnyen okozhat izgatottságot s háborús feszültséget, különösen akkor, ha a nacionalista tengelyhatalmak Szovjetoroszország bevonásának tervéről s a szovjet és az angol felfogás eszmei ellentéteinek megtagadásáról értesülnek. Az angol konferenciázási terv óriás hatalmi egységek kialakulásához, a gyilkos kvalitás felújításához vezethet és a tengelyhatalmak békepolitikája könnyen veszedelembe sodródhatik, ha Anglia az orosz szovjet ezerszer bebizonyított politikai erkölcstelenségét próbálja meg az európai ügyekben a bírói székbe emelni. Chamberlain magas szellemi és erkölcsi akarata és becsületes béketörekvése a szovjet segítségével csak veszíthet átütő erejéből. Tudjuk, hogy az angol miniszterelnök súlyos helyzetben van, tudjuk, hogy mindkét oldalon a szenvedélyek célravezető, racionális megfékezése pillanatnyilag a legfontosabb feladat, de ha Lengyelországot nem fenyegeti támadás és az angol kormány nem hiszi el a kósza híreket, akkor mirevaló a tengelyhatalmakat a vörös szovjet csatasorba állításának fellázító hírével — fenyegetni?! Szigorú feddésben részesít bennünket a liberálisok élharcos lapja a felsőházról és a zsidótörvényről írott legutóbbi cikkünk miatt. Mindenért haragszik, amit a felsőház szerepéről ebben a kérdésben írtunk, ami persze nem baj, sőt egyenesen örvendetes jelenség. A felsőház állásfoglalásairól és a felsőházi tagokról tudvalévően éppúgy szabad politikai kritikát gyakorolni, mint a parlament másik Házának képviselőiről, vagy pártjairól. A felsőház, mint intézmény s annak tagjai, mint politikai személyek, az alkotmány szerint egyáltalában nem bírálhatatlanok. A baloldali háborgás egyáltalában nem érdekel tehát bennünket, de hogy mennyire igazunk volt abban a tekintetben, hogy a felsőházban vannak politikai bajkeverők, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a bizottság ülésén magának Teleki Pál gróf miniszterelnöknek kellett visszautasítania Szilágyi Lajos invektivárját, aki szuverénül kijelentette, hogy a zsidótörvényt a kormány „külföldi nyomásra” terjesztette a magyar törvényhozás elé. Teleki Pál gróf röviden és határozottan kijelentette, hogy mi a magunk lábán állunk s ő, a miniszterelnök, egyáltalában nem érti, miért kell komolyan tett kijelentéseket naponta még felsőházi tagoknak is megismételni. Hát ez bizony arra vonatkozik, hogy vannak bizonyos közéleti tényezők Magyarországon, akik ugyanazt a nótát, vagy legalább is ugyanazt a melódiát heteken, hónapokon és néha esztendőkön keresztül is fújják, akár hallgatja őket valaki, akár nem, akár van-e azoknak bármi alapja, akár nincs. Mert várjon Szilágyi Lajost, ha kikérdeznék, mit felelne arra, hogy képzeli ő el ebben a zsidókérdésben a külföldi nyomás érvényesülését? Azt hiszi, hogy akadnak európai hatalmak, amelyek a magyar barátságot úgy értelmezik, hogy a magyar kormánynak belpolitikai tanácsokat adnak? És vájjon van olyan magyar kormány, amelyik ilyen tanácsokat elfogad ? Mi a zsidókérdés fontosságát és jelenlétét hamarabb. . Mratttffik, mint akár a németek, akár az olaszok a világháború után, nekünk tehát nem volt, nincs és a jövőben sem lesz szükségünk arra, hogy a probléma megoldása terén ösztönzéseket kapjunk. Ez a kérdés teljes mértékben tisztázva van már: világos, hogy a zsidókérdésben senki sem ösztönözte a magyar politikát ilyen, vagy amolyan lépésre, a magyar politika csak az európai alkalmat használta föl eme sajátos belső problémánk megoldására. Ezt kevergetik össze-vissza liberálisaink és közéleti intrikusaink úgy a képviselőházban, mint a felsőházban is s ennek az ellenkezőjét magyarázhatja és bizonyíthatja akárki, ők egyszerűen tovább folytatják ezt a jól irányzott rémhírterjesztést. Nekünk viszont az a véleményünk, hogy azok, akik ilyen kijelentéseket tesznek, azok igenis politikai bajkeverők! S mi ilyen és ehhez hasonló véleményeinket a jövőben is mindig meg fogjukmondani, akárkiről szól is s akár tetszik ez érdekelt zsidó köreinknek, akár nem. nem fogadása nemzeti szempontból rendkívül nagy kellemetlenségek elé állíthatná az országot. Nem helyesli az olyan törvényalkotást, amely kipróbált, történetileg is igazolt jogokat bármilyen tekintetben érint, ha csak a nemzet köznyugalma vagy fennállásának érdeke vagy olyan történelmi érdek nem forog kockán, amit még törvényes jogok megfosztásával is védelmezni kell. Megadott állampolgárságot csak hazaárulás esetén szabad valakitől megvánni. Aggodalmat okoz az is, hogy a javaslat korlátozza az egyenjogúságokat s nyugtalanság tölti el, hogy jóllehet keresztény magyarság érdekében akar intézkedni, mégis éppen a kereszténységnek árt. Különös az is, hogy a javaslat asszimilációt akar és éppen az asszimiláltakat zárja ki. A javaslatot általánosságban szívesen elfogadja abban a reményben, hogy a kormány a józan és megfontolásra érdemes módosításokat honorálja. Szüllő Géza veszedelmesnek tart a magyar faj szempontjából olyan kirekesztő politikát, amely értékeket akar kizárni. Szent István országának az asszimiláció volt az erőforrása, veszedelmesnek tartja, ha a fajelméletre helyezkedünk. Nem az asszimilációt, hanem a disszimilációt kell megakadályoznunk. Végül a következő indítványt terjesztette elő: ,,A zsidótörvény végrehajtását kormánybiztos látja el, melléje ellenőrzőbizottság küldetik ki, amelyet a képviselőház tagjai közül zsűriszerűleg sorsolnak ki, felsőházi tagjait pedig a felsőház elnöke jelöli ki." A miniszterelnök erélyesen kioktatja Szilágyi Lajost Szilágyi Lajos a miniszterelnök elődeit hibáztatta azért, hogy Teleki Pál gróf is képviselni kényszerült a törvényjavaslatot ebben a formájában. Nem lehet vitatni ?A javaslat szükséges voltát, de országszerte beszélik, hogy a kormány illetéktelen külföldi befolyásra terjesztette elő a javaslatot. Legnagyobb politikai ellenfeléről sem tételezi fel, hogy külföldi nyomásra terjesztene javaslatot a törvényhozás elé. Teleki Pál gróf: Megmondottam bemutatkozó beszédemben a képviselőházban és itt is, hogy a magunk lábán állunk. Ameddig én itt ülök, addig a magunk lábán állunk.