Uj Magyarság, 1939. május (6. évfolyam, 99-122. szám)
1939-05-02 / 99. szám
4 szághoz. Minden magyar tudja, hogy ebben milyen nagy része nőtt, a baráti rémet és olasz nemzetnek, illetőleg azok gondviselés küldött vezetőinek. Ez a hálaérzés még jobban megpecsételi a két nép között fennálló, mély érzésből fakadó ősi barátságot és ez a barátság megnyilvánul a két ország sajtójában is. Német részről Fritzsche miniszteri tanácsos, a birodalmi sajtófőnök helyettese mondott köszönetet az üdvözléiért. Hangsúlyozta, hogy a magyarokat Berlinben nem mint idegeneket, vagy vendégeket, hanem mint barátokat fogadják. B nömiSaisái9] Halléi parks ága saiasiyu Esi&sißHSBS®tais managt Vasárnap délután Dombóváron a választókerület összes községeinek bevonásával rendkívül népes és lelkes választmányi nagygyűlést tartott a magyar élet pártja. A gyűlésen Rajniss Ferenc, a kerület országgyűlési képviselője, másfélórás beszédben ismertette a ll- és belpolitikai helyzetet. Nagy lelkesedéssel fogadott beszéde után a gyűlés egyhangú határozattal a következő sürgönyt küldötte Vay László bárónak, a magyar élet pártja országos elnökének: „A dombóvári választókerület kerületi választmányi nagygyűlése egyhangú lelkesedéssel,alakította meg a mai napon a magyar élet pártját és ez alkalommal a következő határozatot hozta: A dombóvári választókerület összes községeinek kiküldöttei a magyar élet pártjának megalakítása alkalmából szeretettel és ragaszkodással üdvözlik külföldi útjukon a magyarság jövőjéértdolgozó Teleki Pál miniszterelnököt és Csolky István külügyminisztert. A megalakított pártszervezet szeretettel köszönti Vay László bárót, a párt elnökét és szíves tudomására hozza, hogy a nagygyűlés teljes rogaszkodásáról, bizalmáról és a kerület hűséges kitartásáról biztosította képviselőjét, Rajnics Ferenc dr.-t”. Érdekes jelensége vott a dombóvári nagygyűlésnek az, hogy a szomszédos tamásii választókerület számos községéből is küldöttségek keresték fel a dombóvári nagygyűlést, hogy állást foglaljanak Rajmás Ferenc politikája mellett. I 'til'll.......... .......... .... HAJDUSZOBOSZLOJ (3YŐSYFÜRDŐ ma már európai hifi íedett Byőnymedencét, ivócsarnok, inhalatórium, shandi'tli do. Jili Slahi Uirtlfi. Páratlanul eredményríi fürdő-, ivó- és No - 'ó-kúrák. A fürdő: HajdU-sdoboszilő 73 és 78 fokio, sós, jódds, brómor, hidrokarbonöccs hévvéi Idoléi jak. 3.r.) Utri forróvtr. percenként, a magy irén németnyelvű ismertetővel készséggel szolgál a fürdő ICSÁZSATÓSÁGA. ■ Szentáldozás Irtás Ivan Can kar ötén voltunk testvérek. Ültünk az asztal körül és várakoztunk. Kezdetben nevetgélve beszélgettünk, majd dicasíngatunk. Végül ezt is meguntuk és elhallgattunk. Legidősebb nővérünk 13 éves volt, legfiatalabb fivérünk pedig alig öt. Szívünk szerint azonban mindnyájan eráguk voltunk: már ismertük a gondot és a rettegést. Valahányszor lépések zaja hallatszott kívülről, mindnyájunk szeme az ajtóra szegeződött. Tágra nyitott szemekkel és szájakkal tapadtunk rá, még a lélegzetünk is elállt. Jön mér! De a lépések újból távolodtak s mi némán, könnyes szemekkel, reszkető ajakkal pillogtunk egymásra. Nagyon éhesek voltunk. Alkonyodott s anyánk még mindig nem jött. Már jó órája lehetett, hogy elment hazulról, Isten a megmondhatója, hova. Tudtuk: ha megérkezik, kenyeret hoz magával. Ebben cseppet sem kételkedtünk. Hiszen már esteledett és este vacsorázni kell. Kérlelhetetlen és rettenetes a gyerek a maga bizalmában. Este vacsorázni kell. Könyörtelen a gyerek a maga hitében. „Édesanyám! Este van, vacsorázzunk! Eredj és hozz vacsorát! Kapard ki a föld alól, szakítsd le a felhőkből!” Amikor elment hazulról, kis vézna alakja egészen összeroskadt, homlokán mély ráncok aggodalmaskodtak.- Hamarosan visszajövök! — mondotta. Azt gondoltuk, csak a pékhez megy, alig száz lépésnyire. Egy perc oda, egy perc vissza, tegyük fel, hogy a péknél egy kicsit eltereferél, lesz belőle öt, vagy tíz perc. Egyre néztük az órát, amely ott ketyegett a kályha mellett a falon. Lassan mozgott a nagymutatója, egyáltalában nem sietett, de azért már mégis körülsétálta az egész Sötétbarnára avult karimát. — Nem is a pékhez ment! — vélte J Iciica. — Bizonyosan a boltosnál van! — lódította meg Francka. — Hátha nem kap semmit ! — mondtam én. Meghökkenve néztünk egymásra, mintha valami tisztára érthetetlen, egyenesen csodaszámba menő dolgot mondtam volna. — Hogy nem kapna semmit? — riadt rá Hanca.— Este van, vacsorázzunk! — kiáltotta Francka. Kint álmosan alkonyodott. Bent a szobában már éjszaka volt. De a mi fiatal és fürge szemeink hozzá voltak szokva a sötétséghez. Egymásra néztünk — és mind öregebbek voltunk, mint egy órával azelőtt. Nem féltünk a Fehér Asszonytól, sem a boszorkányoktól, sem a lidérctől. Egyszer legkisebb hugocskámmal a magában álló kazal mellett mentem el, amelyről azt beszélik, hogy kísértetek járnak körülötte. A kazal előtt egy korhadt fatörzs állott és fája csudálatosan villódzott. Óriás emberalak volt égő ruhában- De mi ketten megfogtuk egymás kezét, elmentünk mellette és nem féltünk. Azonban most mégis félelem lopakodott korán megöregedett, korán meggyötört szíveinkbe. Valami óriási egekigérő kísértet emelkedett előttünk a magasba, egyre közeledett, egyre nőtt, terebélyesedett sötét szörnyű alakja, már majdnem az egész látóhatárt eltakarta. Megláttuk az Életet és megborzongtunk tőle. Sírásra állt a szánk, de azért egyikünk sem mert sírni. Mikor az idegenek lépései megtévesztettek bennünket és a szobácskára s a házunk környékére újra csend nehezedett, kétségbeesés fogott el mindnyájunkat; az az érett, végső kétségbeesés, amelyet csak az olyan ember ismer, akit az élet egyszer már zsákként a földhöz lapított. — Sohase lesz vége! Sohase lesz másképp! Anyu nem sok haza, nem hoz kenyeret — meghalunk! Nagy volt a kétségbeesésünk. De valami még sötétebb, még szörnyűségesebb rémség is gyökeret vert a szívünkben. Nemcsak magam, de mind az öten, ahogy ott szorongtunk az asztal körül a sötétben, hirtelen keserű, gonoszkodó gyűlöletet éreztünk anyánk iránt. — Hiszen könnyen megtehetné, ha akarná! Tegnap este is hozott kenyeret! Miért nem hozhatna ma is, hisz ma is ép olyan éhesek vagyunk, mint tegnap voltunk! Isten tudja, hol csatangol, hol tereferél és nevetgél, és mi eszébe se jutunk! Azt mondta, azonnal visszajön ... és már teljes órája elmúlt, talán másfél is. .. Szándékosan késik, az utcán ácsorog a szomszédokkal. Maga bizonyára már meg is vacsorázott . .. azért nem siet haza a kenyérrel. Hallgatásunk néma vallomás volt, hajszálpontosan tudtuk egymásról: „Te is így gondolod, húgom! Te is így vélekedel, bátyám”. És abban a pillanatban közöttünk se volt többé szeretet. Éjszaka volt, de azért még láttuk egymás arcát. Szemeink beszéltek: — Ismerlek, hugocskám! Pontosan tudom, miért hallgatsz! Halálos bűn a te gondolatod, sohase nyer bocsánatot! — Ismerlek, bátyám! Nagyon jól tudom, mivel vádolsz magadban! A te bűnödet sem bocsátja meg soha az Isten! Ekkor kint — azt hiszem, a szomszédék háza előtt, — felüvöltött a kuvasz, vontatott, szomorú volt az üvöltése. — Éhes én azért üvölt! — mondta a hugocskám. Akkor a legfiatalabb öcsém hirtelen hangos sírásra fakadt; sírása egészen olyan volt, mint a kutya üvöltése. — Hagyd abba! — mérgesedett rá a nénje, de az ő szavai is remegtek a visszafojtott zokogástól. Mereven bámultunk az asztalra és mindnyájan reszkettünk. — Kinézek az utcára! — mondtam. — Minek néznél? Azért nem jön korábban, ha egyáltalában még valaha visszajön! Akkor halkan, lassan kinyílott az ajtó. S a küszöbön ott állt előttünk édesanyánk. Olyan világosan láttuk arcát, mintha fényes nappal lenne. Vékony és krétafehér volt az arca, kisírt szemei riadtan néztek körül, így néz a bűnös az ő könyörtelen bíráira. Félt tőlünk az édesanyánk ... — Sokáig kellett várnotok? — kérdezte csendes, kérlelő szóval. •— Nem jöhettem előbb ... nem kaptam ... És szikkadt melléhez szorította a kenyérdarabot. Már messziről láttuk szép pírosbarnára sült héját... Ó, anyám, most tudom csak: a te testedet ettük és a te véredet ittuk. Azért mentél el olyan korán közülünk! Azért nincs öröm a mi szíveinkben, azért nem kíséri szerencse lépteinket.. Fordította: Pávai Ágoston dr. BBS Komárom, Léva és a visszatért Felvidék falvai hódolattal fogadták a Szent Jobbot Komárom, május 1. A Szent Jobbot vivő aranyvonat vasárnap reggel fél hét órakor indult el a pannonhalmi bencés főmonostorból Győr felé. Nyúlfalu, Kismegyer és Győrszabadhegy népe az állomáson fogadta az ereklyét, amely hét óra után néhány perccel érkezett meg a pompásan feldíszített győri pályaudvarra. Itt Serédi Jusztinián bíboroshercegprímás vezetésével az egész kíséret leszállott a vonatról és részt vett azon a hódoló ünnepségen, amelyet az orsolyiták és a papnövendékek rendeztek. Országjáró útján Komáromnál érkezett el a Szent Jobb az egykori trianoni határhoz, s tiszteletére a Duna mindkét partján fekvő város ünnepi díszt öltött. A vashídon, amelyen annak idején a honvédek vonultak be, zászlók erdejét lobogtatta a szél és lobogók díszítették a felszabadult város valamennyi házát is. Itt csatlakozott az ereklye díszkíséretéhez Jaross Andor felvidéki miniszter. A déli pályaudvaron, a Duna jobb partján Arany Gáspár polgármester mondott megható üdvözlőbeszédet, azután megindult a menet a katonazenekarral és díszszázaddal az élén a balparti Komáromba. Tízezrek sorfala között vitték, a Szent Jobbot a Szent András-templomba, amelynek bejáratánál Bartal István főispán fogadta a menetet. A templomban a hercegprímás pontifikált misét, azoknak a hívőseregeknek pedig, amelyek nem fértek be az ősi egyházba, a Klapka-téren felállított tábori oltárnál Kelemen Rrizosztom pannonhalmi főapát celebrált misét. Tizenegy óra után tíz perccel indult tovább az aranyvonat Érsekújvárra, ahol negyven község népe várta. A főtéren mise volt, istentisztelet után pedig a hívek hódoló felvonulása következett az ereklye előtt. Bánkesziben a község szlovákajkú lakossága fogadta a Szent Jobbot. Ilosec Imre plébános előbb szlovák, majd magyar nyelven köszöntötte a nemzeti ereklyét s az üdvözlésre válaszolva a hercegprímás is előbb szlovák nyelven köszönte meg híveinek, hogy Szent István tiszteletére oly sokan jelentek meg hódolni , az első keresztény magyar uralkodó emléke előtt. Nagysurányiban beláthatatlan tömeg szorongott az állomáson, ahol félórát tartózkodott az arany vonat, hogy aztán Léva felé robogjon. Itt a Werbőczy-téren, majd a Kossuth-téren hódolt a tömeg a Szent Jobb előtt, amely késő este tért vissza Budapestre. V’DUCKIRSlO KEDD, 1939 MAJOS 2 Humor csókedv a nemzetkosfi vásáron A budapesti nemzetközi vásár tündéri ,csínéiről előbb a hölgyeknek számolunk be. Van ugyanis néhány pavilion, ahol folytonosan ismétlődik egy szó, anélkül, hogy a látogatók ezrei összebeszéltek volna: — Csodaszép! Csodaszép! Ezt mondják lépten-nyomon a hölgyek egy- részt a vásár divatszínházában, ahol modern, levegős színházteremben mutatják be a magyar divatművészet legújabb kreációit. Az idei vásárnak, külön , gondja, külön tanfolyamot létesítettek a ruhákat bemutató mintuegrémek kiképzésére. Elhatározták, hogy nemcsak, bytightentopsi divatmotváookat elevenítenek meg, hímem, még tovább viszikazt az elgondolást, hogy magyar népművészeti motívumokat szőnek a franciás öltözködés elképzelései közé. Különösen megkapó a divatszínháznak az a része, amely pompás képekben tárja elénk, hogy miként öltözködött a magyar dáma a kiűűnt évszázadok különböző korszakaiban. Persze itt sokan mosolyognak, de ugyanakkor meglepetéssel látjuk, hogy miként valósít meg a modern divat száz-kétszázéves ötleteket. Végül is kiderül: a divat változik ugyan hlmlift, de Viszont mindig ismétlődik . . . Minek van sikereavásárlátogató hölgyek szemében? Először is sokan öltöztetik képzeletben magukat azokba a pettyes vagy mintás imprimékba, amelyek finom,lágy vonalakban hullanak le a kiállítási pultokról. De hiszen maga a látogató közönség is jelzi a divatot. Rengeteg a kis rövidkabátos sportkosztum, élénk blúzok, változatos pullóverek s valamennyihez egyszerű angol kalapot hordanak. Valóságos divat lett a vásáron, hogy a hölgyek a vállukra borítva viselik a kabátjukat, kalapjukat kézben tartják s fejüket könnyű kis gyapjúkendővel kötik be .. . A kiállított ruháiénál van természetesen a pezsgő siker. Pompásabbnál pompásabb estélyi ruhákat, raffinált kombinációkat, ketté, alakítható szoknyarészeket látunk, színek orgiáznak, övek omlanak . . . A ruhabemutatónál találkozunk a legtöbb villanó szemmel, viszont legtöbben mosolyognak a vásár pompás vendéglőiben, ahol valóban ízes-magyaros ételekkel találkoztunk. Hogy némi fogalmat adjunk az olvasóknak a vásár forgalmáról, itt közöljük a vasárnapi ételfogyasztás statisztikáját. Vasárnap megevett a publikum 9 borjút, 11 sertést, 2 marhát, ISO kiló szárnyast, 100 kiló halat, 20 mázsa burgonyát, 17 mázsa zöldségét, 16.000 zsemlyét és 15 mázsa kenyerét. Kifogyott tif.SOO pár virsli, 1100 liter pörkölt s benyakaltak 30.000 pohár sört is. Hol legyen jókedv, kedély, ha nem a budapesti nemzetközi vásár színgazdag, káprázatos pavillonjai között. Egyik borpavillon díszes reklámjánál azt mondja egyik látogató a másiknak: — Minek ez a sok cifraság? Hiszen jó bornak nem kell Cégész A másik nevetve válaszol: — Hohó, barátocskám, el kell mondanom neked Deák Ferenc egyik híres szállóigévé lett megjegyzését. Egyszer Balatonfüredett Anna-bál volt, amelyen részt vett a zalai alispán is, de — a felesége és eladó leánya nélkül. — Hól vannak a hölgyek? — kérdezték tőle. — Én mulatni jöttem rám. Ilyenkor nincs szükség a családra. — De öregem, eladó lányod van. A zalai alispán kevélyen kihúzta magát « Így szólt gőgösen! — Jó bornak nem kell cégér. Erre a jelen volt Deák Ferenc halkan, huncutkásan megszólalt: — Nono, a jó bort is megkóstolják előbb! A vásárlátogató így fejezte be történetét: — Látod, a reklámnak mindig megvan a jogosultsága. A humor, a kedély és az idegenforgalmi pavilion látványosságszámba menő képei között is, ahol gusztust kap az ember a szebbnél szebb magyar tájakhoz. Itt olvastuk az idegenforgalmi tízparancsolatot is, amelyben ilyen mondatok vannak: »Lányok, hitvess, anyák! Tanítsátok Magyarországot még szebbnek látni.” Az idegenforgalmi hivatal közönségjátékba is kezdett, amennyiben pályázatot hirdetett, hogy a közönség adjon tanácsokat, miként lehetne ennek a tízparancsolatnak elveit pregnánsan kifejezni. A pályázat határideje május 8. (Dió)