Uj Magyarság, 1939. augusztus (6. évfolyam, 173-198. szám)
1939-08-01 / 173. szám
MEGFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉLÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁMÁRA KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN 4m képesmellékletteltf0fillér SZERKESZTŐSÉG ÉS JURDŐHIVATAL» BUDAPEST, VI., JÓZSEF KÖRÚT 5. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1939 augusztusi KEDD VI. évfolyam 173. szám ftSVtZfV ■) Drótsövényes külpolitika Irta: Rajniss Ferenc Liddel Hart kapitány, az angolok legnagyobb katonai szakírója remek könyvet írt a brit birodalom védelméről s a hadi tudományok művelői és a honvédelem kérdéseivel foglalkozó politikusok, a legizgalmasabb regényt megszégyenítő érdeklődéssel olvashatják ennek a bátor, szókimondó, teremtő fantáziával megáldott embernek írását, a modern haditechnika fejlődése során beállott új hadseregszervezési, stratégiai és taktikai korszükségletekről. Liddel Hart a támadás ellensége és avédelem rajongója. Az offenzíva francia tévedés, a defenzíva angol erény s a mai világban három jól felszerelt, megfelelő mennyiségű lőszerrel ellátott, szakszerűen kiképzett katona többet ér ezer támadónál... A demokráciák legnagyobb veszedelme az olyan tábornokok sokasága, akik a támadás elméletében hisznek. Az új háborúban nincs szükség óriás tömegekre. A tűzerő, a mozgékonyság és a szakképzettség a fontos. A katonát valóban a háborúra kell kiképezni s nem a díszszemlékre, ahogy az ma, a kiképzési idő háromnegyed részében történik ... Liddel Hart nem udvariaskodik, nem hajbókol, nem rejtegeti az angol hiányosságokat s nem tagadja le a tengelyhatalmak páratlan előretörését, mert az a véleménye, hogy nincs ideje az angol világbirodalomnak az új világháború kitöréséig kényelmesen várni. Liddel Hart szerint az új világháború már megkezdődött 1936 júliusában, amikor az olaszok és a németek megvetették a lábukat a spanyol félszigeten. Azóta szakadatlanul folyik a világháborús Gibraltár, Toulon és az angol kereskedelem tekintélyes része, a tengelyhatalmak újonnan megszerzett és kiépített stratégiai pontjainak veszedelmes ellenőrzése alá került. A háború később átcsapott Ausztria, Csehszlovákia és Albánia területére, a tengelyhatalmak jelentős újabb győzelmeinek biztosítására. Anglia védelméről tehát csak ennek a második világháborúnak immár meglódult, óriás folyamatában lehet beszélni, így elmélkedik a legkiválóbb angol katonaíró a világ jelenlegi állapotáról s ha letakarjuk a helyzetképből a tiszteletreméltó hazafiasság egyoldalú ítélkezésének foltjait, akkor is el kell ismerjük, hogy Liddel Hart éles és megdöbbentő igazságok rajzát tárja fel előttünk. Az okokat minden nép és minden nemzet másképpen látja, csoportosítja és értékeli, örök emberi gyöngeségünk, vágyaink és napfényre törő erőnk mértékében, a lényeg azonban független az ítéleteinktől s a lényeg az, hogy valami úton-módon tényleg belesodródott már Európa az új világháborúba! Az áradat szab törvényt és irányt s a megálláshoz emberfölötti erők volnának szükségesek. Sodródunk. Zajló események szülik az eseményeket s legyőzött az, aki megáll. Visszafelé már csak nézni lehet, de mozogni nem. Szorongattatásunk, a bizonytalanság, a gazdasági válság magyarázatára ezer okot keresünk s ezerféle intézményt, törvényt, jelenséget korholunk a felsűrűsödő bajokért és ösztönös izgalmakért, pedig csak egy nagy és végzetes ok táncol Kerékpáros kisasszony Irta: Nagy Lajos Szép fiatal leány, az arca egészen nőies, sőt gyermekes, a tekintete zavartalanul tiszta, bizakodó és bizalmat keltő, hogy egyszerűen csak Máriának kellene őt nevezni. De hát az embernek szüksége van a teljes nevére s így ő: Kocsond Mária dr. Egyetemet végzett tehát, lélektannal foglalkozik, valóságos fiatal tudós, ki hinné róla, hiszen még szemüveget sem használ. Szorgalmasan jár be a városba, egy pszichofizikai intézetbe, legkedvesebb tanítványa és munkatársa a professzornak. Eddig villamoson utazott be és ki, S-ről, a pestkörnyéki válatelepről, most kerékpárt vásárolt, majd talán hamarosan megírja a kerékpározók lélektanáról szóló tanulmányát is. Egyelőre azonban tanul, próbálja megülni a szeszélyes kétkerekű paripát. Marci, az öccse, tanítja a kerékpár használatára. Mária már ötször is felborult a kerékpárjával, Marci mindannyiszor jól mulatott a baleseten. Kinevette, mert ő csak egyszer borult fel, akkor is menten talpra ugrott, oly rugalmas ő, mint a gumilapda. Mária meg egy-egy zuhanás után percekig csücsült a porban, mintha csodálkozna a saját ügyetlenségén. Marci még elméleti oktatással is szolgál a nővérének: — Ha valami vak-süket állat eléd Ugrik, arra csak förmedj rá. Mondd meg neki a magadét. A kerékpár nem autó és a rajta ülőnek egy kis káromkodással kell enyhítenie a mérgén. És miért? No, híres pszichológus! Azért, mert a kerékpáros nem gázolhatja el az útjában állót, mint egy úrvezető. — Jól van, öcskös. Azért én mégsem fogok káromkodni — és Mária szelíden mosolyog. — Nem is leszel akkor igazi kerékpáros soha. Ezzel a napi lecke be is fejeződött, mert Marci a barátja hívó füttyét hallva elrohant Mária egyszer csak megállapíthatta, hogy már tud kerékpározni. Bajnoki versenyen ugyan még nem vehetett volna részt, de azért nekivágott az útnak, hazulról be a városba, az intézetig. A széles sima úton sokan elkarikáztak mellette, egyesek megelőzték, mások elmaradtak mögötte, a sorrend szakadatlanul változott, de azért végül is a legtöbben elhagyták. Volt aki visszafordult és a szemébe nevetett, akadt fiatalember, aki szótlanul köszöntötte, kezével a sapkája szélét érintve. Nők is akadtak a kerékpározók közt. Azok is barátságosak voltak, úgy viselkedtek, mintha Mária ismerősükké vált volna azzal a ténnyel, hogy belépett a kerékpározók rendjébe. Szóltak is hozzá. Ilyeneket mondtak. Szép új gépe van. Kiesett a hajából a csatt. Nagyon felhúzódott a szoknyája. Egy sovány pajkos pékinas is elsüvített Mária, mellett, hátán friss süteményekkel megrakott kosárral, ez is visszafordult, ránevetett: — Elől deszka, hátul léc — kiáltotta, nyilván annak jeléül, hogy neki a Máriánál kövérebb nők tetszenek. Ekkor egy fiatalember surrant melléje a gépével. Mintha védelmébe akarná venni, vigyázni akarna rá. — Neveletlen kölyök — mormogta méltatlankodva. És nem tágított Mária mellől. Rendesen öltözött, jóképű fiatalember volt, apró kis jelek árulták csak el, hogy valami munkás lehet. A sapkája, a kormáynon nyugvó keze, s a munkának a ruháján is észlelhető nyomai. — Nagysádot még nem láttam errefelé. Most költözött talán a mi telepünkre ? Mária egy-két pillanatig habozott csak, hogy feleljen-e. A kerékpárosok közt nyilván ez a szokás, alkalmazkodik hát hozzá. Nem muszáj neki most is doktorkisasszonynak lennie. •— Igen, most költözködtünk ide — mondta kétkedést kizáró hangon. De miért is mondta ezt? Nem fontos, hiszen a kérdés csak formaság volt, megszólításra és beszélgetés kezdésére, a felelet is nyilván formaság. Nincs semmi jelentősége, tehát . . . nem is hazugság. — Melyik gyárban dolgozik? — kíváncsiskodott a fiatalember. Mária most már úgy érezte, hogy benne van egy szerepben és azt tovább kell játszania. De milyen gyárat mondjon? Hiszen hirtelenében nem is tudja egynek sem a nevét s még valami olyan gyárat mondana, amelyik egészen más tájon van. Valami mégis eszébe jutott: ■— Terrina kötszergyár. — Nem ismerem. Hol van az? — A... a K.utcában. .— Akkor, sajnos, itt a sarkon elválunk. Mert én a Schmidt-acélban dolgozok. Hanem ... este találkozhatnánk. És a fiatalember reménykedve pislantott Máriára. — Este? — kérdezte Mária, kis zavarral. — Itt a sarkon. Már a sarkon álltak, gépjeikkel kissé félrehúzódva a gyalogjáró mellé. — Nem bánom — hagyta rá a fiatalemberre Mária —, de haza nem kisérhet. — Miért nem? — A papám nagyon szigorú. A fiatalember elégedetten mosolygott, mintha mondaná, hogy úgy van az rendben. Azután megállapította az időpontot : — Negyed hétkor. Jó? Fél hétig várom. — És búcsúzóra nyújtotta a kezét. — Kerekes Pál vagyok. Magácskát hogy hívják? — Mária ... Kovács Mária. — Szép neve van, — jelentette ki a fiatalember és ebbe belepirult. — Kezét csókolom. — Fölpattant a kerékpárjára, nagyot nyomott a pedálon és elkarikázott. Chamberlain nyilatkozott az alsóházban Moszkváról, Tokióról és Danzigról (Tudósítás a 3-ik oldalon) elnyűtt idegeinken: a háborús állapot tudata! A vakságban boldog emberek nem merik bevallani önmaguknak sem ezt az egyszerű igazságot, hogy megmeneküljenek a felelősségtől és a munkától. Derék, öreg politikai tűzoltók fényesítik kényelmesen a szivattyúcsöveket s dicsőségesen eloltott volt tüzekről álmodoznak, regélnek, miközben az ablakokon bevörösödik az új lángok fénye Reformokat készítenek elő évtizedekre tempós lassúsággal, csak éppen azt nem tudják, hogy mit kellene cselekedni holnap, ha megrendül az ég. Belesustorognak az elmúlott és az eljövendő évszázadokba, hogy elfelejtessék a jelent. Elhiszik és elhitetik, hogy béke van, hogy békevilágba való módszerekkel, kedves pusmogással lehet óvatosan, elismerésre méltó tehetetlenséggel mozogni semerre, pedig a mozgást már a leszakadt európai párt diktálja s a politikának alig van más teendője, mint minden áldozattal fegyelmezett sorokba szedni össze a nemzet honvédő erejét. Nem kell a világháborúra várni, mert már benne vagyunk! Csak éppen azt kell megtanulni, hogy elmúlott az ünnepélyes ultimátumok ideje s a háborús felvonások régi sorrendjét az új stratégiai elvek megváltoztatták. Aki eljut idáig a tények felismerésében, az egyszerre másképpen látja az összes belpolitikai kérdéseket, a haszontalan hatalmi harcokat, a pártok kicsinyes veszekedését az alkotmányjogi vitákkal, az egész parlamentarizmust és másképpen értékeli a világ minden részéről zagyván és bőségesen befutó külpolitikai híreket. A nagyközönségnek az a legnagyobb tévedése, hogy a diplomáciai eseményeket, konferenciákat, megbeszéléseket, szerződéseket, deklarációkat, parlamenti vitákat és nemzetközi konfliktusokat, hirtelen előretöréseket és visszavonulásokat önmagukban álló, elszigetelt vagy éppen döntő, békeidős eseményeknek tekinti, holott a mai világpolitikai zajlás minden egyes mozzanata egymással összefüggő, háborús tény, a nagy egész része s a jövendő mozdulatok meghatározója. Nincs danzigi kérdés! Nincs tokiói, vagy moszkvai tárgyalás! Nincs földközi-tengeri versengés! S még técsői határincidens sincs önmagában. Semmit sem ér a befutó jó hír a békülékenyebb hangulatról és semmit sem ront a sajtóban szenzációsan tálalt rémhír a „helyzet újabb kiélesedéséről ...” Ma már minden eseményt, fordulatot, szövetséget és követelést a folyó világháború szemszögéből kell lemérni, részleteredmények, vagy részletvereségek amíg a komoly, történelmi döntés be nem következik. Két lemérhetetlen erejű tábor viaskodik egymással a demokráciák és a tengelyhatalmak mérkőzésében s nincs olyan ország Európában, amelyiknek sorsát és jövendőjét a döntés érintetlenül hagyná.