Uj Magyarság, 1939. október (6. évfolyam, 224-248. szám)

1939-10-01 / 224. szám

■*ftfa 20H11& ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FFI FI STFRKFSTTff* ------ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALI 1 PENGŐ NEGYEDÉVRE 0 PENGŐ. FÉL- " BUDAPEST, ", JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ. EGYES SZÁM ÁRA MILOTAY ISTVÁN (WEN) TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR SCI * 1-444-00. POSTACSERESZÁMLA 0500 1939 október I VASÁRNAP VI. évfolyam 224. szám Clairo gróf német meghívásra Jövő héten összeül a birodalmi gyűlés a kormánynyilatkozat meghallgatására légiharcok és tüzérségi párbaj a nyugati fronton Moscicki lengyel köztársasági elnök lemondott, utóda Párisban Raczkiewicz volt szenátusi elnök, aki rendeleti úton lemondatta az eddigi kormányt s ugyancsak Páris székhellyel új kabinetet nevezett ki . A német fővárosban számolnak Molotov közeli látogatásával A szomszédok a Kárpátoknál írta: Milotay István Lengyelország tragikus bukása s a német-orosz megegyezésben bejelentett negyedik felosztása talán senkit nem érint közelebbről, mint bennünket. E világpolitikai változás következtében a magyar-lengyel határ nagy része szovjet-magyar határrá lett, az orosz birodalom pedig a Kárpátok hosszú vonalán közvetlen szomszédunkká- Az ezeréves magyar történelem folyamán most először jutott hozzánk ebbe a közelségbe. A kettős monarchia idején még elválasztott tőle bennünket Galicia és Bukovina, a világháború után elválasztott Lengyelország és Románia, hogy ezek dacára, a szövetséges Csehszlovákia jóvoltából, mégis átlépjen a Kárpátokon s az egykori magyar Felvidéken át szinte a Duna vonaláig ereszkedjék hatalmi, katonai jelenlétével. Szemébe kell néznünk ennek a változásnak. Magyarország ezer éven át, vagy legalább is Szent Istvántól kezdve mindig a nyugat legkeletibb kiegészítő része volt, csakugyan annak keletre előretolt legszélsőbb bástyája. Sorsunkra, politikai életberendezésünkre, társadalmi, nemzeti szerkezetünkre, vallási mozgalmainkra, gazdasági boldogulásunkra, kulturális fejlődésünkre mindig innen, nyugatról kaptuk a döntő hatásokat. Innen kaptuk, németrómai közvetítés útján, az államvallássá lett katolikus kereszténységet éppen úgy, mint évszázadokkal később a protestáns kereszténységet. Mind a kettő elterjedésének keleti határvonalai mindig egybeestek a történelmi Magyarország politikai és földrajzi határaival. Nyugatról kaptuk a rendiség állami és társadalmi rendszerét éppen úgy, mint a liberalizmus, a gazdasági szabadelvűség végzetes hatásait. Magyarország a kelet szellemi uralomra jutásának békés, vagy erőszakos kísérleteit, ezer év folyamán mindig nagy öntudatossággal elhárította magától. Ezt tette, mikor szakított az ősmagyarság keletről hozott pogányságával s ennek megismétlődő feltámadásait Szent István után könyörtelen erővel leverte, kiirtotta. A görögkeleti vallás térhódító kísérletei éppúgy megbuktak a magyar nyugati orientáció ellentállásán, mint századokkal később a bolsevizmus barbár belső forradalma. A nemzetszervezés és illamfenntartás nagy művészete a nyugat és kelet közé szorult Magyarországtól szinte Szent István óta roppant feladatokat kívánt, az óvatosság, a rugalmasság, az egyensúlytartás állandó, szinte hajszálra kiszámított erőfeszítéseit. Népi, nemzeti erőforrásaink sose voltak akkorák, mint keleti vagy nyugati szomszédaink és állami hatalmunk politikai, katonai ereje is csak a nemzeti nagyság kivételes, átmeneti időszakaiban tudott egyszerre két nyomás ellen eredményesen küzdeni. A bizánci, keletrómai birodalom hegemonikus hatalmi kísérleteit csak a III. Béla Nagymagyarországa tudta kivédeni. Az Árpádok Magyarországa csak azért és addig erősödhetett meg a német szomszédság árnyékában, amíg a nyugati birodalmat belső megosztottság tépte és gyöngítette. Mátyás király kétségbeesett erőfeszítése, amellyel a német birodalmat magyar vezetés alatt próbálta a török veszéllyel szemben megszervezni, erőnket felülhaladó, aránytalan vállalkozásnak bizonyult. IV. Béla alatt a tatár betörés idején először történt, hogy Magyarország földjét az Árpádok óta keleti ellenség taposta, s először történt, hogy a magyar birodalom nagy része két éven át egy keleti barbár hatalom legnyugatibb tartományává alakult. A bizánci keletrómai császárság lehanyatlása után egy ideig még a keleti tatár birodalom fenyegetett bennünket szórványos, pusztító beütéseivel, hogy azután, Bizánc elestével, az ozmán-török impérium hódító nyomása nehezedjen ránk ellenállhatatlan erővel. A mohácsi vész után a nyugati német és a keleti török nagyhatalmi politika két malomköve közé kerültünk. Arra, hogy mind a kettővel szemben egyszerre sikeresen védekezni tudjunk, a gyenge uralkodók alatt belsőleg megrendült, legyengült Magyarországnak nem lehetett többé elég ereje. Választanunk kellett volna egységesen, vagy a törökhöz állunk, illetve alávetjük magunkat neki, mint balkáni szomszédaink, egykori szövetségeseink, a szerbek és a bolgárok, vagy ugyancsak egységesen a nyugati német hatalomhoz szegődünk s mint annak részei, elkötelezett szövetségesei és ő erejével együtt próbálunk a töröknek ellentállni. Mi se az egyiket, se a másikat nem tettük, hanem a harmadikat, a leghálatlanabbat választottuk, meghasonlottunk egymással, kettészakadtunk s két évszázadon át egyszerre és egyidőben, szinte állandóan mind a kettővel szemben önvédelmi harcot, egymással szemben pedig a kuruclabanc jelszavak alatt belső testvérháborút folytattunk. Nem tudtuk magunkat se arra rászánni, mint a szerbek vagy a bolgárok, hogy a török uralom alatt meghúzódva, állami önállóságunkról lemondva, legalább népi erőinket megkíméljük s azok birtokában kivárjuk a nemzeti feltámadás idejét. De az alkalmazkodásnak azt a másik módját se tudtuk magunkévá tenni, amelyet a csehek a fehérhegyi csata után olyan művészettel gyakoroltak, mikor behízelegték magukat a német-római császárok kegyeibe, így népi erőiket is megkímélték, a művelődés folytonosságát is biztosították a maguk számára és sokszor az egész birodalom katonai, politikai vezetésében is döntő szerephez jutottak. A történelem kikerülhetetlen logikája volt, hogy végül mégis a német-római császárság, a Habsburgok ereje szabadított föl bennünket a török hódoltság alól, hogy aztán ezen a címen újabb beavatkozási és uralmi igényeket támasszon velünk szemben egészen a 67-es kiegyezésig. De ehhez is, hogy ez az egyensúlyi állapot létrejöjjön, előbb mi végigcsináltuk a negyvennyolcas szabadságharcot, Ausztriának és a Habsburg-háznak pedig ki kellett válnia a nagy német birodalomból s örökre le kellett mondania a németrómai császárság hódító hagyományairól. Azok a szövetséges kisebb hűbéri államok, amelyek a magyar nagyhatalom idején Magyarországtól függőségben éltek, mint Bulgária, Moldva- Havasalföld, vagy Szerbia, a mi meggyengülésünk után, vonzóerőnk és urréi nagyságunk lehanyatlásával, a dolgok logikája szerint előbb a török, ennek visszaszorulásával az orosz-szláv uralom érdekszférájába kerültek. Az innen szított nemzeti aspirációik kezdték ki aztán a kettős monarchia összetartó kapcsait. Ennek az orosz balkáni befolyásnak csak pillanatnyilag tudott határt szabni az Andrássy Gyula külpolitikai zsenije, aki a sanstefanoi török-orosz béke után a berlini kongresszuson német segítséggel keresztülhúzta a cári Oroszország számításait. Bosznia-Hercegovina okkupációja Andrássy elgondolásában egy pár rövid évtizedre felidézte a régi magyar Balkánhegemónia céljait és aspirációt, a kettős monarchia keretei között. A hatvanhét után adott nyugalmi helyzetet, sajnos, nem arra használtuk föl, hogy Magyarországot belülről, a belső népi gazdasági, szociális reformok útján minél erősebbé tegyük, hanem a kuruc-labanc hagyományok nyomán ádáz közjogi harcok formájában tovább folytattuk belső harcainkat, körülöttünk reánk leső idegen nemzetiségek növekvő tengerében, egészen a világháborúig. Ez a világháború úgy talált bennünket nyakunkban félszázadról elmaradt belső problémáinkkal, ezek között talán a legsorsdöntőbbel, a magyar agrárreform nagy adósságával. Hogy most, a második világháború küszöbén még mindig ugyanezzel küszködjünk. 1867-től kezdve a kettős monarchia vette át a régi Magyarország egyensúlyozó szerepét a kelet-nyugat határán terjeszkedő új nagyhatalmak között. Nyugatról a Hohenzollernek új német birodalma támadt föl, keletről pedig a török veszély, a török impérium helyére Nagy Péter óta növekvő erővel nyomult fel az új Oroszország a pánszláv imperializmus céljaival és igényeivel. Ez a pánszláv imperializmus éppúgy megtalálta a maga útját a csehek szívéhez és vágyálmaihoz, mint a balkáni szláv testvérnépek terjeszkedésre törő hatalmi ambícióihoz, sőt megtalálta ezt az utat a magyarországi szlováksághoz és ruténséghez is. A világháború legnagyobb baklövése az volt, mikor a kettős monarchiát és Magyarországot megsemmisítették s ezzel Középeurópa egyensúlyhelyzetét teljesen feldúlták és végérvényesen bizonytalanná tették. A kisantant-lengyel kombináció húsz évig se tudta betölteni azt a szerepet, amelyet a versaillesi és trianoni békék kitervezői nekik szán.