Uj Magyarság, 1940. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-03 / 1. szám
Hri. 1 Amlomii ELŐFIZETÉSI ABÁS: EGY HÓNAPRA FELELŐS SZERKESZTŐ* lnlŭ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 1 PENGŐ NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ FÉL- - tl*l BUDAPEST, VIH. JÓZSEF KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA MILOTAY ISTVÁN V i' kv/ TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10 VASÁRNAP 20 FILLÉR 1ó ISMN 1-444 00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1940 január 3 SZERDA VII. évfolyam 1. szám Nyugaton egyre sokasodnak a repülőharcok A szovjet határra szorították vissza a finnek az oroszokat Népek sorsa az u£ esztendőben Írta: Hajniss Ferenc (n.) a háborúk jogosultságának kérdése örök időkig vitatható, értékes bölcseleti és semmitévő gyakorlati eredményekkel. A fegyver, és a jog sokezeréves történelmi viszonyában annyi az átok, mint az áldás, annyi a halál, mint az élet és annyi a megszerzett szabadság, mint a parancsolt rabszolgasors. Kiharcolt, levert és újraéledő és fegyverekkel biztosított életjogok titokzatos mérlegét egyensúlyozza a történelem. A nagy háborúk mélyén biológiai, gazdasági, kulturális, társadalom- és államszervezeti erők birkóznak meg egymással — az évszázadok haladása szerint— félelmetesen megnövekedő arányokban. Minél bonyolultabb, fejlettebb munkamegosztási formák között él az emberiség, annál egyetemesebb lesz a háború. Valamikor tényleg csak jól-rosszul felszerelt hadseregek harcoltak a csatatereken , vagy nyertek vagy veszítettek, anélkül, hogy a döntés az országhatárok változásain és a háborús költségek adóterhén túl, az emberi létformákra különösebb hatást gyakorolt volna. Ez a kor visszavonhatatlanul elmúlott. A mai háború a hadviselő országok népét, vagyonát, termelési gépezetét, szellemi és erkölcsi erőforrásait szinte maradéktalanul, szerves egységben kényszeríti harcra s a döntésben megnyilvánuló hatását is totálisan, végzetes következetességgel érezteti. Az erőtartalékok széléig terjed s a létformák mélységében rázza meg az emberiséget a modern, technikai háború. Lengyelország pusztulása magábanálló, egyedüli és páratlan bizonyítéka a világháborús tapasztalatoktól független, újkori háború megváltozott módszereinek és totális hatásának ... Németország és a nyugati szövetséges hatalmak megütközésében a semleges államok közvéleménye még nem látja a lassan kibontakozó, gigantikus arányokat s nem érzi a végkifejtés drámai törvényszerűségét. Pedig halad a háború előre kimérten, logikusan, szünettelenül, éjjel-nappali irtózatos erőfeszítéssel, de a mi képzeletünket romantikus, régi emlékek uralják s az új technikai háború , egymást követő mozzanataiban és tervszerűségében nem érzékeljük a haladást, mert nem tudunk zászlócskákat tűzni a térképre, megjelölni újra és újra a hadak útját... Nem hadseregek, hanem birodalmak háborúja ez! Nemcsak katonákat, hanem államot, ipart, kereskedelmet, forgalmat, pénzrendszert, nyersanyagot, élelmiszert, tudományt, lelket és akaratot mozgósítanak a hadviselők s szerveznek át új parancsoknak engedelmeskedő hadi egységbe. Példátlan történelmi folyamat zajlik le káprázó szemeink előtt. Már a hadviselő nyugati demokráciák is sokkal mélyebben nyúltak bele a magángazdálkodás és a „szabad társadalom“ jogaiba a mostani háború első három hónapjában, mint a világháború harmadik esztendejében! A háború menetét jelző zászlócskákat hadi irányítás alá került ipartelepekre, forgalmi és elosztási központokra, fegyvernemeket egyesítő vezérkari székhelyekre, birodalomszervező hivatalokra, hírszerző állomásokra, laboratóriumok, bankok, kísérleti és kiképző telepek sorozatára, kémirodákra és külügyi palotákra kellene kitűzni, ha ennek a háborúnak valóságos eredményeit olyan könnyű lenne ellenőrizni, mint a milliós hadseregek térbeli mozgását . . . Lengyelországban az utolsó felvonással kezdődött a háború: a németek tudták, hogy készen állanak az ellenségeskedések befejezésére. Nyugaton azonban nem a készenlét, hanem a váratlan szükség diktálta a hadüzeneteket, s a nagy ellenfelek még csak az első felvonás végén tartanak: szabályosan befejezik az előkészületeket a komoly ellenségeskedések megkezdéséhez . . . * Anglia háborús kiadása naponként 6 millió font. Magyar pénzre átszámítva 150 millió pengő. Ha tényleg fegyver alá állítanak 3 millió katonát s tartják a költségek mai szintjét — ami lehetetlenség —, akkor is minden katona napi 50 pengő terhet jelentene, ami az anyagi és műszaki kiadások szédítő emelkedését bizonyítja. Minden ellenséges halott és sebesült komoly milliókba kerül a nagy harcok megindulásáig... A franciaangol egyezmény értelmében Anglia 60:40 százalékos arányban vállalta magára a közös háborús terheket s ugyanakkor a szerződő felek 1 176-os alapon rögzítették egymás között a font és a frank értékét a háború végéig. A francia-angol gazdasági antant tökéletes s a két nyugati demokrácia sorsa sokkal szorosabban egymáshoz kötött, mint a világháborúban volt. Anglia a legújabb kereskedelmi szerződéseiben áttér a zárolt font rendszerére s a svédangol megegyezés szerint a svéd exportáruért kifizetett fontmennyiséget már a brit birodalom területén kell elkölteni. Ezt a háborús valutavédelmet rövidesen kiterjesztik Franciaországra is. Általában érdekes, hogy a német gazdasági rendszer ellen hangoztatott jelszavak cáfolatára Anglia egymásután léptet életbe olyan rendszabályokat, amelyek hajszálra hasonlítanak a sokat támadott régi német intézkedésekhez. A hús-, a vaj- és a zsírjegy is megszokott jelenség lesz a brit szigeteken, miután a rádiópropaganda bebizonyította napnál világosabban, hogy az élelmiszeradagolás ,a vég kezdete ... A blokád és az ellenblokád csak azonos jellegű védelmi intézkedéseket ered- ményezhet. Az angol Orders in Council a lényegben ugyanazt parancsolta az ellenség kereskedelmének megbénítására a napóleoni háborúk ideje alatt, mint 1915 márciusában, 1917 februárjában, 1939 szeptemberében és az elmúlott év december 4-én. A tengeri hatalom a háborúban iparkodik megakadályozni a szárazföldi ellenség ellátását, zavartalan termelési és élelmezési rendjét, a szárazföldi hatalom pedig védekezik s megpróbálja visszájára fordítani a blokádot. A stratégiai célban nincs új és meglepő s a küzdelem eredménye az adott körülmények és erőviszonyok összességétől függ. A legátfogóbb formában a következőképpen fogalmazhatnánk meg egyelőre a sorsdöntő kérdést: Elképzelhető lett volna 1914—18-ban Németország veresége, ha csak a nyugati szövetségesekkel méri össze erejét? Szét lehetett volna rombolni a német katonai gépezetet, ha nincs orosz front s a déli és keleturópai államok semlegesek maradnak? A legegyszerűbb katonai meggondolás után is csak nemmel válaszolhatunk erre a kérdésre. A mai Németország semmivel sem gyöngébb a volt császári birodalomnál, sőt erősebb gazdasági megszervezettségében, egységes nemzeti akaratában és hadseregének technikai felszerelésében. Az angol Geoffrey Crowther és Edward Hulton a brit háborús lehetőségek összegezésében azt írják, hogy 1000 német katona legyőzéséhez ma 1000 angol katona kell, de 1000 német munkás termelését 700 angol el tudja végezni, mert nagyobb az angol tőke, több a dolgozó lóerő és eredményesebb a termelés. 1937-ben körülbelül egyforma volt az angol és a német nemzeti jövedelem, de Németország 20 millió emberrel többet kellett eltartson, mint Anglia... Németország 14 5 munkást használ fel, hogy 100 ember részére élelmet termeljen, Anglia csak 6 7 mezőgazdasági dolgozót alkalmaz erre a célra s az „emberi erő pocsékolását“ elkerüli, mert élelmiszert ott vásárol, ahol olcsón termelik... Száz tonna gumi előállításához csak 45 brit férfiú szükséges, a németek azonban a mesterséges Buna-gumi gyártásához 100 tonnánként 75 munkást használnak egész év alatt. Felemlítik még az angol szerzők, hogy Angliának és Franciaországnak 175 millió uncia aranya van a háborús bevásárlásokhoz, Németország pedig hiányt szenved rézben, ólomban, cinkben, nikkelben, gyapotban, gyapjúban, benzinben és gumiban, aranya pedig nincs. Képtelenség elhinni, hogy a háború sorsát egyedül az anyagárakból, az arany, a vásárlóerő és a gyári termelés képleteiből lehessen előre megjósolni! Hiszen Anglia behozatala is csökkent átlag 35 százalékkal a német ellenblokád következtében s a háború kezdete óta elsülyesztett egymillió tonna hajót sem lehet gyorsan pótolni és hosszú ideig nélkülözni a tengeri forgalomban. Egyetlen angol szaklapban sem lehet ma már határozott állítást találni arra, hogy a német hadsereget katonai erővel le lehet verni. Minden számítás a gazdasági háború előnyeit latolgatja s a messze jövőbe kitolt döntés mellett kardoskodik. Mackenzie King kanadai miniszterelnök rádióbeszéde villanyozta fel a leghatásosabban az angol közvéleményt, amelyben a „leghűségesebb birodalmi politikus bejelentette, hogy berendezik Kanadában a világ legnagyobb pilótaképző központját s 67 gyakorló iskolában és 60 új repülőtéren 40.000 légiharcost képeznek ki az európai háborúra. Néhány esztendőt igényel a hatalmas program végrehajtása, de nincs már annyi idő az ismeretlen eredményű döntésig. A technikai háború irama gyorsabb, mint ahogy azt a szakemberek a nyugati háború kezdetén gondolták . . . it A német birodalom katonai és gazdasági előnyeit az ellenfelek természetesen kihagyják a közvélemény számára készített mérlegekből. Németország is így dolgozik, ha a saját érdekeiről van szó, mert az élet-halál harcokban gyöngeség a tárgyilagosság. Csehország elfoglalása 500 kilométerrel rövidítette meg a német határt! A korridor és Danzig visszaszerzése s a lengyel területen meghúzott németorosz határvonal, a háború tartamára védelmet és gazdasági erőt biztosított a birodalomnak. Az orosz-német vasúti forgalom már megindult. Németországot a hátában és az oldalában nem érheti támadás s a birodalomhoz tartozó 100 millió főnyi lakosság nyugodtan dolgozhatik a francia határtól az Északi-tengerig húzódó frontvonal mögött. Az őszi mezőgazdasági munkálatokat a lengyel területeken is mindenütt elvégezték. Éhség még nagyon rossz termés esetén sem fenyegeti a közeli esztendőkben Németországot. Az új területek megnövelték a belső nyersanyaggazdálkodás forrásait. A fa- és szénszükséglet tökéletesen biztosított. A német vasérctermelés 1939 első 7 hónapjában 45 százalékkal emelkedett s ez a mennyiség egész évre számítva, kétharmadrészben fedi az elmaradt franciaországi, algériai, újfundlandi és tuniszi behozatalt. A petróleum-, benzin- és olajszükségletek