Uj Magyarság, 1940. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-06 / 4. szám
10 A budapesti orvoskamara a sümőkór- és nemibetegségekről szóló törvényjavaslat kiegészítését kéri .A budapesti orvosi kamara rendkívüli közgyűlésen vitatta meg a kormány által a képviselőházban benyújtott és általánosságban már elfogadott gümőkór- és nemibetegségek elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Babais Lajos dr. egyetemi tanár mondott elnöki megnyitót, azután Antal Lajos dr. alelnök ismertette a javaslatot, valamint a kamara választmányának álláspontját. Hangsúlyozta, a kamara helyesli, hogy a javaslat büntetés terhe mellett elrendeli ezeknek a nemzetpusztító betegségeknek kötelező bejelentését és gyógykezeltetését. Intézkedik ezeknek a betegségeknek az iskolákban való terjedése ellen, védi a családot és rendelkezik a fertőző források kiküszöböléséről. Emellett azonban hiányossága a törvényjavaslatnak, hogy nem tartalmaz intézkedést a törvény végrehajtásának pénzügyi fedezetéről, aminek hiányában attól kell tartani, az egész törvényből csak közrendészeti és adminisztratív vonatkozású rendelkezések valósulnak meg. Nem biztosítja a törvény a gyógyításra kötelezett szegényebb betegek gyógyszer-, vagy esetleges intézeti kezelését. Orvos érdekképviseleti szempontból hibája, hogy a fertőzésnek kitett orvosok számára megfelelő egészségvédelmi és gazdasági intézkedést nem tartalmaz, sőt életfogytiglani szerződéssel alkalmazott orvosok állásait tiszteletdíjas állásokká szervezi át. A közgyűlés egyhangú helyesléssel fogadta az előterjesztett állásfoglalást és felhatalmazta az elnökséget, hogy annak érvényre juttatására mindent kövessen el. Bakay Lajos elnök záróbeszédében hangsúlyozta, hogy orvosi kérdésekben egyetlen fórum sem mellőzheti a kamara véleményét. örömmel lehet tudomásul venni a belügyminiszternek a kamarához intézett leiratát, amelyben biztosítja az országos orvosi kamarát, hogy a törvényjavaslatokra vonatkozó észrevételeket megfontolás tárgyává teszi. Bakay Lajos kiemelte, hogy a kamara tagjainak minden törekvése arra irányul: tapasztalataikkal a nemzetnek és a köznek rendelkezésére álljanak és a közegészségügyi törvények sikere érdekében közreműködjenek. A magyar teák koronája a „Királyhágó" R. magyar tea a Gellért-szállóban megtartott teakóstolón a legjobb eredményt érte el. Kérje mindenütt. 50 gramm ára 54 fillér. — Telefon: 138-267. Automata telefonközpont Érsekújváron. A postaigazgatóság Érsekújváron automata távbeszélőközpontot akar felállítani. Ebben az ügyben az érsekújvári főposta épületében helyszíni szemle volt, amelyen megállapították, hogy bizonyos átalakításokra van szükség. Az automataközpont megvalósítására rövidesen sor kerül. CZIEGLERNÉL SI gr I TÓTK R és zenekara játszik. U R I ÍVNI Polgári árak. Különterem. I., reake-ufea. 3. Telefon: 15-27-868-as autóbusz. Kedvezően mutatkozott be a kassai jégkorongcsapat. A kassai AC jégkorongcsapata pénteken Kassán a BEAC csapatával mérkőzött. Változatos küzdelem után győzött a hazai legénység 5:2 (1:1, 2:0, 2:1) arányban. Kapu előtt és mezőnyben egyaránt határozottabb volt a KAC. A gólokat Bartos, Alexi (2), Herditzki, Stempel, illetve Kuchen (2) ütötte. A Hosszantartó béldugulásoknál egy-két pohár természetes „Ferenc József” keserűvíz az emésztőcsatornában felgyülemlett erjedő és rothadó anyagokat gyorsan és biztosan levezeti és így megakadályozhatja a vakbélgyulladás esetleges képződését. Kérdezze meg orvosát! és zenekara játszik. Polgári árak. Különterem. ABEBA penzió UtaElWy VT., Daszín-Hid ház utca 8. sz-Tel.: 128-681. téri otthon. Elsőrangú konyha. Árengedmény. Januárban Klti — Pénzügyőri kinevezések. A komáromi pénzügyigazgató a kerületében állomásozó pénzügyőri altisztek közül Balogh Gyula komáromi, Kiss Kálmán almásfüzitöi pénzügyőri fővigyázót szemlésszé, Páltelki Ferenc tatai, Heitler Sándor almásfüzitöi és Radics Imre dunaszerdahelyi II. osztályú pénzügyőri vigyázót ideiglenes minőségi I. osztályú pénzügyőri vigyázóvá nevezte ki. Budapesti előkelő vállalat 25—30 év közötti magyar szakképzett pénztárost keres azonnali belépésre, 250 pengő kezdő havi fizetéssel. Biztosítékot kívánunk ,,Megbízható 13.080” jeligére BLOCKNERHEZ, Városháza utca 10. A tisztviselői kinevezések listái túlhaladják a napilap vasárnapi oldalterjedelmét A hivatalos lap, a Budapesti Közlöny január 6-iki számában közli az igazságügyi, pénzügyi, földmívelésügyi és a vallás- és közoktatásügyi tárca keretében történt kinevezéseket, valamint cím- és jellegadományozásokat. Az Új Magyarság mindig súlyt helyezett arra, hogy a hivatalos közléssel egyidőben teljes egészük id - ben ismertesse a nyilvánosságra került listákat. Ezek a listák azonban most olyan örvendetesen kőterjedelműek, hogy jóval túlhaladják a papírkorlátozás kapcsán a napilapok részére megszabott ünnepnapi oldalszámot. Ilyen körülmények között ezúttal először el kell tekintenünk szokásos beszámolónktól. * 67 — AZ ÚJ MAGYARSÁG legközelebbi száma a kettős ünnep után kedden, január 9-én reggel a szokott időben jelenik meg.— A kormányzó arcképe a kassai városházán. Kassáról jelentik: A városháza közgyűlési terme részére Pohl Sándor dr. polgármester megfestette Horthy Miklós kormányzó életnagyságú arcképét. — A budapesti japán követ újévi levélváltása a kassai turulistákkal. Kassáról jelentik: A Turul-szövetség II. Rákóczi Ferenc bajtársi egyesülete az újév alkalmával üdvözlő levelet intézett Koiro Inoue budapesti japán követhez, aki az egyesület patrónusa. Az üdvözlésért a japán követ a következő levélben mondott köszönetet: „Az újév alkalmával küldött meleg jókívánságaikat őszinte lélekkel viszonzom és bízom a szebb és jobb magyar jövőben. Én is remélem, hogy Kínában sok sikert fogunk elérni és lassan meg tudjuk teremteni az annyira kívánatos új rendet.” — Kormányzói elismerés. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére megengedte, hogy a vitézi rend érdekében önzetlenül kifejtett hazafias működéséért vitéz Krasznahorkay János dr. tartalékos főhadnagy, államvasúti főintézőnek, Budapest székesfőváros X. kerülete vitézi hadnagyának elismerését tudtul adják. — Élelmiszerjegyek Olaszországban. Rómából hivatalosan jelentik, hogy mára legközelebbi napokban élelmiszerjegyeket osztanak szét a lakosság között. Ennek az intézkedésnek elővigyázatossági jellege van, minthogy egyelőre még nem adagolják az élelmiszereket. Az új jegyek szelvénye ellenében február 1-től kezdve csupán kávét lehet vásárolni, amelynek eladása Olaszországban eddig tilos volt. A francia követségi nyelviskolák második félévi előadásaira január 10-től lehet beiratkozni hétköznapokon (szombat kivételével) délután 5—8-ig kizárólag a központi irodában. IV. Reáltanoda-utca 7. Félévi tandíj 10 pengő. A hallgatók kedvezménnyel látogathatják a francia könyvtárt (Reáltanoda-u. 5). A kezdő-, haladó- és gyermektanfolyamokon kívül a tanítás tárgyai: Franciaország története és irodalma, nyelvtan, francia társalgás, fordítások, kereskedelmi levelezés. Külön előkészítő tanfolyam az Alliance Française nyelvmesteri vizsgáira (délelőtt). Iskolák: I. Attila-u. 1, III. Aldus-u. 1, IV. Reáltanodautca 7, V. Alkotmány-u. 11, VI. Andrássy-u. 65. Részletesebb felvilágosítással szolgál Garzó Miklós dr. igazgató. — Új füzete jelent meg a Nemzeti Könyvtárnak, melynek az elmúlt hetekben megjelent első három füzete máris meghódította a legszélesebb olvasóközönséget. A pénteken megjelent füzetet a méltán országos nevű falusi író, Szabó Pál írta. A feszülten érdekes és pompásan megírt falusi történet címe „A puska”. Bizonyos, hogy a népszerű sorozatnak ez az új füzete is megtalálja az utat a közönség szívéhez. A Nemzeti Könyvtár füzetei kaphatók minden újságárusnál, tőzsdékben, ibusz-pavillonokban és könyvkereskedésekben. A füzetek ára 20 fillér. Házasság Iváncsy Hedviget, Iváncsy István dr. ny. őrnagy-hadbíró, paksi közjegyző és néhai felesége, Fischer Alexandra leányát eljegyezte Bognár Jenő, hadnagy, Bognár Gyula ny. főszolgabíró, országgyűlési képviselő és felesége, Cséfay Aranka fia. Kránitz Illy és Kerekes Pál dr. január 14-én déli 1 órakor tartják esküvőjüket a belvárosi plébániatemplomban. Zarnóczay Mária (Pestszentlőrinci és Katona István (Monor) jegyesek. Tomits Iván dr. posta műszaki igazgató és neje, Gerber Karola leánya. Gabriella január 9-én este fél 7 órakor tartja esküvőjét a Kálvin-téri református templomban nemes Ludány György dr. egyetemi m.-tanár, adjunktussal, nemes Ludány László dr. ny. I. o. főtörzsorvos és neje, jászárokszállási Móczár Eta fiával. Kállay Klári és ifj. Hanzély Ödön január 6-án, szombaton délután fél 7 órakor tartják esküvőjüket a Szervita-téri templomban. Legújabb frakk, szmoking, zsakett, kölcsönzés Teichner, IV., Királyi Pál utca 7. Tel.: 185-796. — A hercegprímás püspökké szentelésének évfordulója. Január 8-án, hétfőn lesz 12-ik évfordulója annak, hogy boldogemlékű XI. Pius pápa a már előbb esztergomi érsekké kinevezett és bíborossá kreált Serédi Jusztinián hercegprímást Rómában személyesen szentelte püspökké és felruházta őt az érseki palliummal. Az évforduló alkalmából az esztergomi bazilikában szentmisét mutatnak be a főpásztorért, akiről a főegyházmegye minden papja ugyanaznap egy könyörgéssel emlékezik meg miséje keretében. A bíboroshercegprim.is az évfordulót esztergomi rezidenciájában tölti és főszékesegyházában szombaton, Vízkereszt ünnepén nagy segédlettel ünnepélyes főpapi szentmisét pontifikál. Csilléry Andrást január 9-én üdvözli a magyar élet keresztény községi pártja. A magyar élet keresztény községi pártja Városháza utcai központi helyiségében január 9-én, kedden este fél 7 órakor üdvözli a párt elnökét, Csilléry Andrást az új esztendő alkalmából. Az üdvözlés után pártvacsora lesz. — A délszláv követség ünnepe. A budapesti délszláv követség közli, hogy a görögkeleti karácsony alkalmából január 6- án a követség útlevélosztályán szünetel a felek fogadása. — Farkas István református püspök újévi üzenete a gyülekezetekhez. Miskolcról jelentik: Farkas István tiszáninneni református püspök az irányítása alá tartozó egyházközségek szószékein keresztül újévi üzenetet küldött híveihez. A pásztorlevélben a püspök többek között azt mondja, hogy az Úr kedves esztendeje lesz a következő év számunkra, ha igazán megismerjük, befogadjuk és követjük a szeretet útjait. Az egymást pusztító, földön és levegőben egymás életére, értékeire törő világnak csak akkor lesz újra boldog szállásává ez a föld, ha megtelnek a szívek az Isten iránti alázattal. A győzniakaró nemzetek csak Istenpártiak lehetnek. Minden támadás után a hitben való életekarások újjászületnek. Ezt a jövőt munkálja minden igazi kálvinista magyar, aki felveszi a versenyt a jó igyekezetű emberekkel az Isten és haza szolgálatában. — Árverés a fővármhivatalban. A budapesti fővámhivatal közhírré teszi, hogy a csempészraktárában őrzött különféle lefoglalt, továbbá a budapesti fővámhivatal postaosztályánál három hónapnál, a főosztály raktárában pedig egy évnél hosszabb idő óta tároló árukat, amelyeknek tárolási idejét nem hosszabbították meg, illetve az esedékes raktárdíjat nem fizették be, valamint az előző árverésen megvett, de ezideig el nem szállított különféle árukat (pamut, gyapjú, műselyem és selyemáru, harisnya, zsebkendő, cipő, csizma, vas- és fémáru, gyarmatáru, személyautó, kisebb használati tárgyak, stb.) január 22-én délelőtt 9 órakor a IX., Fővám tér 8. földszint 1 szám alatt tartandó nyilvános árverésen azonnali készpénzfizetés ellenében elárverezik éspedig azzal a feltétellel, hogy az árverési vevő az áru becsértékén kívül köteles a köztartozásokat is lefizetni. A második, illetve harmadik árverést január 30-án és február 7- én délelőtt 9 órai kezdettel tartják meg. Ezeken az árverési határnapokon az árverési vevőt az esedékes köztartozások mellett a becsérték 75, illetve 50 százaléka is terheli. Az árverésre kerülő áruk, azok részletes jegyzéke, valamint az árverési feltételek nyolc nappal az árverés kezdete előtt a fővámpalota fszt. 1 szám alatt megtekinthetők. A futbalszövetség elbocsátott főtitkára 45.000 pengőre perli az MLSz-t. Ismeretes, hogy a labdarúgó-szövetség miniszteri biztosa felmondott Kenyeres Árpád főtitkárnak és több tisztviselőnek. Az elbocsátott főtitkár értesülésünk szerint 45.000 pengős kártérítési pert szándékozik indítani a szövetség ellen. Az üggyel kapcsolatban az MLSz a következő nyilatkozatot tette: „Kenyeres Árpád szerződése december 31-én lejárt. A régi rezsim vezetői közvetlenül Gidófalvy Pál dr. miniszteri biztos kinevezése előtt alapos indok nélkül Kenyeres Árpád főtitkár szerződését további tíz évre meghosszabbították és 200 pengővel felemelték havi járandóságát. A miniszteri biztos ezt a időszerűtlenül kötött szerződést nem ismerhette el joghatályosnak s az eredeti szerződés alapján mondott fel Kenyeres Árpádnak”. SZOMBAT, 1940 JANUAR 6 Huszonegy magyar gyermek szól a magyar szivekhez Pócsmegyerről írja Rédei Imre, ny. posta- főellenőr, kedves olvasónk: Az elmúlt novemberben népösszeírást tartottam s ezerötszáz lelket számláló községünkben négy földmívesnapszámos családot elmondhatatlan nyomorban találtam. A négy család összesen 21 gyermekkel lakik egy-egy szobában. A legidősebb gyermek 11 esztendős, tehát huszonegy egészen ifjú magyar hajtás sínylődik megfelelő táplálék, ruhanemű és tüzelő nélkül a rájuk szakadt kemény télben. Az apák nem keresnek, falun ilyenkor már csak elvétve akad egy-egy napszám. Az anyák egyike súlyos betegen fekszik, s gyógyszerre nincs pénz. A magunk szerény tehetségéhez mérten segítettünk, de itt 29 magyar életről van szó és ehhez egy család segítsége nem elégséges. Azonban az Új Magyarság nagy családja talán megérti, hogy ez a 21 magyar gyermeke nemzeti érték. Bármilyen adományt küldhetnének, ezzel nemcsak, testi, hanem lelki jótéteményt is gyakorolnának, mert megéreznék az elhagyatottak, hogy’ Isten gondviselőket vezérelt hozzájuk. Viselt ruhát, cipőt, fehérneműt, élelmiszert, pénzadományt kérünk Pócsmegyer község főjegyzőjéhez, aki a küldeményeket köszönettel nyugtázza s azt igazságosan szét is osztja a rászorulók között. Huszonegy kis magyar gyermek keze kopogtat e sorokon keresztül a szivek ajtaján. Hisszük, hogy az Új Magyarság olvasói meghallják és megértik ezt a kérelmet. h*”?a 1IR 000BUTOR óriási választékban, legolcsóbban Klauzál-utca 26. — Katolikus papi konferencia. A budapesti érseki általános helytartóság joghatósága alá tartozó, lelkipásztorkodással és vallástanítással foglalkozó róm. kat. papság e havi konferenciáját január 9-én, kedden délután fél 6 órakor tartja meg a központi papnevelőintézet földszinti előadótermében. A gyűlésnek ezúttal Lépesd Antal esztergomi protonotírius, kanonok és Szívós Donát budapesti bencés gimnáziumi tanár lesznek az előadói. Keresünk gyakorlattal bíró könyvelési ferülisztviselőket (szaldakontistákat) németül tudók előnyben. Ajánlatokat, részletes életleírással és fizetési igények megjelölésével „CSAK ŐSKERESZTÉNY JÖN TEKINTETBE’ jelige alatt Hausenstein és Vogler r.-t. hirdetőiroda V., Dorottya utca 8. továbbít. — Agyonszúrta a vetélytársát. Bozsik András 25 éves jászberényi kádársegéd az egyik közeli tanyán meglátogatta Mizei Róza cselédleányt, akinek már hosszabb ideje udvarolt. A látogatás alkalmával szóváltásba keveredett Hamar István 25 éves cipészsegéddel, aki szintén udvarolt a lánynak. A szóváltás hevében Bozsik a nála levő disznóölökéssel mellbeszúrta vetélytársát. Hamar István a szolnoki kórházban belehalt sérülésébe. Bozsik Andrást beismerő vallomása után őrizetbe vették és a szolnoki ügyészség fogházába kísérték. Tekintélyes fővárosi villamossági gyár műszaki képzettségű tisztviselőket keres elektrotechnikai szakismeretekkel, akik ajánlatok és költségvetések kidolgozásában jártasak, felsőipariskolai vagy mérnöki oklevéllel, őskeresztények. Ajánlatokat „Gyakorlott munkaerő” jeligére BALOGH HIRDETŐJE, V., Szent István körút 9. — Új tanfolyamok a székesfővárosi népművelési bizottságban. A székesfőváros népművelési bizottsága január elején kezdi meg új félévét, s a főváros mintegy ötven iskolájában indulnak meg esti tanfolyamok. A tanfolyamokon az összes műveltségi ágak anyagát ismertetik a tanulni vágyó hallgatókkal. Ugyanígy folytatja a bizottság nagysikerű irodalmi estjeit és szakvezetéses tanulmányi kirándulásait. Az egyes tanfolyamokra vonatkozólag részletes tájékoztatást nyújtanak a bizottság falragaszai, vagy a népművelési bizottság hivatala: IV. Szép utca 5, félemelet 2. A Magyar Optikai Művek Rt. Igazgatósága és alkalmazottai szomorú szívvel tudatják, hogy Katkits János a gyár műszaki tisztviselője és a vállalati iparostanonciskola vezetője január 3-án, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése január 6-án, szombaton d. u. fél 3 órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. A megboldogult, mint pótolhatatlan tervező, több mint két évtizeden át volt a gyár hűséges munkatársa és különösen a magyar műszerészifjúság hazafias szellemű és szakszerű nevelése érdekében kifejtett önzetlen munkájával szerzett halhatatlan érdemeket. Emlékét mindenkor kegyelettel őrizzük. ..