Uj Magyarság, 1940. január (7. évfolyam, 1-24. szám)
1940-01-04 / 2. szám
7 sok során egymás iránt tanúsítanak. Tokiói hírek a moszkvai szilveszter megegyezést úgy magyarázzák, hogy a japán politika ezzel a megállapodással támaszt keres magának a vészesen közeledő japán-amerikai szerződésen kívüli állapothoz, ami gazdasági háborút szokott jelenteni. Abban az üzenetben, mellyel Roosevelt elnök az amerikai törvényhozás huszonharmadik ülésszakát megnyitotta, a japán-amerikai feszültség küszöbönálló korszakáról nem esik szó. Az üzenet mégis világosan mutatja, hogy az Egyesült Államokban nem nézik tétlenül és közömbösen a világ eseményeinek alakulását. Még a strucc egészségének se használ, ha a homokba rejti a fejét, mondta többek között Roosevelt. A problémák azonban, amelyek elől az elnek szavai szerint az amerikai struccok el akarnak bújni, az Egyesült Államok számára ma legalább olyan aktuálisak a távoli Keleten, mint az európai harcmezőkön. Általános szavakba öltözötten ez benne is van az elnöki üzenetben. Amikor a kis nemzeteket fenyegető veszedelmekről beszél, nyilván Európát érti. De amikor felteszi a kérdést: hová vezetne, ha a világ kereskedelmét egyetlen nemzet vagy hadcsoport kerítené kezébe fegyveres erővel, bizonyosan nem a tengereken uralkodó brit hatalomra gondol, hanem arra az új ázsiai rendre, amelyet legelső és legfőbb céljukul a japánok tűztek maguk elé. MMAWSlfi CSÜTÖRTÖK, 1940 JANUÁR 4 A finnek már a norvég határnál is visszaverték a szovjet csapatokat Helsinki, január 3. Egyhónapi kemény küzdelem után el lehet mondani, hogy a karéliai földszoroson a finn csapatok mindenütt megtartották azt a vonalat, amely a Vuoksi-folyótól indul ki és a földszoros középső és nyugati részén több tavat szel keresztül. Ezen a vonalon indították a szovjet csapatok a leghevesebb támadásokat. Úgy becsülik, hogy egyedül csak a karéliai földszoroson az oroszok ezer harckocsit vetettek harcba.. Az ellenség a karácsony előtti héten fejtette ki a legerősebb nyomást. A szovjet parancsnokság több alkalommal küldött az arcvonalra erősítéseket, de a támadásokat minden alkalommal, nagy veszteségeket okozva, visszaverték. Különösen a gépesített és a páncélos csapatok elleni küzdelemben bizonyult kiválónak a finn harci módszer. Mindezideig az arcvonal legkülönbözőbb részein négyszáznál több harckocsit semmisítettek meg vagy zsákmányoltak a finnek. A harckocsik legnagyobb részét a karéliai földszoroson zsákmányolták. Maguk a finnek biztosra veszik, hogy a jövőben is hatékony ellenállást tudnak kifejteni, még ha az ellenség szünet nélkül intéz is támadást és ha az orosz támadást heves tüzérségi tűz támogatja is. A karéliai földszoroson állásháború folyik, amelyben az ellenség mindenekelőtt elsáncolni igyekezett magát. Ezzel szemben az arcvonal többi részein mozgó háború folyt. A Ladoga-tótól kezdve, végig az egész keleti határon az ellenség az utakon nyomult előre, harckocsikkal és tüzérséggel támogatott csapatokkal. A háború elején a finnek arra szorítkoztak, hogy nehézségeket és súlyos veszteségeket okozzanak a szovjet csapatoknak, hogy feltartóztassák előnyomulásukat. A finnek visszavonultak és elsáncolták magukat a már előre elkészített állásokban. Ezekből az állásokból kiindulva intézték azután az ellentámadást és sikerült is visszafoglalniuk az elvesztett terület nagy részét. Az első sikert Tolvajirinnél érték el. Itt az ellenséget kényszerítették, hogy harminc kilométernyire vonuljon vissza, egészen Agläjärviig, ahola legutóbbi hét végén az orosz csapatokat megsemmisítették és nagy zsákmányt ejtettek. A másik döntő hadművelet Suomisalminál történt, ahol hatalmas orosz erőket vetettek harcba, hogy Finnországot a legszűkebb részén kettévágják. Suomisalmit először kiürítették a finnek, azután ismét visszafoglalták és az oroszokat egészen Kiantajärvi vidékéig vetették vissza Egy szovjet hadosztályt gyakorlatilag teljesen megsemmisítettek. Az oroszok többezer halottat és nagy hadianyag-készletet hagytak hátra. A szovjethadosztály maradékát szétszórták az erdőkben. Az erdők megtisztítása most folyik. Sallá vidékén és Petsamo vidékén, az ellenséget hátrálásra kényszerítették. Ezeken a vidékeken különben a lappföldi tél nagyoncsökkenti a cselekvés lehetőségeit. A finn sikereket végül a Kuhmo és Lieksa vidéki csapatok hadműveletei tették teljessé. Itt a szovjet csapatokat egészen az orosz területig vetették vissza. A háború első hónapjában minden orosz kezdeményezés, minden orosz támadás teljesen meghiúsult. A tengeren a parti tüzérség a partoktól megfelelő távolságra tartotta az orosz tengeri haderőket. A Finn-öböl lassanként befagy és az orosz tengeri haderők cselekvési lehetősége csökken. A hadijelentésekben gyakran említett koivestói finn parti ütegeket a szovjet tengeri- és légihaderő több alkalommal bombázta, anélkül azonban, hogy figyelemreméltó eredményt ért volna el. Ezek az erődítmények nagymértékben akadályozzák az orosz szárazföldi hadműveleteket, mert a karéliai földszoroson levő szovjet csapatokat tetszés szerint áraszthatják el tüzérségi tűzzel. Ami a karéliai földszoroson lévő finn tüzérséget illeti, a vidék ismereténél fogva jelentékeny előnyökkel rendelkezik a szovjettüzérséggel szemben. Ez magyarázza meg, hogy az orosz messzefordó tüzérség miért hallgatott el egy idő óta. Az orosz légihaderő a városok és az arcvonal mögötti falvak bombázásával nyilvánvalóan meg akarja félemlíteni a finn lakosságot. Most kitűnt, hogy ezt a célt nem érték el. Minden alkalommal, amidőn az orosz légihaderő katonai célpontokat akart bombázni, csak igen nagy magasságból tehette és ennek következtében nem okozott számottevő kárt. A finn légvédelmi tüzérség által elért eredmények minden várakozást felülmúlnak: a vadászrepülőgépek, amelyek számra és a gépek gyorsaságára nézve nem állnak a szovjetvadászgépek felett, igen súlyos veszteségeket okoztak az oroszoknak. A finn légvédelmi tüzérség és a finn gépek által leszállásra kényszerített orosz repülőgépek számát 150-re becsülik, nem számítva hozzá az erdőkben lezuhant gépeket, amelyeket csak később fognak felfedezni. London, január 3. A londoni finn követség jelenti, hogy Finnország négyheti hadjárat után, amelynek során nyolc arcélen harcolt,a szárazföldön, vízen és a levegőben védelmi vonalait mindenütt sértetlenül tartotta meg. Meghiúsították az oroszok összes partraszállási kísérleteit. Az orosz légitámadások, amelyeket néha 300 repülőgéppel is végrehajtottak, csak polgári életet pusztítottak, de katonai eredményeket nem értek el. Helsinki, január 3. Megerősítik, hogy a finn hadsereg balszárnya az északi arcvonalon visszafoglalta az egész norvég határral szomszédos területet Nautsitól Petsamoig. A finn főhadiszállás különben szerdán ezt a hivatalos jelentést adta ki: Szárazföldi hadsereg: Január 2-án a karéliai földszoroson a szokásos tüzérségi tevékenység. Taipaleemjoki mellett az ellenség tüzérségi tüze délelőtt — támadás előkészítésére — déli 1 óráig egyre fokozódott. Utána az ellenség gyalogsága heves támadást kezdett. Gyalogságunk és tüzérségünk tüze a támadást visszaverte, igen nagy veszteségeket okozva az ellenségnek. Este az ellenség Hatjalahdenjarvitől északra is támadott. Ezt a támadását is visszavertük. A Ladoga-tótól északkeletre egész nap folyt a harc néhány támaszpont birtokáért. Ezenkívül élénk tüzérségi és járőrtevékenység is folyt. Aitojoki mellett csapataink megsemmisítettek egy géppuskákkal megerősített ellenséges századot. Az ellenség ellentámadásait visszavertük. Suomisalmi mellett csapataink Rante irányában megsemmisítettek öt páncélos harckocsit és két páncélos gépkocsit. Juntusranta irányában csapataink elérték a Kokkojärvi nyugati partját. Az arcvonal más szakaszairól nincs jelenteni való. Tengeri haderők: A Ladoga-tó partjain kisebb harcok voltak. Egyébként január 2-án a vihar és a hófúvások megakadályozták a hadi tevékenységet. Légi haderők: Említésre méltó ellenséges légi tevékenység nem folyt. A nap folyamán megtaláltuk az ellenségnek azt a három repülőgépét, amelynek megsemmisítését eddig bizonytalannak tartottuk. Moszkva, január 3. A leningrádi katonai körzet vezérkara a következő hadi jelentést adta ki: Január 2-án Finnországból semmi lényeges eseményt nem lehet jelenteni. A rossz idő miatt az orosz légihaderő csupán felderítő repüléseket végzett. Herczeg Ferenc mint „wates“ nagy nyilatkozatot adott az egyik liberális délutáni újságnak s kifejtette nézeteit az irodalom és a politika viszonyáról. A magyar írók nesztora megállapította, hogy az íróknak felelősségtudatot kívánó feladataik vannak s kötelességük lenne a nyílt kiállás, a harc az emberért, a jobb jövendőért, a kultúráért, „de nem teszik“ ... Ennek az elszomorító jelenségnek okát Herczeg Ferenc úgy magyarázza, hogy „a napi politika megzavarta és elkedvetlenítette a legtöbb mai írót. Nem marad idejük, hogy az irodalomba mélyüljenek el. Határozottan állíthatom, hogy valami döbbenetes gátlás köti őket: többnyire a politikai gondolatok formájában élik ki magukat“... A rendkívüli óvatosság kissé megzavarja a nagy író gondolatainak világosságát... Micsoda döbbenetes gátlás akadályozhatja meg az igazi tehetséget irodalmi remekművek alkotásában? Miért kedvetlenítette volna el olyan érzékenyen, olyan fájdalmasan az írókat a napi politika? Hát azelőtt nem volt nálunk s szerte a nagy világon napi politika? És ha az igazi író elmerül a politikai gondolatokban, akkor nem írhat nagy, halhatatlan művet? Ha ez igaz lenne, a világirodalom legmaradandóbb alkotásai sohasem születtek volna meg! A „döbbenetes gátlások“ ismételten hangozta■ tett akadályairól pedig érdemes volna már egyszer nyíltan beszélni. Hadd tudja meg a nemzeti közvélemény, hogy hol a hiba. Ne kerülgessük az irodalmi megújhodás akadályait, ha vannak ilyen akadályok. A nagyokat nagy nyíltság illeti meg, hogy tanulhassunk tőlük. Homályosan a kicsik is tudnak beszélni... Szilveszter fájdalmakat érez utólag a későesti liberális, amely szemére veti az álkormányfiztosnak, hogy nem engedte felemelni az óesztendő búcsúztatása alkalmából a kávéházi árakat. Eddig ugyanis az volt a szokás, hogy az új esztendő ünneplésének tiszteletére a pengőkilencvenes menüt a vendég csak három pengőért ehette meg, s ugyanabból a borból, amelyet más alkalmakkor három pengőért tettek az asztalára, ez alkalommal hatnyolc pengőért koccinthatott. Az ember, aki egyébként tán nem szokott sűrűn szórakozóhelyeken megfordulni, az esztendő utolsó napján elhatározza magában, hogy duhaj lesz, a családot elviszi vacsorázni abba a bizonyos ezüsttükrös kávéházba, s utána sűrűn hajtogatva a poharat, mindenféle kilengéseket követ el, húzgálja a visítozó malac farkát, a kéményseprőtől nyírfaágat vásárol, sa végén fizet, mint egy katonatiszt. A jámbor polgárnak ezt az esztendőben egyszer történő „duhajságát’“ mostanáig arra használták fel, hogy borsosan megfizettették vele a szórakozást, s úgylátszik, egyeseknek fáj, amiért az idén erre már nem kerülhetett sor. Azt mondják: Szilveszter estéjén megdrágul a rezsi, s ez már magában is indokolja az áremelést. Kissé furcsa az okoskodás, mert a pengő kilencvenes menü nyersanyaga a hentesnél ezen a napon is hétköznapi áron kapható, a pincében a domoszlói hárslevelű pedig Szilveszterre se nemesedik hatputtonyos aszúvá, amitől az értéke valóban megháromszorozódnék. Sőt a panasz se egészen állja meg a helyét, hogy kisegítő személyzetet kell fogadni, mert hiszen a vendég is több, mint hétköznapokon, ami pedig a műsort illeti: a közönség minden jel szerint, szívesen lemondott az elmúlt Szilveszteren arról, hogy Hacsek és Sajó, vagy Lenghe Lívia művésznő két percre megjelenjék előtte, s elmondván valami báva tréfát, új helyiségbe viharozzék a pendliző taxin. Az álkormánybiztos intézkedésével a közönség teljes mértékben elégedett volt, s mivel az érdekeltek közül a közönség a nagyobbszámú, ■ neki van igaza. Papucsban és házikabátban ült a kályha mellett a National Broadcasting Corporation rádiótársaság előfizetője s a hangszórón keresztül élvezte a nem mindennapi helyszíni közvetítést — a karéliai frontról. A mikrofon az egyik finn üteg mellett állt, a lövések döreje egész jól hallatszott, a gránát süvítése is, éppen úgy, mint az orosz tüzérség válasza. A végén roham is volt s a finnn védelem a szovjet csapatokat visszaverte. Ennyit mond az első háború-közvetítésről a stockholmi Tidningen című lap, megállapítván, hogy a bravúr kitűnően sikerült, a riporternek nem esett semmi baja. Kifogástalanul működött a gránát, tárgyilagosan kattogott a géppuska s közben a beszélő részletesen ismertette az ütközet állását, bizonyára nem feledkezvén meg pótolni színes fantáziával azt, amit saját szemeivel nem láthatott. Mr. Hope, vagy Mr. Watkins Amerikában rendkívüli borzongást kapott külön csemegéül a vacsora mellé. Istenkísértésnek tűnik, mikor ilyesmiről hallunk, hiszen nem szoktuk meg, hogy előre elrendezett ütközeteknek legyünk fültanúi. A National Broadcasting Corporation vállalkozása úttörés volt a maga nemében s hogy a riporter engedélyt kapott erre a közvetítésre, az meg bizonyítja: az egymással szembenálló felek minden fegyvert felhasználnak. Amellett a háború mellett, amely fegyverekkel folyik az erődvonalak között, van egy másik is, a népek rokonszenvéért, a kormányok állásfoglalásáért, a közvélemény kialakításáért vívott nem kevésbé elszánt és nem kevésbé sorsdöntő küzdelem. A propaganda háborúja. Eddig csak írásban, szóban, röpiratokkal, célzatos beállításokkal, valótlanságokkal vívták, ma pedig, mint a karéliai epizódból látjuk, helyszíni közvetítéssel is ... „Nehéz Izsónak lenni.“ A zsidó gyöngyösbokréta a Komédia-orfeumban ütötte fel a fejét és legfrissebb műsorának közös címéül ezt a sóhajt választotta, hogy „Nehéz Izsónak lenni“. Úgy véljük, nincs itt semmi baj a választott néppel, ha ilyen vidáman sóhajtoznak. Megélnek ők még a zsidótörvényből is. A bemutatóról szóló összes tudósítások kiemelik, hogy a Komédiaorfeum szakított a fehér műsorokkal és visszatért a régi stílusához. A jó zamatos zsidó viccekhez, a zsargonhoz, a műsor élén a nagy Radóval. Kisebb helyen, szűkebb körben, de fennen lobog újra a diadalmas zsidó szellem. Hahotáznak azon, hogy milyen nehéz ma zsidónak lenni. A fórumokon telesírják a világ fülét a zsidó birák nyugdíjaztatásáról, a zsidó birtokok igénybevételéről, a zsidó sikerek és táncosok üldöztetéséről, az egyensúlytörvény kegyetlen végrehajtásáról s ugyanakkor fellép a kabaréban „az“ Izsó, a markába nevet s azt mondja: „Nehéz ma Izsónak lenni“ ... S vele derül az egész izsó-nézőtér. A finnek harcolhatnak negyvenfokos sarki hidegben, franciák, németek vas boxokban és beton börtönökben szoronghatnak, egész orosz hadosztályokat nyelhetnek el az északi tavak, s az Izsók derülten szakítanak a fehér műsorokkal, ez már nem elég jó nekik, nem izgatja őket s visszaállítják a régi jó borsos-zamatos kóser attrakciókat. És fütyülve maguk körül minden zord időkre, fütyülve a helyreállítandó egyensúlyra is, összekacsintanak és jól mulatnak azon, hogy milyen nehéz ma itt Izsónak lenni...