Uj Magyarság, 1940. február (7. évfolyam, 25-48. szám)

1940-02-01 / 25. szám

FORDULÓPONTON Nagy külföldi lapok írják, hogy vala­mikor Hitler keddi beszédétől fogják számítani az európai háború második fejezetének kezdetét. Ez nem egészen bizonyos. A háborúkat inkább hadi­események szokták fejezetekre felosz­tani. Bizonyos azonban az, hogy ezzel a Hitler-beszéddel a nyugati háború leg­alább német részről jelszót kapott, mely alkalmas arra, hogy szélesebbkörű érdeklődést ébresszen. Minden háború­nak van ilyen jelszava. A világháborút „nemzetek háborújának“ nevezték el a győztesek oldalán s ez a jelszó felettébb hatásosnak bizonyult. Hitler ebben a beszédében jelszóvá tette azt, amiről eddig is sok szó hangzott már el: a há­ború voltaképpen, mondotta, a nemze­tek társadalmának nagy szociális kér­dései körül forog. A földi javak igazsá­gosabb elosztását akarják nagy, de sze­gény nemzetek a népek társadalmában éppen úgy, ahogyan az emberi társa­dalmakban minden szociális törekvés­nek ez a célja. A hangsúly, amit a né­met sajtó a vezéri beszéd e mondatá­nak ad, mutatja, hogy ez a gondolat ezután német részről a háborúnak valóban legfőbb jelszava lesz. * Az összes érdekelt felek, a távolab­­biak éppen úgy, mint a közelebbiek, jó­­eleve hangsúlyozzák: a Balkán-szövet­ség belgrádi tanácsülésétől, mely most pénteken kezdi meg munkáját, nem szabad meglepetéseket, vagy éppen szenzációkat várni. Annál meglepőbb, sőt olykor szinte már szenzációs az a nemzetközi légkör, mely ezt a tanács­kozást fogadja. Egészen újszerű pél­dául az, ahogyan a francia sajtó nagy része ezzel az értekezlettel, sőt magá­val a Balkán-szövetséggel foglalkozik. A francia lapok párhuzamot vonnak a kisantant és a Balkán-szövetség között. Rámutatnak arra, hogy a kisantant sú­lyos hibát követett el, amikor a revízió­­ellenesség kedvéért minden más szem­pontot feláldozott. A Balkán-szövetség is téves vágányokra futna, írják ezek a lapok, ha magatartását kizárólag re­­vízióellenes szempontoknak rendelné alá. Már kevésbé meglepő, ha például a Berliner Börsenzeitung állapítja meg, hogy a Balkán-egyezmény jelentősége ugyanabból a forrásból ered, mint az elavult kisantant, a revízióellenes tö­rekvésből s éppen ezért jelentősége lé­nyegesen csökkent. Viszont újra meg­lepő az egyébként oly élesen szemben­álló véleményeknek ez a különös egybe­­hangzása. A délkeleteurópai államok békés megegyezésének, ha ugyan sor kerül valamikor erre, voltaképpen mind­egy lehet, hogy ez az egybehangzó pártoló igyekezet ellentétes feltevések­ből ered. . . Mindenki tehát a békét akarja Dél­­keleteurópában. Erről nyilatkoztak a Balkán-államok külügyminiszterei, mi­előtt vonatra szállottak és erről beszél­nek azok is, akik nem szállnak vo­natra. Ezek közül, való a bolgár mi­niszterelnök, aki négy igen világos pontban foglalta össze Bulgária törek­véseinek céljait. Ezek a célok: a fel­tétlen béke, jó viszony a szomszéd­államokkal, szigorú semlegesség és­­ igazságos jóvátétele a politikai igaz­ságtalanságoknak. Nyilvánvaló, hogy az első három pontnak a feltétele — a negyedik. A sorrendet inkább a nem­zetközi udvariasság diktálhatta, mint a logika. Ha ezt a négy pontot nézzük és hozzáolvassuk mindazt, amit az igazságról és a békéről mostanában mindenütt írnak, nyilvánvaló az is, hogy a belgrádi tanácsülés vizsga­féle lesz. Próbája annak a módszer­nek, melyről az elmúlt év nemzetközi vitáiban, sorsdöntő beszédeiben és nagy összecsapásaiban annyi szó volt. Annak, hogy tárgyalásokkal, békés megegyezésekkel lehet-e olyan kérdé­seket megoldani, amelyek megoldha­­tatlanok mindaddig, amíg a tárgyaló felek egyike — a beatus possidens — komoly áldozatokat nem hoz. Ha eb­ben az irányban fordulóponthoz jutna Belgrádbban a délkeleteurópai ügy, ez valóban szenzációs volna. Szenzációkat azonban nem szabad várni, mondják éppen a közvetlenül érdekeltek ... "­A világsajtó egyetért abban, hogy a délkeleti kérdéseknek a lényege ma leg­nagyobbrészt Románián múlik. Ugyan­akkor azonban tüskés kérdésnek mond­ják a román problémát és a belgrádi, konferenciától csak azt várja többek között az olasz Stampa, hogy a kérdés­nek ezzel a lényegével tisztába jönnek a balkáni népek. Magát Romániát is sűrűn figyelmeztetik erre, többek kö­zött olyan helyekről is, amelyeket ed­dig barátaiknak tartottak Bukarest­ben, még­pedig olykor igen nyomatéko­san, különböző vádak kíséretében. Ezekkel a vádakkal próbál vitába szállni Jorga. A barát szabadon kérhet mindent, írja kesernyés cikkében, csak olyat nem, amit nem lehet megadni. Ha a barát nem érti meg a szorultság helyzetét és fenyegetni kezd, akkor már nem barát. Annál többet kér Bukarest a bevált barátoktól. A balkániaktól például azt, amint a római Tribuna írja, hogy garantálják a román határo­kat mind Magyarország, mind Bulgária felé. Egyidejűleg pedig Bukarest újabb csapatokat küld Besszarábiába s be­jelenti, hogy a dobrudzsai Károly-vonal elkészült. A töméntelen nemzetközi hozzászólásból, amellyel ez a kérdés utóbb dicsekedhetik, ki kell emelni a Corriere della Sera megjegyzését. Ma­gyarország számára nem áll fenn sem a szüksége, sem a haszna annak, írja a nagy milánói lap, hogy a hatalmak köz­vetítsék immár húszéves problémái­nak megoldását. Magyarországnak to­vábbra is az az álláspontja, hogy ilyen közvetítés senkinek sem válnék elő­nyére. * Pitman szenátor, az aktivista ame­rikaiak vezére úgy véli, Japánnak kor­látozni kell kereskedelmét az Egyesült Államokkal mindaddig, amíg a Felkelő Nap országában nem tanúsítanak több megértést a nyugati nagyhatalmak kínai érdekei irányában. Japán azonban nem bírja el nemzetközi kereskedelmé­nek a legkisebb korlátozását sem, ha­nem ellenkezőleg életszükséglete az, hogy az egyre növekedjék. Jól tudjuk, hogy erre az útra Japánt éppen Ame­rika kényszerítette, amikor 1853 július 14-én Perry admirális flottájának ágyúi feltörték a sógunok elzárt birodalmá­nak kapuit, ahol 1614 óta tilos volt tengerjáró hajót építeni, éppen a teljes elzárkózódás érdekében. Japánra még sokkal inkább áll, mint Németországra Hitler ismeretes mondása: exportálni. m­iomét ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FELELŐS SZERKESZTŐ* SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- ’ HÉ­­NTÉZŐ . ) BUDAPEST, VIL. JÓZSEF­ KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM ÁRA MILOTAY ISTVÁN TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10. VASÁRNAP 20 FILLÉR mibVIft' 1 » ------------ 1-444­ 00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1940 február 1 CSÜTÖRTÖK VII. évfolyam 25. szám • • , ■ •_______■ ' . . » • - . - , ' .■ • ■ | Interpellációk és válaszok a nyilaskeresztes „eszmevédelmi csoport“ orvtámadásairól, a rendőrségi nyomozás munkájáról, a földmi­velésügyi, igazságügyi és kultuszkormányzat új feladatairól Miközben az egész jobboldal ünnepelte az Erdélyről beszélő nyilaskeresztes szónokot a Házban, Rácz Kálmán és Széchenyi Lajos gróf között tettleges inzultus zajlott le a folyosón A képviselőház szerdai ülésén jelentős érdeklődés mellett folytatták a mezőgaz­dasági munkabérjavaslat vitáját, amely a várakozások szerint csütörtökön fejeződik be. Délben áttért a Ház a tömegesen be­jegyzett interpellációk meghallgatására. A belügyi, igazságügyi, földmívelésügyi és kultuszkormányzat számos aktuális és nagyfontosságú problémájára nézve hang­zottak el kérdések és történtek kormány­zati bejelentések, amelyeket általános he­lyeslés fogadott. Érdekes negyedórája volt az ülésnek Vajna Gábor nemzeti szocialista képviselő felszólalása. A képviselő fegyelmezett be­szédben, nemes és valóban emelkedett han­gon emlékezett meg erdélyi testvéreink szenvedéseiről, szavait végigkísérte min­den oldalról a megújuló taps, s a beszéd végén, megkapó jelenet során, a nagy számban jelenlévő jobboldali többség valamennyi tagja átment a túloldalra, hogy közvetlenül és személyesen üdvözölje a szónokot. Miközben azonban — a soro­zatos szerencsétlen és komolytalan nyilas­keresztes megnyilatkozások után — a jobboldali többség végre lojalitását és objektivitását megfelelő formák közt, emelkedett légkörben nyilváníthatta egy valóban nemes és komoly megnyilvánulás­hoz, a különböző nyilasfrakciók közötti ellentétek és személyeskedések ismét sze­rencsétlen módon kerültek a Ház érdeklő­désének előterébe. Vajna Gábor beszéde alatt az történt ugyanis, hogy Széchenyi Lajos gróf elha­ladt a folyosón egy Rácz Kálmán körül csoportosuló, nyilaskeresztes szervezeti emberekből álló, többtagú társaság előtt. Széchenyi gróf sorra üdvözölte az ottlevő­­ket, Rácz Kálmán mellett azonban szót­lanul ment el. A nyilaskeresztes párt disszidens tagja erre utána szólt Széchenyi Lajosnak: „Miért nem üdvözölt engem, gróf úr!“ Széchenyi visszaszólt: „Nem szoktam üdvözölni olyanokat, akik nem tartják meg adott szavukat!” Rácz Kál­mán erre hozzálépett és öklével nagy erő­vel belesujtott Széchenyi Lajos gróf ar­cába. A nyilaskeresztes párt vezető kép­viselője szó nélkül megfordult s bement az ülésterembe, hogy elmondja a történ­teket Hubay Kálmánnak, majd valamivel később eltávozott a Házból. A folyosói incidensnek a hírek szerint lovagias foly­tatása lesz. A mezőgazdasági munkásság első hivatalos megbecsülése Tasnádi Nagy András elnök délelőtt tíz óra­kor nyitotta meg a szerdai ülést, amelyen folytatták a legkisebb mezőgazdasági munka­bérekről szóló törvényjavaslat vitáját. Nagy Ferenc a kisgazdapárt részéről meg­indokolta, miért fogadja el ő és pártja ezt a javaslatot. Gaal Gasztonnak, a párt néhai vezérének mondására hivatkozik, amely sze­rint nem az a fontos, hogy a nép problémáit ki oldja meg, hanem az, hogy csakugyan megoldják. A javaslat találkozik a párt régi követelésével. Még fogyatékosságai ellenére is több, mint ami az eddig törvényes intéz­kedésekben volt. Ez az első hivatalos meg­becsülése a magyar mezőgazdasági munkás­ságnak. Papp József bizalmatlan a javaslattal szem­ben, mert a bizottságok összetételét nem látja kielégítőnek. Szerinte községenként és nem körjegyzőségenként kellene választani a bizottságok tagjait. A javaslatot nem fo­gadja el. Meixner Emil hangsúlyozta, hogy különösen nagy érdeke a nemzetnek, hogy a mező­­gazdasági és ipari munkabérek közötti kü­lönbség kisebb legyen, mert ellenkező eset­ben a mezőgazdasági munkásság városba özönlését nem tudják megakadályozni. Ha gondoskodunk a mezőgazdasági munkabérek új rendezéséről, ugyanakkor fokozni kell a termelést és biztosítani kell a mezőgazda­­sági termények megfelelő áron való értékesí­tését is. A javaslat nagy haladást jelent, mert állandósítja a munkabérek megállapí­tásának rendszerét, kiterjed bármilyen ter­mészetű munkavállalóra és munkára, intéz­ményesíti a munkaadó és munkás viszonyá­nak ellenőrzését. A bérmegállapító bizottsá­gok szervezetét, a gazdasági munkafelügye­­lők beállítását és a megtorló szankciókat is igen szerencsés intézkedéseknek látja s nem osztja azoknak az aggodalmait, akik nem bíznak a mezőgazdasági bizottságok pártat­lan működésében. Az új munkafelügyelői karra vár a mezőgazdasági téli foglalkoztatás problémájának megoldása Szabó Gyula egy ismert fiatal szociográfus könyvének megállapításával kezdte hozzá­szólását, amely szerint: aki egyszer paraszt zsellérből városi munkássá emelkedett, az soha többet vissza nem kívánkozik falujába, még ha nagyobb nyugalmat ígérne is az el­hagyott föld. Ha ez a törvényjavaslat még késett volna, akkor a falu nemcsak létszám­beli, hanem minőségbeli elnéptelenedése szem­pontjából is nemzeti katasztrófához közeled­tünk volna. A munka etikája is megkívánta ennek a javaslatnak a benyújtását, hiszen szükség van arra, hogy a bér kérdésének kielégítő megállapítása ügyében munkaadók és munkavállalók bizonyos egyezkedést foly­tassanak. A parasztság város felé özönlő tömegeit csak ilyen és ehhez hasonló szo­ciális intézkedésekkel, mint a földhöz való juttatás, munkaalkalmak teremtése, a kul­turális igények kielégítése, a civilizatórikus eszközök meghonosítása, faluvezetők neve­lése, lehet a faluban tartani. A javaslat rendkívüli fontosságú, mert kiterjed minden mezőgazdasági és ezzel kapcsolatos foglalko­zásra, mert a bérmegállapító bizottságok mű­ködését hatósági funkciónak minősíti. to­ vagy meghalni. A japán nép ma már legnagyobb részt abból él, amit a be­vitt nyersanyagok feldolgozásával és kivitelével tud szerezni. Ha ezt a keres­kedelmet, amelyért immár harmadik éve visel háborút Kínában, korlátoz­zák, akkor nyitván előbb kísérletet tesz a halállal. Mint Európában, úgy a Távolkeleten is a nemzetek sorsa döntő fordulóponthoz érkezett.

Next