Uj Magyarság, 1940. március (7. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-01 / 49. szám

2 ­­ai/syff-­ ban, falun és tanyákon és egyazon idő­ben, egyazon szavakkal, egyazon nem­zeti énekkel együtt fordulunk Feléje valamennyien, mind, az egész ország. Ebben az ünneplésben nincsen semmi hivatalos. Nincs ide senki sem meghívó hivatalánál fogva, mindnyájan egy kö­zös érzésben összeolvadó gyermekei va­gyunk e hazának. Nem a miniszter­­elnök beszél, hanem a magyar, társada­lomnak egyik tagja, a Keresztény Nem­zeti Liga elnöke. — Nem tudok szebb szavakat azok­nál, amelyeket Kormányzó Urunk mondott I. Ferenc József királyról való megemlékezésében, akinek oldala mel­lett öt évet töltött, mint szárnysegéd. Ha tehát szabad néhány szót a magam nevében külön is szólanom, Kormányzó Urunknak ezekkel a tulajdon szavaival élve mondom: szeretettel teljes és ra­gaszkodó csodálattal hódolok neki én is, akinek a Gondviselés megadta, hogy együtt felesküdött minisztertársa és bajtársa lehettem Szegeden és kétszer lehettem oldala mellett első bizalmasa, miniszterel ötöke. „A legnemesebb, a legjóságosabb, a leglovagiasabb em­ber, akivel valaha életemben találkoz­tam. Népeknek és embereknek egy­mással összeütköző érdekei számára csak az ő bölcsessége tudja a kiegyen­lítést megtalálni. Ismeri az embereket, le tudja mérni értéküket és éles szeme az összefüggések mélységébe lát.“ n M&CWIG PÉNTEK, 1940 MÁRCIUS 1 Bécsben és Szegeden egyszerre gondoltak ugyanarra a férfiúra az ellenforradalom szervezői­ ­— Horthy Miklós beszédében I. Fe­renc József személyének azokat a tu­lajdonságait emelte ki éppen, azokat érezte nagynak a bölcs öreg királyban, amelyek nagyok magának Horthy Miklósnak lelkében és személyében is. De miképpen is bírta volna különben azt az országépítő munkát, amelynek húszesztendős évfordulóját ünnepeljük mostan ? — 1919 csúf tavaszát éltük, amikor kerestük, kerestük azt az embert, aki kezébe vegye a kardot, hogy megmentse vele, hogy talpraállítsa az önhibájából is összeomlott nemzetet. Bécsben, Beth­len Istvánnal kettesben ugyanarra a férfiúra gondoltunk, akire Aradon Ká­rolyi Gyula. A mi futáraink nem érte el. Károlyi Gyula hívására jött Sze­gedre családja köréből, Kenderesről, amely a vörös és román arcvonalak kö­zött feküdt. Minisztertanácsban ültünk éppen, amikor Horthy Miklós belépett és Károlyi Gyulával kezet szorítva­­azt mondta: ,Jeljöttem, vállalom!“ A ma­gyar ember rövidségével és elszántsá­gával beszélt. Abban a szóban, hogy „eljöttem“ — bátorsága volt és önfel­áldozás; abban a szóban, hogy „válla­lom“, benne volt egész énjének a haza szolgálatába állítása, akárhol és akár­milyen körülmények között.­­ Miután átvezette a maroknyi nem­zeti hadsereget a Dunántúlra, Buda­pestnek fordult, hogy megállítsa elő­nyomulásában a román hadsereget. Mi­kor pedig annak tábornoka azt kér­dezte tőle: „ ... és ha nem állok meg?“ — röviden így felejt: „Akkor véde­kezni fogok!’­ Elszántságával megmen­tette Dunántúlt, hogy onnan nagyobb hadsereget toborozhasson és megindul­hasson vele az ország újraépítésére. 1919 Szent István napján megmondotta Dunántúl népének és az egész nemzet­nek: „Zászlónk a Szűzmáriás fehér lo­bogó, nemzetiszín szegéllyel, Bocskay, Bethlen, Rákóczi, Kossuth zászlója.“ — Azután bevonult a nemzeti had­sereggel Budapestre, s e mindnyájunk­nak felejthetetlen borongós őszi napon a főváros és az ország népéhez így szólt: „A nemzetrontásnak immár vége van, mindenkitől fegyelmezett, öntuda­tos magatartást követelek.“ Ne felejt­sük el soha Horthy Miklósnak ezeket a mondásait. Bennük van az egész ma­gyar lélek, együtt az ősi hagyomány, hitünk, zászlónk állandósága és az élni akarás. Az Ő erős meggyőződése, hite, fegyelme és akarata vezette a nemzetet oda, ahol ma vagyunk . Holnap lesz húsz éve, hogy az egész nemzet nevében a nemzetgyűlés már nemcsak a kardot bízta rá, de a­­romtakarító csákányt és ásót is Horthy Miklós kezébe adta, arra bízta az ekét is, a kalapácsot és a tollat, az ország újjáépítését. — A magyar nemzet megtalálta benne azt a férfiút, akiben önmagának legjobb és legnemesebb örök tulajdon­ságait látta. Aki bizodalmat önthetett a nemzet szívébe, akit arra valónak ítélt, hogy a Feltámadás felé vezesse. A Kormányzó pedig nyilvános vallo­mást tett akkor és szent ígéretet: „Megmásíthatatlan akaratom a nem­zetet a boldogulás útjára vezetni.. .!A keresztény erkölcs uralmát helyre akarom állítani...“, „Szeretettel, tü­relemmel és megértéssel, igazságosan fogom gyakorolni a főhatalmat. Egy­formán gátat kívánok vetni minden­féle túlzásnak, a kíméletlen érvénye­­­sülési vágynak, a pártszenvedély elfa­julásának, az osztályharcra való uszí­tásnak és a termelést megbénító izga­tásoknak. Őrködni fogok a közélet tisztasága felett... A magyar nép eré­nyeire akarom felépíteni a nemzet jö­vőjét. Minden igyekezetemmel elősegí­tem a magyar kultúra tökéletesedését és szellemi életünknek minden méte­ly­ező hatástól való megtisztítását..." Ez a cél vezette őt és vezeti mind­máig és vezeti tovább, — az ő erős meggyőződése, hite, fegyelme és aka­rata vezette a nemzetet — történelmi szemmel nézve — csodálatosan rövid idő alatt oda, ahol ma vagyunk. — De megmondotta a Kormányzó Úr akkor azt is, hogy neki súlyos felada­tok megoldásában erőt ad a nemzet megnyilvánult bizalma, ezeréves dicső­séges történelmünkbe és a nemzet egyetemének faji tulajdonságaiba ve­tett bizodalma; a nemzeti hadsereg vi­tézségébe, fegyelmezettségébe és meg­bízhatóságába vetett hite ... „A ke­resztény világnézet erkölcsi fensőbbsé­­gével igyekszünk a romokon új életet teremteni.“ Ezekben a szavakban fe­jezte ki a magábaszállt és megújhodott nemzet jövendőt építő elhatározását. — És mi mindnyájan, e hazának ma­gyar és nem magyar ajkú fiai és leá­nyai, akik már akkor ígértük és hit­tünk benne és felesküdtünk, hogy kö­vetjük Őt, 20 éves országlására vissza­tekintve boldog és hálás szívvel újítjuk meg szent eskübeszédünket. És velünk esküszik a 20 esztendő folyamán felser­dült magyarság és velünk esküszik az általa visszacsatolt országrészek népe is lelkesen. Mi mindnyájan nemcsak hiszünk immár, de látunk is! Bizonyos­ságot látunk Kormányzó Urunknak a nemzet gondos atyjává és a mai Európa tekintélyévé nőtt kimagasló egyénisé­ gében, országlásának nehéz időket állt és álló stabilitásában. Köszönjük Néki ígéretének beteljesítését és egy ember­ként ígérjük valamennyien, hogy hű­séggel, szeretettel, fegyelemmel és en­gedelmességgel követjük őt tovább. Elszántan követett politikájának egyenes­ségét és igazságát felismerte az egész világ . Hozzátette még a Kormányzó Úr akkor, hogy „Bosszú és gyűlölet helyett a kiengesztelődést és megértést keres­sük a kül- és belpolitikában egyaránt“. Ezek nemcsak szavai voltak Neki, ha­nem legbensőbb meggyőződése, mint ahogy mást nem is mondott Horthy Miklós soha. Elszántan követett politi­kájának egyenességét és igazságát fel­ismerte lassanként az egész világ. En­nek köszönjük Kormányzó Urunk sze­mélyén keresztül azt a megbecsülést, amelyben országának és népének ma a külföldön része van. A nemzethez inté­zett szózatát így fejezte be a Kor­mányzó Úr: ,,Egy ezeréves nemzet er­kölcsi tőkéjével, a magyar föld ősere­jével és a magyar nép lelkének keresz­tény hitével bátran nézünk szembe a jövendővel“. Ezt pedig ne feledjük sem mi, ma élő nemzedék, sem senki más a világon! — Nem mondhatok itt ma élettör­ténetet, de azt hiszem, nem is kell. Horthy Miklós élettörténetét tudja az egész ország és történelemmé vált az már bennünk. Történelemmé vált mind­két vonatkozásban: Horthy Miklósnak, mint a nemzet erényei megtestesítőjé­nek, egyéni és kormányzónknak, mint a haza atyjának országgyarapítói élettörténete. És itt országgyarapítás alatt nemcsak területi, de éppen úgy és talán még inkább tartalmi, felemelő és nemesítő ország­gyarapítást értek. — Horthy Miklós a magyar ember nyugodt biztonságával kormányoz, az ezeréves alkotmány szellemében, mely nem betűkben, hanem a nemzetnek és az ezeréves nemzetet egyéniségében visszatükröző kormányzónak lelkében él. Vezeti a nemzetet nemcsak azzal a jogkörrel, amelyet a betű, de azzal a jogkörrel, amelyet a nemzet kimerít­hetetlen bizodalma öreg­ruház és Nála a legjobb kézben tud. A magyar ember szereti az erős kezet, de az magyar kéz legyen. Ezért kívánta meg azoktól az uralkodóktól is, akik idegen szárma­­zásuak voltak, — még azoktól is, akik szívéhez közelebb tudtak jutni, — hogy magyar tanácsadókat tartsanak. Magyar legyen a kéz, ez annyit jelent, hogy alkotmányos legyen. Az alkot­mányosságot pedig nem törvények pa­ragrafusai teszik nálunk, hanem e büszke nemzetnek öntudata, történelmi és jogi érzése. Az alkotmányosság ná­lunk nem tudás, de érzés kérdése és egyet jelent azzal, hogy magyar. Kirá­lyaink és kormányzóink országlásában pedig az, hogy magyar, mindenkor egyben azt is jelentette számunkra, hogy Szent­ Istvánt, a magyar mellett Magyarország összes népeit atyai gon­dossággal összefogó koronája által még mindig uralkodó Szent István ki­rályunk Istenben való alázata szerint patriarchális és nem imperialista. Szent Istvánnak és koronájának helytartó­jaként, mint magyar, vezeti a magyart Horthy Miklós. Isten óvja és tartsa meg nekünk még sokáig! — Az emberi élet minden vonatko­zásában fontos az, hogy mit csinálunk, de gyakran még fontosabb, hogyan csináljuk. Mert aki tudja, hogy hogyan kell eljárnia, az azt is tudja, mit kell csinálnia. Aki csak azt tudja, hogy mit akar csinálni, az nem mindig tudja, ho­gyan kell cselekednie. Országok veze­tésében is így van ez. De az államférfi is, akinek egyéniségén keresztül a ho­­gyan­ cselekedni domborodik ki, csak akkor válhatik naggyá, ha egyéniségé­ben nemzetének érzése, gondolkodása, jelleme bennefoglaltatik. Azok az em­berek a jelentősek, akikben nemzetek testesülnek meg. Azok az emberek vál­nak naggyá saját nemzetük lelkében és idegenek szemében, akik saját maguk­­ban nemzetük életformáját élik.­­ ők bírják nemzetüket összefogni és nagy erőfeszítésre képesíteni, ők bírnak nem­zetüknek becsületet szerezni a külföld szemében. * — Minden nép akkor, azáltal és ad­dig értékes, amíg és amikor saját élet­formáját éli. Nem mások jótulajdonsá­gait próbálja utánozni, hanem a saját jótulajdonságait fejleszti, a maga kebelében kialakult erkölcs szerint él és attól el nem tántorodik. A magyarnak lehetnek hibái, — minden­kinek vannak, — de nyíltak vagy­unk és becsületesek, szókimondók, gyakran nagyon is azok. Becsületünk el­ Ibbre­ való jólétünknél. És soha se­m voltunk alattomosok, sohasem voltunk szósze­gők. — Becsületünk őrzője és hordozója a mi Kormányzó Urunk. A tisztesség­nek néha meredek, néha lassú, de min­denkor egyenes útján jár velük­:. Ezen az egyedül igaz és magyar lemkünk szerint való úton gyarapította és gya­rapítja a nemzetet önérzetében, és külső megbecsülésben egyaránt. Külföldön mint legbátrabb államfőt, mint nem­csak országának, de Európának is gondviselésszerű férfiúját, mint leglo­­vagiasabb férfiút em­l­getik és tiszte­­lik. Hogy nekünk magunknak mit je­lent, azt nem kell hangos szájjal el­mondanom: érzi azt csendesen mind­annyiunk szíve. •­ Ma este minden magyar ember azzal a nyugodt biztonsággal tér nyu­govóra, hogy Horthy Miklós apai keze őrködik fölötte. És azzal a fohásszal, hogy Isten óvja és tartsa meg nekünk még sokáig! A lelkes éljenzéssel és tapssal fogadott, s közben viharos helyesléssel többször félbeszakított ünnepi beszéd után a budai dalárda Ádám Jenő vezénylete mellett Liszt Ferenc „Magyar ünnepi dal“ című művét adta elő. Kiss Ferenc Somogyváry Gyula „Tavasz-nép az őszben“ című versét szavalta el a közönség nagy tetszése mel­lett. A hódoló ünnepség a Szózat eléneklé­­sével ért véget. Kormányzó Urunkról nevezik el az idén építendő nemzeti sportcsarnokot, egyetemi diákházat és a komádii népiskolai internátust A kormányzó a kultuszminiszter előter­jesztésére megengedte, hogy a Budapesten az idén felépítendő nemzeti sportcsarnok és az egyetemi diákház, továbbá a Komá­­diban létesített népiskolai internátus a Horthy Miklós nevet viselje. Hóman Bá­lint kultuszminiszter csütörtökön megje­lent idevonatkozó rendelete a magyar mű­velődés emelésére, a magyar ifjúság gon­dos nevelésére irányuló nemes törekvése­ket mindenkor a legnagyobb szeretettel felkaroló Kormányzó Urunk iránti háláját akarja ezzel kifejezni országlásának hu­szadik évfordulóján. A komádi-i Horthy Miklós népiskola és népiskolai nevelőintézet a kultuszminisz­terek népiskolafejlesztő munkásságának egyik legszebb alkotása. Az ország szín­­magyar vidékein az elmúlt húsz évben kö­zel nyolcezer új népiskolai tantermet és tanítói lakást építettek fel. E nagyarányú építőtevékenység ellenére azonban külö­nösen a Nagyalföldön még mindig sok to­nyai gyermek marad népiskolai oktatás nélkül. A lakóhelyüktől távol eső isko­lába a közlekedési nehézségek és a fá­radtság miatt sokszor nem tudnak eljutni a szétszórt tanyákon élő gyermekek. Ezek­nek a problémáknak a megoldására hív­ták létre a vándortanítói intézményt, to­vábbá a tanyai internátusokat, amelyek közül elsőnek a 360 gyermeket befogadó komády intézet épült fel Bihar megyében. A Horthy Miklós-diákház a budapesti egyetemi ifjúság, elsősorban a fővárosban családi otthonnal nem rendelkező vidéki magyar ifjak, főleg a népi tehetségek szá­mára biztosít művelődési, társadalmi és sportigényeket is kielégítő nevelőotthont. A Horthy Miklós nemzeti sportcsarnok nyolcezer nézőt befogadó csarnokában színhelye lesz az országos és nemzetközi versenyek nagy részének és új lehetősége­ket biztosít a magyar névnek oly sok dicsőséget szerzett testnevelés és sport­nak. •

Next