Uj Magyarság, 1940. április (7. évfolyam, 73-97. szám)

1940-04-05 / 76. szám

PÉNTEK, 1940 ÁPRILIS 5 "MAGYARLAC Az egész ország megmozdult a kormányzó felhívása nyomán az árvízkárosultakért A töltések peremén nem csapkod már keresztül a víz, a folyók lassan medrükbe takarodnak vissza, és az emberek, akik heteken át álmukban is a félrevert ha­rangok szavát hallották, s az ár zúgását a vetések felett,­­ megpihennek. Eddig egyetlen gondjuk volt: útját állni a ro­hanó özönnek, magasabbra rakni a gátat, mint ameddig a víz elér, versenyfutást rendezni inszakadásig, utolsó lélegzetig a könyörtelen elemmel, hogy ki bírja job­ban. A halálra fárasztó munka elzsibbasz­tott minden gondolatot, de most e­z árvíz­nél nem szelídebben zuhannak majd rá a föld népére a nagy kérdések: mi lesz a határral, az elúszott takarmány kazlakkal, az összedőlt házzal, az elpusztult jószág­gal? Aki eddig csak egy kéz volt a többi közt, egy lapát, ásó, vagy csákány tízezer lapát, ásó és csákány között, atomja egy kollektív erőfeszítésnek, — átváltozik egyénné, akinek egyéni fájdalma, tragé­diája, szegénysége van, s nem talál hozzá segítő kezet. Most kell kinyúlnia a zsellér, a kis­­paraszt felé a nemzeti társadalom adakozó tenyerének, most kell felkínálni a szere­­tetet és az együttérzést, a kétségbeesés legelső percében mindjárt, hogy ne érezze a legeldugottabb falu, a legsivárabb vad­vízzel körülzárt tanya se, hogy magára maradt. A riadónak, amelyet a kormányzó felhívása megszólaltatott, most kell vé­gigdobolnia a szíveken. Érzi ezt a nemzet is, minden rendű és rangú­ tagja a társa­dalomnak, mert alig telt el kétszer huszonnégy óra, máris imponáló méretek­ben jelentkezik az áldozatkészség. Gazda­gok, nagy intézmények, egyesületek, sze­rény középosztálybeliek, iparosok, keres­kedők, munkások ajánlják fel a nagy összegeket és az anyagi erejükhöz mért szerényebb adományokat azoknak, akik­nek minden reménye, , életlehetősége ma az országos gyűjtés sikere. Vitéz Bonczos Miklós államtitkárnál, az országos árvízkormánybiztosnál, mint ismeretes, szerdán délután a budapesti la­pok vezetőinek részvételével megbeszélés­­volt, amelynek során az államtitkár a gyűjtés módozatairól tájékoztatta a meg­jelenteket. A kormányzói megbízás bir­tokában a gyűjtés egész rendszerét kidol­gozta vitéz Bonczos Miklós, csütörtökön pedig megjelent a belügyminiszter rende­lete is az akció lebonyolításáról. Eszerint a gyűjtést az ország egész területén az árvízvédelem kormánybiztosa irányítja és ellenőrzi, egyúttal pedig gondoskodik a befolyt pénz- és természetbeni adomá­nyok felhasználásáról is. tejében a gyűjtőszervek részéről tett be­jelentés alapján a kormánybiztos rendel­kezik. Az adománygyűjtés terhére semmi­féle kezelési költség, napidíj, vagy száza­lékos részesedés fel nem számítható. Mint minden nagy szociális mozgalom, az árvízkárosultak megsegítésére kezdett akció is a legelső adományt onnan kapta, ahol hosszú évek óta minden könnyet siet­nek letörölni, s minden segítségre szoruló nyitott ajtókra talál. A legelső magyar asszony, a kormányzó hitvese 30.000 pen­gőt ajánlott fel saját akciójából az árvíz­­sújtotta vidékek népének. A belügyminiszter rendelete az akció lebonyolításáról Az adománygyűjtés lebonyolításában a kormánybiztos működését elsősorban a sajtó, a hazafias társadalmi egyesületek, főispánok, polgármesterek részéről a szükséghez képest alakítható helyi bizott­ságok és a hatóságok hivatottak támo­gatni. Az adományokat készpénzben, vagy anyagokban, — elsősorban építési anyagokban, — lehet felajánlani. A pénzadományok bármelyik politikai napilap, vagy hetilap kiadóhivatalához is eljuttathatók. A lapok a befolyt adomá­nyokat a legközelebbi számban nyugtáz­zák, s hetenként a kormánybiztosság postatakarékpénztári számláján fizetik be. Ezt az eljárást kell alkalmazni akkor is, ha valamelyik más gyűjtőszervbe fizetnek be közvetlenül pénzadományt. A belügyminiszter rendelete intézkedik afelől, hogy ha társadalmi egyesületek, vagy más szervek közvetett adomány­gyűjtésre határoznák el magukat, hang­versenyt, előadást rendeznének, ilyen ese­tekben mindennemű engedély, rendőri és tűzoltói ügyeleti és ellenőrzési díj fizetése alól mentességet kapnak. A természetben felajánlott adományok felhasználása tekin­ 2 pengőtől­­ 250.000 pengőig Csütörtökön jelentettük már, hogy az Új Magyarság 1000 pengővel nyitja meg saját gyűjtését. Most ehhez az összeghez Milotay István főszerkesztő, valamint a szerkesztőség és kiadóhivatal tagjai, il­letve tisztviselői még személyes ado­mányaikkal is hozzájárulnak. Megható levélben közölte velünk a budapesti emigráns oroszok cserkész­­csapata is, hogy hozzájuk az otthon ajta­ján éppen ikona-állvány faragás közben kopogott be egy seprűárus, összetört öregasszony, s kétségbeesetten panaszko­dott: mindenét elvitte az árvíz. „Mi, — írja Popov Bobrov Mihály parancsnok,— mindjárt összeadtunk tíz pengőt, s azzal a tiszteletteljes kérelemmel küldjük az Új Magyarsághoz, szíveskedjék a pénzt az árvízkárosultaknak juttatni. Jó lesz pár száz téglára az új hajlékok építésé­nél. Mi, orosz emigráns cserkészek, át­­érezzük, mi a hajléktalanság ...“ Csütörtökig az Uj Magyarság a követ­kező adományokat vette számba: Uj Magyarság lap- és könyvkiadó r.-t. 1000 pengő. Milotay István, az Uj Magyarság főszer­kesztője 200 pengő. Az Uj Magyarság szerkesztőségének és kiadóhivatalának tagjai 500 pengő. Bánsághy Györgyné 10 pengő. Klopodiai Janits Dezső dr. főorvos 30 pengő. L. Kiss Ibolya dr., Liptószentmiklós 20 pengő. , Emigráns oroszok cserkészcsapata 10 pengő. Ferdel Lajos 5 pengő. Szacsvay Sarolta 8.20 pengő. Özv. Kolozsváry Mihályné 2 pengő. Szegő Ferenc 2 pengő. Egyéb adományok: Az árvízvédelmi országos kormánybiz­­tossághoz április 4-én az árvízkárosult la­kosság megsegítésére a következő nagyobb összegek érkeztek: Beküldött pénzadományok: Gazdák Biz­tosító szövetkezete Budapest 10.000 pengő, Kispesti Textilgyár Kispest 10.000 pengő. Felajánlott adományok: József főherceg tábornagy uradalmainak hivatala 1000 pengő, Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank alkalmazottai májushavi fizetésük és lakbérük egy százaléka 2201 pengő 18 fill., a Magyar Írók Filmje „Gülbaba” cím­­ filmjének a Magyar Írók Filmje rt-re eső teljes jövedelme, a Budafoki Zománcedény, Fémárugyár és Elektromos gyár március 30-iki táncmulatságának tiszta jövedelme 562 pengő 8 fillért, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége a gyáripar nevében 250.000 pengő, a Fonciére általános bizto­sító intézet 12.000 pengő, az Országos Mezőgazdasági Biztosító Intézet 5900 pengő, Budapest székesfőváros 100.000 pengő. intézmények a föld bajbajutott népéért Az országos társadalombiztosító intézet elnöksége csütörtökön tartott ülésében ki­mondta, hogy részt vesz az árvízkárosul­tak megsegítése érdekében indított moz­galomban és ennek támogatására 50.000 pengőt adományoz. Az összeg elsősorban az intézet intenciói szerint olyan káro­sultak otthonának újjáépítésére használ­ható, akik vagy mint biztosítottak, vagy mint biztosítottakat foglalkoztató munka­adók, tagjai az OTI-nak. A budapesti nemzetközi vásár vezető­sége ugyancsak úgy határozott, hogy tel­jes apparátusával mellé áll a gyűjtési akciónak. A vásár saját anyagi hozzá­járulásán kívül a kiállítóktól és a láto­gatóktól­ is gyűjteni fog, mégpedig úgy, hogy külön pavillont állít fel, ahol a kö­zönségnek bemutatják az árvíz okozta pusz­títást fényképekben és grafikonokban. Ezt a pavillont tetszés szerinti, de külön be­lépődíjjal lehet majd megtekinteni. A színészkamara filmművészeti szakosz­tálya egyhangúan elhatározta, hogy a film­­kamarai tagok havi jövedelmük 1 százalé­kát ajánlják fel a nemes célra, a gyártó vállalatok pedig minden magyar film után 100 pengőt fizetnek egy esztendeig. ADONY RÉMNAPJAI AZ ÁRVÍZ ALATT Hát most én, egy asszony, aki mind­ezt átéltem és átszenvedtem, megpróbá­lom itt elmondani Adony rémnapjait az árvíz alatt. __Álmatlan éjszakák és fakó nappa­­lok vannak mögöttünk. Mennyi már­? Nem is tudom megmondani. Olyan, mintha időtlen­ időktől tartana már a rémület. A víz őrjöng a medrében. Dagad, ropog, csi­korgat, feszül. Szinte egy iszonyú állat. Ezt nézzük, figyeljük, lessük, ezzel küz­dünk már napok óta. Hogy mikor töri át a gátat s mikor nyel el mindent. Házat, pajtát, istállót, vetést, életet. Szörnyű ez! Orkán dühöng, északi szél. Veri a pat­tanásig dagadt folyót, kavarja, dörgeti, nyomja. Csak legalább a vihar állna el! De nem szűnik. Csak a víz szelídülne leg­alább egy kicsit! De nem és nem és nem. A vihar napokon keresztül bőg s a Duna nőttön-nél. Mi lesz velünk, Uram­isten? Mit akarsz, Uramisten? Uramisten! Rettenetes erő remegtet mindent. A je­ges özön dühöngve ostromolja az Eszéki­­út védőgátját, amely a keleti oldalon fél­körben öleli körül a községet. Ha ez be­roppan! Ha ez beroppan, nem lehet tudni, mi lesz. Aki csak él, ott van a gáton. Mindenki ott van. Úr és paraszt, férfi és asszony. Nincs kivétel. Szekerek nyiko­rognak. Csákány zuhog. Lapát rozzan. Fejsze kong és kalapács. A vihar vonyít. Akkor jön a rémisztő hír: — A Koller-utcánál enged a vízle­eresztő csatorna tömése! Téboly ez. A falu egyetlen ordítás. — Ki a Koller-utcához! S most ott roppan neki az emberi erő, hogy mentse az életet, őrjöngve és csi­korgatva és fenekedetten. A telkes gaz­dák földet fuvaroznak, a lakosság töl­csérgátat emel. Iszonyú gyorsan. Kimond­hatatlan gyorsan. Az úri félcipők együtt merülnek a sárba a nehéz parasztcsiz­mákkal, rongyos zsellérbakancsokkal.. Nincs különbség ember és ember között. Egy fal áll a töltés közelében, a csáká­nyok pillanatok alatt szétverik s a síkos gáton kézről-kézre repül a kő, a tégla, míg odaér, ahova kell­ bele a töltésbe. Főispán, alispán, főszolgabíró a leg­sűrűbb tömegben osztja a parancsait. Az elöljárósággal együtt örökre beírták ne­vüket ezekben a napokban a község tör­ténelmébe. Az emberek félig megfagyva lihegnek a csontig ható szélben. Aztán az erő végére érnek, eldőlnek, — de sokan! — nem lehet tovább! Nem? Ordítva jön egy ember: — Inog a gát a Csanády-utcánál! Nagy Isten, ez a déli községrész leg­mélyebben fekvő pontjai Ha oda betör a víz, megfullad és összeomlik minden! Van halálos kimerültség? Nem bírja ideg, izom, gerinc? De igen! De igen! Hisz ez élet vagy halál! Hát oda! Fogatok, emberek, asszonyok mind! És rá! És neki! Új helyen kezdő­dik minden élelről. Kar feszül, tüdő liheg, csont ropog, verejték ömlik. Az emberek arca, mint a mész. ! 5 AZ MHHZKAROSOLTMI JAVÁRA­­ JUTTATOM AZ E­HO 5-IKI PÉNTEKI BRUTTÓ BEVÉTELEM 1­­.J6KAT FÖLDVÁRY IMRE IV. KOSSUTH LAJOS-UTCA 18. ÉS VH 1. RÁKÓCZI-ÚT 3. SZÁM. S akkor a Klemafit-fatelep felől csi­korgó dördülés, borzasztó rosszanás. A víz áttörte a gátat s pillanatok alatt el­nyeli az Eszék­i-út egész környékét. Há­zakat, pajtákat, istállókat, ólakat. Sikoly hangzik. Tépett ruhájú asszonyok rohan­nak gyermekekkel az ölükben. Nincs ott­honuk, már nincs! Uram irgalmazz! A cikolai halastó felöl a belvizek duz­zadnak. Perkáta, Nagyhantos, Harmatos, Nyék vizei mind erre omlanak. És átszakad a halastó gátja. Mi ma­gunk már nem bírjuk tovább. A mi erőnk­nek vége. De segítség jön. A honvéd utászzászló­alj csapata teljes felszereléssel megérke­zik. Katonaság. Szerszámok. Pontoyiok. Új emberek. De nem lehet itt már menteni semmit. Az őrjöngő vízzel szemben nincs hatalom! Az ár a Szabolcsi kútig hömpö­lyög. Csinos, új épületek állnak itt, csupa módosabb kisgazda-porta, ezeknek végük. A szobákban, a gazdasági épületekben há­romnegyed méter magasan áll a víz. A répa- és a krumplikupacok az ár alatt. Szalma, takarmány oda. Az állatok meg­futnak vagy elmenekülnek. De hová? Hol állnak meg? A Duna betör az újtelepi szegénység vályogviskóiba is. Egy-egy nyulgát mö­gött éhesen és ázottan nyomorult csalá­dok dideregnek. Negyven ház összedőlt, háromszázhat­van víz alatt áll. A falak megrepednek, a tetők beroppannak. Mi lesz? Mi lesz ve­lünk? A körülfekvő uradalmak ötven igája hordja a töltésekhez a földet. De le­het itt még töltést csinálni? És jön az éhség: a szegénytelep éhezik. De az emberi irgalom él. A szabolcsi ura­dalom jószágigazgatója 15 mázsa burgo­nyát, 10 mázsa búzát és 150 pengőt küld az éhezőknek. Néhány napig van kenye­rük. De aztán? Perkáta községből egy kocsirakomány élelem jön és 520 pengő. De mi ez? Csak néhány napi élet. És az­után ? A Szent László- és Szent István-út vá­lyogviskói közt tenger hullámzik. Az ár a konyhaajtók küszöbéig ér. Kapufélfák ki­­döntött oszlopai tartják a tetők­et. Egy öreg asszony messze hangzó hangon sikít: — A tető! A tető! Ránk ömlik a tetőre! Sohase lesz többé fedelünk! Mindenünknek vége! ... Ezek történnek a rémnapok alatt. Romlás, iszonyat s nyomában nyomor és éhezés. Ki segít rajtunk? Egyetlen tégla sincs a faluban, de sok, ha egy-egy portán akad két pengőnyi készpénz. Csak a csoda segít, vagy­­ a szeretet. Az embereket kérem, akik ezekben a na­pokban békésen aludtak, nyíljék meg a szívük irgalomra! Segítsenek! Mert Adony­­ban éktelenek a romok, iszapba fulladtak a családi otthonok s nyomorúság és éhség zokog a pusztulás felett. Meszleny Béláné A mentelmi bizottság ülése A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kép­viselőház mentelmi bizottsága csütörtökön délelőtt 11 órakor Mezey Lajos elnöklésé­vel ülést tartott. A bizottság előadói vitéz Tóth András és vitéz Zerinváry Szilárd voltak. A mentelmi bizottság a mentelmi jog felfüggesztését javasolta Hubay Kál­mán hatrendbeli, Kovarcz Emil kétrend­beli, Spák Iván kétrendbeli, vitéz Heilen­bach Gottfried, Palló Imre, Serényi Miklós gróf, Bodor Márton, Zsengellér József, Makkai János és Mühl Henrik ügyében. A mentelmi jog felfüggesztésének mellő­zését javasolta: Hubay Kálmán kétrend­beli, Rapcsányi László, ifj. Tatár Imre, Krancz Rajmund kétrendbeli, Széchenyi Lajos gróf, Abonyi Ferenc, Vágó Pál, Matolcsy Mátyás, Baky László, Tóth Já­nos, Spák Iván háromrendbeli, Serényi Miklós gróf, Meskó Zoltán, Maróthy Ká­roly, Nyireő Andor, Mosonyi Kálmán és Kovách Gyula ügyében. Elhalasztotta a bizottság Lili, János és Szögi Géza mentelmi ügyének tárgyalá­sát. Azonkívül a mentelmi bizottság tár­gyalta Kovách Gyula és Incze Antal men­telmi joga megsértésének ügyében tett bejelentését.

Next