Uj Magyarság, 1940. június (7. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-01 / 122. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉLÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN «Ír1#-' -1 AIdIOfillér SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRET 5. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6509 1940 június I SZOMBAT VI. évfolyam 122. szám Flandriából már a franciák is Angliába menekülnek Dünkirchen előtt a szövetségesek tíz kilométer mélységű terület előtt folyik A tengerparthoz vezető korridorról nem lehet beszélni — Csak a német légihaderő hatékonyabb harcba vetésére alkalmatlan időjárás segít még a menekülőknek . A holland, belga és a meghódított francia part mentén a német haditengerészet különleges csapatai foglaltak állást, hészen az új feladatokra Ribbentrop német külügyminiszter naplójegyzeteit idézi egy Berlinben megjelenő folyóirat. Egy évvel ezelőtt a külügyminiszter a Führer követeként Milánóba utazott és útját az olasz nép baráti tüntetései tették felejthetetlenné. Ribbentrop ekkor naplójába többek között a következőket írta: „A történelem folyamán sokszor vetélkedett egymással két egyazon korban élő férfiú. A sors úgy akarta, hogy korunkban két nagy férfiú éljen: a Duce és a Führer és hogy ezek a férfiak barátok legyenek. Óriási szerencsétek ez nektek, olaszoknak és óriási szerencsénk nekünk, németeknek. Tudja meg a demokratikus világ, amely a német és olasz nép tiszteletet parancsoló felfelé törését gyűlölettel nézi, hogy ezeknek a férfiaknak barátsága elválaszthatatlan és hogy ők a békét akarják, de tudják meg azt is, hogy mindketten legyőzhetetlenek. Európa történelme egykoron fel fogja jegyezni azt a szomorú számvetési hibát, amikor a Themse- és a Szajna-part törpéiazt hitték, hogy egy államalkotót össze lehet téveszteni egy demokratikus parlamenti politikussal. Keserűen megbosszulódik, hogy ezek kétségbe merték vonni annak a szónak a nagyságát, amelyet a Duce 1938-ban a berlini Maifelden kiáltott oda figyelmeztetésül a világnak. A fasizmus erkölcsi tétele, amely azonos saját erkölcsi felfogásommal, így hangzik: mindvégig együtt menetelni a baráttal!” A naplóban azután a következő megállapítások olvashatók: „Külpolitikailag és katonailag Németország helyzete egyedülálló. Az északi szárny szabad. Keleten Németországot fedezi a szovjetunióval kötött támadást kizáró és barátsági szerződés, amely a két állam egymáshoz való viszonyát erős és tartós alapokra fektette. A tengely megingathatatlan alapja a német-olasz politikának, amelyet külpolitikailag a közös német és olasz érdekek követelményei határoznak meg. Európán kívül hasonlóan erős Németország helyzete és különösen jellemző rá az a baráti viszony, amely a birodalmat Japánhoz fűzi. Ma már mindenki láthatja, hogy Németország külpolitikája szilárd alapokon épült fel, vonala egyenes, hajszálnyit sem tér el mindattól, amit a két baráti nép vezérei a sorsdöntő megállapodások idején — a cikk címében „A becsület évének“ nevezi — pontosan kitűztek. Csődöt mondott minden mesterkedés a német-olasz egység megbontására, sőt ez az egység annál erősebbnek mutatkozik, minél súlyosabb a próba, amelyet ki kell állania. Az események végül gyakorlatilag is bebizonyították, hogy a tengely a legnagyobb biztosíték a feltörekvő európai népek küzdelmének sikerére és a tartós béke jövendő megalapozására. * A folyóirat, amelyben ez a cikk megjelent, a „Berlin—Ronn—Tokio” címet viseli. Nem sok szó esett eddig a tengelynek távolkeleti nyúlványáról, pedig ez is külpolitikai valóság, amellyel számolni kell. A világ demokratikus része meglepő csökönyösséggel igyekezett lekicsinyelni mindazt, amit az úgynevezett diktátori országok kezdeményeztek vagy elhatároztak. Emlékezzünk csak vissza, milyen félvállról viccelődtek a külföldi demokrata-zsidó sajtó újságjai a berlini romáig tengelyről, hogyan igyekeztek elhitetni, hogy ez a tengely valami propagandisztikus pótanyagból készült, amely komoly teherbírást töréssel bosszulna meg. Nos, a pótanyag keményebbnek bizonyult, erősebbnek, mint bármi más demokrata acélötvözet, amióta visszapattant róla minden anyagvizsgáló kalapácsütés. Az angolok ugyan még ezekben a napokban is igyekeztek rajta felfedezni valami öntési hibát, de ismét rá kellett jönniök arra, hogy tévedtek. A gazdasági-pénzügyi ponton is szilárd a tengely olasz vége. A tengely azonban nem végződik Rómában, hanem tovább fut egész Tokióig. Ennek valóságát a tapasztalatok alapján mindenkinek el kell fogadnia. Két nagyvonalú, előrelátó lángelme hozta létre a tengelynek ezt a hármas rendszerét és nem lehet kétség afelől, hogy ha ez a mű megszületett, akkor annak gyakorlati következményei is lesznek. Gondoljunk csak arra, hogy az új háború közvetlenül Danzigból indult ki és ma már az angol partoknál tart. Az összefüggések földrajzi kihatásai óriásiak, holnap talán a Földközi-tengerre terjednek ki, aztán a Közelkeletre, itt pedig már megvan a japán együttműködésnek alapja és lehetősége. Azután a gyarmati kérdés megoldása is nehezen elképzelhető Ázsia vezető nagyhatalmának bizonyos mértékű közreműködése nélkül. Európa nem végződik a földrajzi határoknál, hanem ott, ahol az európai érdekek érvényesíthetők és az új európai egyensúly nem lehet a mi elszigetelt problémánk. Hitler és Mussolini ezt már évekkel ezelőtt felismerte. Kormányozni annyi, mint a dolgokat előre látni; ezt a mondást a franciák találták ki, de vajmi ritkán alkalmazták. * De térjünk át közelebbi problémákra. Flandriában a világtörténelem legnagyobb bekerítő csatája végéhez közeledik. Két zsákba szorultak a szövetséges erők és a pompás német hadsereg ezeket a zsákokat újabb és újabb darabokra szabdalja. Az északi zsák a La Manche-csatorna partjának feszül. Homokos dúnák húzódnak ezen a parton, amely Európa legnagyobb, legkitűnőbb strandja. Hírek érkeztek, hogy ezen a strandon a szövetségesek katonáinak sokezer holtteste hever, hajóroncsok és tengeri aknák, amelyeket ide sodortak a csatorna hullámai. A kétségbeejtő hadihelyzetet megvilágítja az a tény, hogy a dúnákon keresztül egyetlen jól kiépített út húzódik végig és ezt az utat is felszaggatták a német repülők bombái. A hadi felszerelést, tankokat, gépkocsikat akkor sem tudnák kimenteni az angolok és franciák a szörnyű zűrzavarból, ha erre idejük lenne. Az utat ellepik a visszavonuló katonák és menekülők, a dúnákon át pedig gyalog is keserves átvágni. Olyan akadály ez talán, mint a Mazuri-mocsarak voltak, azzal a különbséggel, hogy most a száraz homok fogja a visszavonulók lábát. Ez a kép így még nem teljes. Dün£ Kirchennél a szövetségesek átvágták a gátakat és hatalmas területek kerültek víz alá. Nem tudhatjuk, hogy ez a védelmi intézkedés, amely az előrenyomuló németek feltartóztatását célozza, menynyiben árt a visszavonulásnak. Nehéz elképzelni, hogy a hátrálás a tenger felé pontos tervek szerint történik és ezeknek kivitelét az elárasztás sehol sem gátolja. Az újságok állandóan Kuthot emlegetik, de az áttörés egyes jelenségei azokra a hadműveletekre is emlékeztetnek, amelyek Hindenburg nevét legendássá tették a világháborúban. * A flandriai débacle olyan ijesztő méreteket öltött, hogy Noel Bacer angol munkáspárti képviselő az információs minisztérium költségvetési tárgyalásánál kijelentette az alsóházban: az igazságot csak adagolni szabad a nyilvánosság számára. Ehhez az érthető óvatossághoz járul a propaganda, amely a felelősséget igyekszik egyesekre áthárítani. Először Gamelin félreállításának körülményei számíthatók ide. Legutóbb már az a hír röppent fel, hogy a francia fővezér, nyilván azért, mert hibáját és tévedését belátta, öngyilkos lett. A hír nem bizonyult valónak és ha elfogadjuk egyes külföldi katonai szakértők véleményét, nem is lehet igaz. Ennek a véleménynek lényege az, hogy Gamelin már Reichenau német generális gépesített hadseregének sikeres áttörésekor fel akarta adni Flandriát, ezt a tervét azonban nem vihette keresztül. Emlékezetesek Churchill repülőútjai és tárgyalásai a francia fővárosban s utána a flandriai harcok példátlanul heves kiéleződése. A háború történelme majd fellebbenti a fátylat és megtudhatjuk, hogy az angol álláspont érvényre juttatása valóban keresztülhúzta-e Gamelin terveit. Lélektanilag a helyzet jelenleg az, hogy a kudarcot a szövetségesek Gamelin személyével érimtik és így igyekeznek fenntartani a bizalmat az új generalisszimusz, Weygand iránt. Az említettekkel kapcsolatban állhat-nak a támadások is, amelyek a belga király személyét érik. Érdekes különbséget látunk ebben a tekintetben a francia és az angol kijelentések között. A franciák igyekeznek a tarthatatlan flandriai helyzet ódiumát 111. Dipólra hárítani, pedig kétségtelen, hogy az ő elhatározása csak következménye volt a válságos eseményeknek. Duff Cooper angol miniszter rádióbeszédében be is ismerte, hogy a belga hadsereg nem volt képes a harcot tovább folytatni. A két álláspont közötti különbséget a francia és az angol hadicélok közötti eltérés magyarázza. Franciaország védelme szempontjából a flandriai front előbbi feladása reális megoldás lehetett, az angoloknak azonban érdekük volt, hogy a csatorna partját minden eszközzel tartsa a szövetséges haderő. A francia közvéleménynek tehát nem szabad arra ébrednie, hogy Flandriában valami, egyébként elkerülhető, hiba történt. A bajokért felelőssé tehető mindenki, főleg mindenki más, a belga király is. Az angolok ezzel szemben rámutathatnak arra, hogy minden megtörtént, ami emberileg lehetséges volt, érdekeik védelmére. Az a körülmény, hogy a belgák kapituláltak, csak bizonyítja, hogy a lehetetlent is megkísérelték. Végeredményben el kell fogadni a tényt, hogy a fölényes német hadvezetés döntő sikert ért el, ott áll, szemben Anglia legfontosabb kikötőivel. Kétségtelen, hogy ezt a helyzetet a lehető leggyorsabban ki is fogja használni. Kovrig János