Uj Magyarság, 1940. június (7. évfolyam, 122-146. szám)

1940-06-01 / 122. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL­ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN «Ír1#-' -1 AIdIOfillér SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRET 5. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6509 1940 június I SZOMBAT VI. évfolyam 122. szám ­ Flandriából már a franciák is Angliába menekülnek D­ünkirchen előtt a szövetségesek t­íz kilométer mélységű terület előtt folyik A tengerparthoz vezető korridorról nem lehet beszélni — Csak a német légi­haderő hatékonyabb harcba vetésére alkalmatlan időjárás segít még a mene­külőknek . A holland, belga és a meghódított francia part mentén a német haditengerészet különleges csapatai foglaltak állást, hészen az új feladatokra Ribbentrop német külügyminiszter naplójegyzeteit idézi egy Berlinben megjelenő folyóirat. Egy évvel ezelőtt a külügyminiszter a Führer követeként Milánóba utazott és útját az olasz nép baráti tüntetései tették felejthetet­lenné. Ribbentrop ekkor naplójába töb­bek között a következőket írta: „A történelem folyamán sokszor ve­télkedett egymással két egyazon kor­ban élő férfiú. A sors úgy akarta, hogy korunkban két nagy férfiú éljen: a Duce és a Führer és hogy ezek a fér­fiak barátok legyenek. Óriási szeren­csétek ez nektek, olaszoknak és óriási szerencsénk nekünk, németeknek. Tudja meg a demokratikus világ, amely a német és olasz nép tiszteletet paran­csoló felfelé törését gyűlölettel nézi, hogy ezeknek a férfiaknak barátsága elválaszthatatlan és hogy ők a békét akarják, de tudják meg azt is, hogy mindketten legyőzhetetlenek. Európa történelme egykoron fel fogja jegyezni azt a szomorú számvetési hibát, ami­kor a Themse- és a Szajna-part törpéi­­azt hitték, hogy egy államalkotót össze lehet téveszteni egy demokratikus par­lamenti politikussal. Keserűen meg­­bosszulódik, hogy ezek kétségbe mer­ték vonni annak a szónak a nagyságát, amelyet a Duce 193­8-ban a berlini Mai­­felden kiáltott oda figyelmeztetésül a világnak. A fasizmus erkölcsi tétele, amely azonos saját erkölcsi felfogá­sommal, így hangzik: mindvégig együtt menetelni a baráttal!” A naplóban azután a következő meg­állapítások olvashatók: „Külpolitikai­lag és katonailag Németország hely­zete egyedülálló. Az északi szárny sza­bad. Keleten Németországot fedezi a szovjetunióval kötött támadást kizáró és barátsági szerződés, amely a két ál­lam egymáshoz való­ viszonyát erős és tartós alapokra fektette. A tengely megingathatatlan alapja a német-olasz politikának, amelyet külpolitikailag a közös német és olasz érdekek követel­ményei határoznak meg. Európán kí­vül hasonlóan erős Németország hely­zete és különösen jellemző rá az a ba­ráti viszony, amely a birodalmat Ja­pánhoz fűzi­. Ma már mindenki láthatja, hogy Németország külpolitikája szilárd ala­pokon épült fel, vonala egyenes, haj­szálnyit sem tér el mindattól, amit a két baráti nép vezérei a sorsdöntő meg­állapodások idején — a cikk címében „A becsület évének“ nevezi — ponto­san kitűztek. Csődöt mondott minden mesterkedés a német-olasz egység meg­bontására, sőt ez az egység annál erő­sebbnek mutatkozik, minél súlyosabb a próba, amelyet ki kell állania. Az események végül gyakorlatilag is be­bizonyították, hogy a tengely a leg­nagyobb biztosíték a feltörekvő euró­pai népek küzdelmének sikerére és a tartós béke jövendő megalapozására. * A folyóirat, amelyben ez a cikk meg­jelent, a „Berlin—Ronn—Tokio” címet viseli. Nem sok szó esett eddig a ten­gelynek távolkeleti nyúlványáról, pedig ez is külpolitikai valóság, amellyel szá­molni kell. A világ demokratikus része meglepő csökönyösséggel igyekezett le­kicsinyelni mindazt, amit az úgyneve­zett diktátori országok kezdeményeztek vagy elhatároztak. Emlékezzünk csak vissza, milyen félvállról viccelődtek a külföldi demokrata-zsidó sajtó újságjai a berlini romáig tengelyről, hogyan igyekeztek elhitetni, hogy ez a tengely valami propagandisztikus pótanyagból készült, amely komoly teherbírást tö­réssel bosszulna meg. Nos, a pótanyag keményebbnek bizonyult, erősebbnek, mint bármi más demokrata acélötvözet, amióta visszapattant róla minden anyagvizsgáló kalapácsütés. Az­ angolok ugyan még ezekben a napokban is igye­keztek rajta felfedezni valami öntési hibát, de ismét rá kellett jönniök arra, hogy tévedtek. A gazdasági-pénzügyi ponton is szilárd a tengely olasz vége. A tengely azonban nem végződik Rómában, hanem tovább fut egész To­kióig. Ennek valóságát a tapasztalatok alapján mindenkinek el kell fogadnia. Két nagyvonalú, előrelátó­­ lángelme hozta létre a tengelynek ezt a hármas rendszerét és nem lehet kétség afelől, hogy ha ez a mű megszületett, akkor an­nak gyakorlati következményei is lesz­nek. Gondoljunk csak arra, hogy az új háború közvetlenül Danzigból indult ki és ma már az angol partoknál tart. Az összefüggések földrajzi kihatásai óriá­siak, holnap talán a Földközi-tengerre terjednek ki, aztán a Közelkeletre, itt pedig már megvan a japán együtt­működésnek alapja és lehetősége. Az­után a gyarmati kérdés megoldása is nehezen elképzelhető Ázsia vezető nagy­hatalmának bizonyos mértékű közre­működése nélkül. Európa nem végző­dik a földrajzi határoknál, hanem ott, ahol az európai érdekek érvényesíthe­tők és az új európai egyensúly nem le­het a mi elszigetelt problémánk. Hit­ler és Mussolini ezt már évekkel ez­előtt felismerte. Kormányozni annyi, mint a dolgokat előre látni; ezt a mondást a franciák találták ki, de vajmi ritkán alkalmazták. * De térjünk át közelebbi problémákra. Flandriában a világtörténelem leg­nagyobb bekerítő csatája végéhez köze­ledik. Két zsákba szorultak a szövetsé­ges erők és a pompás német hadsereg ezeket a zsákokat újabb és újabb dara­bokra szabdalja. Az északi zsák a La Manche-csatorna partjának feszül. Ho­mokos dúnák húzódnak ezen a parton, amely Európa legnagyobb, legkitűnőbb strandja. Hírek érkeztek, hogy ezen a strandon a szövetségesek katonáinak sokezer holtteste hever, hajóroncsok és tengeri aknák, amelyeket ide sodortak a csatorna hullámai. A kétségbeejtő hadihelyzetet megvilágítja az a tény, hogy a dúnákon keresztül egyetlen jól kiépített út húzódik végig és ezt az utat is felszaggatták a német repülők bombái. A hadi felszerelést, tankokat, gépkocsikat akkor sem tudnák kimen­teni az angolok és franciák a szörnyű zűrzavarból, ha erre idejük lenne. Az utat ellepik a visszavonuló katonák és menekülők, a dúnákon át pedig gyalog is keserves átvágni. Olyan akadály ez talán, mint a Mazuri-mocsarak voltak, azzal a különbséggel, hogy most a szá­raz homok fogja a visszavonulók lábát. Ez a kép így még nem teljes. Dün£ Kirchennél a szövetségesek átvágták a gátakat és hatalmas területek kerültek víz alá. Nem tudhatjuk, hogy ez a vé­delmi intézkedés, amely az előrenyomuló németek feltartóztatását célozza, meny­nyiben árt a visszavonulásnak. Nehéz elképzelni, hogy a hátrálás a tenger felé pontos tervek szerint történik és ezeknek kivitelét az elárasztás sehol sem gátolja. Az újságok állandóan Kut­­hot emlegetik, de az áttörés egyes je­lenségei azokra a hadműveletekre is em­lékeztetnek, amelyek Hindenburg nevét legendássá tették a világháborúban. * A flandriai débacle olyan ijesztő mé­reteket öltött, hogy Noel Bacer angol munkáspárti képviselő az információs minisztérium költségvetési tárgyalásá­nál kijelentette az alsóházban: az igaz­ságot csak adagolni szabad a nyilvá­nosság számára. Ehhez az érthető óva­tossághoz járul a propaganda, amely a felelősséget igyekszik egyesekre át­hárítani. Először Gamelin félreállításá­­nak körülményei számíthatók ide. Leg­utóbb már az a hír röppent fel, hogy a francia fővezér, nyilván azért, mert hibáját és tévedését belátta, öngyilkos lett. A hír nem bizonyult valónak és ha elfogadjuk egyes külföldi katonai szak­értők véleményét, nem is lehet igaz. Ennek a véleménynek lényege az, hogy Gamelin már Reichenau német generá­lis gépesített hadseregének sikeres át­törésekor fel akarta adni Flandriát, ezt a tervét azonban nem vihette keresztül. Emlékezetesek Churchill repülőútjai és tárgyalásai a francia fővárosban s utána a flandriai harcok példátlanul heves kiéleződése. A háború történelme majd fellebbenti a fátylat és megtud­hatjuk, hogy az angol álláspo­nt ér­vényre juttatása valóban keresztül­­húzta-e Gamelin terveit. Lélektanilag a helyzet jelenleg az, hogy a kudarcot a szövetségesek Gamelin személyével érimtik és így igyekeznek fenntartani a bizalmat az új generalisszimusz, Weygand iránt. Az említettekkel kapcsolatban állhat-­­nak a támadások is, amelyek a belga király személyét érik. Érdekes különb­séget látunk ebben a tekintetben a francia és az angol kijelentések között. A franciák igyekeznek a tarthatatlan flandriai helyzet ódiumát 111. Dipólra hárítani, pedig kétségtelen, hogy az ő elhatározása csak következménye volt a válságos eseményeknek. Duff Cooper angol miniszter rádióbeszédében be is ismerte, hogy a belga hadsereg nem volt képes a harcot tovább folytatni. A két álláspont közötti különbséget a francia és az angol hadicélok közötti el­­­térés magyarázza. Franciaország vé­delme szempontjából a flandriai front előbbi feladása reális megoldás lehetett, az angoloknak azonban érdekük volt, hogy a csatorna partját minden eszköz­zel tartsa a szövetséges haderő. A fran­cia közvéleménynek tehát nem szabad arra ébrednie, hogy Flandriában va­lami, egyébként elkerülhető, hiba tör­tént. A bajokért felelőssé tehető min­denki, főleg mindenki más, a belga ki­rály is. Az angolok ezzel szemben rá­mutathatnak arra, hogy minden meg­történt, ami emberileg lehetséges volt, érdekeik védelmére. Az a körülmény, hogy a belgák kapituláltak, csak bizo­nyítja, hogy a lehetetlent is megkísérel­ték. Végeredményben el kell fogadni a tényt, hogy a fölényes német hadveze­tés döntő sikert ért el, ott áll, szemben Anglia legfontosabb kikötőivel. Kétség­telen, hogy ezt a helyzetet a lehető leg­gyorsabban ki is fogja használni. Kovrig János

Next