Uj Magyarság, 1940. szeptember (7. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-01 / 198. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL­ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN Áruítófillér SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIII., JÓZSEF­ KÖRÚT 5. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1940 szeptember I VASÁRNAP VII. évfolyam 198. szám A KELETI KÁRPÁTOKNÁL írta: Milotay István Nagymagyarország kiterjedése Hor­­vát-Szlavonország nélkül 280.000 négy­zetkilométert tett ki. A trianoni béke­diktátum ebből elvett csaknem 200.000 négyzetkilométert s meghagyott kerek­számban 93.000-et Csonkamagyar­­országnak. A magyar Felvidék és Ruszinszkó visszaszerzésével ez a terü­let 117.000 négyzetkilométerre növeke­dett s a most visszakapott országrészek­kel Magyarország területe 160.000 négy­zetkilométerre rúg. A trianoni Magyar­­ország népessége pedig, a természetes szaporodással együtt, e területgyarapo­dás folytán 9 millióról 14 milliónyi lélek­­számra emelkedett. Ezek a számok egy hosszú, fáradalmas, megpróbáltatások­kal teljes útnak s egy ugyanilyen követ­kezetes politikának győzelmes állomá­sait jelzik. A bécsi döntés újabb fényes igazolása annak az álláspontnak, amely nem al­kudott meg annak idején a kisantant­­államokkal, mint ellenséges hatalmi szövetséggel, hanem kitartott a vára­kozás és a szenvedések országútján ve­lük szemben egy nagyobb, igazabb, tá­volabbi cél mellett. Az elmúlt húsz év alatt hányszor kísértett a megalkuvás­nak ez a gondolata s milyen erők ha­tottak ebben az irányban reánk kívül­ről is, belülről is! Hála Istennek, mindez nem téveszthette meg a ma­gyarság egészséges ösztöneit s nem ingathatta meg se kitűzött céljaiban, se az ezekhez vezető eszközök megvá­lasztásában. Büszkén, önérzettel álla­píthatjuk meg, semmiféle kísértés elle­nében nem adtuk el egy tál lencséért, pillanatnyi megkönnyebbülésért ezer­éves örökségünket. Ha ezt tettük volna, Német- és Olaszország föltámadása épp a döntő órákban ellenséges oldalon, a kisantantba beépítve, a nyugati demo­kráciákkal szövetségben talált volna bennünket. Mély előrelátás, helyes po­litikai ösztön munkája volt s a benne megnyilatkozó számítás teljesen fedte a nemzeti érdekeket, mikor mi ezekben a feltámadó, újraszülető hatalmakban kerestük a barátokat, akiket a páris­­környéki békék velünk együtt megcson­kítottak, megaláztak, vagy jogos nem­zeti törekvéseikből méltánytalanul ki­­semmiztek. Ez az ösztön és ez a poli­tika igazolódott már a cseh-német kon­fliktus idején a magyar Felvidék visz­­szaszerzésében és ez jutott még erőtel­jesebb, még döntőbb igazoláshoz most az erdélyi megegyezésben. Minek elevenítsük fel azoknak a halvaszületett kísérleteknek emlékét, a baloldali pártok és pártvezérek elvakult próbálkozásait s az ugyanilyen sajtó munkáját, amely a nemzeti ösztön meg­tévesztésével más utakra akart volna vinni bennünket?! Milyen szörnyű do­log arra gondolni, hogy még a háború kitörése után, még a lengyel és norvég győzelmek után, sőt még a belga­­holland-francia háború idején is kisér­tett ez­ a rossz álom! Ki meri ma már kétségbe vonni, micsoda irtózatos bűn és hiba lett volna ez, s micsoda irtóza­tos felelősség azoké, akik ebből a gon­dolatból kiindulva megpróbáltak el­idegeníteni bennünket a tengelyhatal­maktól s ezeket pedig megpróbálták el­idegeníteni Magyarországtól. Ezt az irányzatot, ezt a veszélyt győztük le és söpörtük el utunkból, mikor megmarad­tunk a megkezdett után, nagy nyomás, sokszor fenyegetés, csábítás ellenére is. Amit visszaszereztünk, nem a nemzeti álmok teljessége, de sokkal több annál, amit húsz, tíz vagy öt év előtt is bárki magyar ember, vagy bárki barátunk, vagy ellenségünk is hinni mert volna. Büszkék vagyunk erre az igazolásra, mert benne van a magunk igazsága is. Mi kezdettől fogva következetesen, egy pillanatra meg nem inogva ezt az irány­zatot, ezt a gondolatot hirdettük és szolgáltuk. Megéreztük, hogy a német nemzetiszocializmus és az olasz fasiz­mus feltámadásával új Európa születik s nekünk ezen az oldalon van a helyünk. Hirdettük, hogy külső feltámadásunkat is csak ezen az oldalon, ezeknek az erőknek, ezeknek a hatalmaknak segít­ségével találhatjuk meg. Még 1936-ban írtuk a következőket: „Csehország felé szinte százszázalékos érdekközössé­günk van a német birodalommal. S eb­ben a tekintetben nem lehet parányi kétségünk sem Németország szándékait és támogatását illetőleg. Hajszálig kö­zösek érdekeink azzal a veszéllyel szemben, amely Csehország jóvoltából Németország felé a Szudétákig, mi­felénk pedig a Duna és Felsőtisza vona­láig katonai, hadműveleti bázis gya­nánt s amely a kommunista agitáció új bázisa gyanánt megszállta az egész régi Felsőmagyarországot. A német poli­tika, meg vagyunk erről győződve, tel­jesen tisztában van a magyar-német érdekközösség fontosságával és mara­déktalan őszinteségével. Nyilvánvaló dolog, hogy ezentúl is Németország számára a Duna völgyében megerősö­dött Magyarország megbízhatóbb part­­­ner és erősebb biztosíték bármiféle más államalakulatnál...“ De tovább mentünk és azt is hirdet­tük, hogy a mi belső megújhodásunk is csak úgy lesz lehetséges, ha a tengely­­hatalmak példájából mindazt magun­kévá tesszük, amit az új, erős, kollek­tív szellemű és szerkezetű kormányzati rendszerek szociális reformjai, gazda­sági, pénzügyi, katonai tanulságai és eredményei kínálnak számunkra. Folyton hangoztattuk, hogy nem le­hetünk se közömbösek, se semlegesek, ezekkel a hatalmakkal s azzal az új világkonfliktussal szemben, amely őket is népükért és jövőjükért háborúba so­dorta. Azt hangoztattuk, hogy érde­keltek vagyunk egész létünkkel, minden nemzeti vágyunkkal, egész jövendőnk­kel ebben a küzdelemben. Hangoztat­tuk, hogy nyíltan, még szorosabban hozzájuk kell szegődnünk, s ha az ő küzdelmükbe közvetlenül nem is avat­kozhatunk bele, Délkeleteurópában olyan közös nagy érdekeink vannak, hogy azok mellett, történjék bármi, nyíltan színt kell vallanunk, ki kell tar­tanunk s ezekért minden kockázatot és áldozatot is vállalnunk kell. Mi azt hangoztattuk, hogy nem semleges né­zői, de baráti részesei vagyunk a német és olasz hatalmak oldalán ennek a küz­delemnek. Ez a politika győzött a müncheni döntésben és ez győzött most a bécsi megegyezésben is. A tengelyhatalmak vér nélkül, áldozatok nélkül óriási lé­pésekkel vittek bennünket közelebb az új, hatalmasabb, virágzóbb Magyar­­ország céljai felé. Nekik nemcsak a különleges magyar érdekeket kellett nézniök, számolniok kellett az egész Délkeleteurópát átfogó megbékélés szempontjaival és érdekeivel, s ebben az új Délkeleteurópában számottevő más tényezők szerepével és szolgála­taival is. Most a bécsi döntés jóvoltából visszatér hozzánk 45.000 négyzetkilo­méternyi területe a régi történelmi Ma­gyarországnak. Nagy alföldi városok­tól egész a csíki és máramarosi hava­sokig. A magyar nemzeti kultúra régi bölcső­ központja, Nagyvárad, Szatmár, Kolozsvár, Marosvásárhely, a székely városok történelemtől megszentelt em­lékeikkel térnek meg újra az anya­ország kebelére. Visszatér több mint két és fél milliónyi új fogyasztó és ter­melő népesség a magyar gazdasági életbe a maga munkájával, szorgal­mával, s ezzel együtt területek, az el­helyezkedés új lehetőségei és új fel­adatai tárulnak ki a magyar értelmi­ségi osztályok előtt. És"visszatér csak­nem másfélmilliónyi magyarság a ki­sebbségi élet, a kisebbségi küzdelmek megpróbáltatásaiban megedződve, ezek által még magyarabbá erősödve s hozza ezeknek a tapasztalatoknak erkölcsi, anyagi, szellemi értékeit, eredményeit s bennük új erőket, új biztosítékokat az elszakíthatatlan testvériség igazolá­sára s új milliók lelkét, odaadását, ál­dozatkészségét a reánk váró közös munkához. A megoldás az odaszakadt magyarságnak nyolcvan százalékát visszavezérli hozzánk. Az új tizennégymilliós lélekszámú Magyarország, mint ahogy Csáky Ist­ván mondotta pénteken egyik beszédé­ben, immár tekintélyes erő. Elértük vele a jelentősebb középállamok rang­ját s lélekszámúnk és területi kiterjedé­sünk előre jelzi azt a súlyt, amelyet az új Délkeleteurópában magunkénak mondhatunk. Megszűnt velünk szemben két szomszédunk népi, területi túlsúlya. Gazdasági, katonai erőben nem vagyunk többé a trianoni szánalmas kisebbségi helyzetben. Nagy lépést tettünk a Duna völgyében az erők természetes egyensúlya, arányossága felé s ez meg­könnyíti a jövendő barátibb alakulását, a kölcsönösebb megértést, s az együtt­működés új, biztosabb alapjait jelent­heti azokkal szemben is, akiktől eddig érdekellentétek választottak el bennün­ket. Földrajzi helyzetünk, népünk nagy erkölcsi, értelmi képességei mind arra tesznek hivatottá bennünket, hogy ezt a helyzetet minden kínálkozó esélyével kihasználjuk. .Földrajzi helyzetünk köz­­pontisága, ennek politikai, gazdasági előnyei mind elősegítik és növelik eze­ket a kedvező esélyeket. Egy tizennégy­milliós Magyarország az új határok kö­zött, amelyek térben, távolságban, mé­­retekben, lehetőségekben az eddiginél sokkal több, szabadabb levegőt, moz­gási, fejlődési szabadságot kínálnak, nagy gazdasági, természeti kincsek bir­tokában, a magyar népi, többségi fö­lény megingathatatlan túlsúlyára tá­maszkodva, a virulás, a megerősödés eddig nem is sejtett útjait jelentik szá­munkra minden vonatkozásban. A múlt és a jelen tanulságai és ered­ményei mutatják az utat a jövendő számára is. Az új Európában is, amely ott készül a nyugati csataterek győzel­meiben, csak ez maradhat a helyes magyar politika: a még teljesebb ba­rátság, a még teljesebb zárkózás a ten­gelyhatalmak érdekeihez, belső átala­kulásunkban és külső céljainkban egy­aránt. Előharcosai, előretolt képviselői és munkásai kell hogy legyünk annak az új Európának, amely a német-olasz győzelem nyomán föltarthatatlanul ki fog alakulni. Ez az út vezethet oda, hogy egy nagy végleges rendezés so­rán egy új kiegyezést kössünk a ha­talmas német birodalommal, a 67-es ú­t­­ nagy alkotással szemben azzal a kü­lönbséggel, hogy a közjogi graváme­­nek, amelyek a Habsburg-monarchiában elmérgezték ezt a viszonyt és ezt az együttműködést,­ nem fognak többé szerepet játszani, mert eltörpülnek a gazdasági együttműködés óriási elő­nyei, lehetőségei mellett. A mi sze­münkben ennek a közös jövendőnek, ennek a jövőbeli egymásrautaltságnak új alapjait jelenti a bécsi döntés s ez­zel új jövőt és új történelmet az egész Magyarország számára. Teleki Pál gróf és Csáky István gróf a bécsi döntőbíróság ítéletének kihirdetése közben

Next