Uj Magyarság, 1940. december (7. évfolyam, 274-297. szám)
1940-12-01 / 274. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HONATKA 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉLÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VHL, JÓZSEF-KÖRÚT 5. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN \^4vvV// 4'mHOftóér v MAGYARSÁG 1940 december | VASÁRNAP VII. évfolyam 274. szám Baj volna és kissé szégyen is, ha a magyar közönség a küszöbön álló fogyasztási korlátozásokat tehernek és kényelmetlenségnek érezné. E korlátozások nagy része voltaképpen csak azokat érinti, akiknek módjuk volt eddig és talán módjuk lenne ezután is éppen úgy élni tovább, ahogyan azt békésebb és nyugalmasabb időkben tették. Nemcsak a gazdagokat és a minden jóban búslakodókat számítjuk ide, hanem azokat az eléggé széles rétegeket is, amelyeknek jómódját és gondtalanságát viszonylagosnak kell nevezni. Viszonylagosnak, mert bőséget és pazarlást ugyan nem enged meg, de arra lehetőséget nyújt, hogy a legfőbb, a legelemibb szükségleteket és még azonfelül is valamit nyugodtan kielégíthessenek. Mögöttük sűrű sorokban áll azonban az a beláthatatlan és tiszta magyar tömeg, amelyet kevéssé érdekelnek a készülődő intézkedések, mert fogyasztásuknak, elemi szükségleteik kielégítésének korlátozásáról a nyomorúság gondoskodik. Elsősorban ahhoz a felső szellemi réteghez szólunk, amelyben a nemzeti öntudat felhalmozódik és a politikai akarat kovácsolódik. Ez a réteg az, amelynek jólétét csak viszonylagosnak nevezhetjük és tudjuk róla azt is, hogy az életszínvonal, amelyen eddig mozoghatott, távolról sem áll arányban azzal a szellemi színvonallal, amelyet a nemzeti élet természetes és szükséges rangsorában jelent. Azokhoz úgyis hiába szólnánk, akik idegenekül élnek közöttünk, ezt az országot és ezt a népet gyarmatul nézték mindig, legfőbb gondjuk pedig örökké az volt, hogy a dús zsákmányt elvonják a közös terhek viselése alól és lehetőleg elvigyék valahová, biztonságosabb vidékekre. Azok a visszataszító csempészperek, amelyek hovatovább a folytatásos ponyvaregények szerepét töltik be az újságok hasábjain, csak a rikító, a durva és az ügyetlen eseteket jelentik: ez a vagyonszöktetés azelőtt is folyt, ezer különféle formában, jellegzetes tünete volt a magyar közgazdasági életnek, csak nem szerezhettünk róla tudomást, mert akkor nem ütközött tételes törvényekbe. Ezekkel a rétegekkel szemben a jó szónak és a meggyőzésnek igyekezete csak köznevetség tárgyává tehetne. Velük szemben könyörtelen rendszabályokra és kíméletlen ellenőrzésre van szükség, mert az eddigi tapasztalatok is mutatják, hogy minden más módszer eredménytelen maradt, ez az eredménytelenség pedig végzetesen rontja és bomlasztja azt az áldozatos nemzeti közhangulatot, amelyre ma mindennél nagyobb szükség van. Ez az idegen réteg egészen külön és önálló életet él ma, most sokkal inkább, mint bármikor azelőtt. Más reményeket táplál, külön utakon halad és a maga belső törvényeit követi. Előbb-utóbb tehát elkerülhetetlen törvényszerűséggel be kell következnie annak, hogy a nemzet ezzel az önként választott különválással számot vet és azt külön módszerekkel kezeli a társadalmi és gazdasági élet minden terén. Nemcsak az egyensúly érdekében, hanem az anyagi és erkölcsi elemi igazságtétel nevében is. Elsősorban azokon a pontokon, ahol kihívó zabolátlanságuk és a maguk szempontjaiból oly kitűnően fegyelmezett fegyelmezhetetlenségük a romboló, a destruáló példa hatásával megakasztja az áldozatos és öntudatos nemzeti közszellem kialakulását és megerősödését. Nem ezekhez szólunk most, bár a fogyasztás korlátozásának és a kényelmetlenségek vállalásának minden gyakorlati kérdése legelsősorban és legnagyobb mértékben őket sújtaná. A nemzeti középosztályra gondolunk, amikor e sorokat papírra vetjük. A szerény fizetésekből éldegélő tisztekre és tisztviselőkre, a magyar orvosokra, ügyvédekre és mérnökökre, a másodrangú szerepeket betöltő magánhivatalnokokra, akiknek még mindig keserves, olykor kilátástalan küzdelmet kell vívniuk a másik tábor gazdasági hatalmával, a felfelé igyekvő magyar kereskedőkre és iparosokra gondolunk, mert érvényesülésük útjában még mindig nagy és meredek hegyet jelent ez a gazdasági hatalom. Ez a széles szellemi erőktől duzzadó társadalmi réteg jelenti a nemzet gerincét. Az a szellem, amelyet képvisel, áthatja és mozgatja az egész nemzeti testet, ahogyan a fizikai organizmusokban a gerinc hordozza a test tömegét s a gerincből ágaznak szerteszét az idegek hajszálfinom szálai. Ennek a nemzeti szellemnek, ennek az öntudatnak és hivatásérzetnek nagy próbája az, ami most következik. A nemzeti középosztálynak most kell megmutatnia, hogy valóban tudja és mélyen átérzi, miről van voltaképpen szó. Ha nem tudná önkéntesen, szívesen és a nemzeti szolidaritás érzéseivel magára venni azt a sokféle terhet és kényelmetlenséget, amit a fogyasztásnak és egyéb szükségleteknek korlátozásai jelentenek, erőtlenségnek és öntudatlanságnak adná a tanújelét. Tudjuk, milyen nehéz a fegyelem és következetesség éppen ezen a téren és éppen ma, amikor az a másik idegen réteg mindent megtesz, hogy a maga kényelmét és régi életmódját a többiek rovására ezer fondorlattal és erkölcstelen módszerekkel biztosítsa. Tudjuk, hogy ez a helyzet kétszeresen megnehezíti a nemzeti feladatok teljesítését, mert a legjobb igyekezetbe is belevegyíti azt a gondot: váljon a nemzeti, becsületes magatartás a végén nem késik-e le mindenről. De annál nagyobb, éppen e nehézségekkel szemben az igazi, az önkéntes és szívós nemzeti szolidaritás szüksége. Azokkal szemben, akik ezt megszegik és idegen lélekkel semmibe sem veszik, a nemzeti közharagot kell odaállítani a kormányzat minden megtorló és ellenőrző intézkedése mögé. Önkéntes rendőrré és ellenőrré kell átalakulnia minden becsületes magyar embernek, túl kell tennie magát minden kényelmetlenségen és alkalmatlanságon, amivel e rendőri és ellenőri önkéntes kötelezettségek teljesítése jár. Ugyanakkor azonban annál jobban alá kell vetnie magát a nemzeti szolidaritás élő és hatásos törvényeinek és azokra a magyar tömegekre kell szüntelenül, forró érzésekkel és világos felelősségérzettel gondolnia, akiknek elemi szükségleteit e nehéz időkben csak a felsőbb osztályok tényleges lemondásával, következetes önmegtartóztatásával lehet ■valóban és rendszeresen kielégíteni, ennek a lemondásnak külső, látható jeleivel pedig megnyugtatni őket afelől, hogy nincsenek igazságtalan aránytalanságok, másnak sem jut több, mint nekik és mindenkinek jut rendszeresen és pontosan annyi, amennyi munkájának becsületes, zavartalan elvégzéséhez, életerőinek megtartásához és családjának rendes ellátásához szükséges. A háború eddig elkerült bennünket, lángjai azonban körülnyaldossák az európai szárazföldet, amelyben szellemi és gazdasági nagy életterünket kell látnunk. Amíg nincsen béke, mindig szembe kell nézni a háborúval és mindazzal, amit ez a háborús állapot Európa összes népeire és közöttük számunkra is jelent. Amikor önmegtartóztatást és fegyelmet parancsolunk magunkra, nemcsak a nemzeti szolidaritás példáját mutatjuk, hanem azon túl beleilleszkedünk a nagy európai szolidaritásba. Vállaljuk azt a kényelmetlen és veszélyes életet, amit a nagy baráti népek immár másfél év óta éreztünk is, a mi jövőnkért is hordoznak. Ősi magyar szokás az, hogy minden örömünket és bánatunkat evéssel és ivással üljük, bankettezünk, amikor örülünk és bankettezünk, amikor búslakodásra van okunk. Erről most egy időre le kell tenni. Minden örömünket és minden gondunkat az egytálétel szimbólumába öntsük, mert ezzel a fegyelemmel utóbb az örömöt csak növelni fogjuk, a gond és a bánat okait pedig csökkenteni és el is tüntetni. Bukarest hivatalos jelentései nyugalomról beszélnek, a romániai helyzet azonban továbbra is áttekinthetetlen AZ EGYTÁLÉTEL TÖRVÉNYE Berlinben ismét fontos diplomáciai tárgyalások lesznek Francia, délszláv és bolgár államférfiak érkezését várják Nincs többé politikai Lotharingia, elnevezése ezentúl „Westmark, Berlin, november 30. Berlini politikai körök valószínűnek tartják, hogy a birodalmi főváros a jövő hét folyamán ismét fontos diplomáciai események színhelye lesz. Előreláthatólag a jövő hét közepén kerül sor Laval helyettes francia miniszterelnök németországi látogatására. Bár illetékes német helyen hangsúlyozzák, hogy egyelőre nincs szó Laval érkezéséről, politikai körökben mégis úgy tudják, hogy Abetz párisi német nagykövet és Brunon, a vichyi kormány párisi nagykövete Laval jövő heti berlini útjának előkészítése céljából járt a napokban Berlinben. Laval közeli berlini útjáról egyébként Pétain tábornagy is megemlékezett legutóbbi beszédében. Híre jár továbbá, hogy egy délszláv politikai személyiség is rövidesen Németországba érkezik. Illetékes német helyen ezzel kapcsolatban kijelentették, hogy a küszöbönálló délszláv látogatásról nincs tudomásunk, de éppen úgy nem tartják lehetetlennek, mint amennyire lehetséges, hogy a közeli jövőben bolgár államférfiak is ellátogatnak Berlinbe, bár egyelőre a bolgár látogatásról sincs tudomásuk. Vichy, november 30. Két nap óta a sajtó cikksorozatokban emeli ki a Franciaország és a tengely közeli közeledés életbevágó jelentőségét. Valamennyi lap figyelmezteti a nemzetet, hogy Franciaország nem vonhatja ki magát a vereség következményei alól. Az áldozatok csökkentésének egyedüli módja, hogy Franciaország elfogadja a tengely feléje kinyújtott kezét. A Temps véleménye szerint a győzőknek egyáltalán nem érdeke Franciaország megsemmisítése, viszont a francia népnek minden téren ki kell nyilvánítania az együttműködésre irányuló készségét és el kell fogadnia a körülményekben rejlő szükségességet. A Progres szerint a francia tárgyalófelek nem tudják betölteni súlyos feladatukat, ha a nép megnem értésébe ütköznek. A Croix hangoztatja, hogy a kiengesztelési politika nem érlelhet semilyen gyümölcsöt, ha a francia nép ellenszegül az együttműködési politikának Saarbrücken, november 30. Bürökéi körzetvezető szombaton a saarbrückeni Wartburgban tartott nagygyűlésen beszámolt a most befejezett lotharingiai áttelepítésről. Megokolta a végrehajtott intézkedéseket, amelyekkel elérték, hogy Németország jövendő nyugati határán most minden időkre tiszta helyzetet teremtettek, úgyhogy ezért a határvidékért nem kell többé háborút viselni. Richelieu végrendeletét eltépték. Most érvényre jut az az elv, hogy ameddig a német birodalom határa ér, csak németek lakjanak. Lotharingiának a né