Uj Magyarság, 1940. december (7. évfolyam, 274-297. szám)
1940-12-08 / 280. szám
VASÁRNAP, 10A0 DECEMBER 8 "N&CH&RSAC Gál Ferencnénél, a modern székely szőnyegipar megalapítójánál Györgyószentmiklós, december hó. Erdélyi utam alatt Kolozsvárt egy úri családnál egy gyönyörű ebédlőszőnyegen akadt meg a szemem. A szövés technikájára nézvést hasonlított a torontálihoz, de egyébként mindenben különbözött tőle. Farkasfog forma minták futottak rajta szabályosan keresztbe valami különös, hegyek ízeit idéző ritmusban, a vérhenyeges alapon játszó színek is egészen mások voltak, mint a torontáliakon; egyáltalában valami sajátságosan különálló szép volt az egész. Ismerős és mégis ismeretlen. Sokáig elnézegettem s megkérdeztem: — Miféle szőnyeg ez? ■— Hazai házi készítmény ——felelte a házigazda. — Székely szőnyeg. Tetszik? — Nagyon. Ti csináltátok? — Nem — mondta. — Gál Ferencnétől vettük Gyergyóban. Ez volt az egyik. Másodszor Szamosújváron egy barátomnál egy asztalterítőben láttam hasonlót. Azt is megnéztem s tőle azt kérdeztem: — Ez is Gyergyóból való? — Onnét"— mondta. — Gál Ferencnétől vettem. Szászrégenben egy faliszőnyeget találtam, más mintájút, de lényegben hasonlót. — Ez is gyergyói? — Az. Gálék csinálták. Marosvásárhelyen egy sezlontakarót mutattak. — Ezt nézd meg, ez a leggyönyörűbb székely munka. Látod a színeit, a megőrzött ősi mintáit? Így képzelődtek a formákról szőnyegszövő ükeink Isten tudja, hány száz évvel ezelőtt. Gyönyörű, mi? Gálnétól vettük Gyergyóból. De itt még hozzátették: — Ha Gyergyóban jársz, Gál Ferencnéhez okvetlenül bemenj, mert ami most nemes házi szőnyegiparban székelyföldön van, azt jóformán ő teremtette meg egymaga. A kallódó, ősi alapokból. Nagyszerű asszony, remek székely asszony, el ne mulaszd, hogy meglátogasd! Egy asszony elindul a népművészet felé így kerültem Gyergyószentmiklósra egyenesen Gál Ferencné s a szőnyegei kedvéért s nem bántam meg. Annyi sok szép, nagy, erős s akaratos dolgot láttam ott, amennyit s amilyet csak itt lehet látni a székelyek között, akikben mintha mindegyikben két ember ereje dolgozna s Gál Ferencnében pláne három. Egy asszonyé, aki anya, feleség, a család melege és lényege, egy művészé, aki csodákról álmodik s egy szervezőé, aki hallatlan energiákat tékozol, hogy a csodákról való álmokat valóra váltsa. Hosszú, boltíves tornácú ház (fái Fellencék háza Gyergyószentmiklóson s egy feketeszemű, halkszavú, sima feketehajú, gyászruhás úriasszony Gál Ferencné. Az iskolás kisfiát gyászolja, aki nemrég halt meg genyes vakbélgyulladásban. De a gyásza is szótlan, méltóságos, komoly. Egy székely asszony gyászol. A kezét nézem. Kicsi kéz, de nem a pesti párnás, az otthonról megszokott, a maga ápolt. Munka nyomai látszanak rajta. A hüvelykjén s a mutatóujján különösen. Ezek közt csúszik a fonál s ezeket éri leginkább a szövőszék vetélője. Az arcát nézem. A járomcsontján ott a fajta ősi jellege. Arcának bája az anyáé, de a gyász sápadtsága s a vonások női finomsága mögött erő van, öntudat s tekintetéből valami olyan jó és melegítő fény sugárzik, mint a hivatásukat érző s hivatásukat betöltő emberekéből. Ez Gál Ferencné, a modern székely szőnyegipar megteremtője. Gazdag pompájú székely szőnyegek terülnek körülötte a lakásban — a szoba valóságos múzeuma a székely szőnyegszövő fantáziának, az ő fantáziájának. A beszélgetést mégis így kezdi Gál Ferencné: — A szőnyegek ? Igen, én csináltam s én csináltattam őket, a mintáit is én terveztem mindegyiknek székely motívumokból, hogy azonban a szőnyegszövést egyáltalában megkezdtem, meg kell mondanom, tulajdonképpen Nagy Imre érdeme. Rám néz. — Ismeri Nagy Imrét? A legnagyobb székely festőművész, Csik-Zsögödben lakik. Ő itt a színek, a formák, egyáltalában az itteni székelyek lelke. Én akkor még Nagy Imrét nem ismertem személyesen, csak a Pesten kiállított képei után. Csak annyit tudtam róla, hogy nagy művész. De Gál Ferencné azt mondta: több. A csíki székelység apja. — Én is csíki, lány vagyok — mondja Gál Ferencné —, pálfai, így kerültem öszsze Nagy Imrével. Pálfán akkor is élt, ma is él az ősi székely szőnyegipar. Ősi minták után öreg asszonyok szőtték a szőnyegeket s én gyakorta elnéztem őket, mint ülnek napestig a szövőszék előtt s dolgoznak. Tetszett a munkájuk, tetszett az egész szőnyegszövés, tehetséget éreztem magamban s egyszer azt mondtam Nagy Imrének: — Ezt én is meg tudnám csinálni. Nagy Imre meg azt felelte a maga rövidmondatú modorában: — Tegye akkor! Majd meglátjuk, mi lakozik magában. Halványan elmosolyodik Gál Ferencné. — Én meg akkor megpróbáltam. Felhívattam hozzánk egy öreg szövőasszonyt, szövőszéket csináltattam s elkezdtem dolgozni. Elméletben tisztában voltam a dologgal, a technikai részt hamar elsajátítottam s nemsokára készen volt az első szőnyegem. Amire Nagy Imre azt mondta, hogy csak tovább. De akkor már magam se tudtam volna abbahagyni, mert munka közben ezer tervem támadt. — Tökéletesíteni akartam a székely szőnyegmunkát. Egy meggypiros alapú, fehér-és kékmintájú szőnyeget vesz elő. — Nézze — mutatja —, ilyen szőnyegeket csináltunk akkoriban. Ez házi használatra jó, de én láttam, hogy a piacon ez nem versenyképes. Ritka a szövése. A minták széle egy-egy szállal van csak hozzászöve az alaphoz. De a legtöbb baj az volt, hogy kenderből készült a felvető fonál. Akkoriban a székely asszonyok két kenderszálból sodort felvetőt használtak, később meg, hogy a kendertermelés alábbhagyott, szükségből közönséges spárgát. Ennek az volt a nagy hibája, hogy ha víz érte, lassan elmállott az egész szőnyeg szétesett. Még magam is csináltam egy-két ilyen szőnyeget, de láttam, hogy ezeken az alapokon továbbmenni lehetetlen, mert így tönkremegy a székely szőnyegipar. Eldobtam hát a kendert s főként a spárgát s áttérem a haffivetért. L_________... wl Jóízű, megbízható, enyhe. Biztosítja a belek fájdalommentes kiürítését Egy csokoládé-pa«Ulia ...»» ára 12 fiker A három embernek való munka Ez volt az első lépés, a modern székely szőnyegipar felé s ezt követte a többi. — Ez a halászfonál nyer gyergyói keletű — folytatta Gál Ferencné —, akkor már itt laktunk s én akkor már szívvellélekkel a székely szőnyegipar híve voltam. Segítenem kellett a másik hibán is: a szövés ritkaságán. Sűrűbben szőtt, vastagabb, esőállóbb szőnyegeket kellett produkálnom, ha versenyképessé akartam tenni a székely munkát. Acélbordázatú szövőszéket csináltattam hát (mert eddig csak fabordázaton dolgoztam) s így sűrűre vert szőnyegek kerülhettek ki a kezem alól. — Ez volt a munka egyik része — meséli tovább csöndes hangon , a másik meg az, hogy a szőnyegszövést itt Gyergyóban is meghonosítsam. Mert itt a szőnyegipar már teljesen feledésbe ment. Rábeszéltem hát itt néhány asszonyt a munkára, szövőszékeket csináltattam nekik, megtanítottam őket szőni s nekifogtunk a dolognak. Először csak két asszonyom volt, aztán három, aztán öt, hat, kilenc... Bizony, eleintén magam jártam el mindegyik házhoz, előszőttem az asszonyoknak, magyarázgattam nekik, míg a fejükbe s a kezükbe nem ment az egész. De nagyon jó tanítványok voltak, mind márt az első esztendőben nagyon jó eredményeket értünk el, így lassan a tanítványaim is mesterekké váltak s ma már ők tanítanak másokat. Hála Istennek, nagyon kevés házból hiányzik ma már Gyergyóban is a szövőszék. Ezt csinálta Gál Ferencné, ez a tizenötévi munkája. De még több. Mert azt kérdezem : — És a minták, nagyságos asszony? A szőnyegmintákat honnét veszik? Szerény mozdulatot csinál. — Hát, Istenem, a munkámnak az is egyik része volt, hogy összegyűjtöttem a székely szőnyegornamentika motívumait s ezekből állítottam össze az új szőnyegmintákat. Rendszert teremtettem az egész ében, megkerestem a lelki lényeget s azt szem előtt tartva, fejlesztettem egy-egy mintát tovább; székely vagyok én is, hiszek a munkámban, nem tévedhettem el. Most minden szövőasszony énhozzám jön Gyergyóban mintáért s én adok mindenkinek szívesen. Azért vagyok itt, hogy adjak. — Most hány asszonnyal dolgoztat? — Tízzel. — Vannak-e új tanítványai? — Hogyne. Most is egy barátnőmtől jövök, egy hete kezdtem el tanítani. — S mit keresnek a szövőasszonyok? — Rendesen keresnek — mondja. — A fonálfonásért is pénzt kapnak, a szövésért is. Volt tavaly egy asszonyom, aki 30 ezer lejt keresett tőlem a munkájával. Most eszembe jut: valahol mondták nekem, hogy az erdélyi szőnyegek fonalait növényi festékkel festik. Ez után érdeklődöm. Gesztust csinál Gál Ferencné. — Festünk növényi festékkel is, anilinnal is. Egyformán jó mindegyik. A növényi festékkel való festés az ősibb forma. A barna festéket vadkörtefalevélből és szurfából csináljuk, a sárgát rogykavirágból. A leveleket a padláson megszárítjuk, aztán összetörjük, ecetes vízben kiáztatjuk s ebben a lében főzzük ki a fonalat. Az analinfestéket meg sósavval kötjük meg, az se veszít a színéből. Most szőnyegszemle következik. Rengeteg van. Egymásután kerülnek elő a farlóstollas, filaaniida, koszorús, fiú kockás, a kartonos mintájú szőnyegek (minden minta Gál Ferencné gyűjtése, sőt alkotása), egyik pompásabb, mint a másik. Nemes színek, nemes formák; az egész káprázat egy zárt magyar világ mosolygó és színekbe álmodott ragyogása. Van benne valami különös is, mint a nagyon jó óboroknak az az íze, amely a nyelv árkában sokáig megmarad. S én nem tudom, miért érzem a fenyők szagát, gyanta szagát, havas csúcsok szagát, míg nézem őket. S miért hatódom meg, ahogy Gál Ferencné gyásztól sápadt, finom anyaarcán áll meg a tekintetem? Én nem is tudom kimondani, talán ő mondja ki. Ezt mondja: — Látja, a pénzkereseten túl másra is jók voltak ezek a szőnyegek. Lekötötték a székely asszonyt és a fajtájával foglalkoztatták. Ez is ellenállás volt, higgye meg. Dallos Sándor / Csathó Kálmán: ’ A vadászzsákmány Singer és Wolfner kiadása Jóízű muka ez a könyv: élet, hangulat, vidámság és szabadság van benne. A természetről szól és Bársony István halhatatlan „puskásairól“, vadászokról, vadászatokról szól. Csathó Kálmán régi vadászati író, finom és szép Nimród-tárcáit Niechsberger ,Kálmán vadászlapjából ismerjük jól, most pedig a nagyközönséghez is eljuttatja ezzel a könyvével pompás természeti képeit, remek megfigyeléseit a vadászok és az állatok birodalmáról, erdőkről és mezőkről. Megkapó lra fonja be ezt a világot és vidám, könnyed, kedves tílussal foglaja össze az író vadászkalandjait, a meg a „cimborák“, a „sógor“ történeteit. Hősei: őzek, szarvasok, rókák, nyulak és több fejezeten keresztül a négylábú vadásztársak, a lógófülű vizslák, a totyogó daxlik és a kaffogó nemzetség egyéb tagjai. Szép és finom könyv, igazi vadászzsákmány, írónak, olvasónak egyaránt. Nagyszerű olvasmány a borongás téli napokon, mert Csathó Kálmán könyvén keresztül visszaálmodhatjuk magunkat a tavaszi, nyári és őszi verőfénybe és a kályha pattogó tüzénél a kinti tuságba, a téli vadászok hangulatába. A kötet érdekes és finom rajzait Hints Gyula festőművész tervezte. . (d) 9 Részlet és csere. — Díjtalan bemutatás, NAGYKOVÁCSY GARANCIA. Kérjen árjegyzéket! fvek tnuUrm migklihitik (• nfMk • JuiujliaíU ÓRÁK A CSILLAG VÉDJEOayEl* i Immár 89 éve világhírűek pjifffl *1• nbrni * » kfl * i * tb ? ek • phetlA