Uj Magyarság, 1941. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1941-02-01 / 26. szám
2 főparancsnoksága elrendelte a város kiürítését és a csapatokat nyugatra és délre helyezte el, ahol osztagaink azonnal megtörték az ausztráliai gépesített csapatok támadásait. Légialakulataink ellenséges gépjárműveket bombáztak. Vadászgépeink két ellenséges repülőgépet lelőttek. Ellenséges repülőgépek légitámadást intéztek Kirenaika egyik községe ellen, ahol csekély anyagi kár okozása mellett három embert megöltek és néhányat megsebesítettek. Keletafrikában az északi arcvonalon vívott csaták során visszavertük a támadásokat és érzékeny veszteséget okoztunk az ellenségnek. Bombavető alakulataink és vadászgépeink élénk tevékenységet fejtettek ki ellenséges ütegek, csapatok és gépjárművek bombázásával. Egy Glostermintájú ellenséges repülőgépet lelőttünk. Egy másik angol repülőgépnek egyik repülőterünkön kényszerleszállást kellett végrehajtania, személyzetét foglyul ejtettük. A német légihadtest repülőgépei eredményesen bombázták Szuezt és Ismailiát. Derna, amelynek kiürítéséről a pénteki olasz hadijelentés beszámol, körülbelül 12.000 lakosú arab városka, az olaszok 1911-ben foglalták el a törököktől. Dernának nem annyira katonailag, mint inkább gazdaságilag van némi jelentősége, mert a Kirenaika vízben gazdag, mezőgazdaságilag használható vidékének egyik központja és környékén telepítési területek fekszenek. Mint tengerészeti támaszpont a dernai kikötő nem jön számításba. Derna kiürítésével az északafrikai harcok új fejezethez érkeztek. A harcok színtere a marmokikai sivatagból most áttolódik az arabul Dsebelnek nevezett sziklás, szakadékos hegységbe, amely 700—800 méter magasságig emelkedik. Az angol gépesített osztagoknak rendkívül nehéz feladatuk lesz, viszont az olaszoknak nagyobb ellentállási lehetőségei nyílnak. Az, olasz hadijelentésből kitűnik, hogy az olasz csapatok új állásaikat Dernától délre és nyugatra foglalták el, ahol minden bizonnyal nagy harcok várhatók. TOMAGKMCSAG SZOMBAT, 1911 FEBRUÁR 1 Hitler válasza Pétain üzenetére rövid és éles A Führer csütörtöki beszéde az egész világon a legnagyobb figyelmet keltette Ha a wilsoni tizennégy pontról utóbb beválthatták a franciák és az angolok, hogy ugyanannyi teljesen felszerelt hadosztály katonai jelentőségével értek fel a számukra, úgy most nyugodtan állapíthatjuk meg azt, hogy Hitler minden egyes háborús beszéde legalább egy-egy hadsereg katonai súlyával növeli a fegyverben álló német nép átütőerejét. Ezek a beszédek befelé, a németség felé világosak, meggyőző erejük pedig ellenállhatatlan. Legfőbb erősségük, hogy összefoglalják és rendszerbe állítják azokat a jelenségeket, melyeket részleteiben minden német tiszt és közlegény, minden egyes üzemi munkás és foglalkozását űző polgár a maga kisebb vagy nagyobb életkörében napról-napra lát és valóságait ellenőrizheti. Az ellenség felé mutató oldalukon e beszédek a politikai és stratégiai keresztrejtvények képét hordozzák. Ha Hitler csak a német fegyveres erő legfőbb hadura volna s nem egyúttal népvezető is, az új birodalomnak legfőbb összetartó ereje, talán lemondhatna arról, hogy katonai kérdésekről nyilatkozatokat tegyen, különösen közeledő nagy akciók küszöbén. Csodálatos hatalmának azonban éppen az a közvetlen lelki kapcsolat a legfőbb titka, amelyet beszédei és egyéb megnyilatkozásai ápolnak s tartanak meg változatlan, folyton megújuló frisseségükben. A kettős problémának azt az ágát pedig, hogy kijelentései ne nyújtsanak hasznos tájékozódást az ellenfélnek, hanem inkább zavarják össze nagy fáradsággal megszerkesztett feltételezéseiket és elméleteiket, valóban mesterien szokta megoldani. Hitler beszédei minden alkalommal és mindig a kellő alkalommal a német katonai erők példátlan fokozását jelentik s az sem kétséges, hogy ezt ő maga sokkal jobban tudja, mint mi. Ez a jelentőség magyarázza meg voltaképpen azt a nagy figyelmet, amelyet a Führer csütörtöki beszédének mindenütt szentelnek, az ellenfél táborában is. A hatás elsősorban a német sajtóban mutatkozik meg. A beszédet nemcsak a sportpalotát megtöltő tömeg és a német nép hallgatta végig, hanem úgyszólván az egész világ, azt nem kevesebb, mint 667 rádióállomás közvetítette. Hatalmas címfeliratok emelik ki a beszéd fontosabb mondatait, így különösen az Amerikához intézett figyelmeztetést, hogy „minden hajót, amely kísérettel vagy anélkül német torpedócsövek elé kerül, megtorpedóznak“. Mindenekelőtt azonban azt a bejelentést emeli ki a német sajtó, hogy tavasszal „megkezdődik a tengeralattjárók háborúja“. Eszünkbe jut Kitchener lord híres mondása a világháború második évének elején, amikor afelől érdeklődtek nála, vájjon meddig tarthat a küzdelem. „Hogy a háború meddig tart, azt nem tudom, — hangzott a válasz, — csak annyit tudok, hogy most a tavasszal kezdődik. A különbség most annyi, hogy Hitler ugyanezzel a meggyőződéssel és biztonsággal azt is kijelentette: 1841 megteremti az új európai fejlődés alapjait. A német lapok egyébként részletes kommentárokat még nem fűznek a beszédhez. Egyedül a Völkischer Beobachter írja a következőket: „Ahogyan Hitler Adolf beszélt, úgy csak olyan férfi beszélhet, aki teljesen és feltétlenül biztos a maga dolgában. Mi megértettük és hisszük, hogy a világ is megértette, amiket mondott. Mindenekelőtt azt, hogy Németország Anglia ellen éppen olyan kérlelhetetlen keménységgel és körültekintéssel viszi döntésig a háborút, mint ahogyan 1939-ben Lengyelországot, 1940-ben pedig a félrevezetett Franciaországot letiporta. A német haderő harcra készen áll: hadosztályainak tömegeivel, fegyverzetének tökéletességével, gazdasági erejének és harci szellemének teljében.“ Hogy mit jelentenek Hitler beszédei éppen katonai szempontból, azt a legjobban talán az olasz visszhang mutatja. Erre Gauda szavait idézzük, melyeket a Ciornale d’Italia pénteki vezércikkében írt le: „Hitlernek a győzelem bizonyosságáról mondott szavait kitörő örömmel fogadja az egész olasz nemzet. Annak megerősítését látja e kijelentésekben, hogy az egységesen vívott háború még az év folyamán meghozza a győzelem végső kialakulását" A Telegrafo berlini tudósítója szerint az 1941. év a győzelmes tengeralattjáró harc esztendeje lesz. Minden, ami eddig a tengeralattjáró harcok terén történt, csak kis ízelítő volt abból, ami tavasszal kezdődik. A Tribuna pedig úgy sejti, hogy a német tengeralattjáró flotta és a német légi haderő oly irtózatos erejű támadást fog intézni az angol tengeri hajózás s az angol haditengerészet ellen, mely el fogja homályosítani az angolok 1917-ből maradt emlékeit, amikor Jellicoe angol tengernagy kijelentette: „Ha így folyt volna tovább, a háborút feltétlenül elvesztettük volna“. A folytatás akkor azon múlott, hogy az angolok a háború harmadik esztendejében a végpusztulás küszöbén kitalálták a convoy-ok, a hajókaravánok rendszerét, amely tudvalevőleg abból áll, hogy az összegyűjtött és sorbaállított kereskedelmi gőzösöket kisebb és mozgékonyabb hadihajók úgy őrzik és terelik, mint a birkanyájat a juhászkutya. Az új háborút már ezzel a bevált módszerrel kezdték s az a bizalom, melyet ebbe vetettek, talán eldöntötte azt, hogy egyáltalán megkezdték. A csodaszer azonban ezúttal nem vált be. A nyájat és a juhászkutyát ezúttal végpusztulással fenyegetik a farkasok, mert számukat, mely amúgy is nőttön nő, megsokszorozza a biztos közelség, ahonnan támadásra indulnak, szemüket pedig megélesíti, látókörüket megtágítja az új szövetséges, a magasból kémlelő acélsas, a felderítő és megfigyelőrepülőgép. Londonban a külföldi laptudósítók csütörtök este és pénteken reggel hiába hívták fel a külügyminisztérium sajtóosztályát s a tájékoztató minisztériumot. Egyik helyen sem kaptak választ arra a kérdésre, mi az angol álláspont a német kancellár beszédét illetően. Mind a két helyen azt felelték : egyelőre nincsenek abban a helyzetben, hogy kifejtsék a hivatalos körök véleményét Hitler Adolf beszédéről. A keresztrejtvényt, úgy látszik, még nem fejtették meg. A newyorki sajtó egyik része nagy címek alatt közli Hitler beszédét. A másik arról igyekszik meggyőzni közönségét: a beszédnek semmiféle befolyása nem lehet az Egyesült Államok elhatározására, hogy Angliát megsegíti. Cordell Hull külügyminiszter azzal az indokolással tagadta meg az állásfoglalást, hogy nem az ő feladata a Hitler-beszéd kommentálása. A szovjet sajtó részletesen közli Hitler beszédét. S különösképpen azokat a fejezeteket emeli ki, amelyekben a Führer a győzelembe vetett biztos hitét juttatta kifejezésre és figyelmeztetéssel fordult Amerikához. Míg a január 30-iki beszéd valóban a világ egész nyilvánossága előtt hangzott el, addig voltaképpen még semmi sem vált ismeretessé abból a válaszból, amelyet Pétain tábornagynak Hitler adott ugyanabban az időben. De nemcsak a válasz tartalmából és jelentőségéből nem tudunk semmit, hanem magát a kérdést sem ismerjük. A francia sajtóban mindenesetre napok óta azt olvassuk, hogy Vichy a berlini választ várja és minden további attól függ, mi lesz abban. A válasz most megérkezett, de Pétain tábornagyonn és talán néhány belső munkatársán kívül senki sem ismeri. Vichyben tudni vélik, hogy a válasz rövid és részben igen éleshangú. A francia politikai körök most egyre inkább hangsúlyozzák, milyen fontos Pétain marsall személye és azt is, hogy ő maga gyakran beszélt már előre nem látott nehézségekről. Azt mondják, bármennyire súlyos Hitler válasza, mégsem tekinthető ultimátumnak, sem tárgyi, sem időbeli tekintetben. A válasz beható vizsgálata alapján, mondják tovább, minden bizonnyal találnak majd megoldást. Pétain marsall pedig ezt a megoldást éppen olyan jóhiszeműen igyekszik majd megtalálni, amilyen jóhiszeműen megtartotta eddig a fegyverszüneti megállapodásokat. Pénteken éjjel érkezett berlini távirat szerint ottani tájékozott körökben nem erősítik meg azokat a külföldön terjesztett jelentéseket, amelyek szerint Vichyben német választ adtak át. Az eltűnt utcatáblák fölött borong a zsidó hitközség hivatalos lapja, s természetesen azokat a neveket sajnálja, amelyek a faji büszkeség öregbítését szolgálták. A cikkíró lelki szemeivel azt is látja, hogy a Lőw Izsák, Venezianer Lajos, Wolffner Tivadar nevével ékeskedő utcatáblákat hogy törte össze a barbár antiszemitizmus s zúrta törmelékké, nehogy egy darab is emlékeztessen belőlük arra a boldog világra, amikor az izraeliták egész utcákat kaptak — in effigie — érdemeik megörökítésére. Nem értjük ezt a kesergést és köntösszaggató fájdalmat. És — nem is tartjuk őszintének. A zsidóság sose volt olyan nagyon szentimentális fajta, nem, sőt évszázadokon keresztül szívesen elviselte azokat a társadalmi megszorításokat is, amelyeket a világ bármely más népe megalázónak és tűrhetetlennek tartott volna. Elviselte csak azért, hogy az aranyhoz hozzájusson, minél nagyobb mennyiségben. Hordta ruháján a sárga foltot, élt a gettóban, de szemét a pénzre függesztette, s nem szenvedett különösebben. Mi az a néhány leszedett utcatábla? És micsoda jelentősége van amellett a cseppet sem lebecsülendő tény mellett, hogy például Budapest bérházainak igen tekintélyes része zsidó tulajdon, s ha egy hitsorsos végigmegyen az utcán, amely esetleg nem visel.. már az izraelita fülnek jólesen csengő nevet, vigasztalódhatik a nem utolsó tudaton: a négyemeletes paloták abban az utcában telekkönyvileg állnak valamelyik hitközségi tag nevén, még akkor is, ha ez az „antiszemita rendszer” mondjuk — Verhovay Gyuláról keresztelte volna el. Anglia nem humanista, mondják a francia lapok és kiszámítják, hogy az a tízezer tonna fagyasztott hús, amelyet az oly sokáig üldözött és egyik semleges kikötőből a másikba kergetett, végül pedig a brit segédcirkáló által hősiesen elfogott Mendoza szállított volna a meg nem szállott Franciaország lakosságának, éppen ötmillió darab sültre futotta volna. De hát Anglia nem humanista —- állapítják meg keserű szájízzel s elvette ezt az ennivalót is, sok minden egyéb után. Mert az angol étvágy nem megvetendő és az angol, ha étvágyának kielégítéséről van szó, cseppet sem szentimentális. Étvágya támadt már Dakarra annak idején s nem rajta múlt, hogy ezt a falatot jóízűen nem nyelhette le. De viszont — írja a Gringoire — elvett tőlünk öt várost Indiában, berendezéseinket Óceániában s elfoglalta Új-Kaledóniát. Általában mindent elfoglalt, amit — nem védtek. Blokád alá akarja helyezni Madagaszkárt, el akarja szakítani Szíriát Franciaországtól, Afrikában és Kamerunban pedig nagy lelkesedéssel karolja fel a hazaáruló dezertőröket . . . Hirtelenében ennyi bűnt sorol fel a jobboldali francia lap, végső konklúzióként megállapítván, hogy a brit birodalomnak mindig egyetlen kívánsága volt a járszalagjára vont Franciaországgal szemben: menjenaz ő útjain, vagy pusztuljon el. S most haragszik ezért, mert Mandel, Kerillis és Pertinax urak után, akik ezt a rövid, de annál kategorikusabb parancsot mindig lelkesen teljesítették, akadnak franciák, akik megtagadják és élni mernek az ő maga lábán járó és maga útjait kereső Franciaországért. Hiller és Franco táviratváltása Berlin, január 31. Franco tábornok, spanyol államfő a következő táviratot intézte a Führerhez hatalomrajutásának évfordulója alkalmából: — Annak a napnak nyolcadik évfordulója alkalmából, amelyen Nagyméltóságod átvette a nagy német nemzet sorsának irányítását, legszívélyesebb üdvözletemet küldöm Önnek legőszintébb jókívánságaimmal az Ön jólétére és országának virágzására. A Führer a következő táviratban válaszolt : — A legszívélyesebben köszönöm Nagyméltóságodnak a hatalomrajutás nyolcadik évfordulója alkalmából tolmácsolt jókívánságait. A legőszintébben viszonzom azokat s egyúttal tolmácsolom Spanyolország felvirágzására vonatkozó legőszintébb kívánságaimat. Toroköbligetésre DIANA sósborszesi