Uj Magyarság, 1941. március (8. évfolyam, 50-73. szám)

1941-03-01 / 50. szám

AMERIKA UTCA A politika hullámai Irta: Makkai János (Vni) A gyarmatosító nép rendszerint azért indul el hazájából messzi útra, hogy az új ígéret földjén olyan világ­rendet­ alkosson, amely majd nem lesz terhes az otthon érzett nyűgöktől és állítólagos emberi megaláztatásoktól. Az angolszász gyarmatalapítók több­féle okból és többféle harag miatt jöt­tek át az újvilágba. Részint vallásuk miatt üldözték őket otthon, részint anyagilag elzüllöttek az óhazában, ré­szint politikai szenvedések miatt hatá­rozták el magukat arra, hogy olyan országot alapítanak, amelyben az ott­honi megromlott viszonyok helyett új, egészséges élet fog virulni. A történe­lem folyamán azután rendszerint kide­rül, hogy az új honalapítók művéből jórészt mindig ugyanaz keletkezik po­litikai és egyéb életformák tekinteté­ben is, mint amely elől a kivándorlók elmenekültek, mert az ellentétek és a válságok időlegesek és az emberi ter­mészet örök. Amerika alkotmánya lé­nyegében egy jottát sem változott száz­ötven esztendő óta s mégis nagyjában ugyanaz a kétpárt­rendszer alakult ki itt is, mint Angliában; ugyanúgy a gazdasági és társadalmi ellentétek játsszák a politikában a főszerepet, mint az angol szigeteken; az európai forradalmi áramlatok és azok ellen­hatásai éppúgy gyökértelenek marad­tak, mint az angol őshazában s az el­nök a felvilágosult abszolutizmus ko­rából és annak szuggesztiójából örök­lött hatalma éppúgy lassankint itt is diktátorsággá növekszik, mint a nem­­zetvezérség azokban az európai álla­mokban, amelyek gondolatvilága ellen a yankeek ma annyira tüzelnek. Egyes politikai tudósok azt mond­ják, hogy parlamentáris demokrácia mellett azokban az országokban alakul ki a sokpárt rendszere, ahol általában nagyok a világnézeti és társadalmi el­lentétek s kétpárt-rendszer ott van, ahol ilyen válságok kevésbbé mutat­koznak. Ha ma, 1941-ben európai ta­pasztalatok alapján és európai szem­mel nézzük az amerikai belső politikát, alig tudnák megmondani, hogy mi a különbség demokraták és republikánu­sok között, s az elmúlt elnökválasztási harc alatt a két párt voltaképpen miért is gyalázta olyannyira egymást? A többi párt Amerikában lényegtelen a jövő alakulása szempontjából, a velük való foglalkozást ezért mellőzhetjük. A demokraták és republikánusok majd­nem egyforma, huszonhat-huszonkettő­­millió arányban végeztek a választá­son, tehát majdnem egyforma nagy­ságú pártnak számítanak, hiszen a kis különbséget a világpolitikai hangulat bármikor elmoshatja, vagy megváltoz­tathatja. Nyugodt, normális korszak­ban az amerikaiak republikánus veze­tés alatt állanak s nagy válságok ide­jében a demokraták szoktak győzni. Ennek a törvényszerűségnek elsősor­ban társadalmi okai vannak. A republi­kánusok az északiak, az egykori puri­tánok utódai, a konzervatívabb és tra­díciókhoz inkább húzó elemek, a de­mokraták pedig a déliek, a faji és val­lási szempontból kevert rétegek és szociális téren ők az alsóbb osztályok­hoz tartozók. Ha Amerika válságban van, vagy háborús izgalom középpont­jába kerül, a politikai gondolkozás az alsóbb osztályok hangulatának kedvez, nyugodtabb időkben, kisebb politikai aktivitás mellett viszont a „jobb“ ele­mek kerülnek hatalomra. * A két párt között világnézeti különb­ség ma sincs. Mindkettő a polgári de­mokrácia alapján áll, s ellene van kom­munizmusnak, fasizmusnak, hitleriz­­musnak s minden európai eszmeáram­latnak. A két párt külpolitikai prog­ramjában hajszálnyi különbség se fe­dezhető fel s a választás alatt Willkie pártja főleg azért volt óvatosabb a beavatkozás hangoztatásával, mert az amerikai nép öröklött pacifizmusát akarta megjátszani. Mihelyt azonban a választás véget ért, egészen program­szerűen történt, hogy a Wall Street nagykapitalistái Willkiet Angliába küldték. Mind a két pártot a nagy­­kapitalizmus vezeti s a lényegbeli kü­lönbség ma az, hogy a republikánusok sokalják Roosevelt gazdasági és szo­ciális reformjait s a régi amerikai tra­díciókhoz való visszatérést hirdetik. Sokalják az államadósságokat, azt hir­detik, hogy Roosevelt a munka­etikát megrongálta, amikor messzemenő szo­ciális intézkedéseket tett, s a válasz­tási harc alatt Walkie ezért nevezte az elnököt Amerika Léon Blumjának, hogy aztán a választások után mindezt elfelejtse s mint „jövendő utód“, az el­nökkel idejében kibéküljön. Demokraták és republikánusok kö­zött egyaránt vannak hívei a háborús beavatkozásnak és egyaránt vannak háborúellenesek. Egyaránt vannak New Deal-hívek és New Deal-ellenfelek. A háborús válság és a gazdasági és szo­ciális átalakulás az emberek gondolat­­világában messzire előre rohant és a pártpolitika ezzel nem tud lépést tar­tani a tradíciók miatt. Itt is bekövetke­zett tehát az, ami a válságokkal ter­hes európai országokban megtörtént: a politikai rendszer és a pártpolitika nem százszázalékos kifejezője a gondolko­­zási és erőviszonyoknak. Az amerikaiak európai nézőpontok szerint való poli­tizálást voltaképpen csak nyolc-tíz év óta folytatnak, amióta a New Deal meg­született. Addig angol rendszerű poli­tizálást követtek, védővámokért lelke­sedtek s a nép­ túlnyomó része egyál­talában nem értette, hogy miért szavaz erre, vagy amarra az elnökjelöltre.Leg­­inkább tradíciók alapján foglaltak állást, aszerint volt valaki republikánus, vagy demokrata, hogy az apja és nagy­apja is ehhez, vagy amahhoz a párthoz tartozott. A New Deal azonban fel­vetette a gazdasági és szociális kérdést. Míg régebben az volt az amerikai ideál, hogy az ember politika nélkül éljen, ma az újviágban is kezd elérkezni az élet oda, hogy „a politika mindenkinek sze­mélyes ügyévé lesz”. A fejlődés ebben a tekintetben nagyjában ugyanaz, mint az európai államokban. * A New Deal lényege néhány mondat­ban összefoglalva hajszálnyira ugyanaz volt, mint az európai válságból kelet­kezett rendszerek esszenciája. Első programja a gazdasági biztonság létre­hozása, a düledező magángazdasági elv helyett a közösségi gondolat uralomra­­juttatása. Amikor a bankok sorra buk­tak, Roosevelt se csinált mást, mint Németországban már annak idején Brü­ning kancellár s előbb vagy később annyi európai gazdaságpolitikus: az egyéni rizikót az egész gazdasági életre ráhárította s őrül az államhatalmat ál­lította, ami magával hozta az állami ellenőrzést és beavatkozást. A mező­­gazdasági termelést egyetlen kartelbe fogták össze, hogy megszabhassák: bi­zonyos esztendőkben miből mennyit kell termelni s azt milyen áron lehet és szabad eladni. Logikusan követi ezt az akciót a szociális biztonság kiépítése s a munka jobb elosztására való törek­vés. Ez részint közfeladatokat tár a nép elé s azokat állami erővel meg­oldja, hogy csökkentse a munkanélküli­séget, s m másrészt szabályozza a munka­időt és a munkabéreket, hogy több munkást lehessen foglalkoztatni. Ame­rikában a szociális haladás mindig je­lentősen előrehaladott állapotban volt, de nem volt egyenletes. Ford mű­veiben nem dolgozik szervezett mun­kás, mert Ford kapitalista alapon többet ad a munkásainak, mint amit a munkásszervezetek jelsza­vaikkal másutt ki tudnak vívni. Ilyen szociális állapot azonban nem min­denütt volt . Amerikában egyenletes fejlődés ilyen téren nem is lehetséges az ország óriási kiterjedése, külön­böző termelési és gazdasági viszonyai, de az erősen ellentétes életszínvonal­beli különbségek miatt sem. A New Deal a politika és parlamentáris de­mokrácia fenntartásával ebbe a gazda­sági és szociális dzsungelbe szólott bele diktatórikus módon s a politikai életet ez zavarta meg. Nem kétséges, hogy az új rendszer forradalmi zavaroktól mentette meg Amerikát, viszont az is világosan lát­szik ma már, hogy a New Deal ereje a háborús válsággal­­ megszűnt. Akár beavatkozik Amerika a háborúba, akár nem, a prosperitás egyelőre kétségkí­vül ismét aktuális lesz s a gazdasági élet pangásából származott New Deal rendszer jelentősége így a háborús fel­készülés arányában hanyatlani kezd. Újabb rendszer majd csak a jelenlegi háború befejezése után fog születni az akkori körülményekhez képest. A poli­tikai hatalom azonban, amely ilyen óriási változást hoz létre a polgári de­mokráciában, művével együtt saját ma­gát törvényszerűen elpusztítja. Míg Amerikában mindig az volt az élet­ideál, hogy az embernek az államhata­lomhoz semmi köze ne legyen, min­denki engedélyek és hatóságok nélkül űzhessen ipart és kereskedhessék, el­lenőrzés nélkül akkora profitot szed­jen, amennyit tud s úgy használja ki a munkásait, ahogy csak lehet — most a New Deal rendszere az ellenőrzés hatalmas bürokráciáját fejlesztette ki, vagyis a politikai hatalom itt is ráte­lepedett a gazdaságira.. Roosevelt el­nök bürokráciája az a szerv, amely a New Deal rendelkezéseit végrehajtotta, a politikai rendszert viszont egyre in­kább népszerűtlenné tette. Mert Ame­rikában nincs tradíciója a bürokráciá­nak és a hatalmi szóval való kormány­zásnak. Az államhatalomnak nem ál­lott rendelkezésére bürokratikus szerv s ezért azt máról-holnapra kellett to­borozni. A rendszerváltozással a tiszt­viselők is változnak, nyugdíj nincs, az európai formájú ranglétra ismeretlen fogalom s ennélfogva a bürokráciának a szolidsága is hiányzik. Egyes fontos pozíciókra az elnök szerződés alapján hív meg tisztviselőket s míg milliomos fiatalemberek évi egy dollárért dolgoz­nak a közért, mások annyiért lépnek állami szolgálatba, amennyiért oda le­het csábítani őket, magángazdasági, vagy tudományos stallumukból. Ter­mészetes, hogy ezek a bajok gyűlöltté tették a demokrata párt uralmát Washingtonban, ahol bizonyos méltó­ságok — a demokrácia jelszavai elle­nére — igen gyakran apáról fiúra száll­nak, egyedül alakult ki az állam nagy problémáival foglalkozó középosztály. Másutt az intelligencia csak a tudo­mánnyal vagy az üzlettel foglalkozik s az államigazgató réteg ma is igen vé­kony. Ez tömérdek botlást okoz. * A nagy életbevágó problémák hiányá­ban a politikus személye és gondolat­­világa sem alakult ki még az Egyesült Államokban. Az amerikaiak elismerik, hogy vannak „államférfiak” — nagyon kevesen —, de a „­politikus”, mint jelen­ség fogalma — általában az ügynökkel és a szélhámossal áll gyöngéd össze­köttetésben. A politikus ugyanis régebb az volt, aki egy nagy város, polgármes­terválasztására, egy középnyugati állam földeladási kampányára, vagy híd­építésre szavazatokat szerzett s ennél­fogva igen gyakran a korrupció szolgá­latában állott. A politikus az volt, aki a nagykapitalisták érdekeit virágnyel­ven úgy tudta előadni, mintha az a nép érdeke volna s ebből élt. Amikor egy magyar előkelőség Newyorkban elmon­dotta, hogy ősei generációkon keresztül „politikusok” voltak, az amerikaiak riadt kétségbeeséssel néztek rá. Ma azonban a politikus kezd szolidabb és hasznosabb lény lenni. Egy-egy válasz­tás kimenetele már nem csak pozíciók elhalászását jelenti, hanem döntést is az ember legszemélyesebb ügyeiben s ezzel Amerika kezd megtanulni európai módon politizálni. Szempontjaik sok tekintetben még mindig zavartak és kicsinyesek s a nagy nemzeti ideálokat kevesen tudják kifejezni s kevesen tud­ják követni. Amint azonban a válságok nőnek, a politikus itt is fölébe fog kere­kedni a­­társadalom többi vezetőinek s a politikai egyéniségek is kezdenek ki­alakulni. Szónoki formák keletkeznek. Szófiai hír Bulgáriának a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásáról Hitler fegadta a japán nagykövetet, Ribbentrop Bécsbe érkezett XIMO­I ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­­S PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FEL­ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VIII., JÓZSEF­ KÖRÚT 5. ÉVRE IS PENGŐ, EGYES SZÁM ARA UK­ ATAV ISTVÁN TELEFON: 1-464-30, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 30 FILLÉR MILLUIMT 19 I­PAH 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1941 március I SZOMBAT VIll. évfolyam 50. szám

Next