Uj Magyarság, 1941. április (8. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-29 / 96. szám

A JOMIJUSI ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL­ 7 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FEL­ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VIL. JÓZSEF­ KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA MN­ ATAV ISTVÁN HÍJ TELEFON: 1-464-30, 1-464-38, 1-464-39 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 30 FILLÉR M­­ILLMMT­­OI VAN g-­­ 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1941 április 29 KEDD VIII. évfolyam 96. szám Athén és Patrasz birtokbavétele után a maradék görög-angol seregek ellen harcol Peloponézoszban a diadalmas német haderő Az egész földközitengeri és közelkeleti térség elvesztésével számol London és Washington . Ha mást nem, a balkáni hadjárat nye­­­t mérlegét most már felállíthat­juk. Ami e térségben ezután még tör­ténhetik, a fontosabb tételeket és azok egymáshoz való viszonylatát aligha változtatja már meg. Ezt annál köny­­nyebben megtehetjük, mert e napokban nincsen ország, melynek sajtója a leg­első­ helyen ne ezzel foglalkoznék, de nincsen közvélemény sem, amely ne eziránt érdeklődnék mindent más előtt. Az sem véletlen, persze, hogy Churchill angol miniszterelnök vasárnap, tehát annak a napnak az estéjén mondta el legújabb rádióbeszédét, amelynek reg­geli óráiban Athén elesett és ezzel körülbelül pontot tettek a németek az európai hadjárat balkáni fejezete után. Ezzel körülbelül ő is lezártnak tekintette ezt a fejezetet, ha mással nem, úgy azokkal az utalásokkal és célzásokkal, amelyek most egyszerre az egész háború súlypontját más terü­letekre tolják át, azt pedig, ami a Bal­kán körül történt, mindenképpen le­kicsinyelni igyekszenek és olyan ténye­­zőküt állítják be, amelyekkel már eleve számoltak, meglepetést tehát vagy ép­pen váratlan fordulatot nem okoztak. Semmi kétség sem lehet azonban akörül, hogy Angliának az elmúlt té­len minden politikai megfontolása és valamennyi katonai előkészülete csu­pán egyetlen célra irányult: arra, hogy Németországot és Olaszországot a Földközi-tenger felől megtámadja. Ket­tős célt követett ez a terv. Az egyik az volt, hogy az olasz szövetségest az angol világbirodalom minden erejének központosított latbavetésével leseper­jék, valósággal kilőjjék Németország mellől, ahogyan ezt a német haderő Franciaországgal tette. A másik pedig, hogy a német birodalmat legfontosabb ellátási alapjától s annak vonalaitól megfosszák. A világ ítélőképes meg­figyelői azonban, mondja erre a Berli­ner Börsenzeitung, a német külügyi hivatal lapja, nehezen fogják elhinni Churchillnek, hogy az angol sziget­­ország és az egész birodalom legjob­ban felfegyverzett csapatait, ezt az egész több százezer főnyi hadsereget és az angol hadiflotta nagyobbik ré­szét csupán azért vonták össze a Kö­zépkeleten, hogy Bengázit elfoglalják? Várjon Eden és Dili februárban pusz­tán kéjutazást tettek volna? Nem, mondja a lap, maradjunk csak amel­lett: mindezek a téli előkészületek arra irányultak, hogy az angolok leg­kedvesebb álma, a délkeleten tervezett nagy tavaszi csata döntő győzelemmé váljék a tengely felett. Fontos tétel volt e számításban például a román olajmezők szétbombázása, valamint az is, hogy megfosszák a német és olasz ipart Szerbia értékes érceitől. Ezt számtalanszor bejelentették, mint kü­szöbön álló lehetőséget, hogy azonban elmaradt és még kísérletre sem került a sor, az sokkal kevésbé múlhatott a szándékon, mint éppen a lehetőségen. Igaz, hogy ugyancsak e napokban éli meg huszonhatodik évfordulóját a Gallipoli félszigeten át megkísérelt, de csúfos kudarcot vallott vállalkozás, melynek felelős szerzője szintén Chur­chill volt. De a Gallipoliból visszavont csapatokat Szalonikiben újra partra tették és itt kovácsolták aztán har­madfél éven keresztül a tőrt, amellyel a végén valóban hátba döfték a köz­ponti hatalmakat. A németek sem fe­lejtették el azonban e kaland tanulsá­gait és minden jel szerint addig nem állnak meg, amíg egyetlen angolt tud­nak az európai szárazföld e legutolsó csücskében. A legutóbbi hadijelentések mutatják, hogy e céltól már nincsenek messze: az egyetlen nagyobb akadá­lyon, mely még útjukban állott, a ko­­rinthoszi öblön már átsegítette őket ejtőernyős csapatainak vakmerő és eredményes vállalkozása. Az isztmoszi csatorna és a patraszi kikötő birtoká­ban immár akadálytalanul érvényesít­heti győzelmes fölényét a német had­erő az angol-görög hadak felmorzso­lódó töredékeivel szemben. A Peloponézosz sorsa már nem is ér­­­dekli a világot, annál nagyobb figye­lem fordul Kréta szigete felé s min­denütt azt a kérdést firtatják a kato­nai szakértők, vájjon tarthatja-e az angol haderő az Égei-tengernek ezt a küszöbét, mely egyúttal hatalmas és veszedelmes ugródeszka az egész Közel­­kelet, főleg azonban Egyiptom irá­nyába. A Temps véleménye szerint pél­dául Kréta szigetének védelme óriási nehézségeket okoz az angoloknak, an­nak ellenére, hogy expedíciós hadsere­gük megmaradt részeit minden jel sze­rint legalább egyelőre ide hajózták át és magukkal vitték azokat a görög kö­telékeket is, amelyekkel még rendel­kezni tudtak. A másik oldalon a sokféle magyaráz­­gatással szemben igen egyszerűen és röviden foglalják össze a balkáni had­járat eredményeit. A legfontosabb ezek közül kétségtelenül az, hogy a balkáni győzelem, főleg azonban a hellén fél­sziget birtokba vétele ezer kilométerrel hozta közelebb a tengely hadait és újabb támadásaik kiindulási pontjait az angol birodalom földközitengeri lét­­fontosságú pilléreihez. Nem megve­tendő azonban a politikai nyereség sem, melyet a győzelmes balkáni hadjárat után a tengelyhatalmak elkönyvelhet­tek. Ezt német részről úgy írták kö­rül, hogy több érdekelt országban min­den jel szerint végképpen levonták az angolok tervezte kalandok kockázatos­ságának következtetéseit és ezt a ta­nulságot jövendő politikájuk döntő té­nyezőinek sorába iktatták. Az Atlanti-óceán az a térség, ahová Churchill e beszédével a balkáni ku­darc után a háború súlypontját áthe­lyezte. Ebben a politikai igyekezetében minden segítséget megkapott attól az amerikai tábortól, mely eddig sem akart mást, mint Anglia fegyveres megsegítését, vagy pontosabban: Né­metország egyre növekvő katonai és gazdasági hatalmának letörését. Más­felől azonban az sem kétséges, hogy az amerikai államférfiak legutóbbi hábo­rús beszédei nagyrészt azt a nyo­masztó hatást akarták ellensúlyozni, amit a balkáni kudarc az Egyesült Államok nagyközönségére gyakorolt, főleg a szerep miatt, amit e háború előidézésében Roosevelt elnök személy­­szerint játszott. Ezen túl azonban a nagy roham legkö­zelebbi célja nyilvánvaló: akörül forog most minden, hogy az Egyesült Álla­mok tengeri hadereje gondoskodjék az Angliába küldött hadianyagnak bizton­ságáról és megérkezéséről. A legegy­szerűbb mód erre a hajókaravánok rendszere volna, már amennyire ez a módszer ebben a háborúban bevált. Egyelőre azonban csak annyit közöltek a nyilvánossággal, hogy az amerikai flotta az Atlanti-óceánon állandó őrjá­ratokat tervez a szállítmányok bizto­sítására. Ezek az őrjáratok gyakorla­tilag azt jelentenék, hogy az amerikai hadihajók figyelmeztetnék az angol hajókat a veszedelmekre, melyek a tengeren rájuk leselkednek. Ezt azon­ban már eddig is megtették, nemcsak az Atlanti-óceánon, hanem mindenütt a nagy vizen: az amerikai hadihajók megfigyeléseikről és észleleteikről nem rejtjelezett, hanem nyílt angol beszédű táviratokban értesítették egymást. Eze­ket az angol hajók természetesen min­den nehézség nélkül felfoghatták, meg­érthették és ahhoz tarthatták magukat. Ezek az értesítések annál értékesebbek voltak, mert nemcsak német katonai mozdulatokra terjedtek ki, hanem a tengely kereskedelmi hajóira is felhív­ták az angol flotta egységeinek figyel­mét. Ezzel kicsit a hajtó szerepét ját­szották az angol vadászok szolgálatá­ban. Az amerikai háborús párt egyéb­ként nem takarékoskodik az erős kije­lentésekkel. Bullitt például, a volt pá­risi nagykövet egyik beszédében azt hirdette, hogy az amerikai nép most döntés előtt áll, vagy biztosan átszál.

Next