Uj Magyarság, 1941. május (8. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-01 / 98. szám

2 hős, nem nemzeti ideál, hanem közön­séges defetista áruló, tehát bátran ke­resztre vele. A magános repülő már nem tagja a nemzeti hadseregnek. Ha nem lépne ki, úgyis eltávolítanák, tiszti jelvényeit le­szaggatnák, mint egy dezertőrnek, egy szökevénynek, aki nem méltó, hogy részese legyen az ő háborújuknak. Lindbergh ezt már nem várhatja meg, inkább önként maga távozik. Amerika pedig azzal lép be a hábo­rúba, hogy el akarja tenni láb alól leg­nagyobb nemzeti hősét, az óceánok meghódítóját, aki halhatatlan dicső­séggel övezte a szabadság szobrát s az emberi haladás új állomásait köze­lítette meg a repülőgép acélszárnyain. Milyen háború lesz az, milyen ideá­lokért, amely csak egy ilyen hős holt­testén keresztül léphet közelebb a maga céljaihoz? ... BlMaOORSto CSÜTÖRTÖK, 1941 MÁJUS 1 Az egyiptomi szollámi fronton tovább hátrálnak az angolok Róma, április 30. A Stefani-iroda szerdán délután 2 óra­kor az olasz főhadiszállás következő hiva­talos jelentését tette közzé: Olasz és német légialakulatok ellenséges hajóegységeket bombáztak a Földközi­­tenger középső részén. A német légihadtest repülőgépei bombáz­ták Málta szigetének légi és tengerészeti támaszpontjait és a La Valetta kikötőjé­ben horgonyzó ellenséges hajókat. A légi­harc során két ellenséges repülőgépet le­lőttek. Kirenaikában a tobruki arcvonalon to­vább folyik az ostrom az angol erők ellen. A szollumi arcvonalon az olasz és német támadások érzékeny veszteségeket okoz­tak az ellenségnek, amely több ponton visszavonulásra kényszerült. Olasz és né­met légialakulatok folytatták Tobruk kikö­tőjének és erődeinek bombázását. Német bombavetők elsülyesztettek egy szállító­­hajót. Találatok értek több ütegállást is. Angol gépjárműveket géppuskatűz alá vet­tek a repülőgépek és lelőttek egy Blenheim mintájú repülőgépet. Az április 29-re virradó éjjel ellenséges repülőgépek támadást hajtottak végre Bengázi ellen. Keletafrikában csapataink különféle sza­kaszokon tüzérségi és gyalogsági hadmű­veletekkel állanak ellent az ellenség nyo­másának. London, április 30. Az egyiptomi harctéri helyzetről az an­gol rádió szerdán reggel azt jelentette, hogy a német és olasz csapatok hét-nyolc kilométernyire állanak Szollun­ határ­erődít­mény­ét­ől keletre egyiptomi terüle­ten. Kézeteszmeső Anglia és Amerika között az elkobzott német és olasz bajok felhasználása körül Berlin, április 30. Roosevelt emlékezetes kijelentése, amely­ben az Egyesült Államok hajóhadának nagysugarú óceáni járőrtevékenységét kö­zölte a világgal, nem járt azzal a hatás­sal, amelyet minden jel szerint vártak. Londonban, amint az amerikai lapok ot­tani tudósítóinak beszámolóiból kiderül, keveslik ezt az intézkedést, mert nem várnak tőle különösebb eredményeket. Berlinben pedig nem keltettek sem meg­lepetést, sem benyomást. A német főváros politikai köreiben csupán arra mutattak rá, hogy ezt az ügyet a német sajtó már eléggé megvitatta. Megjegyzik még, hogy a kérdés nem tartozik politikai térre, minthogy Németország annak idején hatá­rozott nyilatkozatot tett a hadiövezetek tárgyában. Ezzel kapcsolatban pedig Ber­linben a Führernek arra a félreérthetetlen nyilatkozatára utalnak, hogy minden hajót megtorpedóznak, mihelyt a hadiövezetbe jut. A semlegességi őrjáratokról egyébként Stark tengernagy, az amerikai haditenge­részet vezérkari főnöke is nyilatkozott, s többek között azt mondta, hogy ezek az őrjáratok helyenkint kétezer tengeri mér­földre is eltávolodnak a partoktól és álta­lában az atlantióceáni út feléig haladnak. Érdekes, hogy Roosevelt még ugyanazon a napon helyreigazította admirálisának közléseit. A kétezer mérföldes sáv, mon­dotta az elnök, hamis képet nyújt, mert véleménye szerint a járőrszolgálatot any­­nyira ki kell terjeszteni, amennyire azt a nyugati félteke védelme megköveteli. Mér­földekben tehát azt pontosan nem lehet megmondani. A hadiövezetek kérdésére pedig azt mondotta Roosevelt, hogy a semlegességi törvény feljogosítja az ame­rikai hadihajókat az Anglia körüli hadi­övezetek felkeresésére. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az amerikai hajók csak­ugyan el is mennek oda. Azt is közölte Roosevelt, hogy az Atlanti-óceán partjain Zeppelin mintájú léghajók részére támasz­pontok kiépítését tervezik. Végül el­mondta, hogy utasítására a kereskedelmi miniszter körkérdést intézett a légifor­galmi magánvállalkozásokhoz, hány szál­lító repülőgépet vásárolhatna meg a kor­mány, hogy azokat a harcoló demokrá­ciáknak átadhassák, s hozzátette: a re­pülőgépekre a legsürgősebben szükség van. A szállító hajóknak a szüksége azonban még ennél is égetőbb. Erre vall az a ta­nácskozás, amelyet Halifax lord wa­shingtoni angol nagykövet Sumner Welles külügyi államtitkárral folytatott. A meg­beszélésen résztvett Sir Artur Salter, az Egyesült Államokban működő angol hajó­zási bizottság vezetője is. A New­york Herald Tribune arról értesül, hogy ez a tanácskozás az Egyesült Államok kikötői­ben lefoglalt német és olasz hajók fel­­használásával foglalkozott. A lap értesü­lései szerint azonban a megbeszélés során váratlan nehézség merült fel, mert Anglia a háború tartamára a maga számára igényli az összes lefoglalt hajókat, míg az Egyesült Államok az elkobzott gőzösök egy részét az északamerikai partmenti szolgálatban akarná igénybe venni. Az Egyesült Államok és Anglia között felme­rült nehézségek miatt, mondja még a lap, nem igen jöhet létre pánamerikai egységes magatartás a tengelyhatalmak amerikai kikötőkben veszteglő hajóinak ügyében. Az amerikai békepárt folytatja a harcot, bár az egyre kilátástalanabbá válik. En­nek a harcnak legfőbb fegyvere ma a Lindbergh-ügy. Mert az elnök türelmetlen és erőszakos fellépése Lindberghgel szem­ben a szélesebb néprétegek körében egy­általán nem keltett rokonszenvet. Erről beszélt a legutóbb Martin, a képviselőház köztársasági vezetője és kifogásolta, hogy az Egyesült Államokban ma hazafiatlan­­ságnak és árulásnak nevezhető az, ha va­laki kételkedik a hivatalos politika helyes­ségében. Különösen a védelmi politikát illetően. Ez annál különösebb, mondotta Martin, mert az amerikai nép még nem ismeri a valóságot a hadfelszerelés körül: a kormány által kierőszakolt hallgatás mögött ugyanis korrupció, tehetetlenség, pazarlás bújik meg. Közben a­z Egyesült Államok igen eré­lyesen lát hozzá azoknak a nyereségeknek birtokbavételéhez, melyeket háborús maga­tartása már eddig hozott. Erre vonatkozó­­lag Marsh­all tábornok, az Egyesült Ál­lamok szárazföldi hadseregének vezérkari főnöke tett érdekes közléseket: a közeli napokban 35 ezer főnyi csapatot küldenek Trinidad szigetére. Ugyanakkor azt is kö­zölte Marsh­all, hogy rövidesen nagyobb kötelékeket szállítanak Alaszkába is. A háborús pártot azonban mindez már nem elégíti ki. „Engedjétek, hogy meg­ismerjük a valóságot“, ezt a címet adta a Newyork Times szerdai vezércikkének, melyben többek között azt az aggodalmát fejezi ki, hogy Németország győzelme következtében Délamerikában nemzeti szo­cialista kormányok alakulhatnak. Ezt az Egyesült Államok erősen megszenvednék. Szakítani kell ezért a veszélyes, habozó, belső vitákat előidéző politikával, s az erős nép politikájára kell áttérni. Tiszta bort kell önteni a pohárba s nem szabad tovább tűrni a sztrájkokat és munkás­kizárásokat. A lap végül azt követeli: az Angliába irányuló szállításokat védjék meg amerikai ágyúkkal, az Angliának szánt repülőgépekbe pedig ültessenek ame­rikai pilótákat. James Roosevelt, az elnök fia megérke­zett Csangkajsek kormányának székhelyére, Csungkingba, világ­körüli útjának első állomására. Az ifjú Roosevelt kijelentette, hogy nem diplomáciai megbízásban jár, nem akar tanácsot adni Kínának, hanem tanulni akar. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy — négy napig akar Kínába­n maradni. Ez­után Rangounba, majd Egyiptomba megy, megnézni a távolkeleti hely­zetet, az afrikai háborút és — mint kiderült — Görögországba is el­ment volna, de ez a látogatása már nem esedékes. Egészen bizonyos, hogy az amerikai elnök fiának joga van mindenüvé utazni a földön és joga van tanulni is. Az útirány megválasztása mégis különös, mert általában összefügg azokkal a helyekkel, ahol a háború gócpontjai vannak. Node még az is lehetséges, hogy ez csupán véletlen műve. A figyelemreméltó a dologban az, hogy Mr. James Roosevelt tanulni akar s nyilván a kínai helyzetet is át akarja tekinteni. Erre pedig négy napot szán ... Kínát és a többezer­éves kínai problémát többen tanul­mányozták már s csak az elmúlt húsz esztendő alatt többszáz nagy­szabású könyv jelent meg a világ eme legkiismerhetetlenebb országá­ról. A nagy filozófusok újabban mind elzarándokolnak Kínába az emberi lét fölött való töprengéseik során. James Roosevelt négy nap alatt akarja kitanulni a kínai há­borús helyzetet, ami nyilvánvalóan nemcsak katonai, diplomáciai és utánpótlási probléma, hanem ezen­felül gazdasági néplélektani és civi­lizációs kérdés is s a kínai lét alap­kérdéseivel áll összefüggésben. Négy nap alatt mindennek a végére járni valósággal világrekordszerű teljesítmény lesz és, ha James Roosevelt nagy körútjáról hazatér, bizonyára érdekes megfigyelések­ről fog számot adni otthon a fekete, sárga és fehér világrészek jelenlegi állapotáról. Ma, amikor milliók küz­denek egymással a föld minden ré­szén s a világtörténelem egyik leg­nagyobb válságát éljük, önkéntele­nül is felmerül az emberben a kér­dés: várjon nem túlságosan ame­rikai ízű dolog-e a világ nagy pro­blémáiról ily alapossággal informá­lódni? Harmincöt székely gazdálkodó vizsgá­zott le a népi kereskedői tanfolya­mon s hisszük, hogy a székelyek meg is feleltek minden várakozás­nak s szép előmenetelre tettek szert a modern kereskedelem titkainak és feladatainak megismerésében. A magyar faj különböző népi elemei­ből alighanem a székely a legalkal­masabb a kereskedői pályára, mert hiszen ők évszázadok óta gyakorol­ják ezt a mesterséget, miközben néha a fél viágot bejárják. Amikor a gazdasági és kereskedelmi pozí­ciókat fokozatosan a magyarság kezébe akarjuk adni, csak a leg­nagyobb helyesléssel fogadhatjuk­­ azt, ha népi kereskedőket nevelünk, akiknek az a hivatása, hogy a falun vegyék át és fejlesszék tovább a kereskedelmi életet. Nem elég, ha a magyar középosztály fiait küldjük kereskedői pályára! A gaz­dasági élet meghódítását nemcsak felülről, hanem alulról is folytatni kell s alighanem éppen az a legfon­tosabb feladat, hogy a falvakban magyar kereskedői réteg keletkez­zék. A földmíves társadalom ifjait kell elsősorban kereskedőkké ne­velni, mert ezek fogják felépíteni a legegészségesebb kereskedői osz­tályt. Ezek a falusi kereskedők nem lesznek Aladárok s nem is a bürokráciát, hanem az igazi, egész­séges kereskedelmi szellemet fog­ják gyakorolni és önálló egziszten­ciához jutva, a legtermészetesebb módon fogják a magyar falu polgá­rosodását előmozdítani. A falu és a nép felemelésének legbiztosabb útja az a korszerű népnevelés, amely úgy vezeti a felsőbb osztá­lyokba a színtiszta magyar rétege­ket, hogy új életfeladatokat tár eléjük s a legalsóbb népelemek élet­színvonalának emelését fejleszti to­vább. Minél több gazdaifjat nevel­jünk hát kereskedővé. Ez az új nemzedék bizonyára meg fogja mu­tatni, hogy a kereskedelem nem idegen foglalkozás a magyarság számára. A székelyek múltja ezt évszázadok óta bizonyítja, csak a régi erényeket kell kifejleszteni bennük és általuk. Csodagyerek volt, de felnőttnek is egé­szen rendkívüli jelenség lenne az a George Szeli nevű karmester, aki Budapesten született, magyarul ta­nult s most mint az amerikai lapok írják, csehszlovákként szerepel,­­ ha nem volna zsidó. így azonban nem csodálatos cseppet se, hogy olyan tökéletesen asszmailálódott néhány éves prágai szereplése alatt s még ma is, amikor a térképről már régen eltűnt Benesék szappan­­buborék állama, a rendületlenül megmaradt csehszlováknak. Itthon ő szavalta leglelkesebben a hazafias verseket, de mikor Prágába kapott szerződést, már rendkívül lenézően nyilatkozott rólunk, kijelentette, hogy sohase volt magyar, ám szív­­vel-lélekkel cseh és szlovák akar lenni egyszerre. Mint a jelek mutat­ják, ígéretét be is váltotta s most Amerikában a hangversenydobogó­kon, meg a rádió mikrofonja előtt úgy szerepel, mint „Czechoslovak Conductor”. George Szell nemcsak jó muzsikus, hanem kitűnő üzlet­ember is lehet, aki megérzi, merről fáj a konjunktúra szele s az USA- ban ma valóban nagyon jó hang­zása van a csehszlovák névnek, úgy is, mint Anglia rendületlen, sőt hovatovább — egyetlen hű szövet­ségesének. Benne ünnepelhetik most a prágai demokráciát, Masaryk emlékét, az elszánt emigráns légió­kat, amelyek az angliai gyakorló­tereken tanulják a díszlépést, az amerikai zsidók pedig ezenfelül még a hitsorsost is. Nincsen hát benne semmi különös, hogy a csoda­gyerekből Czechoslovak Conductor nőtt s e pazar színváltozáson csak az az amerikai magyar lap csodál­kozik, amely, úgy látszik, nincs tisz­tában a hazai viszonyokkal, meg az­­ izraeliták természetével. Ezért nem hiszünk abban se, amit a szemrehányó cikk mond, hogy majd egyszer, ha ez a George Szeli Liszt II. magyar rapszódiáját vezényli, elpirul és örül, hogy hátat fordít­hat a közönségnek. Nem szoktak ők olyan könnyen elpirulni. KÜLFÖLDI GYAPJÚSZÖVETEK SELYMEK! rameuihíziNAMÉNYI IV, Szarvita­ tér 8

Next