Uj Magyarság, 1941. július (8. évfolyam, 147-173. szám)
1941-07-01 / 147. szám
LIAI&Zof1orI ELŐFIZETÉSI ARAK: EGY HÓNAPRA __SZERKESZTŐSED ES KIADÓHIVATAL: 7 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FELFELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA MN JITAY ISTVÁN TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASARNAP 20 FILLÉR MIfcMIMI In I VMM V 1444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1941 julius I KEDD Vil. évfolyam 147. szám Hétfőn a németek északon délen Lemberget foglalták el A bekerített vörös hadseregrészek körül egyre szorosabbra zárul a gyűrű az arcvonal egész hosszán .Jassyban 500 zsidó kommunistát végeztek ki, akik házaikból a német és román katonákra lövöldöztek Vichy megszakította diplomáciai kapcsolatait Moszkvával Fokozott erővel folyik Anglia ellen a tengeri háború Mindenütt a világon a sokezeréves hadtörténelem legnagyobb felvonulásának nevezték a német katonák millióinak felsorakozását a szovjetbirodalom határain, hogy szembenézzenek azzal a veszedelemmel, amelyhez hasonlót mind méretei szerint, mind céljai tekintetében éppen így nem ismert eddig a háborúk története. Az első részletes német hadijelentés, mely hat nap súlyos küzdelmeiről és óriási eredményeiről számol be, mindenképpen méltó ezekhez a valóban gigantikus arányokhoz. A csaknem háromezer kilométeres fronton egyszerre indult meg a német támadás, mely az eddigi jelentések szerint öt főirányt mutat. Mindenütt szinte az első óráktól kezdve a vörös hadsereg főerőivel került érintkezésbe, pontosan úgy, ahogyan azzal számoltak. A háború első napjai, számos helyen már az első órák csak azt igazolták, ami a német elhatározást megérlelte, elkerülhetetlenül szükségessé és mindenképpen sürgőssé tette: a szovjetunió az egész vonalon támadásra készült és minden bizonnyal csak a legalkalmasabb időpontot várta, hogy azt kirobbanthassa és nemcsak a német birodalmat, hanem egész Európát hátbatámadhassa. Másképpen elképzelhetetlen lett volna, hogy a határ olyan pontjain, amelyek védekező magatartás esetén a bekerítés és az oldalozó támadások sokféle lehetőségét kínálják az ellenfélnek, a támadó alakulatoknak és fegyvereknek akkora mennyiségét zsúfolják össze, amekkorával a német csapatok már a hadjárat első napjaiban összeütköztek. Másfelől azonban éppen ez a stratégia magyarázza meg egyedül azt a példa nélkül álló véres veszteséget, melyet a vörös hadsereg már e néhány nap alatt éppen a legfontosabb és legnehezebben pótolható támadó fegyverekben és egyéb hadiszerben elszenvedett. A legkülönbözőbb számok vannak forgalomban a szovjet légiflottájának és páncélos haderejének arányairól. Ezek a találgatások nem annyira értesülésekből merítenek, mint inkább a gyártási és tervezési lehetőségeket veszik számba saját otthoni tapasztalataik alapján. Akármelyik adatból induljunk is ki azonban, a német harci gépezetnek, a német támadó fegyvernek és hadianyagnak első nagy győzelmét, amelyet a szovjetunió gépesített hadereje fölött a levegőben és a földön aratott, olyan óriásinak és példátlannak kell látni, hogy az döntő súllyal esik a serpenyőbe, következményeinek pedig rövidesen meg kell mutatkozniuk. De nemcsak az anyagról van itt szó. Nemcsak a gyorsabb repülőgépekről, a keményebb vértezetű, mozgékonyabb páncélosokról és az ágyúkról, amelyek biztosabban találnak és messzebb hordanak. Ezt a nagy győzelmet olykor sokszoros túlerővel szemben mindenekelőtt és mindenekfölött a német katona vívta ki a harcirepülőgépek kormánya mellől és a páncélosok tornyából. A mindennel számoló, a minden lehetőséggel szembenéző német hadvezetőség hallatlanul nagy győzelme ez ismét. Azé a hadvezetőségé, mely elhatározásait nem sieti el sohasem, amikor pedig döntését meghozta, csodálatos lelkiismeretességgel és a legkisebb részletkérdésig elhatoló aprólékossággal gondoskodik arról, hogy a döntés ne csak a papíron, ne csak elméletben történjék meg, hanem a valóságban is, a népek történelmének örök és véres színpadán, a harcmezőkön. Valljuk be magunknak, hogy a háború eddig eltelt hosszú, izgalmas hónapjai elvonták figyelmünket arról, ami a Keleten történik és elaltatta éberségünket atekintetben is, ami még történhetik. A kiáltvány, amellyel Hitler Adolf a történelem ítélőszéke elé állította ezt a háborút, letépte szemünkről a hályogot és hirtelenül ott láttuk magunkat a szakadék szélén, mely az egész európai civilizációt elnyeléssel fenyegette. A német győzelem hallatlan arányai pedig, a megsemmisített támadó fegyverek mennyisége és a leleplezett szándékok közelsége elénk betárja, valósággal megméri nekünk és velünk együtt egész Európában e szakadék szörnyű mélységeit. Semmi sem mutatja jobban, hogy egész Európa így érez és így ítéli meg a fenyegető veszedelem nagyságát, mint a francia kormánynak az a gyors elhatározása, hogy megszakítja Moszkvával a diplomáciai összeköttetést. A jegyzék, amelyben ezt a döntést a szovjetunió kormányával közölték, arra a tevékenységre hivatkozik, amellyel Franciaországban a szovjet diplomáciai és konzuli ügynökei az állam közrendjét és biztonságát veszélyeztetik. A francia elhatározás azonban éppen e döntő napokban ennél sokkal többet jelent: Franciaország, a legyőzött nagy ellenfél, amelynek minden joga megvolna arra, hogy a várakozás és tartózkodás politikáját kövesse, nem így tesz. Ezzel az éles és ellenséges diplomáciai lépéssel félreérthetetlenül és határozottan Németország mellé áll és így a maga részéről is megadja Németországnak, a német nép vezetőinek azt a jogot és azt a szilárd erkölcsi alapot, hogy egész Európa nevében, valósággal európai megbízatás és felhatalmazás alapján cselekedhessenek. Csak későbben fog a maga egész jelentőségében kibontakozni az a külpolitikai és erkölcsi helyzet, mely ezzel a francia döntéssel előállt. Azok az államok, köztük Magyarország, melyeket közvetlenül, a szomszédságból fenyegetett a szovjetunió telhetetlen terjeszkedési vágya, levonták ennek a helyzetnek minden következtetését: német vezetés mellett fegyvert ragadtak nemzeti életük, szabadságuk és belső rendjük védelmében. Nem sokat haboztak azonban azok a népek sem, melyeket ez a veszedelem a térképen csak messziről, de a valóságban éppen olyan közvetlenül és közelről fenyegetett, mint a szomszédokat. Spanyolországban lázas gyorsasággal, lobogó lelkesedéssel folyik az önkéntes hadtest toborzása és felállítása: a spanyol nép a véres polgárháború idején megismerte és átélte azt a sorsot, amelyet a vörös imperializmus Európa népeinek szánt. A skandináv népek még a mai háborús viszonyok között is aránylag jólétben élnek, társadalmi rendjük szilárd és kiegyensúlyozott, mégis tisztában vannak, hogy mindenük veszélyben forog és egyre többen akadnak soraikban, akik e veszély elhárítására önkéntesen fegyvert ragadnak. A Standard& Nortland keretei megteltek már önkéntes jelentkezőkkel, valamennyi skandináv népnek megvannak már ebben az alakulatban a maga zászlóaljai és egyéb kötelékei. Portugália, mely évszázadok óta szoros szövetségi viszonyban él Angliával, élénk diplomáciai tevékenységbe kezd, hogy tudomására hozza szövetségesének: a bolsevista veszedelem dolgában sem politikai, sem világnézeti okokból nem érdektelen és nem közömbös. Franciaország pedig, ime, még sokkal tovább megy és félreértést nem tűrő módon mutatja ki ellenséges, visszautasító magatartását Moszkvával szemben és így lélekben azonosítja magát Németország felszabadító háborújával. Törökország különleges helyzetét jól ismerjük. A legutóbbi hónapok eléggé megvilágítottak minden oldalról. Éppen ezért felettébb érdekes és tanulságos a mód, ahogyan a keleti nagy fordulatot ott megítélik. A nyugati demokráciák még tíz nap előtt, írja az egyik vezető török lap, a szovjetuniót mondották a második számú közellenségnek, most pedig arra szeretnék felhasználni a bolsevizmust, hogy Németországra csapást mérhessenek. Amikor arról ír, hogy a szovjetunió támaszpontokat követelt Bulgáriában, sőt megkívánta a tengerszorosokat is, megjegyzi: ,,Nem hiába borzongott meg Törökország, amikor a vörös hadsereg bevonult Besszarábiába“. Erkilet tábornok pedig, ugyanennek a nagy lapnak, az isztanbuli Cumhuriyetnek katonai szakértője a legutóbbi napok katonai és politikai eseményei alapján megállapítja: kialakult Európának bolsevistaellenes kereszteshadjárata, Anglia viszont, bár a bolsevizmus elvi ellensége, most a szovjetunió oldalára áll, mert az szembekerült Németországgal. „Várjon nem gondol-e Anglia arra, mi lenne Európából és Ázsiából, ha a szovjet győzne! Csakhogy a katonai helyzet Németország javára alakul“, vonja le a tanulságokat a török tábornok. Különös torz helyzet ez, mely aligha marad nyom nélkül a népek hangulatában és a világ közvéleményének alakulásában. Hoovernek, az Egyesült Államok volt elnökének rádiószózata eléggé világosan mutatja a hatást, melyet ez a helyzet világszerte kelt. A szovjetuniót „a történelem legvéresebb zsarnokának“ nevezte. „A szovjet, mondotta Hoover, felhasználja a demokráciák szabadságát, hogy megsemmisítse azokat. Hozzájárult Franciaország széthullásához, szüntelenül szította az osztálygyűlöletet Amerikában és titkos háborút viselt az Egyesült Államok intézményei ellen.“ Az angol katonai bizottság pedig megérkezett Moszkvába és lázas tárgyalásokba kezdett a szovjetunió katonai meg politikai vezetőivel. Ankarai jelentések azonban tudni, vélik, hogy e tárgyalások nem folynak egészen simán. Máris nehézségek támadtak az angol katonai küldöttség és a vörös vezérkar között. Az angolok körömszakadtáig kitartanak amellett, hogy a szovjet-brit együttműködés mindenekelőtt hadműveleti és hadászati jellegű legyen. A szovjet kormány viszont követeli a katonai szövetséget, a teljes együttműködést és főleg azt kívánja, hogy az északamerikai Egyesült Államok éppen olyan mértékben juttassanak neki hadianyagot, mint Angliának. A nagy ellentétek, amelyek a két kormányt elválasztják egymástól, menthetetlenül kiütköznek, akármilyen világos is a közös érdek, amely e pillanatban összefűzi őket.