Uj Magyarság, 1941. szeptember (8. évfolyam, 199-222. szám)
1941-09-17 / 211. szám
________ így jutott az iráni gyapot Németországba Ankara, szeptember 16. Perzsa menekültekkel együtt érkeztem az iráni határról. Az angol-szovjet megszállás egycsapásra véget vetett az én üzleti tevékenységemnek is. Bazorgan határállomáson már a második éve azzal foglalkoztam, hogy a perzsa kereskedőktől átvettem a gyapotszállítmányokat és átadtam a németeknek. Hatalmas arányú forgalom bonyolódott le ezen a helyen, amelynek sebtében épült raktárai és lakóházai éles ellentétben állottak a kietlen és egyébként alig lakott vidékkel. Rendes körülmények között perzsaszőnyegeket szállító karavánok pihentek csak meg ezen a helyen, a háború óta azonban nagyszabású kereskedelem bonyolódott le itten, az ősi karavánút határállomásán. A Tebrisz irányából érkező bálákat Bazorgánban mázsálták át és irányították tovább Kizil- Dise felé. A gyapotkereskedelem túlnyomó része Törökországon keresztül Németországba irányult, idén nem kevesebb, mint hétezer tonna gyapot haladt át ezen a ponton. óriási készletek voltak felhalmozva a perzsa kereskedelmi gócpontokon és a szállítás körül kifejtett nagy sietségből az utóbbi hetekben már következtetni tudtunk arra, hogy a viszonyok gyökeresen megváltoznak. Tevekaravánok ritkán érkeztek, a szállítást tehergépkocsikon bonyolították le a kereskedők. A németek hatalmas ládákban hatalmas gépalkatrészeket szállítottak Iránnak, tehát tulajdonképpen kiterjedt cserekereskedelem bonyolódott le. A karavánút Erzerumig tartott, ahonnét az anatóliai vasúton keresztül szállították tovább az árut. Természetesen a szállítási költségek hihetetlenül magasak voltak. Egy tonna áru, amíg Teheránból Erzerumba ért, százhetven tomancba került, mintegy százhatvan svájci frankba. Ilyen tekintélyes fuvardíj mellett nem lehet csodálkozni azon, hogy tulajdonképpen jelentéktelenné vált a gyapot ára, amelyet a szállítási költségek többszörösen meghaladtak. Nyolcszáz kilométer hosszan a német kereskedők alaposan megszervezték a teherszállítást, egy olyan útvonalon, ahol azelőtt csak igen értékes áruk küldése fizetődött ki. Háború van, ez mindent megmagyaráz. Nem az ár fontos, hanem az áru. Az út mentén fából összetákolt „hotelek“ keletkeztek gombamódra, hullámos bádoglemez volt a tető és az apró szobácskákban három-négy ágyat is összezsúfoltak. Olyan árakat kellett fizetni itt, amelyek nem egyszer meghaladták az európai fővárosok fényűző szállóinak árait. A kényelmetlenség és piszok elképesztő volt, de lehetett kapni kitűnő feketekávét és teát. Karaköze már valóságos civilizált város benyomását keltette, pedig európai fogalmak szerint még falunak is alig nevezhető. Innét már „csak“ háromszázötven kilométer az út Erzerumig. Valamikor az örmények virágzó országa terült el itten, a kóborló kurd törzsek azonban kiszorították őket és tönkretették kultúrájukat. Erzerum maga a háborús német-perzsa kereskedelem felvirágzásának nagy hasznát látta: nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlított a legutóbbi napokig. Nemcsak a szállodák voltak telve, hanem a lakóházak is, egy-egy szobáért mesés árakat kellett fizetni. Az élelmiszerek ára is ugrásszerűen emelkedett: míg azelőtt öt-hat tojást adtak egy piaszterért, az utóbbi időben egy darab került ennyibe. Még jobban megdrágult a hús és a kenyér. A német kereskedelem igen előnyös volt Iránra nézve, ez is egyik oka annak, hogy óriási az elkeseredés az angol-szovjet betörés miatt. Ezren és ezren vesztették el kenyerüket egyik napról a másikra, nagy vállalatok mentek tönkre. A felháborodás igen nagy, de még erősebb a bizalom, hogy a háborúnak csupán múló epizódja történt most és az út belátható időn belül megnyílik ismét az európai piacok feléis. Hí ______________________ Swetytember 17 A Kurtyák-ünnepségen igen világos beszéd hangzott el, amely egy csapásra széttépte a hírhedt nagyukrán propagandát, amellyel éveken át szédítették a mi derék ruszinjainkat. Éveken át bujtogatták őket az ukrán testvériséggel, a nagyukrán hazával, az elszakadással Magyarországtól és az egyesüléssel Ukrajna fiaival. Ez a méreg és ez a métely, már-már kezdett beleivódni ennek a józan éshűséges népnek vérébe is. Kikezdték tradícióit, elhomályosították hőstetteit, amelyeket a szentistváni haza ezeréves földjéért Esze Tamás és Rákóczi lobogója alatt vittek véghez. A kalandorok és futóbolondok e veszélyes propagandájával most egyszer és mindenkorra végzett a magyar állam nevében vitéz Kozma Miklós, aki a Kártyák Egyesület alakuló ülésén elmondta, hogy ennek a bujtogató ukránálomnak most itt van a megvalósítási alkalma. Mégpedig igen fényes alkalom, mert a nagy ukrán testvérek most odaát a Kárpátokon elnyúlva maradtak a földön, a bolsevizmus kétvállra fektette egész Nagyukrajnát, kifosztotta, felégette és koldussá tette. Amelyik ruszin szívben tehát kiolthatatlanná ég az ukránokkal való ölelkezés vágya és egyesülni akar velük, az szabadon átmehet hozzájuk segíteni nekik, egyesülni velük örökre és akár ott is maradhat. Nyitva az út — tessék követni az ukrán álom szavát!... Ez a nobilis és egészséges felszólítás — mondotta vitéz Kozma Miklós — ezelőtt nyolc héttel hangzott el, nyolc heti gondolkozási időt engedtünk, hogy a ruszin szív dönthessen: hol kíván élni? És mi történt a nyolc hét után? ... Egyetlenegy ruszin se jelentkezett, hogy át akar menni ukránnak. De még csak szökve se távozott egyetlenegy se. Olyan csúfos bukása ez az ukrán uszításnak, olyan nyílt kudarca, hogy minden bizonyítéknál ékesebben beszél arról: ukránok-e a ruszinok, vagy sem? Átvehették volna egész Ukrajna irányítását , és maradtak. A hatszázezer ruszin igen érthetően válaszolt Benes úrék egykori ukrán fogására. A ruszinok bevárták az ukrán fertőzés korszakát, mint a Benes-féle múlt rút és rossz emlékét és megmondták, hogy vállalják a közös magyar-ruszin sorsot. Szövetkezik az angol demokrácia a bolsevizmussal és megszólal Tanner, a finn miniszter s azt mondja: ki kell irtani a bolsevizmust, mert a „szovjetunió mindig megmaradt szomszédjai területére áhítozó barbárnak”. Ki kell irtani a szovjetet, mondja Tanner, mert „a Kreml imái megszegték minden régebbi szerződésüket”. És harmadszor is hangoztatja, hogy ki kell irtani ezt a szédelgő államalakulatot, mert Finnország csak akkor tud élni, ha a szovjet nem lesz többé. Mindezt azért idézzük, mert itt demokrata koronatanú szólal meg Tanner személyében, aki nemcsak hogy demokrata, de egyenesen szociáldemokrata, még régi szociáldemokrata és a szovjet urai előtt is elismert tekintély. Az ő szájából tehát kétszeres súllyal esik latba minden szó, amely Anglia ez időszerinti nagy barátjára, a szovjetre vonatkozik. Kinek hiszi el Anglia, hogy a szovjet halálos ellensége a demokráciának, ha nem Tannernek, aki igazán ismeri a demokráciát is és a szovjetet is. És kinek higgjen Roosevelt, aki a demokráciák és a szovjet védelmére most adta ki a lövési parancsot, ha nem Tannernek, akit egy évvel ezelőtt még Amerikában is idéztek, mint a szociáldemokrácia finn pápáját. Ha még győzne a józan érv, ha még egyáltalán szó lehetne az igazságról, akkor Tanner kemény és éles állásfoglalása után be kellene szüntetni a szovjet angliai és amerikai támogatását. Dehát az angolszász demokráciák csak mennek ilyen „utópia” után!... Fülöncsípték a zugtojást is, mégpedig Újpesten, vitéz Endre László alispán utasítására, aki zsidótlaníttatta a pestkörnyéki piacokat. Hát a piacokat meg tudta tisztítani a szívós alispán a zsidóktól, de a mellékutcákat, sikátorokat és rejtett udvarokat nem igen ellenőrizték eddig. S miután a zsidókkal együtt eltűnt a tojás is, benéztek ezekbe a zugbörzékbe és igen nagy mennyiségű élelmiszert találtak a kiszorított hébereknél, többek közt ezerszámra tojást is, mégpedig dupla áron. Előkerült a zugtojás és becsukták a zugüzleteket, a zugüzérekkel együtt. Az ember önkéntelenül fölveti a kérdést, hogy meddig megy ez így? Meddig kell szemfülesnek lenni a hatóságoknak, hogy benézzenek a sufnikba is s meddig kell külön apparátust tartani, fizetni és foglalkoztatni, hogy kiássák az eldugott portékát a zsidók kaftánjai alól. A gyökeres rendezés óriási megkönnyebbülést jelentene, közönségnek is és a hatóságnak is. A zsidók mindaddig kísértésbe fognak esni, amíg szabadon mozoghatnak és foglalkozhatnak a portékával, amelyet el lehet rejteni s amelyet érdemes elrejteni. Azt várjuk, hogy megváltozzanak, hogy észretérjenek és megjavuljanak? Hát ennél nincs meddőbb és reménytelenebb dolog ezen az egész kerek világon. Nagyszabású új keresztény üzlet nyílt meg Szegeden Rendkívül ízlésesen berendezett, nagyszabású üzlet nyílt meg a napokban Szeged egyik legforgalmasabb pontján, a Kárászutca és Széchenyi tér sarkán. A régi, kitűnő hírnevű Haas Fülöp és Fiai cég nyitotta itt meg szegedi fiókját dúsan felszerelt, nagyválasztékú bútorszövet, szőnyeg, függöny, takarók stb. raktárával. A megnyitásra Szegedre érkezett a vállalat bécsi igazgatóságának számos tagja, köztük Novatschek Rudolf, Berke Frigyes igazgató, Lehoczky Pál kereskedelmi tanácsos és ott volt a szegedi társadalom számos vezető egyénisége. A kereskedelmi minisztérium, valamint a szegedi iparkamara képviseletében Kocsondy Gyula dr., az iparkamara miniszteri biztosa jelent meg és részt vettek a megnyitó ünnepségen Pállffy József dr. polgármester, vitéz Szabó Géza dr. és Kemenesy Tibor dr. tanácsnokok, Kampf Henrik német konzul, Henny Ferenc dr. főesperes, aki Glattfelder Gyula püspököt képviselte, Tóth Imre dr., a katolikus kör elnöke, Rainer Ferenc ipartestületi elnök, Seitz Ferenc, a szegedi Baross-szövetég elnöke és még sok előkelőség. A szegedi fiók alapítási időpontja egybeesik a Haas Fülöp és Fiai rt. fennállásának százharmincesztendős fordulójával. A gyönyörű új üzlet építkezési és berendezési költségeire kereken százezer pengőt áldozott a vállalat. Lehoczky Pál, a cég budapesti igazgatója üdvözölte a megjelenteket és tartalmas beszédben ismertette a vállalat múltját és célkitűzéseit. A vállalat alapítója Haas Fülöp ősi takácscsaládból származott. 1810- ben mindössze 60 forintos tőkével rendezte be kezdetleges műhelyét, amelyből nagy szorgalommal és kitűnő szakértelemmel sikerült kifejleszteni nagy vállalatát. Utána Kocsondy Gyula dr. őszinte örömének adott kifejezést, hogy a mai nehéz időkben a Haas Fülöp és Fiai rt. ilyen nagyarányú új üzlet nyitására vállalkozott Szegeden. Az új vállalkozás szervesen beleülik abba a programba, amelyet a keresztény ipar és kereskedelem fejlesztése terén az illetékesek maguk elé tűztek. Pálffy József polgármester hangsúlyozta, hogy a százharmincéves kitűnő kimnerű cégnek ez a vállalkozása Szeged gazdagodását jelenti. Az új üzlethelyiség forgalma már az első napokban kibontakozott. Az üzlet árai szondák és a nagyválasztékú áruraktár minőségéért kereskedik a Haas Fülöp cég százharmincéves múltja és hírnév. SZERDA, 1911 SZEPTEMBER 17 Mikor köteles a háztulelajdonos zsidó bérlőjének üzlet-, vagy műhelybérletét felmondani? Az üzlet- és műhelybérletek felmondását korlátozó, illetve szabályozó kormányrendelet megjelenése óta a budapesti kereskedelmi és iparkamarát tömegesen keresik fel az érdeklődők, akik azt kérdezik, hogy a háztulajdonos milyen esetben köteles zsidó üzletvagy műhelybérlőjének felmondani . A kamara félreértések tisztázása végett mindenekelőtt közli, hogy a zsidó üzlet-, műhelystb. bérlőkre nézve általában, az eddigi jogi helyzet marad érvényben, tehát zsidó üzletvagy műhelybérlőknek az esetleg fennálló szerződés keretén belül ezentúl is fel lehet mondani. Köteles azonban a háztulajdonos felmondani zsidó üzlet- vagy műhely bérlőjének abban az esetben, ha az elsőfokú iparhatóság felszólítja a bérbeadót, hogy olyan bérlőjének, akinek iparigazolványát vagy egyéb hatósági jogosítványát, melynek alapján üzleti tevékenységét folytatja, elvonták, mondjon fel. Ilyen esetben joga vám az elsőfokú iparhatóságnak kijelölni azt a személyt, akinek, a háztulajdonos az üzlet-, műhely- stb. helyiséget bérbeadni köteles. Közli még a kamara, hogy azokat az üzlet-, műhely- stb. helyiségeket, amelyeket rendeltetésszerűen fel nem használnak vagy bérbe nem adnak, továbbá azokat a helyiségeket, amelyeknek bérlőjétől az iparigazolványt vagy egyéb hatósági jogosítványt elvonták, a területileg illetékes elsőfokú iparhatóságnál kell igényelni. Mi van a visszatért erdélyi református lelkészek fizetésével? A Parókia címen Erdélyben megjelenő református lelkészek folyóirata „Augusztus elseje... fizetésrendezés“ című cikkében többek között a következőket írja: „Végre valahára elérkezett a várva-várt augusztus elseje, amelyen rendezik a lelkészek fizetését — írja egy református lelkész. — Ó, hány szegény papi család várta reménykedő vágyakozással ezt az időt. Elsején este jön a postautalvány. Izgatott lélekkel, mint kisdiák a rejtett névnapi ajándékot, veszem át a kis papírlapocskát. De mi az... tán nem jól látnak szemeim? Hiszen ez lehetetlen. Csak 107 pengő volna egyhavi fizetésem? Amikor az egyháztól mindössze 7 és fél hold föld, 50 véka kukorica és 4 öl fa jövedelmem van? Ez alig több havi 120 pengőnél. Ennyi lenne egy református lelkész fizetése? De az első felindulás heve hamar lecsendesedik. Érzem, hogy van más is az életben, mint megélhetés, fizetés. De vájjon mi lesz az egyházam sorsa? Mert még vannak őrállói, de ezután lesz-e édesapa, akiengedi a nyomor pályájára lépni fiát? Lesz-e fiatalember, aki ilyen díjazásért vállalja azt a nehéz munkát, amelyet mindenki lenéz és semmiségnek tart? És mi lesz az én szeretett kis gyülekezetemmel, amely még jól fizetett tanítót sem kap, ha egyszer lelkipásztor nélkül fog maradni?“ „Új rendezés kell megállapítsa „a magyar állam halálos ellenségeinek“ a román papságnak államsegélyét is. — írja egy másik lelkész. — A mostani rendezés kapcsán ugyanis bizonyára átmenetileg még azt a magyar lelkészekkel és elsősorban a református lelkészekkel szemben kiváltságosan magas államsegélyt kaptak, amit mint az „uralkodó faj“ papjai a megszállás évtizedei alatt bitoroltak volt. Ezt a feltevést, ime, igazolják az alábbi példák: A magyarnemegyei református lelkész két gyermekkel és két korpótlékkal 125 pengő államsegélyre becsültetett akkor, amikor a szomszédos elrománosodott Virágosberek román papja 146 pengőt kapott. A naszódi református lelkész, kinek lakásán kívül semminéven nevezendő jövedelme nincsen, de nagy távolságban levő tizenhat szórványát is kell pásztorolnia, kap 5 korpótlékkal 150 pengőt, az egyik naszódi román pap pedig 330-at, a másik 345 pengőt akkor, amikor földekkel is bőségesen el vannak látva. A sajószentandrási református lelkész 4 korpótlékkal 15 hold kanonika mellett 131 pengőt kapott, bár 2 fő- és 1 középiskolás gyermeket taníttat, a kajsai román pap aki elrománosodott magyar, nemrég még Csűrösnek hivták, csak mióta renegát lett, írja Ciurusnak magát s kinek 32 hold földje van — 300 pengőt. A sajóudvarhelyi református lelkész 6 hold föld és 5 korpótlék mellett 204 pengőt kap, míg az ottani román pap 32 hold föld mellett 324 pengőt. Somkeréken a református esperes 16 hold kanonika és 5 korpótlék mellett 187 pengőt, a magyarfaló román pap 32 hold föld és 2 korpótlék mellett 232 pengőt. Szentmátén a református lelkész 17 hold föld mellett 129 pengőt, a sokkal fiatalabb román pap pedig 50 hold föld mellett 232 pengőt..* Nem folytatjuk a felsorolást, megismételjük a bizakodást: államsegélyünk ügye rövidesen gyökeresen új rendezést fog nyerni.“