Uj Magyarság, 1942. április (9. évfolyam, 74-97. szám)

1942-04-01 / 74. szám

MAGYARSÁG 2 onándi keserűek aSLAG legtartalmasabb természetes hashajtó ásványvize. Nem kell pohárszámra inni — mert már elég 3 ujjnyi, sok és előretörések során. A Krím-félszigeten március 30-án csak a felderítő és rohamcsapatok fejtettek ki kisebb tevékenységet. Ez a csekélyebb harci tevékenység egyrészt a kedvezőtlen időjárási viszonyokra, másrészt arra a rendkívül nagy ember- és hadianyagveszteségre vezethető vissza, amelyet a bolsevisták előző harcaikban szenvedtek. Német zuhanóbombázó repülőgépek hétfőn az Ilmen-tótól északkeletre fekvő vidéken szétzúzták a bolsevisták sok páncélossal támogatott előretörését. Bár a szovjet légvédelmi tüzérsége hevesen tüzelt, a német repülőgépek nekitámadtak az ellenséges páncélosoknak és a legnagyobb űrméretű bombákkal árasztották el azokat. A szovjet csapatokat sikeres találatok érték. Az eddig beérkezett jelentések szerint a bolsevisták a hétfői harcokban össszesen 57 repülőgépet vesztettek, közülük 42 gépet légiharcban. Két repülőgépet a légelhárító tüzérség lőtt le, a többit a földön pusztították el. A német sajtó hosszú cikkekben foglalkozik azzal, milyen csalódást keltett Angliában, hogy a tél nem okozott sem elkedvetlenedést, sem gyengülést a szovjetunióban küzdő német hadsereg körében. A Völkischer Beobachter felhívja a figyelmet az angol hírszolgálat egyik vasárnapi jelentésére, amely beismeri a következőket : „A legkisebb jelét sem állapíthatjuk meg a német hadsereg összeomlásának és Németország erkölcsi ereje sem gyöngült meg a legkisebb mértékben sem." Ez lényegesen másként hangzik, írja a Völkischer Beobachter, mint az angolok csak saját és fejetlenségüket leplezni akaró hencegései, amelyekkel egész télen át a szovjet hadsereg óriási sikereiről beszéltek. Az angoloknak ez a beismerése, írja a Berliner Börsenzeitung, már több hét óta tart. Éppen mert beletört a foguk a német nép acélos erkölcsi erejébe, Vansittart most felhívja az angol népet, indítson a legerélyesebb eszközökkel idegháborút ellenünk és azt követeli, hogy a német nép teljes megsemmisítésével fenyegessenek meg minket. Helsinki, március 31. A kedden kiadott finn hadijelentés a következőket mondja: A szárazföldi arcvonalakon nem volt említésre méltó harci tevékenység. A finn öböl fölött megjelent egy ellenséges repülőgép, mire Helsinkiben légiriadót rendeltek el. Bombázás nem történt. Rukajervi irányában hat finn vadász harcba bocsátkozott egy 12 gépből álló ellenséges alakulattal. A légiharcban nyolc ellenséges gépet lelőttünk, kettőt pedig megrongáltunk. A két megmaradt ellenséges gép elmenekült. Valamennyi gépünk sértetlenül tért vissza támaszpontjára. Az ellenség angol Hurricane-gépeket használt. kirenaikában homokvihar akadályozza a hadműveleteket Endrass német sorhajóhadnagy búvárnaszádja nem tért vissza útjáról .Olasz repülők vakmerő bombatámadást intéztek Tobruk kikötője ellen Berlin, március 31. A Nagybritannia ellen folyó háborúról a német távirati iroda kedden délután 2 órakor a véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról kiadott alábbi hivatalos jelentését közölte: Északafrikában heves homokviharok miatt csak kisebb harci tevékenység volt. A Marmarka-sivatagban bombáztunk egy repülőteret és sikeresen bombáztuk Tobruk kikötői berendezéseit is. Egyangol teherhajót bombatalálat ért. Anglia keleti partjai előtt harci repülőgépek megrongáltak egy közepes nagyságú angol kereskedelmi hajót. A La Manche-csatorna partján a haditengerészeti tüzérség lelőtt négy angol vadászrepülőgépet. Egyes angol harci repülőgépek berepültek a német birodalom keleti vidékére. Angol bombázók éjszaka kísérletet tettek arra, hogy berepüljenek a megszállt Norvégia területe fölé. Három ellenséges repülőgépet lelőttünk. Ihlefeldt kapitány hét repülőgépet lőtt le és ezzel 82-ik légigyőzelmét aratta. Az Endrass sorhajóhadnagy, a vaskereszt tölgyfalombos lovagkeresztje tulajdonosának parancsnoksága alatt álló tengeralattjáró nem tért vissza útjáról. Egy kiváló búvárnaszádparancsnok és a hajó bátor legénysége elesett az ellenséggel vívott csatában. Mint a német távirati iroda kiegészítőleg jelenti, Endrass sorhajóhadnagy a legsikeresebb búvárnaszádparancsnokok egyike volt. 1939-ben ott volt Prien sorhajóhadnagy búvárnaszádján, amely annak idején behatolt a Scapa Flow-öbölbe, ahol nagy pusztítást végzett az ott horgonyzó angol hadihajók között. Róma, március 31. A Stefani-iroda kedden délután 2 órakor az olasz főhadiszállás következő hivatalos jelentését tette közzé. A Kirenaikában dühöngő homokvihar komolyan akadályozta a hadműveleteket. A Giuseppe Tovazzi kapitány parancsnoksága alatt álló harmadik vadászezred egyik légiköteléke vakmerő éjszakai bombatámadást intézett Tobruk kikötője ellen és földközelből rendkívül eredményesen támadta a part-menti gépkocsiforgalmat és az ellenséges táborhelyeket. Tíz gépjármű elpusztult és mintegy száz megrongálódott, több helyütt kiterjedt tűzvész támadt. A felszálló angol vadászgépeket visszaverték. Valamennyi repülőgépünk visszatért támaszpontjára. SZERDA, 1942 ÁPRILIS 1 cfm MEISL 1 Ahogy a Conti-utca politikai és művészeti hangadóinak faji hovatartozandóságát ismerjük, feltételezhető, hogy mikor nagy lármával meghirdették a „szabadság és a nép” című freskópályázatukat, amelytől természetesen elvárták, hogy a marxizmus apotheozisát ábrázolja, kikötötték: csak zsidók műveivel foglalkoznak érdemben ... Ha nem, akkor a csúfolódó véletlen okozta, hogy a vasas-otthonban kiállított, vörös szimbólumokkal ékeskedő kartonok alkotói például a következő nevekre hallgatnak: Pollák Oszkár, Goldner György, Redner Renée, Goldman György, Weisz György, Tauber-Schnitzle Imre, Bokros Birman, Goldman Gyula, Beck András, Révész Endre, Beck Judit, Gráber Margit, Perlrott Csaba Vilmos... A vasasok, akiknek otthonában a jeles izraeliták művei most közszemlén vannak, elcsodálkozhatnak, hogy nemcsak a szakszervezetekben és a pártvezetőségben nyüzsögnek a választott nép fiai, de olyankor is ők állnak ki a színre, mikor a munkásság nevében ilyen reprezentatív akciókat kezdeményeznek. Ámbár igaz, ki is volna a zsidó piktorokon kívül, aki mélyebben, élményszerűbben tolmácsolhatná a nép és szabadság egymáshoz való viszonyát, hiszen tudni való, hogy ők valamennyien tősgyökeres népfiak. ők már — mint a Népszava beharangozta — átütőerővel kivívták a maguk szabadságát s „szükségszerűen találkoznak kellett a néppel, amelynek céljai és törekvései, más síkon, azonosak a művészek céljaival és törekvéseivel” ... Pollák Oszkár és Weisz György nem is találkozhatott mással élete során, mint a magyar néppel, amelynek soraiból a munkásság kikerül, ez ugye, kézenfekvő és természetes dolog. Kedélyesen fogják fel a háborút ezek a jó amerikaiak. Roosevelt, Wendell Willkie, sőt az izgatott La Guardia harcias biztatásai után azt hihetné az ember, hogy vérszomjas haraggal rohannak a demokrácia ellenségeinek letiprására, s alig várják az első ütközetet, amelyben majd megmutatják, hogy jár az, aki a szabadság fiaival kötözködni merészel. Az antik hősökhöz méltó cselekedeteket kéne kiváltania a harcra tüzelő propaganda - lármának, de eddig még édes-kevés jelét látjuk, hogy is akarják hát az amerikaiak legyőzni távolkeleti ellenfelüket, a japánokat. Mert, míg a szótlan, mosolygó kis sárga katonák lassan elözönlik az egész csendesóceáni szigetvilágot, az amerikai Tommyk a legbékésebb foglalkozást űzik a vendéglátó Ausztráliában: udvarolnak. Nem törődnek vele, hogy Canberrában a kormány feje majd szétpattan a gondtól, s éjt-napot eggyé szakasztva töprengenek az ausztráliai stratégák a roppant problémán, hogy védjék meg a kontinenst a Tenno hadai ellen. Tüzesen kurizálnak, sőt egyre-másra házasodnak, olyan tömegben, hogy már az egyik ausztráliai püspök is megsokallotta és felvetette a kérdést: várjon harcolni, vagy családot alapítani érkeztek-e az amerikai jövevények. Igaz, az ausztráliaiak nincsenek egyedül e gonddal, ugyanilyen bajok, ugyanezek a panaszok vannak Északírországban is, ahová szintén érkeztek már amerikai segédcsapatok. Ezek is a hölgyeknek való széptevést mívelik reggeltől estig, elhanyagolják a szolgálatot, fütyülnek a háborúra, s parancsnokságuk már azzal a gondolattal vívódik: ne kérjen-e Washingtonból tilalmat a tényleges szolgálatot teljesítő katonák járványszerű házasodására. Úgy látszik, a messze földre vitt yankeeket nem izgatja túlságosan az olyan bagatell dolog, hogy mi lesz a demokráciákkal, ki győz és ki marad megverten a csatatéren. A háborút kirándulásnak fogják fel, amit Roosevelt pénzén tesznek most, s igyekeznek minden előnyét kihasználni. De mi lesz rajjon, ha egyszer nemcsak udvarolni és házasodni lehet, de verekedni és meghalni is kell a zsoldért? Soha többé nem kéne eltakarítani a romokat Lübeck utcáiról, ahol az angol légihaderő bombái széjjelzúzták a kultúremberiség közös kincsének számító műemlékeket. Álljanak ott az omladékok, szemléltető például az utókor számára, hogy milyen vak dühvel, mennyi eszeveszett gyűlölködéssel viselt hadat az az Anglia, amely 1939 őszén a hipokriták szemforgató ájtatosságával, mint a civizáció felkent bajnoka lépett be a háborúba a „barbár nácizmus“ ellen. Csak a tehetetlen alávalóság, amely nyílt és férfias küzdelemben nem képes ellenfelének ártani, vetemedhetik ilyen cselekedetekre. Ugyanaz a nyers és sötét ösztön, amely a volt szövetséges asszonyait és gyermekeit is képes volt ezerszámra elpusztítani, minden ok és értelem nélkül. Most mutatja meg igazi arcát Anglia, kilépvén, vagy kihurcoltatván a splendid isolation jótékony ködéből, s bizonyítja be, mennyire méltatlanul viselte a szerepet amelyet pénzzel és erőszakkal gazdagsággal és furfanggal rakott magához. A hordák, ami leözönlöttek az Appenin-félszint és összetörték az antik Róma isteneinek gyengéd márványképmását, szétontották a karcsú és nemes diadalíveket, a Forum oszlopcsarnokait, kevésbé elundorító cselekedetet végeztek, mert hiszen a barbárok voltak csakugyan. De ezek? Ezek a faarcú, gőgös, a kontinens három Baedecker-csillagos látnivalóin évtizedeken keresztül nyafogva csodálkozó angolok a vezető kultúrnépek rangját arrogálták maguknak ... Vájjon lesz-e idő, amikor műveltségben és kultúrában csakugyan eljutnak odáig, ahogy hitványságuk fölött szégyenkezni is tudnak? / Antal István: Valójában ma is Gömbös Gyula korszakát éljük Kolozsvár, március 31. Az erdélyi párt virágvasárnapján választmányi üléseket tartott Szatmárnémetiben és Kolozsváron. Az országgyűlés sok tagja és az egyes szervezetek kiküldöttjei számosan jelentek meg az üléseken. Teleki Béla gróf elnöklésével a politikai élet időszerű kérdéseiről tárgyaltak, majd a Mép céljairól tartott előadást Antal István dr. igazságügyi államtitkár. Antal István a magyar élet pártja politikai fejlődésének, programjának, küzdelmeinek, a belső magyar társadalmi és gazdasági konszolidáció megteremtése és az ország mai európai helyzete kiépítése körül végzett munkásságának, valamint a párt további politikai célkitűzéseinek ismertetésével kezdte beszédét. ■ — A párt története — mondotta az államtitkár — két csaknem egyenlő időtartamú korszakra oszlik. Az elsőt Bethlen István gróf államférfiúi működése fémjelzi, a második korszak elindítása viszont Gömbös Gyula nevéhez fűződik. Gömbös Gyula új politikai módszerekkel, a fiatalság erejének bekapcsolásával, a közösségi érzés felkeltésével, a népi erők kifejlesztésével, a szociális gondolat hangsúlyozásával, a közvélemény széles rétegei politikai érdeklődésének felkeltésével, a baloldali radikális erők elleni harc nyílt felvételével vitte a magyar politikát azok felé a célok felé, amelyek csak most kezdenek teljesekké válni az ország négyszeri meggyarapodásával és a magyar népi erők hatalmas kibontakozásával. — Valójában még ma is Gömbös Gyula korszakát éljük, nemcsak azért, mert a mostani kormányelnök úr — mint Garagh Gyula egyik barátja Munkatársa — az ő világnézeti és politikai célkitűzéseinek továbbvitelére és megvalósítására vállalkozott, de azért is, mert az egész mai magyar politika, mind a külpolitikai vezetésben, mind a belső politikai cselekvés terén lényegében Gömbös Gyula álmait és elgondolásait valósítja meg. A tengelyhatalmakkal való bensőséges együttműködés megteremtése ugyanis épp úgy Gömbös Gyula politikai hitvallása volt, mint azoknak a nagy belső reformoknak a keresztülvitele, amelyeket az ő utána következő kormányok egyrészt a zsidóság túltengő hatalmi helyzetének leépítése, másrészt a tiszta népi erők politikai, gazdasági és szociális érvényesítése tekintetében kifejtettek és kifejtenek. Ezután az erdélyi párt működéséről és a pártnak a magyar politikában betöltött szerepéről szólt az államtitkár. Az erdélyi politikai géniusz — mondotta ennek kapcsán — három nagy értékkel gazdagította a magyar politikai gondolkozást: erőteljes valóságérzékkel, történeti szemlélettel és mélységes szociális felelősségérzettel. Az erdélyi politikai eszmevilág e három alapvető és értékálló tulajdonsága — amelyeket az erdélyi párt minden egyes alkalommal, minden felmerülő politikai problémával kapcsolatban következetesen érvényesít — nagy nyeresége a modern magyar politikai gondolkozásnak. Ezután a külpolitikai helyzetről a háború feladatairól és az időszerű belső gazdasági és szociáli kérdésekről tartott előadást az államtitkár. A kolozsvári ülés zárószavait Nyírő József országgyűlési képviselő mondota.