Uj Magyarság, 1942. október (9. évfolyam, 222-247. szám)
1942-10-01 / 222. szám
Csütörtök, 1942 október | IX. évfolyam 222. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 8.20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9.30 PENGŐ FÉLÉVRE 18.00 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA KÖZNAPON 12, VASÁRNAP 24 FILLÉR lJJLáj 1VI * jiá1 Berlin újabb magyar győzelmet jelent Am IZfillér" FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN -vx intézet SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KORÚT 5. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZAMLA 6500 HITLER MONDJA: Betartjuk az 1942-es programot Megsemmisítjük a kapitalizmus, plutokrácia és bolsevizmus nemzetközi összeesküvésének jobb karját . Feltétlenül támadunk ott, ahol arra minden körülmények között szükség van A német nemzet télisegély-gyűjtése, a Winterhilfswerk, mint a nagy háború első három évében, az idén is hatalmas tömeggyűlésnek adott keretet. Tízezrek gyűltek össze a berlini sportpalotában, hogy meghallgassák a gyűjtés eddigi eredményeiről szóló beszámolót, főként azonban azért, hogy hosszú hónapok után ismét szemtől-szembe lássák nagy vezérüket, Hitler Adolfot, hallhassák szavait s meggyőződjenek töretlen akaratáról, győzelmi biztonságáról éppen úgy, mint kitűnő egészségi állapotáról és testi frisseségéről. Hitler Adolf beszédei a nemzeti együttérzésnek és eggyéforradásnak egészen új formáját termelték ki. Az erőforrásnak, az áramközpontnak szerepét töltik be, szavai és érvei, mint a villamosság hullámai és rezgései járják keresztülkasul a német lelkeket, szikrák pattannak ki belőle mindenütt, új elhatározások születnek, a régiek pedig mélyebbre eresztik gyökereiket a talajba, amelyből kinőttek. Ebben az esztendőben a nagy, az igazi világháború negyedik és minden bizonnyal sorsdöntő évében a Führer télisegély-beszéde egyébként is különösképpen és mondhatni feltűnően szikrázó volt. Biztonság és fölény, a hitnek és a tettnek szilárd tudata sugárzott ki minden szavából. Nem riadt vissza a gúny éles fegyverétől sem, különösen, amikor a háború katonai eredményeinek mérlegét állította fel, amikor szembesítette egymással a tényeket és szólamokat, az ellenfél reményeit és a valóságot. Ha valakinek, úgy neki erre meg is van a joga, ha valamikor, úgy ennek a negyedik háborús esztendőnek küszöbén... Semmi kétség, hogy az egész világ, a barát éppen úgy, mint az ellenség, feszült figyelemmel fordul Hitler megállapításai és kijelentései felé s a beszéd elhangzását követő e pillanatokban bizonyára világszerte tárgyalják is már e kijelentések és megállapítások igazi értelmét és jelentőségét. Ezek a megállapítások igen világosak és meggyőzőek voltak. Az európai szövetségesek hadainak valóban nem lehetett az a céljuk, hogy egész Oroszországot meghódítsák s az óriási területen szétforgácsolódjanak. A nagy folyók, a Dnyeper, a Don és a Volga elvágásával az egész orosz síkság ütőereit metszették el. Támadni ott kellett, ahol a támadás nagy közvetlen előnyökkel kecsegtetett mind katonai, mind gazdasági téren. A déli sikerek, amelyek már bekövetkeztek vagy most vannak úton, valóban meggyőzhetnek mindenkit arról, hogy ezt a célt a német stratégia éppen úgy elérte, mint fent az északi vidékeken a másodikat, az adott esetben a másodrendűt, a meghódított pozíciókat mindenütt és mindig megtartotta abban a mértékben, ahogyan azokra szükség volt. Bár a harcok az egész nyár folyamán a másfélezer kilométeres front minden fontosabb pontján újra meg újra fellángoltak és voltaképpen szüntelenül tartottak, a csata hevessége, most utólag megállapíthatjuk, a hadműveletek terjedelme — az aránylag szűk térre szorítkozó, nagy összecsapásoktól eltekintve — nem érte el az elmúlt év áttörő és bekerítő csatáinak mértékét. Ahol elérte, ott hatalmas méretű várszerű erődítmények ostromáról volt szó, mint a keresi félsziget és Szebasztopol, ezekkel együtt pedig az egész Krím elfoglalásakor, valamint most a sztálingrádi véres viadal esetében. Hitler beszédéből most, amikor a tervet már végrehajtották és a kitűzött célokat elérték, megkapjuk e jelenség magyarázatát: minden német erő, amely nem állott közvetlenül és pillanatnyilag harcban, szüntelenül és fáradhatatlanul azon dolgozott, hogy az európai szövetségesek vérével és vitézségével megszerzett óriási területeket mind gazdaságilag, mind a közlekedés szempontjából valóban biztosítsa is Európának. Kétségtelenül meglepetésül fog hatni a hadban álló összes népek és országok számára a Führernek az a bejelentése, hogy a gyárak százai éledtek fel a porból, ahová Szta-Un parancsa döntötte őket, a bányák már ontani kezdik egyre lüktetőbb ütemben a föld kincseit, mégpedig nemcsak közvetlen környékük, hanem egész Európa számára is és újra termelődik egyre nagyobb mértékben az a villanyenergia, amely az ipari termelés e feladatainak gyors és eredményes megoldásához oly nagy mértékben szükséges. Lehet, hogy ez óvatos politika volt, mondotta Hitler, de csak így tudjuk biztosítani minden körülmények között frontunknak igazi ellenálló erejét, ezúton pedig a katonai arcvonal biztosítani tudja azt, hogy amit építünk, amit helyreállítunk vagy teremtünk, azt mi valóban magunk használhassuk, nem úgy, ahogyan az angolok jártak a Tobrukig kiépített vasúttal, amely most a tengely katonáinak tesz kitűnő szolgálatokat. Hitler beszédének visszhangja, az érzelmi hullám, amelyet hallgatóságában felvett, az eddigieknél is hevesebb és tartósabb volt, ezzel pedig nyilván sokat mondunk, mert hiszen mindenki ismeri azt a tombolást, a lelkesedésnek azt a viharát, amely minden szavát a múltban fogadta. Elég világos bizonyíték arra, hogy most, a negyedik háborús év küszöbén a német elszántság és győzelmi akarat szilárdabb, mint bármikor volt beszélniük, mert évekig tartó hiábavaló erőlködés után hirtelen felfedezték a mi pártunk célkitűzéseit és most körülbelül ugyanazt ígérik a világnak, amit mi máris megadtunk a német népnek s amiért ők ellenünk háborút indítottak. Ha egy elnök ma azt mondja: a jövőben mindenkinek joga legyen arra, hogy ne lásson szükséget, mi azt mondhatjuk, egyszerűbb lett volna, ha ez az elnök — ahelyett, hogy fejjel beleugrik a háborúba — arról gondoskodott volna, hogy hasznos dolgokat termeljen, nehogy szükség és nyomor uralkodjék náluk és tizenhárommillió ember álljon munka nélkül olyan területen, amelyen négyzetkilométerenként mindössze tíz ember él. Arról pedig, hogy a múlt bajai többé ne térjenek vissza, amit ott most szintén emlegetnek, ezeknek a világbirodalom-tulajdonosoknak a maguk országában már régen gondoskodniuk lehetett volna előttünk is. Beszél a Führer Rommel jelenlétében Berlin, szeptember 30. Az 1942—43. évi téli segélyakció megindítása alkalmából a berlini sportpalotában szerdán délután 6 órakor tízezerfőnyi tömeg részvételével nagygyűlést tartottak, amelyen Hitler vezér és kancellár beszédet mondott. A tömeg a megjelent előkelőségek sorában különösen viharos lelkesedéssel üdvözölte Keitel vezértábornagyot, valamint Rommel vezértábornagyot, azafrikai győzőt, majd Göbbels dr. miniszter emelkedett szólásra és beszámolt a legutóbbi, 1941—42. évi téli segélymozgalom eredményeiről. Göbbel bevezetőül kijelentette, hogy méltóságán aluli volna kitérnie az angol rádió és az amerikai hírgyárak ostoba hazugságaira és rágalmaira, mert azok valóságos merényletet jelentenek az emberi értelem ellen. Senki sem kételkedhetik benne, hogy a háromhatalmi államok történelmi méretű sikereinek szakadatlan láncolata végül is a végső győzelemhez vezet. A háború negyedik évének kezdetén a német hadsereg szövetségeseivel együtt mind a nyersanyagok, mind az élelmiszerellátás terén, mind politikai, mind katonai tekintetben érintetlen és rendületlen. A miniszter részletesen beszámolt a legutóbbi téli segély eredményéről és megállapította, hogy a háborús téli segélyakciók összes bevétele eddig 2,805 millió márka volt, vagyis több, mint majdnem valamennyi délamerikai ország bevitelének és kivitelének együttes értéke. Jellemző, hogy a keleti arcvonal egyetlen ezrede egyetlen gyűjtés során több mint 50.000 márkás összeget gyűjtött. Göbbels dr. kitörő ünneplés közben közölte ezután, hogy a Führer visszatért főhadiszállásáról Bérlőibe, hogy a népgyűléseknek hagyományos helyéről beszéljen az egész néphez, amely eltökélte, hogy vele együtt, hűségesen és az idők megpróbáltatásaival nem törődve, menetel a győzelem felé. A bevezetőbeszéd után érkezett a csarnokba a Führer, akit a hallgatóság helyéről felemelkedve, felemelt karral üdvözölt. A Führer a tömeg szűnni nem akaró lelkesedése közepette kezet szorított Rommel vezértábornaggyal, majd beszéde elején arra emlékeztette hallgatóit: immár egy éve annak, hogy utoljára szólt erről a helyről a német néphez s ez idő alatt beszédek helyett cselekedetekkel volt elfoglalva. Amit pedig ma mond, azt tulajdonképpen a katonák mondják. — Nem tartanám helyesnek, — folytatta —, hogy már most azzal foglalkozzam, ami egykor ki fog alakulni, fontosabb, hogy azzal foglalkozzunk, amit a jelen pillanatban követel tőlünk az idő. Egy „atlanti-okmányt,“ kifőzni természetesen igen könnyű dolog, ez az esztelenség különben is csak pár évig marad érvényben, mert a tények kérlelhetetlensége egyszerűen félre fogja lökni. Ellenfeleinknek különben is könnyebb Elfoglaltuk Sztálingrádot! — Ha azután arról hallok, hogy valaki odaát kijelenti — azt hiszem Eden, de az ember jóformán nem is tudja, hogy ott melyik nulla beszél —, hogy igazán hisznek abban, amiről állítják, hogy hisznek benne, emellett már sokkal előbb kellett volna hitvallást tenniök. Mi nemcsak hittünk valamiben, hanem meg is cselekedtük, amiben hittünk. Most azt hisszük, hogy ütnünk kell az ellenséget a végleges győzelemig. Ebben hiszünk és ezt meg is tesszük. A hit fogalma körül persze ezekkel az emberekkel nem tudunk vitába bocsátkozni. Aki például azt hiszi, hogy Namsos, vagy Andalsnes győzelem volt, hogy Dünkirchen a világtörténelem legnagyobb győzelme volt, vagy egy expedíció, amely kilenc óra hosszat tartott, egy győzelmes nemzet bámulatraméltó megnyilatkozása, azzal a mi szerény eredményeinket természetesen össze sem hasonlíthatjuk. Ha a legutóbbi néhány hónap alatt előretörtünk a Donhoz, onnan lefelé elértük a Volgát, megrohantuk Sztálingrádot — és el is fogjuk foglalni, ebben biztosak lehetnek — ez mind semmi, ha előretörünk a Kaukázusig, ha megszálljuk Ukrajnát, ha birtokunkba vesszük a Donee szenét, ha megszerezzük az orosz vas 65—75 százalékát, ha a világ legnagyobb gabonavidékét nyitjuk meg a német nép és ezzel Európa számára s ha az olajforrásokat magunknak biztosítjuk, ez nekik mind semmi. Mi már 1939-ben semmik voltunk, mert Churchill már akkor ezt mondta: „örvendetes bejelentést tehetek: a tengeralattjáró-veszélyt egyszers mindenkorra elhárítottnak tekinthetjük. Több tengeralattjárót sülyesztettünk el, mint amennyi a németeknek egyáltalában volt". Aki ilyenformán hisz, sohasem fogja megérteni a mi hitünket. — Most azt mondják: a második arcvonal el fog jönni. Nem akarom azt mondani, hogy nem készülünk fel mi is a második arcvonalra, de ha Churchill úr azt mondja, hogy most a németek szorongva, kérdezik maguktól, hol lesz ez a második arcvonal, erre csak azt felelhetem, hogy Churchill úrnak, eddig még nem sikerült engem szorongó félelemmel eltöltenie.