Uj Magyarság, 1943. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1943-01-01 / 1. szám

PÉNTEK, 1943 JANUÁR 1 VÉGZETES ESZTENDŐ? Irta: Vajta Ferenc Amire ezek a sorok 1943 első hideg, zuzmarás hajnalán napvilágot látnak az Új Magyarság hasábjain, az egész világ elbúcsúzott az óesztendőtől, s Newyorkban is megtartották már La Guardia szokásos lakomáját, amelyen, 1942 szilveszterén, közkívánatra Stirling admirális tartott ünnepi beszédet. A Newyork Times előzetes jelentése szerint az Egyesült Államok nagyiparának „kapitányain“, Knox és Stimson minisztereken, Halifax lord angol nagyköveten kívül Litvinov-Finkelstein elvtárs is megjelenésével tüntette ki La Guardia, vacsoráját, amely tehát ismételten is kifejezésre juttatta az öt világrész felé: a nagy kapitalizmus és a bolsevizmus szövetsége 1943- ban is töretlen egységben kíván küzdeni Európa fiatal népei ellen. Az ünnepi beszéd előreláthatóan csak kéthárom nap múlva érkezik majd meg Budapestre, az admirális egynéhány nappal ezelőtt, december 17-én megjelent cikkéből viszont mégis könnyen következtethetünk arra, mit jósolt, mit ígért meg Szeveszter éjszakáján a demokrata-bolseviki szövetség képviselőinek. „Elismerjük, többben is tévedtünk a háború befejezésének időpontját illetően, — írta Stirling tengernagy a Pictury Post vezércikkében — Szent meggyőződésünk viszont, hogy 1943 a világ minden frontján meghozza a döntéseket. Washington és London teljesen egyetértenek abban, hogy a háborút a most következő tizenkét hónap alatt kell megnyerni. Ha elmulasztjuk a győzelem kiharcolását, elveszítjük a háborút. A végzetes esztendőben senki se habozhat: kockára kell tenni mindenünket, hogy eldöntsük végre a világtörténelem legnagyobb háborújának mérlegét__“ Az olvasó már közelről ismeri Stirling személyét, s így fölöslegesnek látszik külön is bemutatni a jóslásairól közismert tengernagyot. 1942 május 1- én például szóról-szóra ezeket írta a Newyork Times hasábjain: „Ha három hónap alatt nem nyerjük meg a háborút, mindörökre búcsút mondhatunk a győzelemnek ..Amikor a klencven nap lejárt, újból jósolni kezdett s jellemző az egész amerikai közvéleményre, hogy senki se gúnyolta ki a Fehér Ház szabadalmazott haruspexét. Mostani kijelentéseinek se kellene döntő fontosságot tulajdonítani, ha a vak tyúkhoz hasonlóan nem talált volna rá végre ő is az igazságra: ezúttal ugyanis valóban igazat állított s bejelentéseit nemcsak az egész angol és amerikai hadvezetőség félhivatalos állásfoglalásai igazolják, hanem az új Európa vezérei is. Egyöntetű a felfogás az egész világon: 1943 végzetes lesz a történelmi erők további alakulására s a háborúk mérlege még abban az esetben is el fog dőlni, ha az egyes frontokon nem is következik el a fegyverszünet nyugalmas órája. Igen, az erők mai csoportosításánál szinte magától értetődő, hogy a döntés nem várhat tovább s akkor is eldőltnek kell tekintenünk a háború sorsát, ha 1944 első hajnalán újból fegyverrel a kezünkben virradunk meg. Ha a probléma másik oldalát nézzük s a várható döntések súlyát összehasonlítjuk az elmúlt esztendőben hozottakkal, el kell ismernünk viszont: 1942 semmiben sem volt kevésbé végzetesebb, mint amilyennek az új esztendő ígérkezik. Az első viágháború tanulságai is azt bizonyítják, hogy a háborút nem az utolsó csatában szokták megnyerni vagy elveszíteni: ezer és ezer stratégiai, közgazdasági, utánpótlási, sőt lélektani szempont alakítja ki a végső döntést, amelyet ilyenformán nem is lehet az egyik vagy a másik háborús tényező kizárólagos függvényévé tenni. Ha szigorúan ragaszkodnánk Stirling első jóslatához, most játszi könnyedséggel rábizonyíthatnánk az Egyesült Államokra és Angliára: máris elveszítették a háborút, nincsen semmi reményük többé. Ez a módszer viszont legalább ugyanolyan felületességet képviselne, mint a tengernagy jóslási technikája s ami a legfontosabb: félrevezetnénk, egészségtelen optimizmus felé irányítanánk a magyar közvéleményt. Az új viágháború, amelynek a belső front ugyanúgy áldozó, szenvedő hőse, mint az első vonalakban küzdő tömegek, még száz és száz súlyos meglepetéssel szolgálhat s nincs kizárva, az sem, hogy a’magyarságtól is erősebb, több áldozattal járó helytállást követel meg az új esztendő. A lényeg, a győzelem szempontjából viszont teljesen egyremegy, vagy fokozódnak, vagy csökkennek az áldozataink: egyszer sem szabad a háborús lehetőségek végső kifejlődésére gondolni anélkül, hogy ne illesszük be a magunk áldozathozatalát, Európa erőfeszítését abba a világkeretbe, amelyet a nacionalista háború koalíciós jellege biztosít a küzdelmünknek. A mi sorsunkról nemcsak a keleti fronton döntenek: a nemzeti haderők helyzetét minden téren befolyásolják az óceánokon és a Távolkeleten vívott gyilkos csaták is s ugyanígy, a mi helytállásunk is közvetlen összefüggésben van Japán jövőbeni esélyeivel. Ha összegezzük a háború első három és fél évében elért katonai, gazdasági és lélektani eredményeket, egyforma elismeréssel kell szólnunk a háború mindkét frontjáról. A nyugati villámhadjáratok sorozata, a Szovjetoroszország ellen indított történelmi küzdelem ugyanis nemcsak azt bizonyította be, hogy mi rendelkezünk a legjobb, legellenállóbb katonaanyaggal, elárulta azt is, hogy Európa ipari fejlődése elérkezett végre a maximális teljesítőképesség határáig, s a meghódított nyersanyagforrások kiaknázásával, felhasználásával diadalmas háborút tudunk viselni az angolszász nagyhatalmas, rendkívül gazdag háborús gépezetével szemben is. A német vezérkar is elismerte, hogy a szovjet negyedévszázados háborús készülődése meglepetésszerűen jó fegyvereket adott a bolseviki katona kezébe. Másfél év sem múlt el viszont a keleti hadjárat megindulása óta s a hadianyag terén máris mi képviseljük a feltétlenül jó minőséget, miénk a haditechnika minden meglepetése. Átküzdöttük magunkat a külvilágtól teljesen elzárt Európa „sovány esztendőin“ is: a belső front mindenütt nagyszerűen megállta a helyét s az Ostraum fokozottabb kiaknázása nyomán most már elmondhatjuk: enyhülni fog rövidesen a közellátási helyzet, minden nehézsége. De lélektanilag is bebizonyította az európai belső front, hogy nem bukhatunk el a szabadságunkért vívott küzdelemben: még a legsúlyosabban bombázott olasz és német városok lakosságának sem rendült meg az idegrendszere s az angolszász terror repülései: két százalékát sem valósították meg Churchill reményeinek. Leghatalmasabb szövetségesünk, a német nép ma is egyetlen elszánt akaratként hajtja végre a vezére által számára kitűzött feladatokat, Olaszország pedig férfiasan, a fasizmus világküldetésébe vetett hittel küzdötte magát át az elmúlt ősz nehézségein. A megszállt területek lakossága s a német csapatok között baráti együttműködés alakult ki: megszűntek a szabotázsakciók, már hónapok óta nem hallunk arról, hogy Belgiumban, Franciaországban vagy akár Norvégiában bombák robbannak, védtelen embereket gyakornak meg a sötét éjszakában. Ugyanekkor pedig Németország valóra váltotta Hitler legnagyobb tervét: egyetlen hadiüzemmé alakította át Európa összes ipartelepeit s ma a megszállott országok gazdag nyersanyagforrásai, gyártelepei is a mi háborús céljainkat szolgálják. Igen, a végzetes döntést nemcsak a frontok siettetik, ott kalapáltak a gyárakban, ott vajúdik a hóval betemetett végtelen rónák újjászülető világában is és mivel mindez már ugyanígy volt a háború első évében is, nevetséges egyetlen esztendő helytállására odabiggyeszteni a végzetes szócskát. Mindez, ami 1943 tizenkét hónapjában a frontokon történik majd, három és féléves előkészítés után jön létre s ha egyáltalán be akarunk kapcsolódni a háborút illetően vallott angolszász felfogásba, úgy azt mondhatjuk: 1943 döntései tulajdonképpen már meg is születtek. Az persze csak a nagy összecsapásnál derül majd ki, hogyan készült föl a két tábor az eredmények összemérésére, hogy tényleg élő valóságot hirdet-e a csalagászati adatokba öntött propaganda, vagy pedig mindaz, amit az angolszászok ígérgettek, egyszerű szemfényvesztés volt csupán. Az elmúlt esztendő csak kevés végleges színezetű katonai döntést hozott, s a hatalmak elsősorban gazdasági téren küzdöttek az elsőségért. 1943-nak kell majd megmondani, ki használta föl legjobban az idejét: mi, akik alig beszélünk az újjáépítés ragyogó eredményeiről, vagy pedig a túloldal, amely az 1945-ben létesítendő repülőgépgyárak bombázóival is Európát támadja már folytonosan. Persze nincs kizárva, hogy a végzetes esztendő történelmi döntései se zárják le végleg a világrészek küzdelmét, s lehet, hogy az új esztendőben elérendő nagy eredmények ismét csak további kiindulási pontot jelentenek. Bármi legyen is azonban a helyzet, a háború mérlege mégis el fog dőlni: ha 1943- ban sem veszítjük el a kezdeményezést, ha elsők maradunk az ipari versenyben, többé már soha, egyetlen hatalmi csoportosulás sem győzhet le bennünket. Csakis így lehet értelmezni a végzetes esztendő jelentőségét, — minden más jóslás a nevetségesség határán mozog, így Liddel Hart jövendölésén is csak mosolyogni tudunk: „1943 meghozza az új világháború technikai szenzációját s ennek harcbavetése eldönti az egész küzdelmet, — írta az angol szakíró. — Várjon ki tudja, hogy melyik nagyhatalom nyúl először ehhez, félelmetes eszközhöz ...“ Találgatásokra nincs idő, a történet sem velünk és általunk adja meg a választ minden kérdőjelre... Ezúton kívánok minden kedves felemnek és israerötölnek egy boldogabb, szerencsésebb újesztendőt. Brüsnn'isusenla'ch'.eutenc JiAGYVABAD -BUDAeUSTo 3 ("MAGYARSÁG FORD MOTOR R.T. BUDAPEST Hamis hírek a távbeszélő- állomások megszerzéséről A postavezérigazgatóság tudomást szerzett a közönség egyes résgeiben terjesztett olyan híresztelésekről, hogy meg nem engedett anyagi ellenszolgáltatás ellenében új távbeszélőállomást lehet szerezni, illetőleg távbeszélőállomással kapcsolatos ügyek, így a fellebbezések elintézését könnyíteni és gyorsíítani lehet. Az ilyen megtévesztő hírek a m. kir. postába vetett bizalom megrendítésére alkalmasak. A m. kir. posta vezér igazgatólag feltéri ezért a közönséget, hogy az ilyen hírek terjesztőst, vagy az esetleg ilyet, kijátszásokra ajánlkozókat minden esetben rendőrrel, esetleg esendőnél igazoltassa és az esetet a m. kir. postavezérigazgatóság (Budapest, XII., Krisztina körút 12, telefon: 150 380), vagy a budapesti táviró- és távbeszélő Igazgatság (Vm. Mária Terézia tér 17-12 telefon: 140-440) vizsgálati osztályának személyesen vagy távbeszélőn jelentse be. " Örvendetesen halad az önkéntes női honvédelmi munka A női önkéntes honvédelmi munkaszervezet toborzóhölgyei két héttel ezelőtt tették le az esküt és tevékenységüknek máris megvan az eredménye. A szervezet most érdekes társadalmi mozgalmat indít meg az értelmiségi réteg hölgytagjait — különösen az elfoglaltsággal nem bírókat — igyekszik bekapcsolni a termelőmunkába; elsősorban az értelmiség fiatal leánytagjait óhajtják meghatározott műszaki és gyáripari munkára kiképezni .