Uj Magyarság, 1943. április (10. évfolyam, 73-96. szám)
1943-04-01 / 73. szám
Csütörtök, 1943 április X. évfolyam 73. szám 1W13MI VpT qHc"l Vtogen AteMfillér* tájékoztatja az alsoházat . w MAGYARSÁG ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA ______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 4.~ PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11.60 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KORÚT 5. FÉLÉZRE 23.20 PENGŐ, EGYES SZAMARA ■■ a ■ f)T Alf RCTlf A m»v »M2& . ) TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-20 ÉS KÖZNAPON 16, VASARNAP* 80 FILLÉR Iwi ILU I MY 19 I Va 14-44-00. POSTACSEKKSZAMLA 0500 Ágyú és eke az orosz síkon Három héten keresztül ágyúk döngettek, harckocsik ostromolták azt a vonalat, amelyet a német katonai igazgatás a polgári munka, a rendszeres mezőgazdasági és ipari termelés keleti határvonalául tűzött ki. Dolgoztak a földeken és műhelyekben azon túl is, nem hagytak pusztulni semmit, amit nagyobb nehézség nélkül felhasználni tudtak, de a hiányokat helyreállító rendszeres munka, új üzemek beállítása, az összeköttetés kiépítése csak ettől a vonaltól nyugatra folyt. Megkezdődött abban a pillanatban, amikor ezek a területek szilárdan német kézen megmaradtak és zavartalanul, szemrebbenés nélkül folyt tovább azokon a nehéz téli napokon is, amikor a szovjet támadás dübörgése már eljutott azoknak a fülébe is, akik a bányák mélyén vagy zárt műhelyekben dolgoztak. Eljutott láthatatlan csatornákon, a szovjet sajátságos híradásának ezerféle módszerén, kemekül szerteszórt gyerekek és asszonyok üzeneteinek útján, avagy pedig ejtőernyősök segítségével, akik éjnek idején valahol messze a front mögött értek földet és sietve elvegyültek a honi lakosság szürke és egyforma tömegében. Mindez azonban nem téda merie ingatni sem a munka rendjét, sem annak zavartalan folytonosságát. A lakosságot nem fogta el semmiféle különösebb izgalom, az elfojtott öröm nyomai sem látszottak az embereken. Ha valami látszott, az aggodalom volt a bizonytalanság miatt, amely újra fenyegetett és a vágy, hogy oly sok kísérletezés, annyi belső harc és külső háború után végre nyugalomhoz jussanak és munkájuknak eredményén mérhessék az élet értelmét s jelentőségét. Azt a szilárdságot és nyugalmat, amelyet az orosz bennszülött lakosság e nyugtalan időkben mutatott, csak másodsorban lehet e fásultság rovására írni. Első és legfőbb oka e tünetnek a német polgári igazgatás céltudatossága és biztonsága, amellyel alig egy esztendő leforgása alatt bizalmat tudott kelteni e rettentő térség lakosságában, bizalmat nemcsak teljes személyi biztonságának dolgában, hanem atekintetben is, hogy munkája nem lesz hiábavaló, hogy érdemes dolgoznia, az élet pedig, amely most reá vár, szebb lesz és eredményesebb, mint eddig volt. A polgári igazgatás tehát kiállotta a próbát, a legnagyobbat, amit csak e területen kiállhatott. Azon a területen, amelynek a közelgő vihar légkörében remegnie és forrongnia kellett volna, megőrizte a nyugalom és a biztonság általános állapotát és a lakosság hangulatává tette. Nem volt azonban könnyű feladat idáig eljutni. Mindenütt a szovjetigazgatás nyomdokaiba kellett lépniük a nyugat felől érkező embereknek, akár németek, akár mások voltak, mint például hollandusok vagy dánok, akik egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a televény ukrán föld termőereje iránt. Az ilyen szovjetigazgatást ugyanis az jellemzi, hogy töméntelen embert alkalmaz, feladataikat előbb messzemenően szétaprózza, hogy azután együttműködést próbáljon létrehozni közöttük, amiből azonban legtöbbször egymás ellen való működés alakul ki. Ennek a hatalmas, gépezetnek kettős feladata, hogy minden lépését és intézkedését okmányokkal igazolja, az intézkedéseket azután a beterjesztett okmányok, tervek és számlák alapján valamilyen népbiztosság, avagy központi tröszt tegye meg. Ez a rendszer részben még a cári korrupció öröksége, de a bolsevisták alatt odáig fejlődött, hogy például egyegy birtokon tucatszámra foglalkoztatják a könyvelőket, akik felettébb ravasz és körülményes könyvelési módszerekkel jegyeznek fel mindent, a mérleget aztán felettes hatóságok állítják össze valahol. Ez a módszer természetesen teljességgel használhatatlan volt a megszálló hatalom közegeinek kezében. Leváltása azonban mégsem okozott nagyobb nehézséget. Koch, e nagy terület birodalmi főbiztosa éveken keresztül a legszélsőbb német tartomány, a birodalomtól elvágott Keletporoszország élén állott s onnan éberen figyelte a szovjetunió belső fejlődését. Tapasztalatai és ismeretei e kérdés felől bőven voltak s így nem kellett egyebet tennie, mint pontosan az ellenkező irányban elindulnia. A legkitűnőbb szakértőket gyűjtötte maga köré, akik egyúttal készen állottak arra is, hogy minden intézkedésükért személyesen vállalják a felelősséget. Nem igyekeztek tehát feletteseikre áthárítani a felelősséget és nem vártak a feletteseik intézkedésére olyan területeken sem, ahol szinte áthághatatlan akadályok és nehézségek előtt egyedül állottak. Ez annál nehezebb volt, mert a bennszülött lakosságot sohasem jellemezte különösebb vállalkozó szellem, a bolsevista uralom huszonöt esztendeje alatt pedig egyenesen passzivitásra nevelték, arra, hogy mindenki végezze el a számára kijelölt munkát, a többivel pedig ne törődjék, mert ahhoz egyébként sincsen semmi köze. Ez a szellem és ezenfelül az a félelem, hogy bolsevista ellenőreik a távolból is figyelemmel kísérik őket, sokáig megbénította a bennszülött lakosságot. Nem kellett azonban túlságosan sok idő hozzá, hogy az alkotó vágy áttörjön ezen a kérgen, ahogyan a csira a követ is szét tudja repeszteni. A lakosság széles rétegein lázas munkakedv vett erőt. Az elmúlt év tavaszán, de még inkább ősszel széles vonalon jelentkezett ez a munkakedv s szembeszállt minden nehézséggel, amit a visszavonuló bolsevista hadsereg alapos rombolásai, a gépek elhurcolása és más hasonlók jelentettek. Ahol a mezőgazdasági gépeket a német szakmunkások sem tudták kijavítani, mert fontos alkatrészek hiányoztak, ott előkeresték a régi szerszámokat, avagy kovácsoltak hasonlókat. Ahol a lovakat is elhajtották, előkerültek az erdőkből vagy a szénakazlakból a tehenek és azokat fogták az ekék elébe. De sok helyen a tehenek sem maradtak meg: itt a lakosság, aszszonyok és öreg emberek fogták be magukat az egyszerű mezőgazdasági gépek elé, hogy egyetlen hold föld se maradjon munkálatlanul és bevetetlenül, mert a jelszó az volt, hogy az egész földet meg kell művelni. Felettébb érdekes az a buzgalom, ahogyan a végtelen orosz síkság népe ezt a célt követte: minden nehézség ellenére nemigen akadt ember, aki ne dolgozott volna meg nagyobb területet, mint amennyiből családjának szorosan vett élelmezése kitelt volna. Ezt az sem akadályozta meg, hogy a nagyobb állami gazdaságokban még a szántásra sem maradt eszköz, mert a motoros ekéket a visszavonuló szovjethadsereg mindenütt magával hurcolta vagy pedig, ha erre már nem maradt idő, megsemmisítette: a lakosság itt attól sem riadt vissza, hogy fáradságot nem kímélve nagy területeket az ásó segítségével forgasson meg és az ilyen nagy fáradsággal megművelt földet állítsa a termelés szolgálatába. Mindezekből kiderül, hogy a Rosenberg-féle új agrárrend mélyen áthatotta a megszállott területek orosz népét és a legrövidebb idő elég volt ahhoz, hogy elinduljon az új úton. Az egyéni gazdálkodás teljes helyreállítása természetesen nem valósulhatott meg ilyen rövid idő alatt. Erre nemcsak az új módszer megtanulására van szükség, ami a mezőgazdasági népesség életében csak lassan megy, hanem sokféle anyagi feltétel megteremtésére is, aminek viszont mostanában éppen anyagi téren vannak akadályai és nehézségei. Annyi azonban nyilvánvaló, hogy a szövetkezeti rendszer, amely az állami gazdálkodás helyét nagyrészt elfoglalta, elég biztatást adott a személyes vállalkozásra és máris nagyobb hatást gyakorolt a többtermelés irányában, mint a jól ismert Sztaehanovféle módszerek erőltetett és erőszakos versenye. Az egyre szélesebb területen folyó munkát sokezer német gazdasági szakember irányítja. Közben pedig kialakult a nagy gazdasági és forgalmi gépezet, amely a termelés eredményeinek gyakorlati hasznosításával foglalkozik. Az 1942. évi ukrán termés jó volt. Naponként indultak a legkülönbözőbb termékekkel hosszú vonatok a termelés központjaiból egyfelől a front felé a harcoló katonák ellátására, másfelől pedig a német tájak felé, hogy tartalékokat halmozzanak fel és javítsák a feszülten dolgozó polgári lakosság élelmezését. A veszedelem, mely ezt a Németország, Anglia és Franciaország egyesített területénél is nagyobb földet fenyegette, végleg elhárult. Az alapokat, melyeket az elmúlt másfél év alatt a jövendő munka számára megépítettek, nem tudták ismét lerombolni. Minden remény megvan tehát arra, hogy az 1913. évi munka még nagyobb eredményeket hoz és végleg meghiúsítja azokat a reményeket, amelyek fegyverek helyett a kiéheztetés eszközeivel akarnak könnyű sikert aratni. Német tengeralattjárók ismét elsülyesztettek 103.500 tonnát A tengelycsapatok Tuniszban szívósan ellenállnak a fokozódó angolszász nyomással szemben Berlin, március 31. Az angolszász hatalmak ellen folyó háborúról a német távirati iroda szerdán délután 1 órakor a véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról kiadott következő különjelentését közölte: Tengeralattjáróink a különböző utánpótlási útvonalakon ismét súlyos csapást mértek az ellenségre. Az Atlanti-óceán északi részén sokszor viharos időjárás közepette, az Atlanti-óceán középső részén és a Földközi-tengeren legnagyobbrészt hajókaravánokból 17 súlyosan megterhelt, összesen 103.500 tonna űrtartalmú ellenséges kereskedelmi hajót sülyesztettek el. A Biscaya-öbölben ellenséges bombázók támadást intéztek német tengeralattjárók ellen. A tengeralattjárók légvédelmi fegyvereikkel öt nehéz bombázót lőttek le. A délután 2 órakor közzétett szokásos napi hadi jelentés így szólott: A tuniszi elhárító csata tart. Néhány szakaszon az ellenséges támadó tevékenység a német-olasz csapatok eredményes ellenállásának hatása alatt alábbhagyott. Más arcvonalszakaszokon az eleőség folytatta súlyos támadásait. Csapataink szilárd elhárításán kedden is összeomlottak az összes támadások. A légierő éjjel-nappal újból és újból beavatkozott repülőkötelékeivel a földi harcokba. A Földközi-tengeren egy német harci repülőgép elsülyesztett egy angol tengeralattjárót. A légierő a keddi napon meglepő támadást intézett Anglia déli partvidékén katonai célok ellen. A támadás eredményes volt. Róma, március 31. A Stefani-iroda szerdán délután 2 évkor az olasz főhadiszállás következő hivatalos jelentését közölte. Az ellenség kedden is erős nyomást fejtett ki a tuniszi arcvonalon és újabb heves támadásokat indított, amelyekkel szemben a tengelycsapatok a légierővel szoros együttműködésben szívós ellenállást tanúsítottak. Egy olasz vadászkötelék a római Giorgio Tunioli kapitány parancsnoksága alatt erős ellenséges vadászrepülőgép-csoporttal szállt szembe és négy gépet lelőtt. További hat ellenséges repülőgépet a légvédelmi ütegek és egyéb olasz-német vadászgépek pusztítottak el. Amerikai repülőgépek néhány bombát dobtak le és géppuskával tüzeltek Crotone községre (Cananzaro). Az áldozatok száma egy halott és öt sebesült. A Lelcombe ellen intézett nappali támadásról valamennyi német repülőgép visszatért Berlin, március 31. A keddre virradó éjszaka Németország ellen intézett légitámadás során a legutóbbi német megállapítások szerint az angol légierő 13, többnyire négymotoros bombavetőt vesztett. Berlinben rámutatnak arra, hogy e nagyértékű harcigépek és a sok repülő elvesztése nincs arányban azokkal a katonai és gazdasági károkkal, amelyeket az ilyen támadások okoztak. Azt is mutatják ezek a támadások, hogy az angol légierő most már egyre fokozottabb mértékben alkalmazza az amerikai gépeket, vagyis az angol repülőipar nem képes a repülőgépveszteségeket saját termeléséből pótolni. A német távirati iroda értesülése szerint nehéz német harci repülőgépek kedden délben alacsonyan szállva támadást intéztek Lelcombe angol tengerparti város ellen. A kis magasságban a River Side felé előretörő repülőgépek meglepték az angol elhárítást, úgyhogy az első bombák már leestek a csapatok szállásául szolgáló daraktáborokra, amikor a magaslatokról a könnyű légelhárítás tüze megindult. Bomba-telitalálatok nagy rombolásokat okoztak épülettömbökben és a vasútállomásban. Visszatérőben a német repülők tűzfegyvereikből jól célzott tűz alá vették az angol déli part közelében levő katonai berendezéseket és a védelmi övezetben fekvő helységeket. Egy légelhárító üteget olyan súlyosan eltaláltak, hogy tüzelését abbahagyta. Valamennyi német repülőgép visszatért kiinduló repülőterére.