Uj Magyarság, 1943. április (10. évfolyam, 73-96. szám)

1943-04-01 / 73. szám

Csütörtök, 1943 április­­ X. évfolyam 73. szám 1W13MI VpT qHc­"l Vtog­en AteMfillér* tájékoztatja az alsoházat . w MAGYARSÁG ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA ______ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 4.~ PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11.60 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KORÚT 5. FÉLÉZRE 23.20 PENGŐ, EGYES SZAM­­ARA ■■ a ■ f)T Alf RCTlf A m»v­ »M2& . ) TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-20 ÉS KÖZNAPON 16, VASARNAP* 80 FILLÉR Iwi ILU I MY 19 I Va 14-44-00. POSTACSEKKSZAMLA 0500 Ágyú és eke az orosz síkon Három héten keresztül ágyúk dönget­tek, harckocsik ostromolták azt a vona­lat, amelyet a német katonai igazgatás a polgári munka, a rendszeres mező­­gazdasági és ipari termelés keleti határ­vonalául tűzött ki. Dolgoztak a földeken és műhelyekben azon túl is, nem hagy­tak pusztulni semmit, amit nagyobb nehézség nélkül felhasználni tudtak, de a hiányokat helyreállító rendszeres munka, új üzemek beállítása, az össze­köttetés kiépítése csak ettől a vonaltól nyugatra folyt. Megkezdődött abban a pillanatban, amikor ezek a területek szilárdan német kézen megmaradtak és zavartalanul, szemrebbenés nélkül folyt tovább azokon a nehéz téli napokon is, amikor a szovjet támadás dübörgése már eljutott azoknak a fülébe is, akik a bá­nyák mélyén vagy zárt műhelyekben dolgoztak. Eljutott láthatatlan csatorná­kon, a szovjet sajátságos híradásának ezerféle módszerén, kemekül szerteszórt gyerekek és asszonyok üzeneteinek útján, avagy pedig ejtőernyősök segít­ségével, akik éjnek idején valahol messze a front mögött értek földet és sietve elvegyültek a honi lakosság szürke és egyforma tömegében. Mindez azonban nem téda merie ingatni sem a munka rendjét, sem annak zavartalan folytonosságát. A lakossá­got nem fogta el semmiféle különösebb izgalom, az elfojtott öröm nyomai sem látszottak az embereken. Ha valami lát­szott, az aggodalom volt a bizonytalan­ság miatt, amely újra fenyegetett és a vágy, hogy oly sok kísérletezés, annyi belső harc és külső háború után végre nyugalomhoz jussanak és munkájuknak eredményén mérhessék az élet értelmét s jelentőségét. Azt a szilárdságot és nyugalmat, amelyet az orosz bennszülött lakosság e nyugtalan időkben mutatott, csak másodsorban lehet e fásultság rovására írni. Első és legfőbb oka e tünetnek a német polgári igazgatás céltudatossága és biztonsága, amellyel alig egy esztendő leforgása alatt bizal­mat tudott kelteni e rettentő térség lakosságában, bizalmat nemcsak teljes személyi biztonságának dolgában, ha­nem atekintetben is, hogy munkája nem lesz hiábavaló, hogy érdemes dolgoznia, az élet pedig, amely most reá vár, szebb lesz és eredményesebb, mint eddig volt. A polgári igazgatás tehát kiállotta a próbát, a legnagyobbat, amit csak e területen kiállhatott. Azon a területen, amelynek a közelgő vihar légkörében remegnie és forrongnia kellett volna, megőrizte a nyugalom és a biztonság általános állapotát és a lakosság hangu­latává tette. Nem volt azonban könnyű feladat idáig eljutni. Mindenütt a szov­jetigazgatás nyomdokaiba kellett lép­niük a nyugat felől érkező embereknek, akár németek, akár mások voltak, mint például hollandusok vagy dánok, akik egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a televény ukrán föld termőereje iránt. Az ilyen szovjetigazgatást ugyanis az jellemzi, hogy töméntelen embert alkal­maz, feladataikat előbb messzemenően szétaprózza, hogy azután együttműkö­dést próbáljon létrehozni közöttük, ami­ből azonban­ legtöbbször egymás ellen való működés alakul ki. Ennek a hatal­mas, gépezetnek kettős feladata, hogy minden lépését és intézkedését okmá­nyokkal igazolja, az intézkedéseket az­után a beterjesztett okmányok, tervek és számlák alapján valamilyen népbiz­tosság, avagy központi tröszt tegye meg. Ez a rendszer részben még a cári korrupció öröksége, de a bolsevisták alatt odáig fejlődött, hogy például egy­­egy birtokon tucatszámra foglalkoztat­ják a könyvelőket, akik felettébb ravasz és körülményes könyvelési módszerek­kel jegyeznek fel mindent, a mérleget aztán felettes hatóságok állítják össze valahol. Ez a módszer természetesen teljességgel használhatatlan volt a meg­szálló hatalom közegeinek kezében. Leváltása azonban mégsem okozott nagyobb nehézséget. Koch, e nagy terü­let birodalmi főbiztosa éveken keresztül a legszélsőbb német tartomány, a biro­dalomtól elvágott Keletporoszország élén állott s onnan éberen figyelte a szovjetunió belső fejlődését. Tapasz­talatai és ismeretei e kérdés felől bőven voltak s így nem kellett egyebet tennie, mint pontosan az ellenkező irányban el­indulnia. A legkitűnőbb szakértőket gyűjtötte maga köré, akik egyúttal ké­szen állottak arra is, hogy minden intéz­kedésükért személyesen vállalják a felelősséget. Nem igyekeztek tehát feletteseikre áthárítani a felelősséget és nem vártak a feletteseik intézkedésére olyan területeken sem, ahol szinte át­hághatatlan akadályok és nehézségek előtt egyedül állottak. Ez annál nehe­zebb volt, mert a bennszülött lakossá­got sohasem jellemezte különösebb vál­lalkozó szellem, a bolsevista uralom huszonöt esztendeje alatt pedig egyene­sen passzivitásra nevelték, arra, hogy mindenki végezze el a számára kijelölt munkát, a többivel pedig ne törődjék, mert ahhoz egyébként sincsen semmi köze. Ez a szellem és ezenfelül az a félelem, hogy bolsevista ellenőreik a távolból is figyelemmel kísérik őket, sokáig megbénította a bennszülött lakos­ságot. Nem kellett azonban túlságosan sok idő hozzá, hogy az alkotó vágy áttörjön ezen a kérgen, ahogyan a csira a követ is szét tudja repeszteni. A lakosság szé­les rétegein lázas munkakedv vett erőt. Az elmúlt év tavaszán, de még inkább ősszel széles vonalon jelentkezett ez a munkakedv s szembeszállt minden nehézséggel, amit a visszavonuló bolse­vista hadsereg alapos rombolásai, a gépek elhurcolása és más hasonlók jelentettek. Ahol a mezőgazdasági gépe­ket a német szakmunkások sem tudták kijavítani, mert fontos alkatrészek hiányoztak, ott előkeresték a régi szer­számokat, avagy kovácsoltak hasonló­kat. Ahol a lovakat is elhajtották, elő­kerültek az erdőkből vagy a széna­kazlakból a tehenek és azokat fogták az ekék elébe. De sok helyen a tehenek sem maradtak meg: itt a lakosság, asz­­szonyok és öreg emberek fogták be magukat az egyszerű mezőgazdasági gépek elé, hogy egyetlen hold föld se maradjon munkálatlanul és bevetetle­nül, mert a jelszó az volt, hogy az egész földet meg kell művelni. Felettébb érde­kes az a buzgalom, ahogyan a végtelen orosz síkság népe ezt a célt követte: minden nehézség ellenére nemigen akadt ember, aki ne dolgozott volna meg na­gyobb területet, mint amennyiből csa­ládjának szorosan vett élelmezése kitelt volna. Ezt az sem akadályozta meg, hogy a nagyobb állami gazdaságokban még a szántásra sem maradt eszköz, mert a motoros ekéket a visszavonuló szovjethadsereg mindenütt magával hurcolta vagy pedig, ha erre már nem maradt idő­, megsemmisítette: a lakos­ság itt attól sem riadt vissza, hogy fáradságot nem kímélve nagy területe­ket az ásó segítségével forgasson meg és az ilyen nagy fáradsággal megművelt földet állítsa a termelés szolgálatába. Mindezekből kiderül, hogy a Rosen­­berg-féle új agrárrend mélyen áthatotta a megszállott területek orosz népét és a legrövidebb idő elég volt ahhoz, hogy elinduljon az új úton. Az egyéni gazdál­kodás teljes helyreállítása természete­sen nem valósulhatott meg ilyen rövid idő alatt. Erre nemcsak az új módszer megtanulására van szükség, ami a mező­­gazdasági népesség életében csak las­san megy, hanem sokféle anyagi feltétel megteremtésére is, aminek viszont mostanában éppen anyagi téren vannak akadályai és nehézségei. Annyi azonban nyilvánvaló, hogy a szövetkezeti rend­szer, amely az állami gazdálkodás helyét nagyrészt elfoglalta, elég biztatást adott a személyes vállalkozásra és máris na­gyobb hatást gyakorolt a többtermelés irányában, mint a jól ismert Sztaehanov­­féle módszerek erőltetett és erőszakos versenye. Az egyre szélesebb területen folyó munkát sokezer német gazdasági szak­ember irányítja. Közben pedig kialakult a nagy gazdasági és forgalmi gépezet, amely a termelés eredményeinek gya­korlati hasznosításával foglalkozik. Az 1942. évi ukrán termés jó volt. Napon­ként indultak a legkülönbözőbb termé­kekkel hosszú vonatok a termelés köz­pontjaiból egyfelől a front felé a harcoló katonák ellátására, másfelől pedig a né­met tájak felé, hogy tartalékokat hal­mozzanak fel és javítsák a feszülten dol­gozó polgári lakosság élelmezését. A veszedelem, mely ezt a Németország, Anglia és Franciaország egyesített területénél is nagyobb földet fenyegette, végleg elhárult. Az alapokat, melyeket az elmúlt másfél év alatt a jövendő munka számára megépítettek, nem tud­ták ismét lerombolni. Minden remény megvan tehát arra, hogy az 1913. évi munka még nagyobb eredményeket hoz és végleg meghiúsítja azokat a remé­nyeket, amelyek fegyverek helyett a kiéheztet­és eszközeivel akarnak könnyű sikert aratni. Német tengeralattjárók ismét e­lsü­ly­esztettek 103.500 tonnát A tengelycsapatok Tuniszban szívósan ellenállnak a fokozódó angolszász nyomással szemben Berlin, március 31. Az angolszász hatalmak ellen folyó há­borúról a német távirati iroda szerdán dél­után 1 órakor a véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról kiadott követ­kező különjelentését közölte: Tengeralattjáróink a különböző után­pótlási útvonalakon ismét súlyos csapást mértek az ellenségre. Az Atlanti-óceán északi részén sokszor viharos időjárás közepette, az Atlanti-óceán középső részén és a Földközi-tengeren legnagyobbrészt h­ajókaravánokból 17 súlyosan megterhelt, összesen 103.500 tonna ű­rtartalmú ellen­séges kereskedelmi hajót sülyesztettek el. A Biscaya-öbölben ellenséges bombázók támadást intéztek német tengeralattjárók ellen. A tengeralattjárók légvédelmi fegy­vereikkel öt nehéz bombázót lőttek le. A délután 2 órakor közzétett szokásos napi hadi jelentés így szólott: A tuniszi elhárító csata tart. Néhány szakaszon az ellenséges támadó tevékeny­ség a német-olasz csapatok eredményes ellenállásának hatása alatt alábbhagyott. Más arcvonalszakaszokon az eleőség foly­tatta súlyos támadásait. Csapataink szi­lárd elhárításán kedden is összeomlottak az összes támadások. A légierő éjjel-nap­pal újból és újból beavatkozott repülő­­kötelékeivel a földi harcokba. A Földközi-tengeren egy német harci repülőgép elsülyesztett egy angol tenger­alattjárót. A légierő a keddi napon meglepő táma­dást intézett Anglia déli partvidékén ka­tonai célok ellen. A támadás eredményes volt. Róma, március 31. A Stefani-iroda szerdán délután 2 év­kor az olasz főhadiszállás következő hivatalos jelentését közölte. Az ellenség kedden is erős nyomást fej­tett ki a tuniszi arcvonalon és újabb hev­es támadásokat indított, amelyekkel szem­ben a tengelycsapatok a légierővel szoros együttműködésben szívós ellenállást tanú­sítottak. Egy olasz vadászkötelék a római Gior­gio Tunioli kapitány parancsnoksága alatt erős ellenséges vadászrepülőgép-csoporttal szállt szembe és négy gépet lelőtt. További hat ellenséges repülőgépet a légvédelmi ütegek és egyéb olasz-német vadászgépek pusztítottak el. Amerikai repülőgépek néhány bombát dobtak le és géppuskával tüzeltek Cro­­tone községre (Cananzaro). Az áldozatok száma egy halott és öt sebesült. A Lelcombe ellen intézett nappali támadásról valamennyi német repülőgép visszatért Berlin, március 31. A keddre virradó éjszaka Németország ellen intézett légitámadás során a leg­utóbbi német megállapítások szerint az angol légierő 13, többnyire négymotoros bombavetőt vesztett. Berlinben rámutat­nak arra, hogy e nagyértékű harcigépek és a sok repülő elvesztése nincs arányban azokkal a katonai és gazdasági károkkal, amelyeket az ilyen támadások okoztak. Azt is mutatják ezek a támadások, hogy az angol légierő most már egyre fokozot­tabb mértékben alkalmazza az amerikai gépeket, vagyis az angol repülőipar nem képes a repülőgépveszteségeket saját ter­meléséből pótolni. A német távirati iroda értesülése szerint nehéz német harci repülőgépek kedden délben alacsonyan szállva támadást intéz­tek Lelcombe angol tengerparti város el­len. A kis magasságban a River Side felé előretörő repülőgépek meglepték az angol elhárítást, úgyhogy az első bombák már leestek a csapatok szállásául szolgáló da­­raktáborokra, amikor a magaslatokról a könnyű légelhárítás tüze megindult. Bomba-telitalálatok nagy rombolásokat okoztak épülettömbökben és a vasútállo­másban. Visszatérőben a német repülők tűzfegyvereikből jól célzott tűz alá vették az angol déli part közelében levő katonai berendezéseket és a védelmi övezetben fekvő helységeket. Egy légelhárító üteget olyan súlyosan eltaláltak, hogy tüzelését abbahagyta. Valamennyi német repülőgép visszatért kiinduló repülőterére.

Next