Uj Magyarság, 1943. május (10. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-01 / 97. szám

Szombat, 1943 május 1 Elakadt Tunis­zbanAmié Miétt x. évfolyam 97. ,zim az angolszászok offenzivája —"■ ELŐFIZETÉSE AKAR: EGY HÓNAPRA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 4.— PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11.60 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ: ^ • 7. BUDAPEST, VIII., JÓZSEF-KÖRÚT 5. FÉLÉVRE 23.20 PENGŐ, EGYES SZÁM­ARA eye ■ g ||T||U ICTuIill TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-29 ÉS KÖZNAPON 16, VASARNAP» 30 FILLÉR 111*1.1# iAI 191 Vik­i­­ '| 14-44-00. POSTACSEKKSZAMLA 6500 Sztálin az egész belső diplomáciát mozgósította Sikorszkiék ellen A finn kormány az amerikai-finn diplomáciai kapcsolatok megszakításával számol­ Roosevelt ultimátumot intézett a sztrájkoló amerikai bányászokhoz A német fegyvereket újra tökéletesítették s részben teljesen újakkal egészítették ki, mondja Ley úr. birodalmi főszervező Pontos külpolitikai esemény előtt áll a Távolkelet: Japán és Burma között már a napokban szerződés jön létre a közös harc folytatására s ugyanebből az alkalomból Tokió ünnepélyesen is el­ismeri Burma függetlenségét. Az európai közvélemény csak keveset tud a rövidesen független nemzeti állammá átalakuló Burma múltjáról, gazdasági és politikai jelentőségéről. A Japán által függetlenített keletázsiai nemzetek sorába lépő Burmát rendszerint csak stratégiai tanulmányokban tárgyalták meg a múltban: mindannyian tudtuk, hogy a „burmai út Anglia számára élet-halál kérdés“. Ez a Burma területén áthaladó nagyszerűen megépített műút volt ugyanis az egyedüli, amely lehetővé tette a keleti tengereitől elvágott Kína utánpótlását . Angliának létérdeke fűződött hozzá, hogy soha idegen hata­lom birtokába ne kerülhessen. Amikor az elmúlt év tavaszán a maláji föld és Szingapúr gyors elfoglalása után Japán megindította offenzíváját Burma ellen is, az indiai angol vezérkar jóformán az összes Indiában állomásozó angol csapatokat összevonta Burmában s mindent elkövettek, hogy legalább a tartomány nyugati részében húzódó utat megvédjék a japán csapatokkal szemben. A burmai offenziva 1912 augusztus 1-én ért véget Japán totális győzelmével s ettől a pillanattól kezdő­dően megszűnt minden szárazföldi összeköttetés Csungking-Kína és a demokrata szövetségesek között. A közelmúltban Csungkingban kiadott hivatalos jelentések eléggé érzékeltet­ték, mit jelentett ez Kína számára. Az éhínség többszázezer áldozatot követelt, a kínai ezredek pedig egymásután meg­adják magukat, mert fogy a muníció s az utánpótlás immár mindörökre lehe­tetlen. Wavell tehermentesítő offenzívája, amelyet ez év februárjában kezdett Burma ellen, az első sikerek után telje­sen összeomlott. Április 3-án már maga a Reuter-iroda jelentette a burmai ha­tárról, hogy „fel kellett adnunk az óriási véráldozattal megszerzett minden stratégiai pontot“. Japán is tudta, hogy Burmában életre-halálra megy a küzde­lem s a kora tavasszal vívott csatákban minden erejét összpontosította. Burma nyugati határait Indiával szemben most már nagyszerűen kiépített erődövezet védi s a Daily Telegraph is elismeri, hogy csak a legmodernebb hadsereg tudna megbirkózni az erődítményekkel, márpedig lehetetlen tankokat, gépesített csapatokat rohamra küldeni Burma nyugati mocsaraiban. A kis állam tehát biztosan tekinthet jövője elé s ameddig Japán támogatását élvezheti, nem is kell többé féltenie függetlenségét. A nemzeti jogaiért folytatott küzdelme persze nem ér még véget. Anglia nem­csak fontos stratégiai utat veszített el Burmában, olyan nyersanyagforrások is kikerültek ellenőrzése alól, amelyeket semmivel sem tud pótolni többé. Burma évente 550 millió rúpia értékű rizst, olajat, gyapotot szállított Indiának s az Indiában létesített angol gyáripar most kénytelen lesz kapuit bezárni. Japán támogatásával Burma rövidesen önálló ipart létesít és a nagykeletázsiai élet­térben saját maga kamatoztathatja nyersanyagforrásait. A nemzeti függet­lenség gazdasági szempontból is óriási értéket jelent a volt angol tartomány számára. Anglia csak rablógazdálkodást folytatott Burmában, nem látott hozzá előre meghatározott tervek alapján a burmai nyersanyagforrások kihasználá­sához. Japán számítás szerint Burma irányított gazdálkodás mellett minden nyersanyagjából hétszer-nyolcszor any­­nyit tud szolgáltatni, mint a múltban és ez a gazdasági fellendülés nagymér­tékben hozzá fog járulni majd a függet­lenségének elismerése előtt álló állam szociális nívójának emelkedéséhez is. Tokió számára természetesen döntő fontosságú Burma további sorsa. Az Indiai-óceánon viselt háború szempont­jából különösen is nagy jelentőséggel bír, hogy a legtöbb nyersanyagot nem kell távoli országrészekből, messzi ten­gerekről ide szállítani. Ugyanekkor pe­dig Burma állandó szövetsége azt is lehetővé teszi Japán számára, hogy végre valóra váltsa régi tízéves tervét: térdre kényszerítse Csungking-Kínát s az ötszázmillió kínaival is elismertesse az új Nagykeletázsia tervét. * Bár a diplomáciai életben nincs sok jelentősége annak, hogy melyik állam nagykövete veszi át a diplomáciai vi­szony megszakítása után az érdekelt országok képviseletét, véleményünk sze­rint mégis sok mindent elárul az ame­rikai kormánynak az az elhatározása, amelynek nyomán az Egyesült Államok moszkvai nagykövete vette át Szovjet- Oroszországban a lengyel érdekek kép­viseletét. Arra lehet következtetni e tényből, hogy Washington helyesli a lengyel emigráns kormány eljárását, s késznek mutatkozik megvédeni a len­gyel érdekeket Moszkvával szemben. Anglia ezzel szemben máris megta­gadta leghűbb fegyverhordozóját és Sir Archibald Clark-Kerr nagykövet Eden utasítására közvetítő javaslatot nyújtott át Kujb­isevben Molotov szov­­jetorosz külügyi népbiztosnak. Javas­latával, mint a stockholmi lapok írják, az angol kormány mindenképpen el szeretné simítani a szovjetunió és a lengyel emigráns kormány között tá­madt konfliktust. Az angol fővárosban nem adtak bővebb tájékoztatást a Churchill-kormány közvetítő javaslatá­ról, úgy tudják azonban, hogy a javas­latban határkérdésekről is szó van. A stockholmi lapok londoni levelezői sze­rint ugyanis semmi kétség sem férhet hozzá, hogy a jelenlegi válság magvát is ilyen természetű kérdések alkotják. A Dagens Nyheter című stockholmi lap szerint angol politikai körökben egyre inkább uralkodóvá válik az a né­zet, hogy Lengyelországnak engednie kell a szovjetunióval szemben s el kell ismerni Moszkva területi követeléseit. Egyelőre nem tudhatjuk, hogy Eden a lengyel emigráns kormány megkérde­zésével vagy megkerülésével tette-e meg javaslatát. A svájci lapok londoni tudó­sítói szerint ugy­anis a lengyel kormány semmit sem vont vissza és semmit sem sajnál. Megnehezíti a közvetítést az a tény is, hogy a lengyel emigránsok tel­jes egységet mutatnak s világnézeti szempontokon felülemelkedve, minden­ben azonosítják magukat Sikorszki el­járásával. Churchill kedde­n és szerdán órák hosszat tanácskozott Sikorszkival és Racinszki gróf lengyel külügyminisz­terrel. „Egyelőre csupán arra lehet kö­vetkeztetni — állapítják meg a svájci lapok tudósítói —, hogy Churchill és Eden fáradozásai meglehetősen ered­ménytelenek maradtak“ ... Ugyanígy nem hallatszik semmi pozitívum a len­gyel-szovjet viszállyal kapcsolatos washingtoni tárgyalásokról sem. A Fehér Ház hivatalosan is jelentette, hogy Hali fax lord washingtoni angol nagykövet már megbeszéléseket folyta­tott Cordell Hull külügyminiszterrel. A lényeget illetően azonban Washington is hallgatásba burkolódzik, s így még senki sem tudja, milyen végleges hatá­rozatot hoztak az angolszászok a len­gyel-szovjet viszály ügyében. A bolseviki kormány által kiadott je­lentések mindenesetre elárulják, hogy Sztálinék legalább ugyanolyan görcsö­sen ragaszkodnak felfogásuk védelmé­hez, mint Sikorszkiék. Molotov az egész szovjetorosz diplomáciát megmozgatta: a csütörtökről péntekre forduló éjszaka Majszki több órán át­ tárgyalt Eden külügyminiszterrel. Litvinov pedig már vasárnap vagy hétfőn útnak indul, hogy személyesen is beszámoljon Sztálinnak Washington magatartásáról az üggyel kapcsolatban. Az Exchange Telegraph diplomáciai levelezője részletesen is kitér a szovjet és a lengyel kormány ,,akaratosságának“ megvitatására s be­vallja: Anglia és az Egyesült Államok felelős köreiben csak kevés remény van arra, hogy elsimítsák az ellentéteket. „Az Egyesült Államok és Anglia kor­mánya mindenesetre Moszkvát is tájé­koztatta felfogásáról“ — írja a lap. Ami Moszkva további magatartását illeti, fényt deríthet rá a Pravda vezér­cikke. „Imperialista lengyel körök már hosszabb idő óta nem átallották, hogy miniszteri beszédekben, továbbá a sajtó és a rádió útján végzett hírverésben területi igényeket jelentsenek be Szovjet-Ukrajnával, Szovjet-Fehérorosz­­országgal és Szovjet-Litvániával szem­ben — írja a Pravda és megállapítja: „már csupán ez a lengyel hadjárat is azonnali szakításra késztette a szovjet­uniót.“ * Mértékadó finn helyen érdekes és fon­tos nyilatkozatot tettek közzé az elmúlt hét külpolitikai eseményeivel, az ame­rikai diplomaták elutazásával kapcso­latban. „A húsvéti ünnepek előtt Helsinkiben elég izgatott volt a hangu­lat az amerikai kapcsolatok miatt, ame­lyeket amerikai r­észről olyképpen élez­tek ki, hogy a helsinkii követség sze­mélyzetének nagy részét visszahívták — mondja a félhivatalos finn nyilatkozat.­­ A finn fővárosban azzal számoltak, hogy Washington a szovjetunió követe­lésére megszakítja kapcsolatait Finn­országgal. A következő napok észre­vehető csendben teltek el. A várható eseményeket illetően nyilvánvaló, hogy Finnország tovább fáradozik annak az őszinte akaratának kinyilvánításában, hogy Amerikával a lehető legjobb kap­csolatokat tartsa fenn. Másfelől fel­tehető, hogy az Egyesült Államoknak pillanatnyilag fontosabb és kényesebb külpolitikai kérdésekkel kell foglal­koznia. Ha azonban a szovjetdiplomácia minden körültekintést mellőző tevékeny­ségére gondolunk, meg lehetünk győ­ződve róla, hogy az Amerikára gyako­rolt bolseviki nyomás a finn kérdésben tovább fog tartani és ennek következté­ben az Egyesült Államok előbb vagy utóbb kénytelen lesz szakítani Finn­országgal“ ... A nyilatkozat szerint a finn kormány valószínűtlennek tartja, hogy az Egyesült Államok most mind­járt megszakítsa diplomáciai kapcsola­tait Helsinkivel. A szakítás minden bizonnyal már bekövetkezett volna, a lengyel-szovjet viszály azonban gondol­kodóba ejtette az amerikai közvéle­ményt és kormányt. * Véget ért a Bermudákon a menekült­­ügyi értekezlet, miután a megjelentek szebbnél-szebb határozati javaslatokat fogadtak el, az angol és amerikai sajtó is bevallja végre: teljes fiaskót szen­vedett az Egyesült Államok és Anglia igyekezete, hogy kedvező megoldást ta­láljanak a menekültügyi problémákkal kapcsolatban. A News Chronicle sze­rint be kell ismerni a teljes csődöt, s nem lehet arra számítani, hogy valaha is megoldják ezt a kérdést. Különösen

Next