Uj Magyarság, 1943. június (10. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-09 / 129. szám

A MAGYARSÁG. Villamos háztartási készülékek­nek a­ milliók, villamos hajszárítók (4 féle kiv.) villamos főzőlapok­­ (8- féle kiv.) villamos porszívók Wiccyi­­ IV- lá,ny,­utca ,3-IbdiLI SLtSd&SU Telefon: 38-0-58. bekélésig, akkor azonban a jóakaratú és szilárd idegekkel rendelkező népeket, köz­tük Törökországot, az erős népekhez lehet majd számítani. Beszéde további során az államelnök kiemelte, hogy a nagy nemzetgyűlés mi­lyen fontos politikai szereppel rendelke­zik s hogy milyen irányító befolyással vár­ ez ország sorsára ezekben a válságos időkben. A nagy nemzetgyűlés számára hatalmas sikert jelent az a tény — mondotta —, hogy a világnak ebben a zavaros és zilált állapotában a török nép erőit magas szin­ten tartotta, mindenekelőtt azonban amiatt vagyunk hálára kötelezve a nagy nemzet­gyűlés által képviselt legfőbb állami szerv­nek, hogy megkímélte a nemzetet az állami ellenőrzéstől, a kényszertől és az anarchiá­­tól. Most azt várjuk, hogy a nagy nemzet­­gyűlés hasonló nyugalommal néz szembe a jövő eseményeivel és szükség esetén habo­zás nélkül megteszi az egészséges és erélyes intézkedéseket. Az elnök ezután köszönetet mondott a független csoport tagjainak, akik a Kurul­taj­ból átvett küldetésüket a nemzet iránti felelősséggel hajtották végre, majd kijelen­tette, hogy a jövőben is a nemzetgyűlés a siker egyedüli forrása a nemzet ügyeiben. Ismeretes, hogy milyen nehéz volt a kor­mány előtt álló kérdéseket addig a meg­oldási fokig eljuttatni, amelyben jelenleg vannak. A kormány legnagyobb gondja az, hogy a nemzet biztonságát szilárd alapokon tartsa. A háború és a nemzetközi politika sokirányú áramlatainak közepette a török nemzet ereje igen tiszteletreméltó szintet ért el. Refik Szajdan elhunyt miniszterelnök tevékenységének méltatása után az állam­elnök rátért a kormány legfontosabb pro­blémáira. Ezek — mint mondotta — a következők: a külső biztonság, az ország védelme, a nyersanyagok kérdése, az ellá­tási nehézségekkel folytatott harc gaz­dasági és közigazgatási téren. A kormány nehéz körülmények között dolgozik, de megőrzi hidegvérét. • Az államelnök ezután megelégedéssel nyilatkozott a pártnak az elmúlt négy év­ben kifejtett munkásságáról, majd végül kijelentette szilárd és megingathatatlan el­határozása, hogy az akadályoktól vissza nem rettenve a lehető leggyorsabbban mun­kálkodni fog annak a célnak megvalósí­tásán, amely a török népnek haladásra képes egységgé való tömörítésére irányul. E munka számára döntő fontosságú an­nak elhatározása, hogy mind az eszközök­ben, mind a módszerekben a legnagyobb kéi látomásokat vállaljuk — mondotta. — A munka során a nagy pártgyűlés kime­ríthetetlen erőforrás a török nép eszmé­nyei számára. Argentint helyzetkép Argentínának az elmúlt három nyugta­lan és izgalmas nap alatt három elnöke volt, sőt, ha szigorúan vesszük, négy is, míg aztán most az utolsónál, Ramirez tá­bornoknál megállott a hirtelen körforgás és minden jel szerint kialakulóban van az új helyzet. A forradalmi kormány tagjai,­ akik közelebbről nem is látszanak túlsá­gosan forradalmiaknak, az evangéliumra tett kézzel esküdtek meg, hogy tisztelet­ben tartják az alkotmányt és megvédik hazájukat minden idegen beavatkozással szemben. A legfelsőbb törvényszék, az alkotmány hivatott őre, jogilag is elis­merte az új kormányt. A törvényszék megállapítása szerint a kormány kezében tartja a legfelsőbb állami hatalmat, a ka­tonaság és rendőrség felett rendelkezik, ezáltal pedig gondoskodni tud a rend és a nyugalom megőrzéséről, valamint az ál­lampolgárok életének és tulajdonának megvédéséről. A kormány ezenkívül el­ismeri az alkotmányt, hajlandó a bírói ítéletek eredményes végrehajtásáról gon­doskodni, jogi szempontból tehát kifogás alá nem esik. Ezzel a kormány helyzete végleg tisztázódott. Egyelőre tisztázatlan marad azonban nemcsak az a folyamat, amely végül ehhez az államcsínyhez vezetett, hanem azok a bizonytalanságok és személyi változások is, melyek a csíny végrehajtása közben je­lentkeztek. Aki távolból szemlélte az ese­mények gyors pergését s hozzá még oly szitákon keresztül kapta a híreket, ame­lyek saját hatalmi érdekeik mértékével mérlegelik az események jelentőségét, csak annyit látott, hogy megdöntik azt a kor­mányt, amely minden nehézség ellenére, minden gazdasági és egyéb hátrány válla­lásával Argentína semlegességéhez ragasz­kodik. Az immár jogilag elismert új kor­mány első hivatalos nyilatkozata azonban más képet tár elénk. A legfőbb és leg­időszerűbb kérdésekről lényegében ugyan­azt hirdeti, amit törvényesen megválasz­tott elődei hirdettek és követtek. Újra hangoztatja, hogy a fennálló egyezmények szellemében folytatja barátságon és őszinte együttműködésen alapuló politikáját a többi amerikai nemzettel. A világ többi részével szemben Argentína fenntartja je­­lenlegi semlegességi politikáját. A kor­mány ezenkívül szükségesnek tartja annak hangoztatását, hogy ragaszkodik az álla­mok teljes önrendelkezési jogához kor­mányformájuk megválasztásának kérdésé­ben. Ennek megfelelően nem tűr semmiféle idegen beavatkozást. A kormánynyilatko­zatot Ramirez tábornok írta alá. . A forradalom, mely ezzel­ a nyilatkozattal nyugvópontra jutott, azon a napon tört ki, amikor a nemzeti demokraták és a radikáli­sok prokl­amálni akarták elnökjelöltjüket a szeptemberi választásokra. Ebből a tényből is arra lehet következtetni, hogy az állam­csínynek belpolitikai okai voltak. Általában a létfenntartási költségek állandó emelke­dését és a kommunista aknamunka terjedé­sét tartják az államcsíny fő okainak. Erre vall az a körülmény is, hogy két felelős mi­nisztert — a földmívelésügyi és a belügy­minisztert — vád alá helyezték, mert az ő rovásukra írják a megvesztegethetőség ter­jedését, valamint az árszabályozás ered­ménytelenségét. Az államcsíny belpolitikai célját világosan jelezte már az első kiált­vány is, melyet az azóta lemondott állam­elnök, Rawson tábornok bocsátott ki. A kiáltvány elsősorban Patron Costas elnök­sége ellen fordult, akinek különben nagy esélye lett volna a győzelemre. Costas sze­mélyéhez a szigorú semlegességi politika ellenségei nagy reményeket fűztek. Különö­sen figyelemreméltó volt ebből a szempont­ból a nemzeti demokrata párt választási programja, mely csak általánosságban szól a „hagyományos békepolitikáról“, míg Castillo eddigi elnök egész politikai maga­tartása világosan és tisztán foglalt állást a semlegesség mellett. Ez a különbség Argentínában nagy figyelmet keltett. Egyöntetűen úgy magyarázta mindenki, hogy ha Costas uralomra kerül, aligha ragaszkodik a feltétlen és következetes semlegességhez. Az új katonai kormány sem nyilatko­zott még részletesebben külpolitikai cél­jairól. A keretet azonban nagyjában már megadta. Ez a keret az a határozott és vi­lágos állásfoglalás, amelyet Ramirez első kormánynyilatkozata a semlegesség politi­kája mellett jelez. Volt még külpolitikai utalás Rawson tábornok kiáltványában is és annyit mondott, hogy az amerikai államközi kapcsolatok szorosabbá tételére kell törekedni. Mindkét programpont azon­ban Castillo elnök politikájának is szer­ves része volt, aki nemcsak a semlegesség mellett tartott ki következetesen, hanem mindig hangsúlyozta, a többi amerikai állammal való kapcsolatok kiépítésének szükségét, különösen kereskedelmi téren. Ezt a célt szolgálta elsősorban az állami kereskedelmi flotta létesítése. A tényezők között, amelyek Argentíná­ban a belpolitikai válsághoz vezettek, stockholmi táviratok most rámutatnak azokra a pénzügyi nehézségekre, amelyeket Argentína gazdasági életében Angliának magatartása okoz. Anglia ugyanis az utóbbi években nagymennyiségű árut hozott be Argentínából, ellenértékül azonban nem tudta a megrendelt ipareütkeket leszállítani. A múlt év végéig Anglia 70,5 millió angol font értékű áruval tartozott Argentínának. Ez az összeg azóta még emelkedett. Argentína gazdasági életében ez a leg­nehezebb probléma. A bankjegyforgalom ugyanis veszélyes mértékben megnöveke­dett, mivelhogy azokat az exportőröket, akik Angliának szállítottak, argentin pénz­zel­ kellett kifizetni. Már régóta keresnek orvoslást erre az áldatlan állapotra, eddig azonban nem tudtak megfelelő megoldást találni. Londoni pénzügyi körök véleménye szerint az új argentin kormány ezt a kér­dést fogja mindenekelőtt a szövetségesek­kel megbeszélni. Bizonyos körök úgy vélekednek, ameny­­nyiben az új argentin kormány barátságos magatartást tanúsít, az Egyesült Államok "hajlamló lesz lgagára vállalni az angol kö­telezettségeket, és leszállítani a megfelelő árumennyiséget. Ez a híresztelés minden­esetre csábító ígéretnek látszik. Csak az a kérdés, hogy az Egyesült Államok mai helyzetében tud-e ilyen nagyarányú áru­­szállításra vállalkozni, amikor saját állam­polgárainak fogyasztásét egyre újabb kor­látozások közé szorítja? Az új katonai kormány megalakulásá­val kapcsolatban mindenképpen rá kell mutatni még arra, hogy a hadsereg Ar­gentínában mindig fontos politikai té­nyező volt, de a „forradalmár“ tábornok típusa ismeretlen. Éppen ezért nem is hi­szik argentin politikai körökben, hogy a hadsereg a külföldi diplomácia játéksze­révé válhatna. Valószínűleg ugyanúgy, mint 1930-ban, a hadsereg csupán haza­fias okokból avatkozott bele a belpoliti­kába. Erre egyfelől az egyre tarthatatla­nabbá váló szociális és gazdasági viszo­nyok késztethette, másfelől pedig az a körülmény, hogy a jövendő kormány, amelyet a demokraták és a radikálisok választási esélyei jeleztek,, nem nyújtott semmi biztosítékot a helyzet megváltozá­sára. Feltehető tehát, hogy az új katonai kormány az első kérdések megoldására törekszik és nem engedi, hogy a nemzet­közi politika megzavarja a belpolitikai élet rendjét. Ezért alakították meg az új kormányt olyan személyiségekből, akik nem pártpolitikai emberek. Mindenesetre érdekes és tanulságos, hogy az argentin események nyomban nyugta­lanságot és izgalmat keltettek Chilében, abban a délamerikai államban, amely leg­tovább tartott ki a szigorú semlegesség és teljes nemzeti függetlenség politikája mellett. Morales Beltramo chilei belügy­miniszter ugyanis váratlanul lemondott A lemondás okáról egyelőre csak annyit tu­dunk : a miniszter azért vált ki a kormány­ból, mert úgy találta, hogy pártja nem viseltetik többé bizalommal iránta. Erre azonban az történt, hogy az egész kormány azonosította magát a belügyminiszterrel és visszalépett. A kormányválság miatt Rios köztársasági elnök kénytelen volt elhalasz­tani június közepére tervezett washingtoni látogatását. Ha nem tévedünk túlságosan, ezúttal már harmadszor, vagy negyedszer kerül a sor hasonló elhalasztásokra. A hét­főn este kiadott hivatalos közlemény sze­rint fontos állami kötelességek egyelőre nem teszik lehetővé, hogy az elnök elhagyja az országot. A valóság azonban az, hogy a kormányválság és az elnöki út ismételt el­halasztása mögött egyaránt Chile általá­nos külpolitikai magatartásának régóta húzódó válsága lappang. Az a magyarázat sem érdektelen, amelyet a chilei belügy­miniszter lemondásáról angol források ter­jesztenek. Ezek szerint Morales Beltramo és utóbb az egész kormány azért mondott le, mert a jobboldali körök, sőt saját párt­jának egyes tagjai részéről egyre növekvő ellenséges magatartást tapasztalt. 2 Ridegen szűkszavú beszámolót közöl a marxizmus hazai orgánuma a ma­gyar munka szobrának leleplezési ünnepségéről, holott azt hihette­­ volna az ember: ők, akik a dolgo­zók szószólóinak, gyámjainak, sőt megváltóinak hirdetik magukat, találnak majd néhány megbecsülő szót a monumentumról, amely a testi munka megbecsülését és apotheózisát hirdeti Budapest egyik legnagyobb terén . .. Nem, a Conti-utca hűvösen hallgat, s mint a diplomácia nyelvén mondani szo­kás, „érdektelenségét jelenti be az üggyel szemben“. Természetesen egészen másként alakult volna a dolog, ha a szónoki emelvényt nem­zetiszínű drapéria helyett mondjuk a­­ kalapácsos emberrel díszített vörös vászonnal borították volna be, s az ünnepi beszédet Peyer elv­társ vagy az osztályharcos forra­dalom valamely más kitűnősége mondotta volna. Akkor oldal­­számra olvashatnánk az öntudatos munkás magatartásáról, kemény fegyelméről, s a tömegről is, amely ott szorongott az óriási tér árnyas fái alatt, zászlók és táblák rúdjait emelve a magasba. Pedig igazán érdekes lett volna néhány monda­tot idézni a munkás­szónok ünnepi beszédéből, pár szemelvényt nyúj­tani a Népszava olvasóinak arról, hogyan gondolkozik a politikáról, a társadalmi berendezkedésről, s mi a nézete bizonyos nemzetközi programról egy olyan embernek, aki megszabadult a hazai marxiz­mus idegen vezetőinek járszalagjá­ról, " tárgyilagosan tudja nézni"­ a szociáldemokrácia szerepét, múlt­ját, s érdemeit, vagy bűneit a ma­gyar dolgozók sorsának alakulá­sában. Nem hat meglepetésként, hiszen Kállay Miklós miniszterelnök múltkori nagyszabású beszédében már cél­zott reá, legutóbb pedig Szász La­jos közellátási miniszter Kecskemé­ten szólott róla, hogy­ a gazdasági év legnehezebb időszakában, az aratás előtt várhatjuk a kenyér­adagok felemelését­ Most ez az intézkedés már küszöbön is áll, bizo­nyítva, hogy­­ a szigorúan és előre­látó módon folytatott ellátási poli­tika, az okos gazdálkodás még szűkös készletekkel is képes egy ország népét zavartalanul hozzá­juttatni az elsőrendű létfentartási cikkekhez. Nagy megnyugvást je­lent a társadalom számára, ha látja: nem kényszeríti a kormány­zat fölösleges lemondásokra, nem kíván tőle olyan áldozatokat, ame­­­­lyek elkerülhetők volnának, de min­den intézkedése a racionális meg­gondolásokból indul ki s mihelyt mód nyílik rá, mindjárt könnyít a háborús viszonyok szigorúságán. Az illetékesek többször is hangoz­tatták már, hogy a feketepiac el­burjánzott veszedelmét meg akar­ják fékezni s ebből a célból olyan intézkedéseket terveznek, amelyek a leghatásosabbnak bizonyulnak majd e háborús jelenséggel szem­ben. Nos, nincs jobb ellenszere a feketebörzének, mint amilyen a kenyéradagok felemelése is lesz majd, hiszen azokban a napokban, amikor elegendő mértékben áll az ország népének rendelkezésére egy­­egy fogyasztási cikk, senki se for­dul a törvénytelen piac spekulánsai felé és senki se vásárol normális áron felül olyasmit, amit tisztessé­ges pénzzel meg tud fizetni. Kóstolgatják már a marokkói, algíri és tuniszi bennszülött mohamedánok a szabadságot, amelyet az angol és amerikai megszállók oly lelkesen és jóindulatúan megígértek szá­mukra az invázió első óráiban, a repülőgépekről szórt röpcédulákon és a titokban széjjelküldözött agi­tátorok révén. Akkor szivárvány­­színűnek látszott a kilátásba helye­zett új élet, most azonban, amikor az ígéretek beváltására került sor, kissé kiábrándítóan hat a valóság. Az történt ugyanis, hogy Eisen­­howerék — az angolszász gyarmati politika régi tételét alkalmazva — a műveletlen és színesbőrű benn­szülötteket éretleneknek minősítet­ték a szabadság veszélyes vívmá­nyai élvezetére, s egyelőre csupán az ottlakó izraelitáknak, mint fel­nőtt, komoly, megbízható népcso­portnak utalták ki a libertás meg­felelő adagját. Kezdték azzal, hogy az ugyancsak színesbőrű szultán joghatósága alól kivették őket, autonómiát adtak nekik, s minden­féle kedvezményt biztosítottak szá­mukra. Így például mind a ma­rokkói, mind az algíri és tuniszi zsidók nagyobb élelmiszeradagokat kapnak, s ruhaneműből három­­szor annyit utalnak ki nekik, mint az araboknak és természetesen ke­zükbe adták egész Északafrika ke­reskedelmét is, amelyet annak ide­jén még a francia kormány vett el tőlük. Nem azért, mintha különös­képpen antiszemita lett volna; tiszta politikából cselekedett, hi­szen a gyarmatokon már-már láza­dás fenyegetett a zsidó kereske­delem szemérmetlen haszonlesése miatt. Most visszatértek a régi állapotok, s a mohamedánok kissé keserűen állapíthatják meg, hogy az a „fasiszta és náci­ terror“, ame­lyet rövid ideig módjuk volt közel­ről látni, mennyivel kellemesebb dolog az angolszászok szabadsá­gánál. , SZERDA, 1843 JÚNIUS 9

Next