Uj Magyarság, 1943. június (10. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-09 / 129. szám

. ......................................... Vérbefulladt az angolszászok imáT* / Szerda, 1943 junius 9 partraszállása Lampedusa szigetén fíiibS** X. évfolyam 129. szám .......... nw ii'mwrwini'Mnnir un mniTnimr mi min ifi w MAGYARSÁG ELŐFIZETÉSI ARAN­: EGY HÓNAPRA ^_______ SZFRKESZTCSEO ES KIADÓHIVATAL-i- ---HÉVRE » FELELOS SZERKESZTŐ: A­­TM S^ 1?n. iózs^ kerct 5*. F . I!L ti„ll l ENOO, SZA.V­AKA n a ff­ jb 0­ £11 Tf BOTMátM L.­/ TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-29 ÉS KÖZNAPON 16, VASARNAP 30 FILLÉR ilfi 8 L. u I M / 14-44-00. POSTACSEKKSZAMLA 6300 Ciolipoli 1915-ben E­gy angol partraszállás tanulságai Sokat beszélnek manapság egy angol­szász partraszállás lehetőségéről. Érde­kes lesz ezzel kapcsolatban felelevení­teni azt a kísérletet, amelyet az elipult világháború folyamán hajtottak végre az angolok Gallipoli félszigetén. Csak kevesen tudják, hogy a félsziget hős védője, az angol inváziós tervek keresz­­tülhúzója egy akkor még alig ismert török vezérkari tiszt volt, aki később Kemál Atatürk néven országa újjá­építésével írta be nevét a török történe­lembe. Angol életrajzírója, H. C. Arm­strong ,,Grey Wolf“ (Szürke farkas) című könyvében részletesen és tárgyila­gosan leírja Kemál életének ezt az epizódját. elején Kemál a bolgár főváros­ban­ volt katonai attasé. A világháború javában tombolt s az angolok kétszer is megkísérelték, hogy hadihajókkal át­törjenek a Dardanellákon. Ekkor kapta Kemál a parancsot, amely hazarendelte és a Gallipoli-félsziget védőihez osztotta be. Gallipoli védelmét Limon von San­ders német tábornok szervezte. Nehéz helyzetben volt, mert mindössze 60.000 jól-rosszul felszerelt ember állott ren­delkezésre s ezeket kellett erős had­sereggé kovácsolnia.­­ Egyiptomból egyre érkeztek a nyugtalanító hírek: az angolok 80.000 embert és erős hajó­hadat vontak össze a Gallipoli-félsziget megtámadására. Az angol támadás Limon von Sanders azonnal felismerte Kemál kivételes katonai képességeit és egy hadosztály vezetését bízta rá. A két férfi — bár gyakran támadt összetűzés közöttük —, ,,mert mindkettő olyan büszke volt, mint Lucifer“, mégis köl­csönösen becsülte egymást. Kemál had­osztályát később tartalékba helyezték s az ő vaskeze ebből a gyengén kiképzett két arab és egy török ezredből álló had­osztályból csakhamar fegyelmezett sere­get nevelt. 1915 április 25-én könnyű köd fe­küdt az Égei-tengeren. Ebből a ködből hatalmas hajóraj körvonalai bukkan­tak ki. Az angol flotta nagy egységei­től kísért hatalmas szállítóhajók kö­töttek ki az egész félszigeten uralkodó Chonuk Bair hegycsúccsal szemben s a partraszálló ausztráliaik erőltetett me­netben, a legmeredekebb hegyoldalon törtek előre e fontos kulcspont elfog­lalására. Kemál egyik ezredével éppen gyakor­latozott. A tengert eltakaró parti dom­bok mögül hirtelen néhány parti őr­ségre kirendelt csendőr futó alakja libegett elő. „Hova mentek?“ — állította meg őket. „Az angolok partraszálltak az Ari Burnu öbölben.“ Gyorsan kikérdezte őket. Egy pillan­tást vetett a térképre s máris tisztán látta, hogy a támadóknak mi lehet a céljuk. De tisztán látta azt is, hogy a védetlenül hagyott Chonuk Bair elfog­lalása megpecsételné az egész félsziget sorsát. Villámgyorsan határozott. Meg­kérdezte segédtisztjét, van-e a legény­ségnek éles tölténye. Mikor igenlő vá­laszt kapott, kiadta a parancsot: „Előre a hegycsúcs felé!“ Kesében térképpel és iránytűvel­­maga rohant előre. A szakadékos, szik­lás, meredek hegyoldalon serege alig tudta követni. De rohanni kellett: Konstantinápoly volt a tét. Amikor pár kimerült, lihegő emberrel a hegycsúcsra ért, alattuk alig négy­száz méterre feltűnt az ausztráliaiak előőrse. Ők is tudták, miért sietnek annyira. A támadás megakad Kemál nem sokáig habozott, ösztönö­sen érezte, hogy az angolok fő táma­dási irányát sikerült megtalálnia s ha itt meg nem állítja őket, akkor minden elveszett. Amint egyik kimerült ezrede felért a csúcsra, azonnal rajvonalba állí­totta és parancsot adott a támadásra. Közben egy tüzérüteg is megérkezett. Kemál maga ragadta meg az egyik ágyú kerekét és úgy segítette tüzelőállásba. Mindent egy kockára tett fel. Parancsot adott másik két ezredének s azokat is az utolsó emberig bevetette a küzde­lembe. A harc egész nap váltakozó sze­rencsével folyt. Kemál egy pillanatra sem nyugodott. Támadást támadás után szervezett, lelkesítette, buzdította embe­reit. Ha egy rohamot megállítottak, nyomban újat indított. A hegyoldalon egész nap vad kavarodásban öldökölték egymást törökök és ausztráliaiak. Mind­két fél rengeteget vesztett. Kemál ezredei megtizedelődtek, az arabok közt fejetlenség lett úrrá. A támadókat nem tudták ugyan visszaszorítani, de meg­állították őket. A Chonuk Bair nem ke­rült ellenséges késre. Megmenekültek a Dardanellák, Konstantinápoly és az Oroszország felé vezető út. ,,A nagy lehetőségek és a támadó ausztráliaiak között ott állott Musztafa Kemál el­szánt, kemény arccal és a kimerült törököket egyedül az ő uralkodó egyéni­sége tartotta a Chonuk Bair keskeny gerincén.“ Kemál nem pihen A következő hosszú hónapok lövész­­árokharccal teltek el. Vad szuronyroha­mok izgalmai váltakoztak az őrségállás idegtépő egyhangúságával. Srapnellek vijjogása, vagy az angol flotta nehéz­ágyúinak pergőtüze töltötte meg a le­vegőt. A perzselő nyári nap kemencévé fűtötte a sziklás domboldalakat, s a hő­ség enyhítésére kevés volt a víz. Az arcvonalak között feloszló hullákból nagy kék legyek szállták meg a védő­ket, élvezhetetlenné téve a táplálékot, betegséget, járványt terjesztve min­denütt. Kemál keveset pihent ezekben a hó­napokban. Elemében volt, küzdhetett, szervezhetett. Az egyéniségében felrak­tározott óriási energiát, mint valami titokzatos fluidumot sugározta szét környezetére. Állandóan az első vonal­ban tartózkodott, kapcsolatban állt alantas tisztjeivel s mindjárt első kéz­ből szerezte értesüléseit. Egyik fegy­verszünet alkalmával altiszti ruhát öl­tött s részt vett a vonalak között a ha­lottak eltemetésén, így kémlelve ki az ellenség gyenge pontjait. Soha sem kí­mélte magát. Állandóan helyi támadá­sokkal morzsolta, nyugtalanította az ellenséget és gyakran a legkisebb vál­lalkozásokat is maga vezette. Nyugod­tan sétált a legnagyobb golyózáporban is és sohasem sebesült meg. Példá­ia fanatizálta az egyszerű török katonák Törökország folytatta békés velit Ankara, június 8. A török köztársasági néppárt 6-ik nagy­gyűlésének megnyitásakor Inönü állam­elnök Ankarában beszédet mondott, amely­ben különösen hangsúlyozta, hogy a török politika célja a jelenlegi háborús idő­pontban is az,­ hogy az ország számára megtartsa a békét. A török nemzet azon­ban elszánt és kész arra, hogy mindenkor meg­védelmezze az ország biztonságát, ha kár, s vakon követték a legelszántabb vállalkozásokra is. A törökök sorát belső egyenetlenség is bomlasztotta. Enver pasa, az akkori hadügyminiszter kétszer is megláto­gatta a harcteret, s mind a kétszer ki­újult a közte és Kemál között régóta lappangó ellentét. Kemál kétszer is be­adta lemondását s csak Simon von San­ders közbenjárására vonta azt vissza. A Haja Chement tartani kell! Augusztusban az angolok új taktiká­val próbálkoztak. Haditervük most a szomszédos, csak gyengén védett Haja Chemen hegycsúcs ellen irányult. Ha azt elfoglalják, átkarolhatják és fel­göngyölhetik a török állásokat. Augusztus 6-án éjjel 16.000 ember indult el titokban az ausztráliai állások­ból, hogy kerülő úton megszállja a hegycsúcsot. Liman von Sanders, ami­kor a támadásnak hírét vette, egy ki­sebb egységet küldött a hegycsúcsra. A meglepett támadók azt hitték, hogy szervezett ellenállásra találtak s a hegyoldalban beásták magukat. A Suvla felől partraszállt csapataik, ame­lyeknek az lett volna feladatuk, hogy a török állásokat oldalba támadják, szintén késlekedtek egy napig. Ez elég időt adott a védőknek arra, hogy állá­saikat némiképpen megerősítsék. A következő napon a törökök hely­zete aggasztó volt. Az angolok általá­nos támadásra készültek. A surlai vo­nalat csak egy zászlóaljnyi kimerült csendőr védte. A berendelt tartalékok késtek. A nehéz helyzetben Liman von Sanders úgy határozott, hogy főerőit a suvlai vonalon vonja össze s azok veze­tését Kemálra bízza. Kemál a megszokott nyugalommal fogott a feladathoz. Emberfeletti erő­feszítések árán sikerült behoznia a kés­lekedő tartalékokat. Elhatározta, hogy az angolok támadását ellentámadással fogja megelőzni. Megszervezte csapa­tait és támadásra adott parancsot. A pirkadó hajnalban egyszerre indult meg a támadó sereg. A törökök elszánt rohama megállította az angol támadás erejét. Vad közelharcban egész nap verekedtek. Az angol támadás elakadt, a törökök megtartották állásaikat. A Haja Chemen nem került ellenséges kézre. A döntő roham A Chonuk Balr lejtőin váltakozó­ sze­rencsével folyt a harc. Egy indiai köte­lék nagyerejű szuronyrohama elűzte a törököket az egyik fontos hegyhátról. Ekkor azonban — valami fatális téve­désből — az angol flotta nehézágyúi pergőtüzet zúdítottak saját gyalogsá­gi török nép léte ezt szükségessé teszi , akkor minden emberi és anyagi eszközt fel fog használni erre. — Senki sem tudja megjósolni — foly­tatta az államelnök , hogy hogyan és mikor fog végződni a világháború. Be­fejeződéséig azonban, sőt még azután is Törökország nem láthatja előre a még beállható fejleményeket. Mindenesetre ■még sok idő fog eltelni a végleges meg­gák közé. Az óriásgránátok tü­zében megzavarodott az indiai gyalogság s a törökök ezt felhasználva, visszafoglal­ták a támaszpontot. Egy másik ponton veszélyesebben alakult a helyzet. Az újzélandiak meg­vetették lábukat egy dombon, ahonnan teljesen uralni tudták a török állásokat s megzavarhatták az utánpótlást. A helyzet kritikus volt. A legénység kö­zött pánik jelei mutatkoztak, a tiszti­karban fejetlenség lett úrrá. Sokan már a visszavonulást emlegették. Utolsó reménységül kétségbeesetten telefonál­tak Kemálért a suvlai frontra. „Ne aggódjatok!“ — csengett nyu­godt hangja a telefonban. — „Azonnal megyele és rendet csinálok.“ Amikor megérkezett, rögtön fel­ismerte, hogy a helyzetet csak úgy le­het megmenteni, ha az ellenséget erős támadással elsöprik a veszélyes helyről. Higgadtan, de gyorsan cselekedett. Min­den rendelkezésre álló tartalékot össze­gyűjtött az első lövészárokba. Köztük sétált, tréfálkozva, beszélgetve. Nyugal­mat és erőt sugárzó egyénisége felvilla­nyozta a már-már csüggedő katonákat s harci vágytól égve várták a táma­dást.­­Hajnal felé eldördültek a török ágyúk és gyilkos tűzzel árasztották el az ellen­séges állásokat. Pontban három órakor, a hajnali szürkületben Kemál kilépett a lövészárokból. A török ágyúk elnémul­tak. Az angolok tüzet nyitottak. Egy percig ott állt golyózáporban, egyedül, fedezetlenül, rendíthetetlenül. Egy golyó összeroncsolta karóráját, de maga sér­tetlen maradt. Világtörténelem dőlt el ezen az egy percen. Ha eltalálják, nincs hatalom, amely a török katonaságot ki­mozdítsa és rohamra vigye. Aztán fel­emelte jobbját. E jelre a pokol szabadult el a török állásokból. Egetverő csata­ordítással rohant a török gyalogság vezére után. Ezt a rohamot nem lehetett megállítani. Egyetlen lendülettel el­söpörték az ellenséget, le egészen a ten­gerig s csak az angol flotta óriáságyúi­nak tüze akadályozta meg, hogy a ten­gerbe nem szorították őket. Chonuk Bair és a Konstantinápoly felé vezető út véglegesen megmenekült. A következő hónapok lövészárokharcai után 1915 decemberében az angol flotta felszedte a horgonyt és „dicsőséges visszavonulással“ távozott gyászos sze­replése színteréről. Azoknak, akik egy európai angol partraszállás lehetőségeit latolgatják, szolgáljon okulásul ez a huszonnyolc év előtti példa. A mai Európa sem hősök­ben, sem h­advezéri tehetségekben nem szegényebb az akkori Gallipolinál. Orbán János dr.

Next