Uj Magyarság, 1943. július (10. évfolyam, 145-171. szám)

1943-07-01 / 145. szám

QZÜtfeß PEETJiíw-A'Fc? Csütörtök, 1943­­'alius 1 A francia kommunizmus fillér* X. évfolyam 145. szám titkairól közlünk Cikket ......................kimit írnimim. 'iiwiwiifi— 1­1 MAGYARSÁG ELŐFIZETÉSI AKAR: EGY HÓNAPRA SZER­KFSZTrt. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 4.— PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11.60 PENGŐ ÜHLULO. aZLK­KEjOZlO. -fcT ") BUDAPEST, VIII., JÓZSEF­ KÖRÚT 5. FÉLÉVRE 23.30 PENGŐ, EGYES SZÁM­ARA (ya | g 3LW ECTVAN 0 TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-29 ÉS KÖZNAPON 16, VASÁRNAP 30 FILLÉR Iwl B­L. V ■#!¥ *9 ■ W WkWU 14-44-00. POSTACSEKKSZAMLA 6500 CRIPPSTŐL WAVELLIG (•) Indiából ma nem sokat látunk. Sűrű, sötét és zavaros felhők takarják el a világ szeme elől a hatalmas birodal­mat. Az angol hivatalos jelentések sze­rint csend és nyugalom honol az indus városokban s a megszámlálhatatlan sokaságú indus faluban. A csend alatt azonban, vagy talán felette készülődik valami. Indiát, amióta az angoloké, kétfelől fenyegetheti veszedelem: belülről és kivü­lről. A belsőt sohasem vették túl­ságosan komolyan az angolok. Hamaro­san kitanulták a nép lélektanának tör­vényeit, hasznukra fordították társa­dalmi alkatának törvényeit, népi réte­­geződésének sokféleségét s a nagy, meg­osztott tömeg tehetetlenségét. A külső veszélynek lehetőségeivel szemben annál érzékenyebbek voltak, mert hosszú indiai uralmuk alatt arra a meggyőző­désre jutottak, hogy Indiát mindenki uralma alatt tarthatja, kincseit és egyéb előnyeit mindenki szabadon élvezheti, aki meg tudja vetni lábát ezen a földön. Ezt a külső veszélyt azonban mindig nyugatról, majd későbben észak felől várták. Különösképpen nyugatról s az első, a kicsi világháború előtt a leg­veszedelmesebb csapot, amely India felé tapogatózik, a németek bagdadi vasútjá­­ban látták. Most pedig a veszély minden várakozás és számítás ellenére kelet felől fenyeget. Amikor az elmúlt tél utóján Wavell tábornagy­, a jelentések szerint meg­lehetősen nagy haderőkkel megtámadta az előretolt burmai japán állásokat, az angolszászok jelszava az volt, hogy most újra megnyitják a burmai utat és friss levegőt engednek be a csungkingi pokolba. Ez azonban minden jel szerint csak biztatás volt Csangkaj sek lankadó, szétmorzsolódó erőinek, hogy a közeli segítség reményében folytassák kllátás­­talan harcukat. Mint a legújabb esemé­nyek világánál aztán kiderült, az igazi cél az volt, hogy védekező állásaikat a japánokkal szemben megerősítsék és Bengáliát, a fegyveres indus felkelések örök tűzfészkét nagyobb biztonságba hozzák. Ugyanakkor azonban kiderült az is, hogy­­ez a kísérlet mily nagy kudarcot vallott. A japánok ugyan ezt már akkor jelentették, de ezek a szűk­szavú, bár nyomatékos japán közlemé­nyek nem tettek nagyobb benyomást, talán a nagy távolság miatt, ahonnan jöttek vagy egyéb okokból, amelyek újabban divatosak lettek. Most aztán az Indiából Washingtonba érkezett Still­well amerikai altábornagy tett ezekről az eseményekről meglepő és szokatla­nul őszinte vallomást. Kijelentette, hogy az angol csapatokat, amelyeknek sorai­ban talán amerikaiak is küzdöttek, nem­csak visszavetették, hanem a szó eredeti katonai értelmében teljesen megverték. India jelenlegi helyzete azonban nem­csak azért új, mert nyugat vagy észak helyett most kelet felől fenyegeti a veszedelem. Egészen új helyzetet teremt, hogy ebben a veszedelemben egymásra találtak a külső katonai tényezők a belső, az indiai erkölcsi erőkkel. Subhas Chandra Bose már két hete Tokióban van, ahová eddig ismeretlen, titokzatos módon jutott el Berlinből. Tozso, a japán miniszterelnök pedig alig néhány nappal Bose megérkezése előtt tartott nagy programbeszédében kijelentette: Japán minden segítséget megad az indus nép­nek, hogy önállóságát és függetlenségét megszerezze, mint szabad nép pedig be­léphessen az ázsiai népek hatalmas szö­vetségébe és ebben a nagy, ezermillió­nál több embert jelentő szövetségben szabadon és függetlenül élhessen. Ez a kettős, egyesített támadás szo­katlanul és kellemetlenül veszélyesnek ígérkezik. Erre vall legalább is, hogy az angolok egészen szokatlan, még soha­sem alkalmazott védekező eszközhöz nyúltak. Wavell tábornagyot, az indiai angol csapatok főparancsnokát tették meg indiai alkirálynak. Amióta az indiai országok a keletindiai társaság magán­birtokából az angol korona gyarmatai lettek s legalább külsőleg jogi életfor­mát kaptak, még egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy a politikai és katonai hatalmat ugyanabban a kézben egyesí­tették volna. Ha most ehhez a végső eszközhöz nyúltak, bizonyára alapos okaik vannak reá s ez az ok nem lehet más, mint az, hogy a belső és külső veszedelem egyaránt s még hozzá egy­szerre fenyegeti az indiai angol pozíció biztonságát. Mindnyájan élénken emlékezünk arra a nagyarányú angol kísérletre, amit Sir Stafford Cripps indiai megjelenése kel­tett. Már a kísérleti léggömb szerepére szánt férfiút is úgy választották ki, hogy személye bizonyos bizalmat vagy legalább is érdeklődést keltsen s az újdonság ingerével hasson. Sir Stafford Crippset valóban új és merész utakon­­ járó angol politikusnak ismerte az egész­­ világ s akkoriban sokszor és sokfelé írták meg azt róla, hogy ő lesz, még­pedig a közeli jövőben Churchill utóda az angol kormány elnöki székében. A kísérlet azonban a bő kézzel osztogatott ígéretek ellenére sem sikerült. Az indu­sok annyi keserves csalódás után ezúttal nem szavakat, hanem tetteket követel­tek s hogy ezeket miért nem kapták meg, ezt most mindenki megértheti és láthatja, amikor Wavell tábornagynak, az indiai angol hadsereg főparancsnoká­nak alkirályi kinevezését olvassa. Az angolok nemcsak arra nem hajlandók, hogy kivonják megszálló hadaikat az indiai országokból és az indusokra bíz­zák Angliához való viszonyuk kialakítá­sát, hanem habozás nélkül készek arra is, hogy minden eddigi megállapodást és eredményt egyszerűen az árokba hajítsanak s nyíltan visszatérjenek oda, ahonnan voltaképpen sohasem távolod­tak ők az indiai országok és népek gyar­mati állapotához. Anglia tehát az események mai állása mellett nemcsak a japánoktól tart, akiket legutóbb sem tudott visszaszorí­­tani határainak közvetlen közeléből, annak a tartománynak szomszédságá­ból, ahová azért telepítette annak idején egész hadifontosságú indiai iparát, mert örökké északnyugati veszedelmektől tar­tott, hanem fél Subhas Chandra Bose személyiségétől is, akinek súlyát és je­lentőségét, gyújtóerejét és visszhangját bizonyára sokkal jobban ismerik az India Office-ben, mint mi, a távoli és tájékozatlan szemlélődök. Alighanem a legalkalmasabb embert keresték most, amikor Wavellt állítot­ták a felelősségteljes kétfejű hivatalba s az sem kétséges, hogy India mostani helyzetében a katonai részt tartják a fontosabbnak, mert hiszen köztudo­mású, hogy Wavell tábornagynak poli­tikai szempontokból még Indiában sincsenek tapasztalatai, mert ott is csak mint katona szolgált régebbi időkben. Akárhogyan van is, annyi kétségtelen, hogy ez a kinevezés világszerte nagy érdeklődést és feltűnést keltett, minde­nekelőtt Angliában, ahol nem szeretik az új dolgokat és a kísérletezéseket. Érdekes volna azonban, ha valónak bizo­nyulna ez a hír, hogy Moszkvában is kelletlenül fogadták ezt az új szerep­­osztást, állítólag­ azért, mert Wavell tá­bornagy, amíg még csak indiai fő­­parancsnok volt, több izben érdeklődött az északindiai határokon történő, vala­mint az Afganisztán felé irányuló szov­jetorosz csapatösszevonások célja iránt. Ez természetesen ellenőrizhetetlen híresztelés, de már az is érdekes, hogy felmerülhet és kereken körülrepülheti a világot. Mindenesetre azonban, Cripps­­től Wavellig elég hosszú az út... ... Subhas Chandra Bose kedden Tokióból a rádió útján üzenetet intézett a Keletázsiában élő honfitársaihoz, hogy jelentkezzenek önként mindazok, akik alkalmasak az India felszabadításáért és függetlenségéért vívandó harcra. Ez a legfőbb feladatuk és kötelességük. Kijelentette, bízik abban, hogy Kelet­ázsiában élő honfitársai segítségével sikerül olyan óriási hatalmi szervezetet létrehozniuk, amely meg tudja dönteni Indiában az angol uralmat. Bőse utalt arra, hogy a japán kormány kész segít­séget nyújtani, hozzátette azon­ban, hogy elsősorban magának Indiának fel­adata kiküzdeni felszabadítását. Háború földön, vizen, levegőben Német tengeralattjárók újabb sikerei az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren — Az angolszász repülők egyre súlyosabb veszteségeket szenvednek terrortámadásaik során — A szovjet fronton nem volt jelentős harci esemény Német tengeralattjárók működnek a Fekete-tengeren is A különböző harcterekről kedden és szerdán érkezett jelentéseinkből a háborús helyzet a következőkben bontakozik ki: Nyugat és dél Berlin, június 30. Az angolszász hatalmak ellen folyó há­borúról kiadott keddi hadijelentés így szólott: A Földközi-tenger nyugati részében egy ném­et tengeralattjáró erősen biztosított ellenséges hadihajókötelékből egy Frn­­bisher-osztályú cirkálót elsülyesztett, egy másik egységet pedig megtorpedózott. (Gyors német harci repülőgépek köte­léke hétfőn Pantelleria kikötőjében hajó­kat, berendezéseket és a repülőteret bom­bázta. Az ellenség a hétfői nap folyamán a földközitengeri térségben 18 repülőgépet vesztett. Az angol légierő a keddre virradó éjjel újból súlyos terrortámadást intézett Köln városának lakónegyedei ellen. A sűrűn be­épített városrészekben a sok robbanó és gyújtó bomba nagyarányú tüzeket okozott. A kölni dómban a robbanó és gyújtó bombák súlyos károkat okoztak. A város lakosságának veszteségei voltak. Egyes ellenséges repülőgépek támadá­sokat intéztek néhány nyugat- és észak­nyugatnémetországi helység ellen. Eddig 26 ellenséges bombázó lelövését állapítot­ták meg. Lelőttek ezenkívül egy észak­amerikai bombázókötelékkel folytatott légiharc során 11 négymotoros repülőgé­pet is, amelyek az Atlanti-óceán partvidé­kén egy támaszpont ellen kíséreltek meg támadást. Egy német vadászrepülőgép ve­szett el. Szerdán délután 2 órakor a német táv­irati iroda a véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról kiadott következő újabb hivatalos jelentését közölte: Nehéz német harci repülőgépek nagy köteléke a szerdára virradó éjszaka jó eredménnyel bombázta a bonni kikötő be­rendezéseit és az ott lévő hajókat. A földközitengeri térségben kedden 12 ellenséges repülőgépet lőttünk le. Két va­dászrepülőgépünk nem tért vissza. Német tengeralattjárók az Atlanti­­oceánon­ és a Földközi-tengeren hajókara­vánok és egyedül haladó hajók ellen ví­vott kemény harcok során nyolc, összesen 49.000 tonnányi hajót sülyesztettek el, köztük egy rombolót és három csapatszál­­lító hajót. Egy másik gőzöst megtorpedóz­tak. E harcok folyamán hajóink öt ellen­séges bombázó repülőgépet lőttek le. A német távirati iroda további értesü­lése szerint a földközitengeri térségben az olasz városok elleni angol-amerikai légi­támadások elhárítása során német és olasz vadászrepülők és a légvédelmi tüzérek jú­niusban eddig 378 ellenséges repülőgépet lőttek le. A tengely védelmi ereje ezen a területen csaknem olyan nagy vesztesége­ket okoz az ellenségnek, mint a német bi­rodalmi terület ellen intézett támadások el­hárítása során. A birodalom területe fölött ebben a hónapban ötszáznál több, nagyobb­részt négymotoros ellenséges repülőgépet lőttek le. Róma, június 30. A kedden közzétett olasz hadi jelentés ezeket mondotta: Német harci repülőgépek kedvező ered­ménnyel támadták Pantelleria kikötői be­rendezéseit. Az ellenséges légihaderő Li­­vornót, Reggio Calabriát, Messinát, vala­mint Szicília és Szardínia több más hely­ségét bombázta. Livornóban jelentős ká­rok keletkeztek. A lakosság veszteségei­nek megállapítása folyamatban van. Va­dászaink kilenc ellenséges repülőgépet lőt­tek le: hatot Szardínia, hármat pedig Li­vorno felett. Légvédelmünk szintén kilenc ellenséges gépet semmisített meg: egyet Szardínia, négyet Szicília és négyet Li­vorno felett. A Livorno felett lelőtt gépek közül kettő a tengerbe esett Ardenza ma­gasságában, a harmadik Tombolo, a ne­gyedik pedig Salviano közelében zuhant­ le. A Joni-szigeteken működő légvédelmünk szintén lelőtt egy ellenséges repülőgépet, a gép a tengerbe zuhant. Mint a Stefani-iroda kiegészítőjem kö­zölte, a hadijelentésben említett légitáma­dásoknak az eddig beérkezett adatok sze­rint Livornóban 175 halálos és 300 sebe­sült, Reggia Calabriában 14 halálos és 52 sebesült, Messinában pedig 4 sebesült ál­dozata van. Szerdán délután 2 órakor a Stefani­­iroda az olasz főhadiszállás következő újabb hivatalos jelentését tette közzé: Német légikötelékek eredményesen bom­bázt­ák Bonc kikötőjét. Messina és környéke, valamint a ca­­labriai part ellen új támadást intéztek. Néhány bombát Porto Empedocle kikötő­jére is dobtak. Az ellenség tíz repülőgépet vesztett. Ezek közül ötöt a tengelyh­atai­

Next