Uj Magyarság, 1943. november (10. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-03 / 248. szám
‘ * // «•■rars'* is fc'l? Yjti&RUe- ‚... »JtJUd-tMMak *. JM^xLjí/Sm S-y,» w tj(Jf i J jg^. / Szerda, 1943 november 3 fSIÍS—!I£gjL!!!51!121 Afik ZOfíffóf* X. évfolyam 248. szám KerCS VárOS két Oldalán mmnmm^mmmmmmmmmmsmsm^mmm^ ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HONATRA _ szrDvYtFJZ\ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALI B.60 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 16 PENGŐ FELELŐS .ZERKESZTŐI BUDAPEST, VIII., JÓZSEF KÖRÚT 5. FÉLÉVRE 32 PENGŐ, EGYES SZÁMARA Uk 11 ffíTAV ICTfffI M V', I /HV TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-29 ÉS KÖZNAPON 20, VASARNAP 40 FILLÉR TM 3 I— I HI 19 I VHII 14-44-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 Lassan a testtel! Irta: Hajta Ferenc Lassan a testtel, •— megüzenhetnénk ma is titokzatos jóakaróinknak, — ezúttal azonban a Manchester Guardian egyik cikkéről van szó s miután tárgyilagosságunkra az idézetek átvételénél is őrködtünk, ezúttal sem sűrítjükössze szűkszavú összefoglalóba a kiváló angol lap cikkét. „Évtizedek óta harcolunk a munkásság jogaiért és soha sem helyeseltük a konzervatív politikát, — írta három héttel ezelőtt a Manchester Guardian. — Felfogásunk mellett akkor is kitartottunk, amikor a munkáspárt vezetői megtagadták az ellenzéki padsorokat s képviselői fizetésüket felcserélték a lordpecsétőriBtallummal. Amikor pedig döntenünk kellett világpolitikai magatartásunkról, nyiltan is hitet tettünk a szovjetunióval való barátság mellett. Teljes mértékben helyeseljük a kormány bolsevikibarát külpolitikáját, ügyesnek tartjuk azt is, hogy a munkáspárt még a háború befejezése előtt ki akarja harcolni az angol szocializmus győzelmét. Van azonban mindenütt egy bizonyos határ. Churchillről és Edenről egy percig sem tételezzük fel, hogy a szovjetbarát külpolitikát Anglia érdekeinek rovására is tovább folytatnák, s nem hisszük, hogy a munkáspárt vezetői között csak egy is akadna, aki a szocialista reformok megvalósítása során a bolsevizmustól szeretne megoldási formákat kölcsönözni. Éppen ezért a legélesebben szembe kell szállni azokkal, akik Anglia katonai szövetségét, a jelenlegi nehéz helyzetet titokzatos politikai céljaik megvalósítására szeretnék felhasználni. Meg szeretnék torpedózni a királyság egész szociális rendszerét, hogy a merényletük nyomán keletkező tűz mellett megsüthessék egyéni kis pecsenyéjüket. Lassan a testtel, — ezt üzenjük mindenkinek, aki bölcsebb akar lenni a kormánynál, bölcsebb az angol szocializmus vezetőinél. Nem fogunk szemet hunyni a legjelentéktelenebb egyéni akció fölött sem .. Kemény, komoly, őszinte szavak ezek s a jelentőségüket éppen az adja meg, hogy a közismerten baloldali Manchester Guardian írta, üzente meg az angol politika spekulánsainak. Amíg csak a Times és a Daily Telegraph hangoztatták, hogy Angliának ki kell tartani régi tradíciói, sajátos nemzeti életformája mellett, a szocialisták rögtön készen voltak a legsúlyosabb váddal: a nagykapitalizmus tudni sem akar a szocializmussal való kiegyezésről s még most is, a bolsevizmussal való katonai szövetség idején is a „kétszáz család” érdekeit védi. Mindaddig természetesen, amíg nem engedélyezték ismét a Davy Workert, könnyebb, nyugodtabb hangot őriztek meg ezek a sajtóviták s el kell ismerni, senki se hirdette nyáron a bolsevizmus kiirtását. Nem volt igazi kommunista ellenzéke Angliának s így konkrét formákban csak az utóbbi hónapokban vetődött fel a kérdés: tűrheti-e tovább az angol társadalom a bolsevizmus földalatti szervezkedését, elnézheti-e az egyéni akciók kiterebélyesedését, avagy itt van a pillanat, amikor le kell csapni mindenre és mindenkire a legnagyobb könyörtelenséggel, hogy egyszers mindenkorra leszámoljanak a bolsevisták szálláscsinálóival. Jellemző az angol közélet józanságára, hogy még a munkáspárt hivatal''•s lapja, a Daily Herald is \' 'utasított minden újabb közeledési kísérletet s arra az álláspontra helyezkedett, hogy „az angol szocializmus nem léphet szövetségre a bolsevizmussal, mert még a szakszervezeti kérdésekben is százszázalékosan nemzeti irányzatot követett. Kapcsolatban állunk hosszú évtizedek óta a szakszervezeti internacionáléval, — írta október 21-én a lap, — az angol érdekek védelméről azonban soha sem mondtunk le“. Megszívlelendő ez az álláspont, hiszen szinte természetes volna, hogy megfelelő „szövetséges légkör“ védelmében az angol munkáspárt most ugyanolyan szirénhangokat hallasson, mint a bolsevizmussal való katonai szövetség első esztendejében, 1941-ben. 1941 ősze óta azonban sok minden történt Anglia társadalmi életében is. Az angolok néhány hónap alatt rájöttek, hogy veszélyes a bolsevizmussal való világnézeti közösség vállalása, s a szebbnél-szebb dicshimnuszok elhangzása után szinte napokon belül megkeresték, lemérték a bolsevizmust dicsérő beszédeknek és cikkeknek a közvéleményre gyakorolt hatását. Angliában nem működik semmiféle Galloupintézet, egyetlen lap sem szavaztatta meg a közvéleményt, az angol propagandaminisztérium vidéki szervezeteinek jelentéseiből azonban kiderült, hogy a londoni parlamentben elhangzott nagy külpolitikai beszédek helytelen irányban befolyásolják a közvéleményt. Rájöttek arra is, hogy a Sir Stafford Cripps által kezdeményezett tömeggyűlések csak a bolsevizmus angliai terjedését szolgálják, s Moszkva nem igen törődik azzal, hogy tüntetnek-e mellette az angol vidéki városokban, vagy sem. Hogy mi történt a kulisszák mögött, azt természetesen nem tudhatjuk. Ez év májusában viszont a Daily Telegraph jelentése szerint már betiltották az összes szovjetbarát gyűléseket, a hadügyminiszter pedig napiparancsban rendelte el ama angol katonák és katonatisztek szigorú, példátszolgáltató megbüntetését, akik a jövőben mégis megjelennének a hatósági engedély nélkül előkészített vagy rögtönzött tüntető gyűléseken. 1943 júniusában rendőri karhatalommal verték szét a Hyde-parkban ülésező „szovjetbarát komité“ társadalmi egyesületeit . .. Valószínűnek látszik, hogy a szovjetorosz nagykövetség minden egyes esetben síkra szállt londoni követői védelmében, az angol külügyminisztérium azonban nem sokat törődött ezekkel a diplomáciai tiltakozásokkal. Amikor néhány héttel ezelőtt megnyitották az alsóház új, őszi ülésszakát, a parlamentben még csak feleletre sem méltatták azokat az interpelláló képviselőket, akik a szovjetbarát tömeggyűlések betiltása miatt intéztek kérdéseket Edémhez. Azaz, közvetve mégis csak válaszolt az angol kormány. Legutóbbi nagy beszédében maga Eden fejtette ki, hogy „a világnézeti különbségek, egyes nemzetek belső társadalmi rendszerei nem zavarhatják meg a katonai szövetség erejét. A nagyhatalmak soha sem elvek érdekében szövetkeznek egymással — mondotta a miniszter, — hanem bizonyos érdekek védelmében. Senki se kívánhatja tehát, hogy két katonai nagyhatalom szövetségének fenntartása érdekében a nemzeti társadalmak képét is összeegyeztessék egymással“. * Bár nem tudjuk bizonyosan milyen kérdéseket vitattak meg a moszkvai konferencia zárt ajtói mögött, biztosra vehető, hogy a szovjet diplomatái az angol és az amerikai belső front bolsevikiellenes magatartását is szóbahozták. Az Izvesztija közismert és sokszor idézett cikke semmi kétséget sem hagyott fennforogni afelől, hogy Moszkvának nagyon rosszul esett az angol és amerikai társadalom antibolsevista állásfoglalása. Nincs kizárva tehát, hogy Biden csak azért szögezte le végleges formában Anglia álláspontját elutazása előtt a londoni parlamentben, hogy, mint egy alkotmányos állam külügyminisztere, ne is vitatkozhasson többé olyan problémák és kérdések felett, amelyek lényegéről a parlament már döntött. Persze, most sor kerülhet az antibolsevista újságcikkek megfékezésére, a „Háború és munkásosztály“ című lapnak azonban annyiban mégis igaza van, hogy a már megjelent cikkek sem láthattak volna napvilágot, ha a kormány más álláspontot foglalt volna el. Angliában is cenzúra működik, a Daily Mail szerint nagyon is szigorú cenzúra, így tehát semmi kétség sem férhet ahhoz, hogy a cenzúrahivatal, ha erre utasítása lett volna, minden további nélkül törölte volna a Times, a Sunday Dispatch, a New Statesman and Nation, a Nineteen Century, vagy a Daily Herald kommunistaellenes cikkeit. Igaza van a Journal de Genévenek, amikor azt írta Nicollék ügyével kapcsolatban, hogy „a kontinens népei csak tanulhatnak az angoloktól. Más a katonai érdek és megint más a világnézet, — írta a lap. — Svájc sem fogja tűrni, hogy demokráciáját meghamisítsák, s nemzetközi színezetet adjanak a szocialista törekvéseknek“. Az Egyesült Államok sajtópolitikája még az angolokénál is következetesebb, s Amerikában egyenesen börtön jár a kétszínű dicshimnuszokért. Alig néhány hete, augusztus végén írta a Newyork Times, hogy 128 újságírót kellett szabadságvesztésre ítélni, mert „cikkeikben olyan hangot ütöttek meg, amely sértette és veszélyeztette az amerikai belső front egységét“. Hogy mit írtak ezek az újságírók, azt természetesen nem tudhatjuk, hiszen az amerikai lapok sajtószemléje nagyon is hiányos, s az amerikai hírügynökségek nem adnak olyan részletes jelentést a nagyobb lapokban megjelenő cikkekről, mint a Reuteriroda. Egy azonban kétségtelen: Washington is megüzente a bolsevizmus és a nemzetköziség titkos szövetségeseinek: — lassan a testtel! A szovjetnek az amerikai magatartás mindennél jobban fáj: Amerikában a szakszervezetek sokkal inkább hajlottak a bolsevizmus felé, mint Angliában s most igazán könnyű lett volna, a katonai szövetség felhasználásával, hangulatot teremteni Moszkva mellett. A Fehér Ház diplomatái azonban, úgy látszik, nagyon jól ismerik Sztálin „A leninizmus problémája“ című könyvét, amelyben a vörös cár bevallotta, hogy a huszas évek végén óriási pénzösszegekkel támogatta az amerikai kommunista propagandát. / * Nagy kérdés, s azt hisszük erre a kérdőjelre ma az egész világ feleletet szeretne kapni: hogyan alakul át az angolszászok Európával kapcsolatosan alkotott véleménye. Még ma is azt tartják-e, amit 1941-ben, hogy biztosítani kell a bolsevizmus európai csendőrrendszerét? Még ma is azt hirdetik-e, hogy Európa sorsa nem érdekli az angolszászokat? Nem tudjuk, hogyan alakul a külszín és a titkos lényeg viszonya, az azonban vitathatatlan: London és Washington majdnem egyidőben vonták le maguk számára a bolsevizmus veszélyének összes konzekvenciáit! Hétfőn kiadták a moszkvai értekezlet záróközleményét Az angolszász sajtó a közeljövőben sorra kerülő Churchill-Roosevelt-Sztálin találkozóról h étfőn este adták ki a moszkvai értekezlet záró közleményét. Eszerint október 19-ike és 30-ika között a külügyminiszterek tizenkét ülést tartottak. A problémák közül egyes kérdésekben végleges állásfoglalásra jutottak. Más megoldandó kérdésekben megbeszélték ugyan az elvi döntést, azonban tüzetesebb tanulmányozás céljából külön bizottságelé utalták, vagy pedig diplomáciai úton való elintézés számára tartották fenn. Ismét más kérdéseket eszmecsere útján tisztáztak. Elsősorban a Németország és szövetségesei elleni háborús rendszabályokat vitatták meg. Végleges halomi hadműveleteket beszéltek meg, amelyekre nézve döntés történt és amelyeket máris előkészítenek, hogy megvessék az alapját a három ország közti legszorosabb katonai együttműködésnek a jövőben. Megállapodtak abban, hogy szervezetet létesítenek a három kormány közötti légi szorosabb együttműködés biztosítására, különös tekintettel azoknak a kérdéseknek vizsgálatára, amelyek a háború további alakulása során merülnek fel. Az értekezlet ezért elhatározta, hogy európai tanácsadó bizottságot állít fel Londonban e kérdések tanulmányozására. Ez a bizottság együttes javaslatokat tesz majd a három kormánynak. Elhatározták azt is, hogy Olaszország ügyeivel kapcsolatban szintén tanácsadó bizottságot létesítenek. Ez a bizottság kezdetben a három kormány és a francia nemzeti felszabadítási bizottság képviselőiből áll majd. Gondoskodás történik arról, hogy a bizottságban később helyet foglaljon Görögország és Jugoszlávia képviselője is. A közlemény ezután az északamerikai, angol, szovjet és csungking-kínai kormány közös nyilatkozatát ismerteti. Kiemeli, hogy ez a nyilatkozat összhangban áll a szövetségesek1942 január 1-i és későbbi nyilatkozataival, mint például azzal, hogy a tengelyhatalmak ellen az ellenségeskedéseket a „feltétlen fegyverletételig“ kell folytatni. A közös nyilatkozat a következőket kívánja: 1. A négy kormány közös cselekvését, amely az ellenségeik elleni háború folytatására irányul, továbbra is fenntartják a béke és a biztonság megszervezése és megóvása céljából. 2. A kormányok, amelyek a közös ellenséggel harcban állanak, az ellenfél fegyverletételének és leszerelésének minden kérdésében közösen járnak el. 3. Közös rendszabályokat hoznak abból a célból, hogy megakadályozzák az ellenségre