Uj Magyarság, 1943. december (10. évfolyam, 272-296. szám)
1943-12-01 / 272. szám
Mi újság a Távolkeleten? (V. F.) Ezt kérdi ma az egész angol- szász világ, "s hiába titkolóznak a vezérkarok szűkszavú jelentései, a Tommyk és a jenkik mégis csak kiolvassák az igazat gyakran elég kotnyeles lapjaikból. Mert, úgy látszik, nemcsak az egyszerű angol és amerikai polgár elégedetlen a helyzettel, hanem a két nagyhatalom sajtója is: alig múlik el nap, hogy ne tennék fel a fenti kérdést, s ne igyekeznének messzemenő konzekvenciákat levonni a különböző távolkeleti hírecskékből Néhány héttel ezelőtt, ez év szeptemberében már elintézettnek tekintette mindenki a La Manche-csatornán túl a japán problémát. Amikor Roosevelt és Churchill a Fehérház kandallója mellől bejelentették Európa legyőzését, s hírt adtak arról is, hogy a flotta most már szabadon léphet fel a csendesóceáni vizeken, éppen a ma leginkább aggodalmaskodó Newyork Times volt az első, amely megkockáztatta a következő bejelentést: „Milyen jó, hogy hosszú háborúról beszéltünk. Most már, hogy Európával végeztünk, nyilvánvaló az is, hogy nem lesz szükség évtizedekre, Japánnal még 1944-ben leszámolunk!” ’Hírre lehetett következtetni a lap algíri tudósítójának cikkéből is, amely arról szólott, hogy a Földközi-tengeren összevont hadiflotta jelentős egységei máris áthaladtak a Szuezi-csatornán és útban vannak a távolkeleti vizek felé. Hogy melyek voltak pontosan ezek az egységek, egyelőre nem tudhatjuk, a Newyork Times cikkéből azonban arra következtethet bárki: az ötödik bougainvillei csatában már a Földközi-tengerről elvont erők is résztvettek. Neveket nem sorol fel a lap, de elárulja, hogy két csatahajó, amelynek jelentős része Volt Szicília elfoglalásában, rendkívül súlyosan megsérült és hasznavehetetlenné vált a „sárga ördögök” támadásai következtében. Arról senki se beszélt, hogy elsülyedtek-e hajók, vagy sem, Amerikában csak három-négy hónappal később szokták bejelenteni az ilyen eseményeket, s így felkészülhetünk arra, hogy, mint Pearl Harbour vitán, most is Csak akkor kapjuk kézhez az amerikai beismerést, amikor arangos híradókban már vetíteni is fogok az amerikai kolosszusok iszonyú megsemmisítésének filmjét. Hogy stratégiai, vagy hiúsági okokból hallgat az Egyesült Államok, azt senki sem tudhatja, ennek a körülménynek azonban aigha van valami jelentősége, hiszen utólag minden japán hadijelentésről megállapították Washingtonban, hogy gaza volt. Mi nem megyünk el addig következetéseinkben, mint a New York Times, s nem állítjuk azt sem, hogy az etomgain villéi ütközet öt esztendővel tolta ki ismét a Japánnal való leszámoás napját. Ellenfeleink optimizmusnak nevezhetnék nálunk ugyanazt, ami az aerikaiaknál pesszimizmusként jelentkezik, így hát megmaradunk a rideg tények sorozata mellett. A Távolkelettel kapcsolatban különösen is fontos a tárgyilagosság, hiszen több ízben volt iár rá példa, hogy maguk az angolok se az amerikaiak is jó példát mutattak,megcáfolták, méghozzá könyörtelenül, keleti szövetségeseik diadalittas hadijelentését. Hogy a tárgynál maradjunk, legutóbb például azt jelentették a kínaiak, hogy mégy hadosztályuk, amely betört Burmába, útban van a főváros felé s immár csak napok kérdése, mikor ütközik meg a japánok derékhadával. Két napig Csangkajseket ünnepelte az egész angolszász világ, a harmadik napon azonban megszólalt az United Press és kijelentette, hogy „Csungking jelentései kissé megbízhatatlanok, mert nehéz ellenőrizni az óriási terepet“. Kitűnt, hogy még csak egy kínai zászlóalj se nyomult be Burmába, sőt még a határ közelébe se jutottak el a mandarinok jámbor unokái, ott ugyanis, a határt körülölelő hegységekben még kínai területen is japánok állomásoznak s így tényleg igaza volt a Daily Mailnek, amikor az amerikai rendreutasítás nyomán azt írta: y,Burmára 1943 tavaszán egyszer már ráfizettünk, várjunk a győzelmi hírekkel, amíg legalább az első puska eldördül.“ A katonai front tehát semmit sem változott, s a japánok fel is adtak kisebb-nagyobb szigeteket a Csendesóceán végtelen területén, taktikájuk szempontjából mégis jelentős eredményeket értek el: megsemmisítették azt a hajórajt, amely egy vagy két hónap múlva már közelebbről támadta volna a japán birodalmat Az amerikaiak sem tagadják, hogy ezek a tengeri csaták messze túlszárnyalják jelentőségükben a korallzátonyok visszafoglalását, s csak egyre büszkék: az újguineai harcokra. Ausztráliáról most már senki sem beszél, mert beigazolódott, hogy Tokió a déli támaszpontok megszerzése és tengeri védőövezetének kiépítése után ismét Ázsiát tartja a legfontosabb, elsőszámú frontjának. Kínával szemben egyre nagyobb japán haderő vonul fel, s így a tokiói vezérkar már eleve elvágja annak lehetőségét, hogy — Roosevelt szavaival élve — a szövetséges hatalmak a világ leghatalmasabb hadibázisává építsék ki Kínát. Az orosz határon, a japán sajtó szerint, most sokkal nyugodtabb a helyzet, mint egy vagy két évvel ezelőtt. A szovjet japán megítélés szerint még a nyugati háború befejezése után sem tudna rögtön távolkeleti akcióba kezdeni, annyira meggyöngítette keleti, csendesóceáni pozícióit. Japán tehát nagyszerűen kihasználhatja az időt, s míg Európa élethalálharcát vívja, védelmét oly tökéletessé teheti, hogy az esetleg teljes egészében koncentrálandó szövetséges flotta sem végezhetne birodalmi egységével Van azonban a távolkeleti problémáknak egy másik oldala is, amiről Európában csak keveset beszélnek, s ez Tokió újjáépítési tervének nagy sikere. Japán helyzete már csak azért is könynyebb az ázsiai egység megteremtésével kapcsolatban, mert míg az európai vagy az angolszász hatalmak a megszállás során szinte majdnem mindenütt nagy ellenkezésbe ütköztek, az angolszász világ távolkeleti felszámolása után szinte természetszerűen kialakult az új ázsiai szellem. Japán seregeit senki se tekinti idegennek a megszállt országokban. Hősökként, a szabadság bajnokaiként ünnepükt még most is, s szinte napokon belül kiépült a színes népek szolidaritása. Szabotázsról vagy japánellenes akciókról a legbuzgóbb angolszász lapok sem jelentenek a Távolkelet újjászervezésével kapcsolatban. Sőt éppen a Newyork Times figyelmeztette a „mai idők legkeserűbb igazságára" az amerikai közvéleményt. „Ne higyjük azt, hogy Eltántorítottuk Japán mellől az ázsiai népeket, — írta november 4-én. — Európában könnyebb volt a helyzetünk, mindig találtunk franciákat, belgákat vagy hollandokat, sőt balkáni politikusokat is, akik hajlandók voltak megszervezni a megszálló csapatokkal szembeni szabotázst. Ázsiában csak egyetlen szabotázs lehetséges: a mi érdekeink könyörtelen kiirtása.“ Miközben tehát a japán birodalom tengeri perifériáin a japán légierők és az amerikai hadiflottaélet-halálharcot vív, a sokszáz kilométerre odébb fekvő új japán gyarmatokon villámgyorsan, a bennszülött lakosság aktív támogatásával folyik az újjáépítés. Japán gazdasági helyzetében a parlament megítélése szerint, messzemenő javulás állott be, s ha végre is hajtották a munkaerők totális mozgósítását, csak azért volt szükség erre a többi államban kényszerlépésnek tekintett szervezkedésre, mert a régi Japán már nem tudott eleget tenni az új idők követelményeinek. Egy angol katonai szakíró kiszámította, hogy Japán egymaga sokkal több területet foglalt el, mint az európai és az angolszász hatalmak együttvéve. Egészen új intézményeket kellett tehát életre hívni, a régi gyarmati szervezet a keletindiai szigetekkel sem tudott megbirkózni. Most már minden megszállt területen pontosan működik a közigazgatás, bár adva az óriási távolságokat, a tokiói lapok őszinte vallomása szerint Japán még mindig nem érte el a szervezettségnek azt a fokát, amelyre a tokiói munkaügyi minisztérium hivatalnokai számítottak. Megkönnyíti Japán helyzetét az a körülmény, hogy csaknem korlátlanul rendelkezik az összes távolkeleti olajforrásokkal, s ma szinte az egyedüli nagyhatalom, amelynek nem kell takarékoskodni a benzinnel. Éppen ezért elsősorban Japán légihaderejét fejlesztette tovább, az amerikaiak hozzávetőleges becslései szerint ma Japán rendelkezik a vitág legnagyobb légiflottájával. Helyzete azonban, a nagy távolságok miatt, sokban hasonlítható az Egyesült Államokéhoz: légihaderejének ütőképessége megoszlik, s támadásba újból csak akkor mehet át, ha a mostani, szinte fantasztikus gyártási számokat is felülmúlja. Tokiót egyébként — mint a washingtoni lapok jelentik — messzemenően érdeklik az európai események. A legkisebb európai hírnek is visszhangja támad, a szovjet front eseményeinek pedig szinte nagyobb figyelmet szentelnek, mint az angolok, vagy amerikaiak. „Japán jól tudja, hogy Zsitomirnál nemcsak Európáról, hanem a Távolkeletről is döntenek, — írta a Newyork Times, é s tévedés volna azt hinni, hogy Tokió megváltoztatta szövetséges politikáját” ... Nos, ebben az egyben mindenképpen igaza van az amerikai lapnak, s legfeljebb csak annyit tehetünk hozzá: Európa sem felejtette el, hogy Japán sorsa a mi kontinensünk sorsa »! IRfii PtllftRf Szerda, 1943 decembert Womerbtrárhaffr Jjt. 9fififf A» x. évfolyam 272. szám ujabb jelentős győzelme! ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ÉGI HÓNAPRA smifir«fiff SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL4 5.6* PENGŐ, NEGYEDÉVRE # 1® PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, Vili., JÓZSEF-KÖRÚT 4 FÉLÉVRE 33 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA K 81 ATAV ICITff A MI V' ^ -ifv/ TELEFON: 14-64-30, 14-64-38, 14-64-39 ÉS KÖZNAPON 30, VASARNAP 40 FILLÉR l¥l 3 LEU IÁT 19 I II A W 14-44-00. POSTACSEKKSZAMLA 050# Ismét elakadt a szovjet sok támadása A Kiev és Zsitomir környékén lefolyt harcokban november 9 és 28 között a bolsevisták 20.000-nél több halottat, 4800 foglyot, 603 páncélost, 1505 löveget, 1042 géppuskát, 175 gránátvetőt és 554 páncéltörő fegyvert vesztettek Cserkasszi körül és Gomel környékén tovább tart a súlyos küzdelem Berlin, november 30. A keleti front harcairól a német távirati iroda kedden délután 2 órakor a véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról kiadott következő hivatalos jelentését közölte: A perekopi földszorosban levő állásaink ellen irányuló ellenséges előretörések nem jártak sikerrel. A nikopoli hídfőnél és a Dnyeper nagy kanyarulatában hétfőn az ellenség támadó tevékenysége általában véve valamelyest lanyhább volt. Erősebb támadásokat intézett a szovjet Krivosrogtól északkeletre és északra, valamint a Kremenisugtól délre fekvő betörési helyein. Egy sikeres ellentámadásunkban 30 löveget pusztítottunk el, illetve zsákmányoltunk. Cserkasszi körül nőtt az ádáz és váltakozó sikerű harcok hevessége. Kievtől nyugatra támadó vállalkozásunk újabb helyi sikerekkel járt. A Kiev és Zsitomir környéki támadó és védő harcokban a hadsereg és az SS csapatai Hoth vezérezredes vezetése alatt mozgó harcmodorral feltartóztatták és ellentámadással keletre visszavetették az áttörő támadásra küldött ellenséges hadseregeket. A szovjet itt november 9 és 28 között 20.001ő-nél több halottat, 4800 foglyot, 603 páncélost, 3505 löveget, 3042 géppuskát, 275 gránátvetőt és 554 páncéltörő fegyvert veszített. Gomel környékén a súlyos küzdelem tovább tart. A várostól délnyugatra és nyugatra csapataink kemény harcok árán feltartóztatták az ellenség erős előretört harci csoportjait. Gomeltől északra sok szovjet támadás akadt el. Eközben az ellenség hathatós védőtűzunk és erőteljes ellenlökéseink következtében jelentős veszteséget szenvedett. Neveitől délnyugatra csapataink támadva szívós ellenséges ellenállást törtek meg s terepet és helységeket hódítottak vissza. A murmani arcvonalon egy német támaszpont őrszemélyzete közelharcban ellenséges támadást vert vissza. Légiharcban hétfőn 49 szovjet repülőgépet pusztítottunk el, két gépünk elvetése árán. Rali őrnagy, egy vadászezred csoportparancsnoka november 28-án aratta 250-ik győzelmét légiharcban a keleti harctér fölött. A nemzetközi sajtótudósító további közlése szerint hétfőn a keleti hadszíntéren, de különösen a déli szakaszon, igen erős légitevékenység volt. Ott, ahol a szovjet gyalogsága súlypontot képezett, többszáz német harci és zuhanóbombázó repülőgépet vetettek a küzdelembe. Az eddig beérkezett jelentések szerint a német repülőgépek bombáikkal és gépfegyvereikkel hét harckocsit és számos lovagot semmisítettek meg. Helsinki, november 30. A kedden kiadott finn hadijelentés ezeket mondja: Egyik arcvonalról sincs semmi jelentenivaló.